Csak egy kis ízelítő

Na, egy néhány sorral jelentkezem, mert mindjárt megyek Pécsre. Egyszerűen csodálatos volt az elmúlt hét. A képek a regéci várnál készültek, nagyon sokmindent helyreállítottak rajta 2001 óta, amióta nem láttam. Azt hiszem, teljesen a Zemplén szerelmese lettem. Ott ültem a regéci várromon, csodáltam a körülöttem levő szépségeket és azt kívántam: bárcsak itt megállna az idő...
Majd még mesélek...

Kettőt találhattok...

hogy hol vagyok. Jaaaa, talált, süllyedt... :)))) Jonánál és persze a több, mint 10 kilós dinnyéjét kóstoltam meg. Hiába no, mindig tudja az én tesóm, hogy mivel kell elcsábítania. Így szemtanúja voltam az előkészületeknek, úgyanis éppen tejszínes fokhagymás csirkét készített, olyan precízséggel, hogy meg sem mertem szólalni. Csak figyeltem 1000-el, mert úgye azt szokták mondani, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, így gondolom, két szakács sem egy konyhában. Így mindenki maradt a deákné vásznánál: ő készítette a csirkét, én meg majszoltam a dinnyét :))). Jó kis munkamegosztás, nem?
Na, de mint ahogy már beharangoztam, holnap indulok egy nagyot biciklizni.
Ne felejtsétek el, hogy "minden összedolgozik azoknak javára, akik Istent szeretik" (Róm. 8,28). Ma erről biztosított Isten, én meg úgy döntöttem, hogy hiszek Neki...

Nem is tudom...

hol kezdjem, mert ezen a héten annyi minden történt, hogy csak nézek ki a fejemből. Hét elején kiderült, hogy csatlakozhatom egy lelkes csapathoz, akik Kárpátaljára mennek egy gyerektábort vezetni, így három hétre eltűnök: első héten biciklitúra keretében megcsodálom Zemplén szépségeit, aztán Pécs környéki gyerekklubok és végül Kárpátalja. Most nem részletezem, de ez is mind Istennek köszönhető. Ha lesz lehetőségem, azért majd megpróbálok írni.
Történetesen valamelyik nap egy kislánykával voltam elfoglalva a fejlesztő tornatermünkben. Neki köszönhető, hogy egy csomó eszközt kipróbáltam, amit eddig nem tettem. Így átbújtam egy alagúton (milyen jó is, hogy kicsi vagyok), egy érdekes biciklin tekertem a kezemmel pl., és mindezt Nikinek köszönhetem, mert miután ő kipróbálta, addig nem nézett más után, amíg nem fogadtam szót annak a felszólításának, hogy: "te is". Nos, kis tündér volt mindaddig, amíg meg nem jelent a hozzátartozója és nem biztosította, hogy mostmár haza kell menniük. Attól kezdve olyan hiszti volt, hogy mindannyian tehetetlenül hallgattuk az üvöltést, még a bölcs doktorunknak sem volt semmi ötlete, pedig ő aztán igazán nem panaszkodhat, hogy nem ért a gyerekek nyelvén.
Na, hát azóta is gondolkodom, hogy egy bölcs szülő mit tesz ilyenkor, meg egyáltalán, hogy is lehet kezelni az ilyen helyzeteket. Bevallom, a kórházban nekem csak akkor sikerült szót értenem a hisztis gyerekekkel, ha már a szülők hazamentek...

Az olvasztókemencében

"Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak." (Mal. 3,3)
"Istennek célja van minden problémával. A körülményeket arra használja, hogy kialakítsa a jellemünket. Sokszor a körülményeinket még az igeolvasásunknál is erősebben felhasználja arra, hogy olyanná tegyen bennünket, mint Jézus. Ennek az oka egyszerű: napi 24 órában nézünk szembe velük." (Rick Warren)
Amikor bajban vagyunk, olyan dolgokat tanulhatunk meg Istenről, amiket semmilyen más módon nem tudnánk. A viszontagságok közelebb visznek hozzá! Hogyha most úgy érzed, hogy egy olvasztókemencében vagy, lehet, hogy Isten helyezett oda...
"Láttuk, hogy mennyire képtelenek vagyunk arra, hogy magunkon segítsünk, de ez jó volt, mert így mindent Isten kezébe tudtunk tenni..." (2 Kor. 1,9)

Jó lenne...

végre eldönteni, hogy hova is megyek a szabadságom alatt. Pécs az biztos :))) De a többi...
Na, inkább Szekeres Adriennt hallgatom, azt hiszem. Nagyon jó dalai vannak, íme az egyik: http://www.youtube.com/watch?v=5awQeRk7r5o
Fogadjátok szeretettel és játszatok, bármi is a feladatotok! Csak akkor jó játszani, ha azon a hangszeren játszunk, ami a személyünkre szabott. Én nagyon élvezem a "hangszereimet", Isten nagyon nekem találta ki...

Nem tudom...

hol is olvastam, de valaki azt írta, hogy "a lehetetlen kicsit több időbe kerül". Ezt nagyon megtapasztaltam azóta, amióta az NGySz-nél dolgozom. Az történt ugyanis, hogy több hónapja nem tudtunk Németországból beszerezni egy gyógyszert, amire pedig nagyon sok gyermeknek szüksége lenne. Az az igazság, hogy az elején beletörődtem, hogy nincs, de aztán a nemtudomhányadik telefonhívás és sajnálkozás után úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, de utánajárok, hogy tényleg nem lehet semmilyen úton-módon beszerezni. Na, persze, van úgyebár nekem egy nagyon segítőkész és hihetetlen gyermekszerető gyógyszerész bátyám, aki egyből segítségemre sietett és hát, csodák-csodája: van is neki egy német gyógyszerész ismerőse, aki mindennek utánajárt és lesz gyógyszerünk. Na, hát, itt sírok ám, mert most hívom fel a szülőket és olyan nagyon jó hallani az örömüket és a megkönnyebbülésüket...
"...a lehetetlen kicsit több időbe kerül..."

Visegrád

Összefogtunk négyen és elhajókáztunk Visegrádra. Tiszta nosztalgia hangulatom lett, hisz tavaly a Dunakanyarban bicikliztünk, és nagy vágyam volt, hogy ide visszajöjjek. Még jó párszor el fogok jönni, annyira szép és annyira jó ilyen helyeken járni...

Visegrád

Próbáltam ma...

meggyőzni Rolit, hogy ha ügyes lesz, akkor én is az leszek, és egy-kettőre készen lesz a vérvétel, de ő hajthatatlan volt és nem merte elhinni. Meg is értettem, amikor anyuka ecsetelte ezzel kapcsolatos élményeiket. Na, hát van egy nagy hátránya (vagy előnye?) a mostani munkámnak: nem szaladhatok ki a kezelőből, hogy vegye át valaki a feladatomat, mert ez most csakis a magam problémája és senki nem teheti meg helyettem. Ennek következtében összeszedtem magam, és minden jól sikerült. Sőt: miután készen voltunk, Roli biztosított, hogy szeret. Na, hát, majd sírva fakadtam, hogy egy gyermekszív milyen készséges a megbocsátásra, még akkor is, ha fájdalmat okoztak.
Ilyen gyermekszívre vágyom én is...

u.i. ma (július 7.-én) Roli azt üzente, hogy nagyon szívesen találkozna ismét velem, persze szuri nélkül :))

"Véletlenek"

Tudvalevő, hogy augusztusig még próbaidős vagyok az új munkahelyemen, így kicsit gondban voltam, mert éppen akkor szerettem volna szabira menni, amikor a doki is, akivel együtt dolgozom. Az első héten szerettem volna elmenni egy zempléni biciklitúrára, a második hétre még nem volt teljesen konkrét tervem. A doki nagyon kedvesen felajánlotta, hogy közben jár az ügy érdekében az irodavezetőnél, majd nagy örömmel újságolta, hogy minden o.k., elmehetek akkor szabira, amikor szeretnék. Na, hát madarat lehetett volna fogatni velem, ámbár nem szaladtam ki galambot kergetni a körúton. Kb. fél óra múlva az én drága Timi barátnőm írt sms-t, hogy nem tudnék-e néhány napot nyáron besegíteni a VISZ Örömhírklubokba. Nem fogjátok kitalálni milyen hétre gondolt, vagy mégis? Ja, arra a bizonyos második hétre, amit nagyon szerettem volna szolgálattal tölteni. Hihetetlen, nem? Még mindig alig tudom felfogni, hogy Isten így össze tud hozni embereket, helyzeteket, szolgálatokat és még sorolhatnám, de most inkább még tovább örömködöm.
Jaaaaaa, Pécsiek: ez azt jelenti, hogy július 28-tól Pécsen leszek néhány napot :))))))

Dinnye evésre...

voltam hivatalos Jonához, amit persze nem hagyhattam ki. Épp akkor kapott egy levelet a volt magyar tanárától, aki anno olyan feladatot adott nekik, hogy írják le, mi a céljuk az életben és hogy majd osztálytalálkozón visszatérnek rá. Nos, tesóm akkor orvos szeretett volna lenni. Akkor még én is. Egyikünk sem lett az. Ő kíváló gyógyszerész, és nagyon hálás, hogy nem orvos lett, én meg..., hát, nem is tudom..., talán értegetek valamihez. Nekünk azt a feladatot adta anno az osztályfőnököm, hogy miközben ő olvassa az osztálynévsort, az adott osztálytársunkról pozitív, megerősítő dolgokat írjunk. Aztán ő otthon összesítette és mindenki megkapta a maga szeretet-csomagját. Nos, nem tudom, hányszor olvastam már el, de mindig nagyon sokat jelent. Fogalmam sincs, ki lehetett, de egyik osztálytársam többek között a következőt írta: "ha emberekről van szó, nem tűr megalkuvást." Ez a mondat számtalanszor segített abban, hogy így is éljek. Valaki egyszer ezt nagyon is komolyan írta le. Meggyőződéssel. Mostanában találkozom lehetetlen helyzetekkel. Tanít, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen...