2009. március 12.

Hudson Taylor...

életét olvasom már egy ideje, noha hamar végére érek az ilyen könyveknek. Na, de ebben annyi gondolatébresztés van, hogy szüneteket tartok a feldolgozásra. Ez így jó :)).
Aki nem hallott még esetleg róla, az 1800-as évek kínai misszionáriusa volt, akit Isten Írországból hívott el, és a Kínai Belföldi Missziót ő alapította meg. Élete végén már 800, Kínában szolgáló misszionáriust számlált a szervezet. Éppen ott tartok az életrajzában, amikor Isten egyre inkább a szívére helyezi annak súlyát, hogy létrejöjjön keretek között a szervezet és ő legyen a vezetője. Leírja nagy harcait, félelmeit ezzel kapcsolatban. Nem volt könnyű helyzetben. Nem volt anyagi fedezete, vagyona, addig is úgy élt családjával, hogy Isten gondoskodott a szükségeikről.
Nos, lehangoltan cammogott egy barátja tanítása után, amikor végre lemerte tenni a félelmeit Istennek. "Miért tétováznánk - mondta önmagának -, ha engedelmeskedünk az Úrnak, a felelősség Őrajta nyugszik, nem rajtunk!"
"Te, Uram! Te viseled a terhet. Minden felelősség a tied, Úr Jézus! Én feladom. A következmények rád hárulnak. Te fogsz irányítani, gondoskodni rólam, vezetni engem, és azokat, akik velem dolgoznak. Kérni akarlak munkásokért, hozd elő őket."
...
1894-ben, 62 évesen visszatekintve, közel harminc éven keresztül megtapasztalva, hogy "Isten elegendő munkájához", több száz misszionárius vezetőjeként, akik Kínában tevékenykedtek, ezt mondta: "Isten azért választott ki engem, mert elég gyenge voltam. Isten a maga nagy munkáit nem nagy bizottságok által végzi el. Ő felkészít valakit, hogy elég egyszerű, elég kicsi legyen, és azután felhasználja őt."
(John Pollock: Hudson Taylor és Maria - Egy mennyben köttetett házasság)

3 megjegyzés:

Anna Isten oltalmában írta...

Örülök,hogy idéztél a könyvből.Én a Hudson Taylor életrajzát olvastam.Nekem is kedvelt könyvem.Ezt az ujabbat nem ismerem.Majd hozd el Erdélybe is,jó?

Noémi-Ruth írta...

Ez a könyv főleg a kettőjük kapcsolatáról szól és ahogy a szerző megfogalmazza: kiegészíti a fiúk és a menyük által írt életrajzot. Sajna a szerzőt kifelejtettem, amikor leírtam a könyv címét, gyorsan pótolom :). Remélem, nem felejtem el, és ha hazamegyek, viszek belőle :)). Jó olvasni ilyen emberek életéről, az Evangéliumi Kiadó egész sorozatot adott ki misszionáriusok életéről. Sajna Amy Carmichael életéről szólót nem találtam, pedig róla és tőle nagyon szeretnék olvasni...

iri írta...

Nekem is sokat segitett Hudson Taylor elete