2007. október 28.

Na, ismét vagyok,

habár különösképpen senki sem jelezte, hogy mennyire hiányzom. Igaz, akik közel állnak a szívemhez, azokat előre felkészítettem, hogy nem leszek, sőt még netem sem lesz. De be kell vallanom: jólesik, ha hiányzom valakiknek...
Az egész úgy kezdődött, hogy rajtakaptam a főnővérem, amint az októberi beosztást szerkeszti és megkockáztattam azt a kérdést, hogy hazautazhatom-e ezen a héten. Hát, annyira drága volt, hogy szabit adott. Azt már le sem merem írni, hogy márciusban voltam otthon a szüleimnél, szóval az államvizsgám miatt elég gázos volt ez az évem szabadságügyileg.
Azért elég kalandosan kezdődött a hetem, mert kitaláltam, hogy Apa jöjjön elém Csengerig és így nem a szokásos nemzetközivel utaztam, ami úgye Szatmárig vitt volna. Ennek az lett az eredménye, hogy elaludtam a vonaton (ne éjszakázzatok annyit, amennyit én tettem az elmúlt héten) és noha kinyítottam a szemem Debrecenben, de már nem volt időm leszállni. Így csak néztem a tovatűnő tájat és gyorsan felhívtam Jona tesómat, hogy nézzen nekem egy vonatot Nyíregyházáról, ha már "ismerjük meg országunkat" körútra vetemedtem. Lényeg a lényeg, hogy Apáékat is értesítettem, hogy később érek Csengerbe, erre ők meg kitalálták, hogy egész Mátészalkáig eljönnek értem, így jóval hamarabb otthon voltunk, mint ahogy az én kanyarulatomból következett volna...
Folyt. köv.

2 megjegyzés:

Márta írta...

Nekem hiányoztál. Én minden nap megnéztem, hogy írtál-e...:)

nruth írta...

Köszi, Márta, nagyon jólesik...