Éppen mostanában...

gondolkodom ismét az életem céljáról és persze csöppet sem lepődtem meg, hogy a "Mai igében" ma épp a tervezés, célokról stb. olvastam. Valahol mindig olyan napi adagot ad, ami igazi útravaló. Gondoltam: megosztom veletek is:
http://www.maiige.hu

Ja, és egy Tornay András idézetet, ami itt díszeleg a monitoromon: "Ne írj unalmas könyvet. A saját életednek és történetednek te vagy a szerzője".

Tankolás

Jó ideje beszéltük már Katával, hogy ideje lenne már, ha meglátogatnám az ovis minicsoportját és néhány órát velük töltenék az óvodában. Napok óta erre készültem és ma végre összejött. A sok, mesélt élményből valóságos arc, mosoly, vidámság, csíntalanság lett. Se perc alatt megtanultam a nevüket és úgy voltam köztük, mintha mindennapi életem részei lennének. Elfelejtettem minden pályázatot, pályázót és adtam szeretetet, mosolyt e kis manóknak. Jó volt látni, hogy van olyan óvoda, ahol természetes az Istennel való beszélgetés és olyan életrevalót kapnak már csöppnyi gyermekkorban, ami garanciát nyújt egy élethez. Mert másképp nem éri meg.
Játszottunk is, mesét olvastunk, volt, aki kipróbálta, hogy nálam hol a határ és eléggé feladta a leckét következetességből, de minden perc kincset ér a számomra. Tankoltam. Hihetetlen volt az odafigyelésük, megleptek rendesen, hogy amikor ebédnél észrevették, hogy nekem nem jutott pohár, hárman is nekem akarták adni a sajátjukat. Megragadott az alig 3 évesek szív-jósága.
Nagy bánatomra itthon felejtettem a fényképezőgépet, így nem tudom megmutatni, hogy búcsúzáskor jópár gyerek került az ölembe.
A képet belül őrzöm...
Tankoltam...

Meglepetés

Adina és Lona ilyen kedves figyelmességgel lepett meg. Köszönöm szépen.

Nehezen tudok bekapcsolódni ilyen blogos játékba, ráadásul mire észbekapok, már minden blogon, amit rendszeresen/rendszertelenül olvasok, már ott díszeleg a kis elismerés. Tudom, hogy nem szép tőlem, de sajna megszakítom a kört - úgyis körbe ér :P.

A díjhoz azért hozzátartozik, hogy az ember lányának 7 dolgot kell írnia magáról:
1. sose gondoltam, hogy az életem ilyen fordulatot vesz, mint amit mostanában átélek
2. még inkább vágyom arra, hogy ne engedjem el Isten kezét és megértsem Őt
3. nagyon túlterhelt vagyok és nagyon nyomaszt, hogy nem ápolom rendszeresen a kapcsolataimat
4. élvezek minden egyes percet, amit a természetben tölthetek
5. mindennap átélem, hogy a lehetetlen egy kicsivel több időbe kerül
6. örülök és hálás vagyok a jellemformáló helyzetekért
7. és most elvonulok egy értékes könyvvel a galériára :).

Megmondom a "tutit"

Bizonyos helyzetekben észrevettem magamon, hogy hajlamos vagyok megmondani a "tutit". A mindent elsöprő megoldást. No, persze, ha nekem szánnak tuti recepteket, nem könnyen veszem a lapot: engedjék, hogy hadd járjam a magam egyedi útját.
Néha azt gondoljuk, hogy az emberek élete valahol egy sablonlevél (bocsánat, szakmai ártalom :) ), megvan mindennek a maga rendje és módja. Hm, ha valaki tovább akar tanulni, talán tutira meg tudjuk mondani, mi is a neki való pálya, vagy ha éppen még családalapítás előtt van, tutira tennie kell már valamit, hisz ez a társadalmi norma. Hol is van helye az egyediségnek? A magam útjának?
Nagy lázadás van bennem: nekem ne mondják meg a "tuti" receptet. Hadd járhassam a magam egyedi és megismételhetetlen életét. Ha most még nem tudok valamit, meg fogom tanulni... ha arra van szükségem.

Tanulgatom, hogy ne mondjam meg senkinek a "tutit"... és nemcsak azért, mert nagyon nem szeretem, ha nekem mondják meg a "tutit". Ha tovább adhatok valamit, csakis alázattal és szeretettel...

végtelen

Úton-útfélen megoldhatatlan helyzetek...
Az ember végiggondolja a járható és járhatatlan utakat. Mindegyik döntés - nem mindegy, milyen eredménnyel. Aztán az ember lánya vagy leborul vagy kiborul.
Ma az elsőt választom...
"Az imádság az egyedülálló lehetőség. Mert imádság által képesek vagyunk dolgokat, kapcsolatokat átalakítani. Az imádság ereje végtelen..."
És csakis azért, mert a kapcsolat másik oldalán az az Isten van, akinél semmi sem lehetetlen.

Ma csakis így érdemes indítanom a hetet.
Legyen nektek is áldott hetetek!

Tudom, hogy sokan...

kinövik azt, hogy felnézzenek a szüleikre, de én nagyon hálás vagyok értük. Hetek óta készültünk arra, hogy sikerüljön mindhárman egyszerre hazamennünk és felköszöntenünk apát szülinapja alkalmából. Sikerült. A fiúkat tudta, hogy hazamennek, de mikor engem meglátott, meglepődött, hogy nem túrázni vagyok.
Aki ügyes, hamar kitalálhatja, hogy hányadik szülinapját ünnepeltük :).
Sikerült lencsevégre kapnom nagy munka közben, aki ismeri, tudja, milyen jól áll neki, amikor így mosolyog. Igaz, itt majdnem sikerült teljesen eltakarnia az arcát :)).

Kiskertünkben szép tulipán.

No, persze...

a látszat ellenére már hazajöttem a Bátor Táborból. Történt ezen a szép, hétfői napon (ami persze már tovaszállt), hogy a napi kilós postám közt (mármint a munkahelyemen), a sok pályázatos dokumentációk közt kitűnt egy tényleg - csak nekem szóló - levél. Hm, nem fogjátok elhinni: Bátor Tábor Alapítvány volt a feladó. A testvértáboros hétvégén nem tudtam teljesen végig maradni, és a gyerekek, akik hozzám tartoztak és a cimborák írtak nekem levelet.
A levelet odaadták Andi doktor néninek, aki postázta nekem.
Bevallom: életmentő volt abban a percben. Amikor elolvastam, csak sírni tudtam. Ha az ember lánya egész nap dokumentumokat ellenőriz, meg pályázatokkal bírkózik, igazán nagyon felemelő ha kap néhány, igazán kedves és bátorító szót. Nem tudom, mikor növöm ki az "elismerő szavak" szeretetnyelvemet. Néhányan próbálkoznak kiírtani belőlem, de valahogy nem megy. Hozzám tartozik. Akkortól is nagy szárnyakat kaptam, amikor a programvezető nagy elismeréssel adózott a munkámnak.
És kedves barátaim, akik személyesen is ismertek, ne haragudjatok, ha sokszor nem veszem észre, mi is a szeretetnyelvetek és nem "beszélem" úgy, ahogy nektek jólesne.
Mostmár tudom, hogy mit jelent...

Két nap...

szabadság, azaz hétvégi Bátor Táborozás. Szóval tesó táborban vagyok (aki szeretne utána járni, az itt - www.batortabor.hu - megteheti. Nagyon aranyos, kedves, mosolygós lányaim vannak, öröm köztük nővérnek lenni. Épp éjszakai ügyelek persze, merthogy itt az is dukál, még egy röpke hétvége alatt is. Várom a reggelt és a holnapot...
Valahogy olyan ez, mint a 130. zsoltárban: "várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Az őrök a reggelt..."
A nővérek a reggelt...

mellémszegődött

"...nincs olyan reménytelen helyzet, nincs olyan sötét látóhatár, ahol Isten nem találná meg dicsőségét. Az igazság az, hogy azok nélkül az összeomlott remények nélkül, a halál nélkül, a szenvedés nélkül, amit az Úr elkerülhetetlennek nevezett, lehetetlen lett volna a dicsőség.

Isten dicsősége mutatkozik meg akkor is, amikor felismerjük, hogy a feltámadott Krisztus akkor csatlakozik hozzánk az úton, amikor a legreménytelenebbnek látjuk az életünket, a legfáradtságosabb az út. Ő akkor hűségesebben kísér, mint álmaink, sőt minden reményünket felülmúlja. Mert nem az ajándékai, sem az ereje, sem az, amit értünk tehet, hanem Ő maga az Úr jön, és jelenti ki magát nekünk…” (E.E.)

Áldott Húsvétot mindnyájatoknak!

Nárcisz

Hja, hát ez is Szegeden :). Igazán jó volt látni, hogy ilyen is van. Ja, és A.-tól kaptam is belőle, ajándékba vagy csak úgy...

Nem lehetett...

ellenállni az ötletnek: A.-val Szegeden jártunk múlt szombaton. Le vagyok maradva rendesen a blogírással, csak kapkodom a fejem 1-1 nap után, most is, de elhatároztam hazafelé jövet, hogy mostmár nem hallgatok tovább, mert meg valaki ismét kiugrasztana a bokorból :). Gondoltam, megelőzöm.
Na, hogy el ne felejtsem a szavam, hát, elmentünk világot látni. A kedvenc Dóm tér látogatása után beültünk a Tejivóba (aki esetleg nem ismeri, járjon utána, ha Szegeden jár, nem szabad kihagyni), aztán meg az a nagy ötletem támadt, hogy menjünk el a Fűvészkertbe. A. semmi jónak sem az elrontója, ámbár arra nem számított, hogy útközben is bőven lesznek növények, amiknek az elemzését, fényképezését én aztán nem hagyhatom ki. Persze e nemes tevékenység a Fűvészkertben még inkább előjött, se perc alatt elég nagy növénygyűjteményem lett - a fényképezőgépemen :)).
Búcsúzóul A. még egy szuper fotót készített a Dóm téri templom tornyairól és nézzétek el nekem, hogy már megint elfelejtettem, hogy mindig visszafelé kell feltölteni a képeket, mert akkor lesznek olyan sorban, ahogy azt elképzeltem...

Otthon, édes otthon

A hosszú hétvégét kihasználandó, no, meg az összegyűjtött túlóráim lecsökkentéseként múlt pénteken hazautaztam a szüleimhez. No, még pakoltam ám, amikor apa azért mégegyszer megbizonyosodott, hogy tényleg megyek. Hm, addigra anya már megsütötte kedvenc sütimet. 

Hiába, no, nem növik ki azt, hogy a gyerekük vagyok (mint ahogy egyikünknél sem). Ahogy otthon elnéztem sürgésüket, végiggondoltam az életüket: mindig csak adtak és adtak, rengeteg áldozatot hoztak értünk. Igazából nem tudtam mást tenni, mint alázattal megköszönni őket Istennek. 

Vasárnap délelőtt útra kerekedtünk. Egyik nagybátyám kb. 3 m-t zuhant betonra és csodának tartjuk, hogy Isten megóvta az életét és Nagybányán egy profi orvos kezeli. Azt láttam, hogy ez is Isten keze, ahogy odakerült. Persze meglepetés voltam és azért töredelmesen bevallom: örülök, hogy örült :).

Nem akarok elmenni a mindennapi, apró csodák és áldások mellett...

Még rajtam volt reggel a kabát...

amikor már megállított a főnök. Hja, már megint agyalnunk kell, hogy s mint lenne a legjobb... Nehogy azt higgye bárki is, hogy egyhangú életünk van: amint megtanulunk valamit és már talán rutin lenne, jön egy új rendelet, törvénymódosítás vagy éppen eljárásrend, ami meghatározza a továbbiakat. 

Azért talán egyértelmű, hogy lelkesen teszem a következő tennivalót. És ne lepődjetek meg, hogy mostanában sok fotó lesz: régóta gyűjtögettem a kis pénzem, hogy végre egy jó gépem legyen :). Azt mondták nekem az idősebbek, hogy azt becsüljük meg igazán, amiért áldozatot hoztunk. Mostanában látom, hogy mennyire igazuk volt/van...

Valahol mindig nyílnak virágok

Hát, az ESZÁ-ban is vannak nők és nőnap is :). A fiúk megleptek minket rendesen :).

A kis Zamiám nagy-nagy örömet szerez nekem nap, mint nap...

És Jona is. Itt van az íróasztalomon ez a tavaszi, kedves csokor... Ja, és ez az itthoni íróasztal :P