Ami ismét megerősödött bennem, az az, hogy Isten ért hozzánk. Gondolok itt arra, hogy amikor a múlt vasárnap hallgattam a tanítást az istentiszteleten, Dávid jelleme is szóbakerült. Az a 16 hónap is, amikor a filiszteusok földjére menekül Saul elől, és igazából az van benne, hogy biztos meg kell halnia Saul kezétől. Az ember azt gondolná, hogy mélyebb már nem jön, erre elrabolják családtagjaikat, az emberei kezdenek lázadni ellene, amikor erőt kap Istenétől és mindenüket visszaszerzik. Ez a gondolatsor határozta meg az egész hetemet, rögtön asszociáltam (mindig is ez volt az egyik kedvenc tesztféleségem) és rájöttem, hogy épp 16 hónapja, hogy totál nem értem Istent és hogy merre tart az életem.
Teljesen úgy éreztem magam, hogy Isten az elmúlt héten engem is kivezetett a pusztába és a lelkemre beszélt (lsd. Hós.2,13). Igaz, furcsa puszta volt, mert anya állandóan leste még a gondolataimat is, hogy mit szeretnék enni, de más szempontból meg az volt. Jó volt Istennel lenni, időt tölteni vele és megerősödni abban, hogy számontart. Hogy nem felejtett el. Hogy terve van velem és a terve tökéletes. Azt is tudom, hogy valamire készít, mert nagyon komoly edzést tart. Talán itt soha nem fogom megérteni, amikor meg végre Nála leszek, akkor meg már mindaz eltörpül, ami most annyira fontos a számomra...
És valahogy most ez a dal fejezi ki mindazt, ami bennem él...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése