magam, félretettem minden pityergős gondolatomat és megírtam a szülőknek a búcsú e-mailemet. Most meg csak kapkodom a fejem, mert sorra jönnek a válaszok és a jókívánságok. Jót derültem, mert egyik apuka is írt, aki egy vizsgálat miatt tavaly nyáron majd leszedte a fejem. Aztán megszelidítettem a kisfiát, és közben ő is megszelídült. Mit nem ad az élet. Most meg biztosított, hogy nagyon fogok nekik hiányozni. Na, közben újabb levél ezekkel a sorokkal: "Kedves Noémi! Nagyon örülök, hogy megismerhettelek és sok sikert kívánok az új munkahelyedhez. Kívánom, hogy kedves mosolyod sok anyukát segítsen át a nehéz perceken, nekem nagyon megnyugtató volt a puszta jelenléted, a nyugalom, amit árasztottál, és az a végtelen türelem és segítőkészség is nagyon sokat jelentett. A legjobbakat Neked!" Vicces, mert a legtöbben odaírják a hozzájuk tartozó gyermek nevét, közben tudom, hogy ki kihez is tartozik :))).
Azon gondolkodtam, hogy fokozatos volt a "gyermek-elvonókúra", hisz tavaly azzal kezdtem, hogy a kórházból leléptem, ahol folyamatos volt a jelenlétük, váltottam egy olyan helyre, ahol nem volt olyan kapcsolatom velük, most meg egyáltalán nem lesznek gyerekek. Húú, de mihez is fogok ezzel kezdeni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése