Összeszedtem...

minden bátorságomat, és ma elmondtam a főnővérnek, hogy elmegyek. Már amikor azt mondtam, hogy beszélnem kell vele, tudta, hogy mi fog következni. Bevallása szerint, mindig is tudta a szíve mélyén, hogy előbb-utóbb el fogok menni, és nagyon sajnálja, hogy éppen engem veszít el. Mondjuk mindig is tudtam, hogy nagyon szeret. Amikor az osztályra kerültem, egyetemi diplomával a kezemben és azzal a döntéssel, hogy a kórházat választom, mindenkit meghökkentettem. Totál meg voltak győződve, hogy amint végzek az egyetemmel, azonnal elmegyek. De ha valaki hivatásnak tekinti a munkáját, nem egyszerű továbblépnie. Na, hát így voltam én ezzel a kérdéssel.
Sosem felejtem el azt, amikor egyik manómat etettem éppen, és a főnővér bejött hozzám a kórterembe. "Mostmár tudom, miért nem mentél el - mondta. Nem tudnád itthagyni ezeket az apróságokat, annyira a szívedhez nőttek." Hát, na, egész rendesen leleplezett.
Egyébként nagyon jó hasonló csodákat átélni, mint anno, amikor Isten Pécsre vezetett.
Majd mesélek...