2007. október 13.

Kezek


Sok helyen láttam már ezt a képet. Mindig az imádságban való kitartást juttatta eszembe, meg sokszor az édesapámat, akinek a kemény munka megkérgesítette a kezét.
Csak a héten szembesültem azzal, kiről is mintázta művét Albrecht Dürer. Albrecht egy 18 gyermekes család egyik sarja volt, és nagyon szűkös anyagi körülmények között éltek. Jómaga és egyik testvére azonban művészi pályáról álmodozott. Nem lévén más megoldás, kitalálták, hogy míg az egyikük dolgozik, addig a másik tanul, aztán majd cserélnek. Egyik vasárnapi istentisztelet előtt fel is dobták a pénzérmét, hogy ki kezdheti a tanulmányait és a sorsvetés Albrechtre esett. Így a fivére, Albert, nem lévén más lehetősége, egy bányában kezdett el dolgozni, hogy finanszírozza testvére tanulmányait. Albrecht annyira tehetséges volt, hogy munkáival még a tanárait is túlszárnyalta. Aztán eltelt a 4 év és egy ünnepi ebéd keretében mondott köszönetet azért az áldozatért, amit Albert érte hozott és egyezségükhöz híven közölte, hogy mostmár ő fogja fivérét támogatni. Albert könnyes szemmel köszönte meg Albrecht szeretetét, de aztán elárulta, hogy a 4 év kemény munka annyira tönkretette a kezét, hogy képtelen lenne tollal vagy ecsettel finom vonalakat húzni.
Albrecht egy nap hódolatát akarta kifejezni testvére áldozatáért, lerajzolta megdurvult, összetört kezeit és "Kezek"-nek nevezte el művét.
És nem akarom befolyásolni olvasóimat, hogy milyen gondolatmeneten haladjon tovább...

7 megjegyzés:

Laszlo írta...

S aztán mi lett? :D

Noémi-Ruth írta...

Szerinted? :D

Laszlo írta...

Nem szeretem az ilyen visszakérdezéseket :))

Szerinted mit gondolok én?

Noémi-Ruth írta...

Hát, igazából nem tudtam eldönteni, hogy mire kérdezel: Albert sorsára vagy az én további gondolataimra. Albert a keze miatt sose lehetett művész, a gondolatsort meg azért hagytam nyitva, mert még nekem is az. Persze gondolhatok Valakire, aki sokkal nagyobb áldozatot hozott értem. Meg még sokmindenkire...
De megkérdezhetem azt is, hogy te mit gondolsz :) Te mit gondolsz?

Laszlo írta...

:))
Hát az Albert sorsára gondoltam :)
Ha nem lehetett sose művész, vajon mi lett vele? :P

Noémi-Ruth írta...

Albert továbbra is a bányában maradt...
És te nem válaszoltál a kérdésemre :))

Laszlo írta...

Hát én is ezt :)