Különlegesen tapasztalom...

a napokban Isten jelzésértékű, kedves meglepetéseit. Nem, nem történt kirívó dolog az életemben. Még mindig vannak megválaszolatlan imádságaim, rengeteg kérdésem és harcom, DE elengedtem magam, kicsit kiengedett a kezem szorítása és lebegek (ha élhetek ezen nemes kifejezéssel, na, de miért ne :) ). Teljesen "véletlenül" kaptam e-mailt a Bethesdai estékről, amit kifejezetten egészségügyiseknek szerveznek minden hónapban és a téma annyira találó volt, hogy elmentem. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy elengedtem magam Isten kezében, mert pl. vannak bizonyos beceneveim: pl. "úgy se tudod megtenni", "depresszió", "magányosság", "fájdalmak", stb., amivel szemben Isten azt mondja: "drága és becses vagy", "a szemem fénye vagy", "nem feledkezem meg rólad", és úgy döntöttem, hogy Neki adok igazat. Úgyis mindig Ő nyer velem szemben.
Kiemelkedő volt persze a tegnap esti Kocsis Zoltán hangverseny is. Haydn művek szólaltak meg és olyan hálás vagyok, hogy olyan barátaim is vannak, akik nagyon szeretik a klasszikus zenét is. Igazi felüdülés és gyógyulás volt mindnyájunknak. No, persze kedvenc hangszerem a gordonka is felcsendült szólóban, sajna az estéről nem tudok linkelni, de azért berakom Haydn: C dúr gordonkaversenyét (többek között ezt is hallhattuk). Ha van kedvetek, adjatok helyet a zenének :)).
Van, hogy ilyen kis melankólikus az élet, kicsit erről is beszélgettünk meg az emberi korlátokról, lehetetlenségekről. Mabi megjegyezte: "Sára is nevetett." Ja, a hit ott kezdődik, amikor végre nem dobozoljuk be Istent a mi elképzelésünkbe, hanem teret adunk a csodáinak. És csak úgy tudunk teret adni, hogy szétvagdaljuk a magunk dobozát...

Morzsa

- Golgota Gospel főpróba, csodás dalok (a Művésznő hihetetlen jó volt), magával sodró zene, Isten érintése.
- Azon morfondírozom a napokban, hogy vajon mi a célja az életemnek. Nem sokmindent tudok felmutatni. Csak a tegnapi igébe kapaszkodom: "Az Úr megvalósítja tervét az életemben". (Zsolt. 138,8 NLT)
- És egy csodálatos bátorítás: "Dicsőség Istennek, aki az ő bennünk munkálkodó hatalmas erejével, mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi valaha is kérni vagy akár csak álmodni mertük volna - messze túl a mi legmagasztosabb imáink, vágyaink, gondolataink vagy reményeink határán." (Ef. 3,20 TLB)
- És egy helyretevő gondolat: "Soha ne hasonlítsd össze sorsodat másokéval".
...

Igazából nagyon...

nagyon élvezem, amikor sikerül valami igazán különleges meglepetést szereznem valakinek. Tavaly úgy alakult a Kocsis Zoltán koncert, hogy az egyik tiszteletjegyet egy, addig számomra ismeretlen lánynak adtam, aki aztán nem győzött hálálkodni. Persze megígértem, hogy egy jegy az idén is az övé lesz. Dehát rég volt, azóta nem is találkoztunk, úgyhogy először nem is tudott velem mit kezdeni, amikor felhívtam és az ideire is meginvitáltam. Aztán egyszercsak kapcsolt és teljesen odavolt. Biztosított, hogy idén becsukott szemmel hallgatja végig a hangversenyt. Olyan jó, amikor mások örülnek...
Hazafelé ballagva egy anyuka hátán 1,5-2 éves kislány volt kendőbe burkolva. Rámnézett, aztán szélesen mosolygott és még azután is hátrafordulva integetett, miután már rég elhaladtunk egymás mellett. Milyen kis csodák és mekkora kincsek a gyermekszívek...

Mindenféle

Új hetet kezdve az ember lánya próbálja számontartani az e heti feladatait. Nézzük csak: hétfőn képzés, ezzel együtt vizsga, kedden házicsoport, ajajjjj, arra is készülni kell, főleg imádságban, mert túl kevés leszek hozzá, szerdán tanulás, ja, meg ide-oda szaladgálás, csütörtökön egy csodás Művésznő meghallgatása (ha már az itthoni gyakorlását hősiesen végighallgattam, jöhet a főpróba zenekarral és kórussal :))), pénteken Bethesda esték, szombaton meg Kocsis Zoltán koncert. Ja, ezek csak a számomra kiemelendő mozzanatok, hisz lesz angol óra is, meg tanítás is, nem beszélve a Soul and Gospel fesztiválról, amire szintén jó lenne bepillantani. Azért nem ártana tanulni sem, halkan azért megjegyzem, hogy a hétfői vizsgám is 100%-os lett, szóval talán meg fogom állni a helyem az új munkahelyemen. Legalábbis remélem.
Kocsis Zoltánról meg mindenképpen el kell árulnom, hogy nagyon jó zongoraművész, és a Gyermekmentő kezdeti lépéseitől felajánlotta, hogy minden születésnapi koncertjét felajánlja az alapítvány munkájára. Tavalyin ugyebár ott voltam és hihetetlen volt. Így záróakordként idén is elmegyek, meg talán az elkövetkező években is nosztalgiaként :). Nemcsak. Szeretem a jó muzsikát, na és az idei is csodálatos lesz.
A naptáramon és a dolgozós gépemen pedig ez figyelmeztet: "Ne írj unalmas könyvet. A saját életednek és történetednek te vagy a szerzője." (Tornay A.)

Ésssss úgy néz ki, hogy nyáron megyek Bátor táborba. Ha esetleg valaki nem ismerné: olyan tábor, ahol beteg gyerekek 1000-el fognak örülni minden szépnek és jónak.

Pedig volna még

Az ember lánya ilyenekről álmodozik meg azon gondolkozik, hogyha a nárciszok rövid életükben mégis meggyönyörködtetik a Teremtőt, akkor talán az én rövidke életemnek is van némi csekélyke értelme és célja... és mondanivalója...

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

(Kányádi Sándor: Volna még)

Néha a dolgok nem...

úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, mert ugye ilyenkor már aludni kéne meg minden, de végre átpakoltam a szekrényem nyáriasra, aztán meg még sikerült egy kicsit beszélgetnem a gmail-en egy anyukával, akinek három csodálatos fiacskája van és hát, megcsodáltam rendesen őket anno a rendelőben :). Szóval az élet apró meglepetéseinek örömködöm, történetesen annak, hogy végre találtam egy olyan fodrászt, aki nem akarta önmegvalósítani magát és bebizonyítani, hogy mit tud művelni a hajammal meg főleg a hajamból, hanem elfogadta, hogy szeretem, hogy ilyennek teremtette Isten és nem szeretnék kihúzottat, egyenest, meg színeset, hanem természetesen göndört. Így végre olyan a fejem, amilyennek szerettem volna :))). Majd egyszer megmutatom, aki esetleg látni szeretné...
Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, sokkal jobban.

Egy jól száműzött...

írásomat próbáltam előhalászni (most valahogy annak témája mocorog bennem és jó lenne megtalálni), aztán egy, kb. 4 éve megjelent cikkemre bukkantam. Mivelhogy nem mindig jó a kiszámíthatóság és sokszor nagyon jó, ha az ember spontánul tud dönteni, most ezt osztom meg. Anno abból a meggyőződésből született, hogy Isten a legjobb időben és a legjobbat teszi velem. Annyiszor átéltem ennek igazságát, hogy azt hiszem, hogy mostanában, amikor annyi minden megtépázta a hitemet, visszatérek ezekhez az igazságokhoz. Mert az én Istenem még mindig az az Isten, aki 4 éve volt...

"Mindennek rendelt ideje van..."

Csodálattal nézem e mosolygó édesanyát. Arca sugárzik,
elégedetten hallgatja két jövevény szívdobogását, akiket szíve alatt
hord. Örülök, hogy részese lehetek várakozásának. Eszembe jut az az
időszak, amikor reménytelennek tűnt bizakodásuk, férjével együtt ők
mégis Istenre vártak. Most arról biztosít, hogy Isten mennyire jól
időzített. "...ideje van a születésnek."
Meleg családi fészek. Férj, feleség arról mesél, hogyan rendezte el
Isten azt, hogy találkozzanak és egymásra találjanak. Beszélnek a
várakozás éveiről, amikor Isten igérete volt szemük előtt, s mert
eldöntötték, hogy tőle várják társukat, nem nyüzsögtek, hanem azért
imádkoztak, hogy egyszerre legyenek készen. Nem volt könnyű várni,
egyikük bevallása szerint néha örökkévalóságnak tűnt, de megérte. Az
Istentől rendelt időben találták meg egymást és gyúlt lángra a
szívük. "Ideje van az ölelésnek és az öleléstől való tartózkodásnak."
"Mindennek rendelt ideje van" - vallja a Prédikátor
meggyőződéssel. Ha elmúlt éveimre gondolok, elmondhatom, hogy
Isten mindig idejében cselekedett, még akkor is, amikor úgy
érzékeltem, hogy késik.
Gyermekápolóként végeztem és szerettem volna továbbtanulni.
Noha sikeresen felvételiztem nagyon sok akadálya volt annak, hogy
megkezdhesssem tanulmányaimat. Isten akaratára vágytam és nem
értettem, miért ütközöm annyi falba, ha Ő vezet. Igérete volt egyetlen
menedékem: " Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az
ércajtókat leverem..." ( Ézs.45:2). Nehéz volt rá várni, a hitem mérlegre
került s nem mindig álltam ki a próbát. Isten időzitése viszont tökéletes
volt ebben az élethelyzetben is, az általa rendelt időben minden zárt
ajtó kinyílt. Csak ámulni tudok, hogy Isten mennyire odafigyel
személyes életünk minden apró részletére.
Elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat és ezzel párhuzamosan
kórházi munkámat. Úgy éreztem, hogy versenyt futok az idővel.
Próbáltam az új gyülekezetben megtalálni a helyem, szolgálatot
vállalni, de folyton korlátaimba ütköztem. Hasznavehetetlennek láttam
az életem, mert képtelen voltam minden területen helytállni. Isten ezt
az időszakot különösen felhasználta arra, hogy mindennél fontosabbá
váljon a vele való kapcsolatom. Felismertem, hogy a legszebb
ajándékot kaptam tőle: gyermekszívek felé szolgálhatok. Noha nehéz
sokszor utat találni hozzájuk, mégis hálás vagyok Istennek, hogy
törölhetem a könnyeiket és szerethetem őket. " Egyetlen könnycsepp
letörlése tökéletesen benne lehet Isten örökkévaló tervében"-
fogalmazza meg J. White, és szeretnék belesimulni ebbe a
tervbe. "Megvan az ideje a gyógyításnak".
Sokszor félünk a bizonytalanságtól, mert szeretjük átlátni életünk
eseményeit és ennek megfelelően tervezni. Isten néha remekül
felborítja ezeket, hogy készek legyünk az ő tervébe illeszkedni.
Istenfélő édesapám gyakran felteszi a következő kérdést:
- Kislányom, rá mered-e bízni életedet Istenre?
Kijózanítóan hat rám ez a kérdés valahányszor kételkedem Isten
időzítésében. Bármilyen bizonytalanságban élünk mégis biztos alapon
nyughat az életünk. Amint rádöbbenünk, hogy időnk és életünk a
legjobb kezekben van, szabadok vagyunk arra, hogy Istentől függjünk.
Attól az Istentől, aki " mindent megtehet, sokkal bőségesebben, mint
ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk."

Ízlések és pofonok

Nos, ha akarjuk, ha nem, a körülöttünk levő emberek hatással vannak ránk. Van, akitől jó dolgokat tanulhatunk, van, akitől meg éppen azt, hogy mit nem érdemes csinálni. Szeretem figyelgetni az embereket, tiszta jó, hogy a kis, öt fős csapatunk milyen sokoldalú. Egyetlen férfiúnk kényeztetésére már első nap próbáltak megfűzni bennünket a vezetőink. Nos, hát ő nem hagyta magát és azért ő is kiveszi a részét e nemes tevékenységben. Most éppen kávét főz nekem is, és biztosított, hogy olyan lesz, ahogy szeretem :)). Jó, nem? Egyébként meg bizonyos emberek szeretnek félreértelmezni dolgokat és mondjuk kedves figyelmességeket mondjuk nem gondoskodásnak vagy őszinteségnek értelmeznek, hanem anyáskodásnak. Mégiscsak ad némi fejtörést az emberi kapcsolatok mibenléte...

u.i. Ja, és G. be is hozta a kávét, testvériesen szét is osztotta, úgyhogy még a konyhába sem kellett kimennem :)). Hát, ilyenek vannak mostanában...

Tegnap éjfél...

körül még elővettem C. S. Lewis: A bánatról című könyvét, mert egyszerűen muszáj volt megtalálnom azokat a sorokat, amiről Darinnal beszélgettünk. Szembekerülünk az életben olyan helyzetekkel, amiben vesztesek vagyunk, lezáruló vagy éppen végérvényesen befejeződő kapcsolatokkal és még sorolhatnám. Örülök, hogy C. S. Lewisnak volt bátorsága papírra vetni azokat a gondolatait, amelyek Helen elvesztésekor, gyászában születtek.
"Miért nem mondta soha senki, hogy a bánat ennyire hasonlít a félelemhez?
Soha senki nem mesélt a bánattal járó lustaságról.
Kizárólag egy valós veszély érzete képes próbára tenni a hit szilárdságát.
Senki nem tudhatja, milyen erősen hisz valamiben, amíg annak nincs igazi tétje.
Helen csodálatos asszony volt: szilárd jellem, éles eszű, az életben megedzett, akár egy kard. De nem volt szent. Bűnös asszony volt, aki hozzáment egy bűnös férfihoz. Mindketten Isten gyógyulófélben levő páciensei voltunk. Tudom, hogy nemcsak könnyeinket kell felszárítani, szennyes foltjainkat is le kell még dörzsölni. S idővel a kard egyre fényesebben csillog.
Az ember mindaddig nem lát tisztán, amíg könnyek tolulnak a szemébe.
Amikor az égvilágon semmi sincs a szívünkben, csak a segélykiáltás, talán Isten pont akkor nem segíthet. Mint ahogy a fuldoklón sem lehet segíteni mindaddig, amíg összevissza csapkod. Lehet, hogy saját visszaverődő segélykiáltásai miatt nem hallja meg a bajba jutott a megmentő hangját."

Lehet tettyei túra...

avagy Budapest poros utcái, Darinkával mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ma is ezt tettük. Csak róttunk és róttunk és adtunk és kaptunk. Elő kell szednem C. S. Lewis: A bánatról című könyvét, mert egy olyan idézet is szóbakerült, ami éppen most nekem nagyon is aktuális. Valahogy a tökéletlenség, meg a formálódás megfogalmazása, aztán az előbbivel nagyonis tisztában vagyok, az utóbbiban meg nagyon-nagyon reménykedem. Rácsodálkoztunk együtt arra, hogy Isten már kétszer is "csak úgy" az ölembe hullajtott új munkahelyet és persze biztos, hogy megteheti azon a területen is, ahol én csak kételkedem.
Na, de ha láttatok két nagyon vidám emberkét a Duna parton, akkor mi voltunk azok.
(Bence és Darin van a képen, a régi szép időkből :)) )

Monémimi(mi)

Így szólít. Már a múltkor is nagy meglepetést szerzett, amikor házicsoportra megérkezvén az ajtóban állva jelezte mindenkinek: Monémimi. Úgy szeretem hallgatni. Jólesik. Főleg, hogy nagyon még nem igazán akar megszólalni. Persze 1000-el figyel, mindent megért, sőt énekel. Tisztán. A kedd esték igazi kis fénypontja, hisz megszínesíti nővérével együtt a beszélgetéseinket. Örülünk nekik és hálásak vagyunk, hogy hetente becsöppenhetünk az életükbe.

"Véletlenek"

Az történt, hogy múlt héten kör e-mailt küldtem minden szülőnek (akiknek persze megvolt ez az elérhetőségük is), többek között egy nagyon kedves családnak, akiknek a szülői gondoskodása számomra nagyon példaértékű volt. Itt bánkódtam aztán, mert "visszapattant" a címükről a levél, és kicsit rosszul esett, hogy nem tudtam tőlük elbúcsúzni.
Na, ki jelölt ma be iwiw-n? Hát, az anyuka :))). Először el sem akartam hinni, hogy tényleg ő, de ő volt. Gyorsan fogtam magam és megírtam a búcsúzó levelem és vicces volt, mert éppen akkor írt ő is nekem, így 1 perc különbséggel megérkezett az övé. "Véletlen" lett volna? Á, azt hiszem, elég balga lennék, ha arra fognám...
Tudom, hogy Isten nagy szabadságot adott nekünk, ami a döntéseinket illeti és tisztában vagyok vele, hogy ebbe nagy butaságok is beleférnek. De, hogy látta a kis, visszafojtott gondolataimat, hogy mennyire szeretnék jelezni ennek a családnak, hát... Sokkal inkább fogom Rá, mint a véletlenre, az ilyen helyzeteket...

Na, ha eddig...

úgy éreztem, hogy nem tanulok eleget, akkor mostmár biztosan tudom, hogy itt aztán tágítják a fejemet rendesen. Van persze kötelező meg lehetőség tanulás is. Természetesen élni szeretnék mindkettővel, hisz totál tudatlan vagyok ezeken a területeken. Néhány jogszabályt azért már kezdek értegetni, ez azért NAGY fejlemény. Aztán meg lehet oktatónak jelentkezni és ha már lesz egy kis tapasztalatom, mindenképpen fogok, hisz bőven kell kreativitás ahhoz, hogy ezekről a területekről az ember interaktívan és TÉNYLEG hatékonyan taníthasson. Szóval kezdem látni a kihívás oldalát a dolognak és nagyon örülök ennek. Az meg külön köszönet Istennek, hogy egész héten akkora bátorításai vannak, hogy muszáj elhinnem, hogy most ez a helyem. És persze, amit nagyon sokszor idézek Háló Gyulától: "az ember jól csak akkor érezheti magát, ha azt végezheti, amire rendeltetett." Sokat morfondíroztam ám ezen, hisz akik ismernek, tudják, hogy szeretem az embereket, gyerekeket és állítólag kicsit konyítok is a velük való kommunikációhoz, szóval ezért is volt nehéz a váltás, de keresem a lehetőségeimet és azt hiszem, meg is fogom találni.
És ha már 2 éve kicsit szüneteltettem az "egész életen át tartó tanulást", (az egyetemen ezzel a szép megfogalmazással éltünk), most aztán nincs más út, aktívan kell folytatnom. És ez jóóóó :)))

Itt egy...

fáradt programmunkatárs, aki 2 napja radikális változásokat él át, történetesen jogszabályokat és mindenféle, pályázatokkal kapcsolatos információkat próbál a kicsi agyába gyömöszölni. Nagy sikert jelentett ma már a mai tanulmányozásom, ugyanis tegnap még azt gondoltam, hogy kínai nyelvet olvasok (és mindenféle nyelvjárását), ma már kicsit közelebbi népek nyelvére gondoltam. Lehet, hogy holnap már kicsit értegetni is fogom? No, majd kiderül. Mindenesetre megint elgondolkodtam a blogozásról, hogy maradjon-e vagy kipateroljam az életemből, hisz utálok unalmas lenni, annál is inkább, mivel az életem egyáltalán nem az. Dehát ugyebár gyerekszájak nem színesítik, pályázatokról mégse írhatok, mert valami titoktartási nyilatkozatot is aláírattak velem, így nem is tudom, mi légyen. A saját kis életem meg azért elég egyszerű, habár én azért szeretem élni. No, hát megint dilemma...

Összeszedtem...

magam, félretettem minden pityergős gondolatomat és megírtam a szülőknek a búcsú e-mailemet. Most meg csak kapkodom a fejem, mert sorra jönnek a válaszok és a jókívánságok. Jót derültem, mert egyik apuka is írt, aki egy vizsgálat miatt tavaly nyáron majd leszedte a fejem. Aztán megszelidítettem a kisfiát, és közben ő is megszelídült. Mit nem ad az élet. Most meg biztosított, hogy nagyon fogok nekik hiányozni. Na, közben újabb levél ezekkel a sorokkal: "Kedves Noémi! Nagyon örülök, hogy megismerhettelek és sok sikert kívánok az új munkahelyedhez. Kívánom, hogy kedves mosolyod sok anyukát segítsen át a nehéz perceken, nekem nagyon megnyugtató volt a puszta jelenléted, a nyugalom, amit árasztottál, és az a végtelen türelem és segítőkészség is nagyon sokat jelentett. A legjobbakat Neked!" Vicces, mert a legtöbben odaírják a hozzájuk tartozó gyermek nevét, közben tudom, hogy ki kihez is tartozik :))).
Azon gondolkodtam, hogy fokozatos volt a "gyermek-elvonókúra", hisz tavaly azzal kezdtem, hogy a kórházból leléptem, ahol folyamatos volt a jelenlétük, váltottam egy olyan helyre, ahol nem volt olyan kapcsolatom velük, most meg egyáltalán nem lesznek gyerekek. Húú, de mihez is fogok ezzel kezdeni?

Vajon miért?

Vajon miért félnek tőlem emberek?

Próbálok rájönni, de egyelőre megfejthetetlen...

(na, jó, csak bizonyosak, de akkor sem értem, hogy miért...)

Ma reggel...

kezembe akadt ez a, számomra nagyon kedves kép Bencéről, merthogy zenélgettünk mi ám sokszor együtt. Alig tipegett, meg néhány szót mondott csak, amikor elénekeltem neki a "Jóbarátom a Nap..." kezdetű éneket, és attól kezdve rendszeresen el kellett persze. Figyelhettem ám a fejlődését is, mert egy idő után már velem fújta, sőt, egyik karácsonyra gitárt kapott és ugyebár így már két gitár is volt a dal kíséretéhez. Ezen a fotón már csak gitároznom kellett, hogy mégis legyen valami normális zenei aláfestés, de amúgy meg 1000-el énekelt, sőt, nekem csendben kellett maradnom. Na, hát ilyenek voltak Pécsen, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy már iskolás, aztán már másodikos és alig akar velem hazajönni az iskolából, mert az összes avarkupacot ki kellett próbálnia, aztán meg persze nagyokat bicikliztünk. Amikor tavaly szembesült a dobozaimmal, és a költözésemmel, alig akart elengedni. Hát, én is őt. Hiányzik...

És ma elbúcsúztam a mi kis rendelői megbeszélésünkön. Jó volt látni, hogy milyen jóízűen eszik a többiek a gyümölcssalátámat, utólag megbeszéltem magammal, hogy jó döntés volt azt hozni.

És nehéz búcsúzni... Sosem volt az erősségem, de végülis eddig túléltem...

Dézna

Végy egy térképet, keress egy kedves, eldugott kis erdélyi települést - azért ne túl messze a határtól, hogy ne csak utazással töltsd a hétvégét - 32 főből álló, kiváló csapatot, aminek felét nem ismered, max. látásból és akik Erdély különböző pontjairól származnak és töltsd el velük és néhány szuper fiatallal a gyülekezetedből a hétvégét. Azért legyen egy meghívottad, akit te viszel és akiért tűzbe tennéd a kezed. Túrázz, beszélgess, sportolj, társasjátékozz, Ige mellett ülj, adj magadba betekintést, élvezd a finom ételeket és a jóízű asztali nevetéseket, minél többet és minél felszabadultabban. Próbáld ki a patakból kiálló köveken való közlekedést, és merülj el a vízben a kedvenc sportcipődben. Ülj ki aztán a napra szárítkozni és ha már nem túrázhatsz, legalább 1000-el szurkolj a focizó fiúknak és sajnáld, hogy nem csatlakozhatsz. Ha lehet, ne csak egyszer, hanem legalább kétszer mássz fel a legközelebbi várromhoz és csak csodáld és csodáld mindazt, amit kaptál. Légy hálás azokért, akik megosztják veled az életüket, gondolataikat, álmaikat. Légy nyitott arra, hogy adj magadból. Mert te is kaptad. Ha lehet, az éjszaka csendjében még hallgass bele a madarak énekébe. Neked és érted is szól a daluk. Engedd, hogy belesimulj Isten tenyerébe...