Ma van a szülinapom, pom, pom...

Sokminden történt ezen a napon a történelemben. Egy kis család története megbújik a sok történelmi eseményekben. Néhányszor hallgattam apa történetét, amikor és ahogy elmesélte, hogyan is születtünk Ruth-al, mennyire egyformák voltunk, és mennyire pici is voltam :). Mindig elérzékenyült...
Egyrészt hálás volt értem, hogy életben maradtam és a kislányuk lehettem, másrészt mindig eszébe jutott drága ikertesóm is. Vele már együtt vannak...
Most, hogy a világon nagyon sokan drukkolnak azért, hogy Schumacher felépüljön és én természetesen azért is, hogy jövőre is egy napon ünnepeljük a szülinapunkat, hálás vagyok a szüleimért.
És hálás vagyok a jó Istennek az életemért. És köszönöm azokat, akik szeretnek és örülnek nekem...

Kicsi kertünk virágai

Olyan igazán jó, amikor kimegyek a kertünkbe és ilyen kis csodák fogadnak. Anno, amikor biológusként terepgyakorlatokra jártunk, egyik kedvencem volt a helleborus vagyis hunyor. Nemrég fedeztem fel, hogy mostmár kertészetekben is számos faja megtalálható, így a természetben ritkaságnak és védettnek számító hunyor néhány példánya a mi kertünkbe is beköltözött. Most is ilyen gyönyörű szép virágpompában van, no, igaz, ez a fekete hunyor, amit Németországban Karácsonyi rózsának is hívnak, mivel előfordul, hogy éppen Karácsonykor virágzik.

A kis kék és fehér színű szellőrózsákat hollandiai átutazás során szereztem. Néhányat elkapott a tél bimbós vagy félig nyílt állapotban, így ilyen kis csodákban gyönyörködhetem.

Szombaton annyira felmelegedett az idő, hogy a bimbók, amik addig meg voltak fagyva, kinyíltak :).

No, és a Kaméliám. Október óta várom, hogy végre a bimbó kibomoljon és tegnap végre megmutatta magát. Ilyen kis szép.

A vakondokkal van egyébként nagy gondom: teletúrta/túrták a kertet. Hiába ültettem vakondűző növényt, van ultrahangos riasztónk, palack helyezve a túrásba, semmi nem segít (noha elég nagy a széljárás ehhez, de nem ijednek meg... Van valakinek valami igazán jó ötlete?

MEGLEPETÉÉÉÉÉSSSSS

Valamikor hét közepén felhívott Dávid, hogy Jonának szülinapja lesz és hát, jó lenne meglepni. Hát, igen, én is épp ezen gondolkodtam, hogy valami meglepetést összehozhatnánk. Legjobb időpontnak a hétvége ígérkezett. Természetesen egyik ajándékként kaktusszal készültem (mi mással is egy nagy kaktuszrajongónak :))) ). Szombaton nagy titokban megérkezett Dávid és Virág és izgatottan vártuk a vasárnapot.
Aztán egyszercsak megérkezett :).

A lányok persze nagy cinkostársak voltak a meglepetésben, Jonának fogalma sem volt, hogy mi is történik a háttérben. Tünde szombaton megkérdezte tőle, hogy mit szeretne szülinapjára. Azt mondta, hogy mindene megvan, az azonban nagyon jó lenne, ha valamikor decemberben együtt ünnepelhetne a testvéreivel. Aztán még hozzátette, hogyha kaktuszt kapna, nem dobná ki :)))). Nem is sejtette, hogy másnap már valóra is válik...
Csodás nap volt, nagyon hálás vagyok a szeretteimért.

"Ha könnyek völgyén mennek is át...

...források völgyévé változtatják, s áldást hoznak nekik az őszi esők." (Zsolt. 84, 6)

A napokban nagyon sokszor átéltem ennek a zsoltárnak az igazságát. Gondolkodtam, hogy nem írom le, mi is történt az elmúlt napokban, hisz ugye hosszú ideje hallgatok, miért írnék pont erről, de annyira vigasztaló, ahogy Isten átölel, szeret, hogy mégis leírom. 

...

Leírhatatlan volt az örömünk és meghatottságunk, amikor kiderült: kisbabát várunk. Tele voltam reményekkel, álmokkal, mely kb. 2 hete darabokra tört, amikor kiderült, hogy kis Babszemünk Istenhez költözött. Aznap, amikor kórházba kellett mennem, a 103. Zsoltárt olvastam, mely így kezdődik: "Áldjad lelkem az Urat és ne feledd el, mennyi jót tett veled..." Próbáltam csokorba gyűjteni a sok jót, és rábízni magunkat újra és újra arra az Istenre, aki összegyűjti a könnyeinket és számon tartja a hajszálainkat.

Kerestem a szavakat, amikor megtaláltam az alábbi verset. Sokat jelent...

ÜZENET

Miért sirattok?

Hisz Isten arca volt,

mely simogatón,

hívón rám hajolt.

És én mentem…

S most fényözönben élek

És nem vagyok más

Csupán tisztult lélek.

Sziromhullás volt…

Árnyékom lehullt…

A szemetek hát könnybe

miért borult?

Ha emlegettek: köztetek leszek.

Ha imádkoztok: veletek vagyok.

Ha rám gondoltok, mosolyogjatok.

Emlékem így áldás lesz rajtatok.

Nem is tudom...

hol kezdjem, hisz az elmúlt hónapokban szótlanságba rekesztettem magam. No, azért bőven történtek az életemben események, talán ezért is nem vetettem "papírra" őket.
Itt van pl. a kedvenc fotóm, amikor kint voltunk májusban Norvégiában. Merthogy nagyon vágytunk arra, hogy zöldben is megláthassuk ezt a csodás országot. Hát, még jobban beleszerettünk :).

Emlékszem, amikor itt jártunk, ahol a fotó készült, olyan volt, mintha egy festmény részeseivé váltunk volna. Csak ültem egy kövön és próbáltam a kép minden egyes pontját a szívembe zárni. Ha behunyom a szemem most is magam előtt látom, valami csodálatos.
Andrásommal meg minden napot ajándékként élünk meg és ez igazán jóóóó...
Hát, most ennyi, túl sok minden zakatol bennem, de csak lassan, módjával írható le...

...büszke feleségként...

...ott ültem a sorok közt, amikor március 15-e kapcsán Andrásomat is kitüntették.

Ahogy elnéztem a kitüntetteket, azon gondolkodtam, hogy mennyi munka és áldozat eredménye, hogy idáig eljutottak. Látom ezt András életében is: ha kell, este későig dolgozik, vagy éppen reggel 6-kor már a munkahelyén áll helyt. 

Fogalmunk sem volt egyébként, hogy kitüntetésben részesítik, csak egyszercsak jött egy levél. Mint utólag kiderült: a főnöke terjesztette elő. 

És akik ismerik, tudják, mennyire elszántan küzd az ivóvízért...

"Dr. Kiss András Lászlónak, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vízgazdálkodási Koordinációs Főosztálya közigazgatási tanácsadójának, a vízellátás területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként..." kapta a díjat. 

Hálásak vagyunk az eddig megtett útért...

konyhaablakunk

 Kb. két éve szerettem meg úgy igazán az orchideákat, amikor Andrásom elvitt egy orchidea/bromélia kiállításra. Addig igyekeztem távol tartani magam ezektől a csodáktól, mondván, hogy biztos nagyon különleges gondoskodás kell számukra, hogy újra virágozzanak, és hát, gondoltam, mi van, ha nem tudnám újra virágzásra bírni őket.
No, de az történt, hogy Andrástól kaptam kettőt, amik elég jól érezték magukat.
Aztán volt egy nagyon különleges élményem: anya halála után kb. egy hónappal észrevettem, hogy az övé újrahajt, indul az újravirágzás. Csak álltam ott az ablaknál és úgy éltem meg ezt a csodát, hogy "Istenem, köszönöm, amit üzensz, hogy van élet tovább, hogy te tudod, mit teszel..."
Így került hozzám anya virága, ami éppen az eljegyzésünkkor bontotta ki első virágát.
Nekem csoda volt (a középső orchidea, aminek lilás színű a közepe).

 Jonának nagyon megtetszett ez a mintás, különleges orchidea. Amikor megvette, üvegben volt és sokáig pompázott a Nádorligetben. Aztán virágzás után észleltem, hogy valami nagyon nincs rendben. Ekkor kezdtem részletesebben utánaolvasni, hogy milyen gondoskodás is szükséges ezeknek a gyönyörűségeknek, majd gyorsan átültettem. Így most, hogy helyrejött és újra is virágzik, nagy örömet okozott nekünk.

Nem bírok betelni Isten csodáival... :)

harmónia

Ünnep

"Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! 
Egy jóindulatú szóval. 
Méltányos cselekedettel. 
Udvarias mozdulattal. 
Nem kell sok az emberi ünnephez. 
Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel." 
(Márai Sándor)

Ma nem kellett utánanéznem, hogy ünnepeljek, megtalált az ünnep. Reggel korán András már biztosított, mennyire jó, hogy megszülettem. Aztán csodásan sütött a nap és minden arról beszélt, hogy milyen jó, hogy vagyok. Legbelül éreztem. Magamba szívtam minden kifejezett szeretetet, boldog születésnapot köszöntést és élvezem a nap minden percét.
Hálás vagyok Istennek, hogy lehetek...  
 

Az alábbi bejegyzésben levő vershez nem írtam semmit, rábízva az olvasóra a továbbgondolást. Néhány gondolat azért itt mocorog bennem, amit szeretnék megosztani.
...
Lassan egy éve, hogy meghaltak a szüleink. Egyik főoka volt, hogy elnémultam a blogírásban, hisz ki az, aki épp arra lenne kíváncsi, hogy dolgozom fel ezt a hihetetlen veszteséget. Hallgattam Tapolyai Emőkét, olvastam könyveket és sokszor engedtem, hogy Isten gyógyítsa a szívem. Pl. egy tavaszi napon, amikor azt ígérte, hogy "gyászfátyol helyett illatos olajat ad, a csüggedés helyett öröméneket".
És valóban azt adott: kaptam egy csodálatos társat Andrásban. Egyre jobban felfedezem, mennyire hasonlít drága édesapámra, akinek akkora szíve volt. Nagyon jólesnek a "rózsái", amit nap mint nap ad nekem és jó megélni együtt a naponkénti csodákat... Mert azt valahol mindig találunk...
...
Rájöttem, hogy nagyon-nagyon fontos számomra, hogy őrizzem a szüleimmel kapcsolatos emlékeket. Szinte nincs olyan nap, hogy ne nézzek meg egy-egy fotót róluk. Félek, hogy egyszercsak nem fogom tudni felidézni az arcvonásaikat, hogy megkopik a kép... Nemrég otthon voltunk, Bandi bátyáékat is meglátogattuk, apa testvérét. Figyeltük minden mozdulatát, annyi minden volt, ami apára emlékeztetett: mozgások, mosoly... Aztán felfedeztem, hogy vannak ám olyan vonásaink mindhármunknak, tulajdonságaink, amiket szüleinktől kaptunk. Jó így látni a testvéreimet is. Vannak gyengeségeink persze, de hihetetlen rácsodálkozni azokra a tulajdonságainkra egymásban, amit a szüleinktől örököltünk. Micsoda örökséget kaptunk.
Ilyesféle gondolatok mocorognak bennem emlékezve két csodálatos emberre...

Add nekem - ma...

Add nekem - ma...

Add ide ma nekem a tiszta, fehér rózsákat,
melyeket egy napon síromra akarsz tenni.
Rendezd el a szeretet liliomait
az én legdrágább vázámban.
Add ide nekem őket még ma,
illatuk még megszépíti életemet,
s örömöt szereznek nekem.
Add ide őket ma, mikor szívemet gyötri
a szeretet hiánya.
És azt a tüskét, amit most belém szúrsz,
azt ültesd, ahová való, a sírra.
Eljön a nap, mikor majd
semmit sem fogok rózsáidról tudni
és tüskéid sem fognak
szívemnek fájdalmat okozni.

"amikor először pillantjuk meg őt"

Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk. Igen, a szüleimre...
Egyik nagynéném mindig azzal vigasztal, hogy mi megyünk utánuk. Igen, tudom. És mégis: újra és újra összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy már nincsenek köztünk. Lassan egy éve hallottam utoljára apa szavait, hogy "imádkozom érted, Lányom". Emlékszem, egyik vasárnap a gyüliben emiatt sírtam Istennek, hogy ki fog értem imádkozni. Aztán belül megszólalt egy hang, hogy van valaki, apánál nagyobb, Jézus, aki jóval korábban megígérte, hogy közbenjár értem...

No, szóval nem gondoltam volna, hogy amikor kezembe veszem Max Lucado legújabb könyvét a "Félelem nélkül" című írását, egyik fejezete ismét teljesen nekem szól.
"Az én Atyám házában sok hajlék van, és én helyet készítek a számotokra". Mi, nyugati emberek talán elsiklunk az esküvői képek fölött, de biztosra vehetjük, hogy Jézus hallgatói nem tették. Ez a kijelentés a vőlegény menyasszonynak tett ígérete volt. Miután mindkét család beleegyezett a házasságba, a vőlegény visszatért apja házába, és hajlékot épített menyasszonyának. "Helyet készített".
Amikor Jézus ugyanezt ígéri nekünk, a temetéseket az esküvők szintjére emeli. Az ő szemszögéből a temetői gyászmenet és a templomi bevonulás egyformán örömteli izgalomra ad okot.
... Az esküvők remek hírek!
Akárcsak a temetések - mondja Jézus. Mindkettő új korszak és az otthon ünneplését jelenti. A vőlegény mindkét esetben karján vezeti el a menyasszonyt. Jézus az érkező vőlegényünk: "Eljövök, és magam mellé veszlek titeket." Az oltárnál fog találkozni velünk. Az életre vetett utolsó pillantásunk idézi elő azt a pillanatot, amikor először pillantjuk meg őt." (Max Lucado: Félelem nélkül, 128. old.)

június 9.

Lassan 3 éve, hogy egy imaalkalmon találkoztunk. Kedves mosolya, lénye elég mély benyomást tett rám, mint utólag kiderült: a másik oldalon is hasonló élmény zajlott... Aztán találkoztunk, meg újra találkoztunk, meg sokat imádkoztam, gondolkodtam, hogy vajon tényleg ő az, akire vártam. Akkor is, amikor mégcsak ígéret volt a számomra...
Nagyon kitartó volt: igazából fogalmam sincs, hányszor kérte meg a kezem :))), de nem adta fel. Elmondása szerint elejétől tudta, hogy engem keresett, rám várt. Aztán tavaly, épp akkor, amikor eldöntötte, hogy utoljára kéri meg a kezem, igent mondtam :))).
Aztán, amikor épp, hogy elkezdtük tervezgetni a menyegzőnket, először anyát, majd apát veszítettük el...
Minden hónap 9.-e és 10.-e nehéz emlékezés. Egyik barátnőm mondta, hogy ezeken a dátumokon muszáj lenne valami jó dolognak is történnie az életünkben. Aztán eljegyzésünk után, ahogy megtaláltuk azt a helyszínt, ahol szerettük volna a menyegzőnket, kiderült, hogy egy dátum lesz tökéletes: június 9-e. Aztán egyre inkább összedolgoztak az események: Isten még azt az imánkat is meghallgatta, hogy nem esett az eső, sőt, még azt is, hogy legyen még zöld, vágott orchidea :)), a nagyobb dolgokat már le sem merem írni, hisz folyamatosan imameghallgatások részesei lehettünk.

Így kezdődött közös életünk:
https://plus.google.com/u/0/photos/111389545521954589926/albums/5770322581812020289

Nagyon hálás vagyok Andrásomért...

A nagy Ő

Sokat várt rám és hát, én is rá... :))) Megérte :)