Meglepetés és búcsúztatás

Amikor sorra jöttek délután a nem dolgozó kolléganőim, naívan kérdeztem, hogy miért jöttek be, és egyáltalán nem is sejtettem, hogy miattam. Aztán a gondozós lányok kérték, hogy beszélgessünk kicsit és csak akkor esett le, hogy mindez figyelem elterelés volt, amikor a doktornő jött és kérte, hogy menjek a játszószobába, mert ott csintalankodik egy gyerek és csak én tudom helyrerakni. Na, akkor csaptam a fejemhez és mondtam magamnak, hogy ennyire nem lehetek naív, hogy nem jövök rá, hogy miattam gyűlt össze a csapat. Na, szóval a hátam mögött szépen megszervezték a búcsúztatásomat, és hát igencsak néztem egyet a terülj-terülj asztalkám, meg az ajándék és a meghatódott kolléganőket látva. Dia egy szép fehér rózsacsokrot rendelt, hozzá kell tennem, hogy soha nem mondtam, hogy a fehér színű virágokat nagyon szeretem, így a fehér rózsát is. Később elmesélte, hogy a virágkötő sárga rózsákból állította össze a csokrot, amit ő szépen helyrerakott, hogy márpedig csak fehér színből kért. Tiszta arany volt, amikor mesélte. Aztán kaptam egy szép Zsolnay medálos nyakláncot, hogy mindig emlékezzek a Léguti osztályra. Azt hiszem, nemcsak ezért fogok. Csodálatos emberekkel dolgoztam együtt, könnyű volt őket megszeretni. Nem tudom, honnan volt erőm, de kibírtam, hogy ne sírjak.
"Kár úgy veszíteni drága kincseket, hogy könnyünk árad, ajkunk megremeg..." - jut eszembe.

Marika néni adta át az ajándékot és kérte, hogy hadd ne mondjon semmit, mert közel áll a síráshoz... én is így voltam ezzel...

Vajon mit rejt a kis csomag?