2007. október 21.

Teljesen nyugodtan...

...léptem be a tegnap Jonáék lépcsőházába. Meg voltam győződve, hogy noha a tesóm éppen ügyel egy gyógyszertárban, de nekem úgyis van kulcsom, szóval majd lesz egy kis időm, hogy regenerálódjam az utazás után. Ámde Budapesten úgye az emberek több zárral az ajtójukon élnek, és Jona valamelyik lakótársa azt is bezárta, amit egyik kulcs sem nyitott a kulcscsomómon. Aztán persze kiderült, hogy amióta nem jártam errefelé, zárcsere történt. Na, gondoltam, ez is jól kezdődik: Jona még nem jöhetett haza, és totál nem értette, hogy miért éppen ma zárták be azt a zárat, amit egyébként nem szoktak, a lakásban meg senki nem volt.
Amikor néhány éve ideköltözött, meglepődtünk Isten humorán, mert történetesen egyik legjobb barátnőm kb. 5 percre lakik tőle. Számtalanszor örültem ennek, hogy két, számomra fontos ember ilyen közel lakik egymáshoz. A tegnap főleg, mert a barátnőm otthon volt, így megoldódott az a néhány, Jona-várakozással töltött óra. Sőt, azt hiszem, éppen így kellett történnie.
A mai nap meg teljesen különleges volt a számomra. Nem tudom, ki, hogy van vele, de a mai, nagy technikai csodáknak köszönhetően az ember lánya olyan embereket is "megismerhet", akiket egyébként nem. Az emberek régen találkoztak, aztán talán úgy gondolták, hogy a kapcsolatot ápolni kell, ma meg sokszor már személyes találkozás előtt kezdünk megismerni valakit és olyan jó, ha lehetőség nyílik arra, hogy személyesen is megismerjük. Valahogy mégis más, ha a szemébe nézhetünk, hallhatjuk a hangját és élvezhetjük a mosolyát...

2 megjegyzés:

Hannah írta...

:)))

saturndancer írta...

Fura, de én is ezen gondolkoztam el!
Így találtam rá valakire, akit meg akartam annak idején ismerni és olyan ember, amilyennek éreztem akkoriban! A megérzésem nem csalt!!