Hacsak lehet, állandóan dúdolok valami dallamot: utcán, kis földalattin, rendelőben, kórházban, itthon, á, mindenhol... Megfigyeltem már, hogy általában akkor halkulnak el a dallamok vagy üti fel a fejét a csönd, ha kapcsolatzavar lett Isten és köztem. Mert mondjuk annyira rohanok, meg annyi minden motoszkál bennem, hogy már nem vagyok képes meghallani a "halk és szelíd" hangot, és innentől kezdve elhalkulnak bennem a dallamok is. Hisz, ha minden rendben, akkor ezek a dallamok Róla és Neki szólnak. Mert Ő az egyedül méltó...
"Szántsd fel, Uram, megkövült szívemet..." egyik kedvencem és tegnap este Kecskeméten is felcsendült. Nekem szólt. Zenei élményre mentem és Istennel találkoztam...
Ismét felcsendülnek bennem dallamok. Róla. Neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése