A felhők fölött mindig süt a nap?

Tegnapelőtt láthattam először, milyen a felhők fölött utazni vagy éppen a felhőkben... Emőkéék meghívásának engedve ugyanis éppen Oslo felé repültünk. Ahogy egyre kisebbek lettek a települések, aztán márcsak a felhők látszottak, azon gondolkodtam, hogy vajon Istennek miért is vagyunk olyan értékesek, hogy személyesen törődik velünk. Fentről teljesen más a kép - az már biztos.
A gép késése miatt lekéstük a csatlakozást, de aztán két órával később már ismét a felhők fölött voltunk Stavanger felé tartva - hála A.-nak, aki nagyon jól vette az akadályokat. Ismét más kép, hisz már sötét volt. A gépen legalább 8 csecsemő, több kisebb gyerek, akik kicsit nehezebben viselik az utazást, de hamar odaérünk ennek ellenére. Reménykedtem, hogy Nimród, amíg vár ránk, felpakolta magát olvasnivalóval. Aztán egyszercsak ott is voltunk és mint kiderült, Nimródnak volt könyve :). Aztán márcsak 2 óra autóval és megérkeztünk Flekkefjordba.
És most itt vagyunk sokáig és örülünk minden szépnek és jónak.
Képek majd csak otthon lesznek.
Nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk Norvégiában.

Nem tudom, mikor...

de biztos lesz másik biciklim :). Szerintetek melyiket válasszam? :) :) :)

A hétvégén rájöttem, teszem hozzá - ismételten -, hogy Isten szemefénye vagyok. Ő pedig így nyilatkozik: "aki titeket bánt, a szemem fényét bántja."

Felfoghatatlan...

számomra, hogy ellopták a biciklimet. Odatettük most is Katával, ahol télen pihentek, erre ma csak az övé volt ott, az enyém szőrén-szálán eltűnt. Nem mondhatnám, hogy nem bánt a dolog.
Az egyetem kezdetekor nagyon vágytam egy biciklire és elképzeltem ahogy száguldom Pécs dimbes-dombos részein, de a kis részmunkaidős fizetésemből épp hogy ki tudtam fizetni a fizetnivalókat, félretevésről meg csak álmodoztam. Aztán volt egy félév, amikor pihentem és "csak" dolgoztam, meg egyszer egy döntésem kapcsán Isten meglepett egy biciklivel. Merthogy biztosan tudom, hogy ő volt, aki látta vágyaimat és ő vezetett akkor is, amikor lelkiismeretemet követve önadózást választottam. Aztán megéltem sok-sok száguldást kórház és otthon között, meg volt részem jópár zempléni meg kórházi szervezésű biciklitúrákban, szóval nagyon sok szép emlékem van, és nagyon hálás a szívem.
Nehezen élem meg, hogy valaki eltulajdonította a paripámat, de hinni akarom, hogy van egy nagyobb kép...

Mimikulássssssss

Nem felejtkezett el rólunk sem a hangár Miklása. "Hohohohóóóóóó" kiáltással fogadott tegnap reggel bennünket. Aztán csak növekedtek a jobbnál-jobb meglepetések. Egy kis fénypont a szürke napokban. Egy kis melegség, szeretet, egymásra figyelés. És máris könnyebb átvészelni a nyomasztó és sokszor kétségbeejtő helyzeteket.
No, nemcsak ezért...

"meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk"

HITÜNK TITKAIRÓL

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János)

A Te történeted

Nem volt nagy családja. Mindössze egyetlen szem, 12 éves kislánya. S egyszercsak nagyon beteg lett. Futott, futott Ahhoz, akiről hallotta, hogy gyógyít. Hátha az ő kislányát is...
...
Orvosokra költötte szinte mindenét. Már csak egyetlen reménye maradt... "Ha csak a ruháját megérintem..." Nem maradhatott titokban, mert Jézust érdekelte a története, elejétől végig.
...
Futnak a szolgák, hogy ne fáradjon. A kislány meghalt. Szinte tőrdöfés egy apai szívnek. Mégis választhat, hogy Jézusnak hisz vagy a hírnek, a körülményeknek. S ő az elsőt választja. Mindenek ellenére. Jézust érdekelte az ő története is.

Jézusnak fontos a te és az én történetem is... Kezdem az elejétől...

Hihetetlen...

...de fát ültettek a hétvégén az utcánkban. 15-t!!! Mert ugyebár nagy-nagy örömömben végigszámoltam. Anno, ez volt egyik szomorúságom, hogy rideg, fátlan az utcánk, és ime: lettek fáink. Már a bokroknak is naaaaaaagyon örültem, de most aztán! Csak megmaradjanak és növögessenek...
Apró örömök a mindennapokban. Mint az is, hogy lesz diákom :) :) :) és biokémiázni fogunk. És már várom a csillogó szemeket.

Nem szokott...

munkaidőben hívni, de múlt héten egyszercsak A. hívott. Nem is akármire, mint orhidea és bromélia kiállításra invitált.
Íme a gyönyörűségek...

Mostanában...

Ágúr mondása jellemző rám, aki így kiáltott: "Elfáradtam, Istenem!" (Péld. 30:1)
Belefáradtam a kérdésekbe, a mindennapokba, az égető válasz-keresésekbe. Néha megfogalmazódik bennem, hogy nem találom az útam. Eltévedtem. Eltévedtem?

Egyetlen ige pislákol bennem (szabad fordításban): "Miért mondod ezt, Noémi, miért beszélsz így, Ruth: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."
(Ézs. 40: 27-31)

Nem szeretem...

ha munka közben valaki megzavar - bevallom töredelmesen. Szeretem, ha hagynak dolgozni, ha hagyják, hogy azt tegyem, amit reggel olyan szépen elterveztem. Annak ellenére, hogy már több, mint egy éve tapasztalom, hogy ez sajnos nem így működik, én azért mindennap megpróbálom tartani magam a napi tervhez. Mármint ahhoz a tervhez, ami az én szememben a jó terv.
...
Aztán elég gyakran kapok kérdéseket, megoldandó feladatokat, amikkel rendszeresen felborulnak ezek a reggeli tervek. Aztán meg szépen elgondolkodom rajta, hogy ember- vagy feladatközpontú vagyok. Sajnos néha fontosabb a feladat, mert azt gondolom, hogy haladni kell. Közben meg elveszítem azt, ami sokkal fontosabb: az az ember, aki biztos benne, hogy segítek, számíthat rám.
...
Jézusra, miközben mérhetetlen feladatok nehezedtek, ideje nagy részét azzal töltötte, hogy segítette az embereket. Ő ezt a példát hagyta rám is - többek között. Az Írás szerint egyik legsűrűbb napja végén, "napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét, ő pedig mindegyikükre rátette a kezét és meggyógyította őket." (Luk. 4:40).

Henry Nouwen írja: "Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy idős professzorral a Notre Dame-i Egyetemen. Visszatekintve hosszú tanári pályafutására, ez az idős ember, tekintetében némi huncut mosollyal, ezt a következtetést vonta le: "Mindig panaszkodtam, hogy folyton megzavarnak a munkámban, míg lassacskán rájöttem, hogy ezek a váratlan megszakítások jelentik a valódi munkát".

Nem szeretném elveszíteni a valódi munkámat...

A titkok az Úréi

"Anyám apja ács volt. Azon a bizonyos napon éppen ládákat készített azoknak a ruháknak, melyeket gyülekezete akart kínai árvaházaknak küldeni. Hazafelé benyúlt az ingzsebébe, hogy elővegye a szemüvegét, de nem találta. Amikor gondolatban visszapergette, hogy előtte mit tett, rájött, mi történt. A szemüvege észrevétlenül kiesett a zsebéből és belepottyant az egyik ládába, amelyet már beszögelt. Vadonatúj szemüvege úton volt Kínába!
A nagy gazdasági világválság a tetőpontjára hágott és nagyapának hat gyereke volt. Éppen aznap reggel költött húsz dollárt arra a szemüvegre. Már a gondolatától is düh fogta el, hogy újat kell vennie. - Ez nem igazság - mondta Istennek, miközben kétségbeesetten hajtott haza. - Hűségesen áldoztam az időmet és a pénzemet a szolgálatodra, és most ezt kapom.
Hónapokkal később az árvaház igazgatója szabadságon járt az Egyesült Államokban. Minden olyan gyülekezetet meg akart látogatni, amelyek támogatták kínai munkáját, és egy vasárnap nagyapám kis gyülekezében is prédikált Chicagóban. A misszionárius megköszönte az emberek hűséges támogatását. - De mindenek fölött - mondta - köszönetet kell mondanom a szemüvegért, amelyet tavaly küldtetek. Tudjátok, a kommunisták lerombolták az árvaházat, és mindent elpusztítottak, még a szemüvegemet is. Kétségbe voltam esve. Még ha lett is volna pénzem, egyszerűen lehetetlenség lett volna szemüveget szerezni. Nemcsak hogy nem láttam jól, még fejfájás is gyötört minden nap, úgyhogy munkatársaimmal nagyon sokat imádkoztunk szemüvegért. Ekkor érkeztek meg a ládáitok. Amikor munkatársaim levették a ládák tetejét, legfelül egy szemüveget találtak.
A misszionárius elég hosszú szünetet tartott, hogy a hallgatóság felfogja az elhangzottak jelentőségét. Majd még mindig a csoda hatása alatt így folytatta:
- Testvérek, amikor felpróbáltam a szemüveget, olyan volt, mintha recepre adták volna. Meg szeretném köszönni nektek, hogy részesei voltatok a csodának.
Az emberek hallgatták, és örültek a szemüveg csodájának. De a misszionárius biztosan egy másik gyülekezzel keveri össze őket, gondolták. A tengeren túlra küldendő holmik listáján nem szerepelt szemüveg. Ám egy egyszerű ács, aki csendben ült a hátsó sorokban, és akinek az arcán könnyek folytak végig, megértette, hogy az ácsok Ácsa nem mindennapi módon használta őt fel."
(Linda Dillow: Áldások könyve)

A növekedés nem jár lármával...

tartja egy beuroni felírat. Mostanában látom magamon, hogy minden területen nagyon nagy szükségem van a növekedésre és a fejlődésre. Ezért különösen örültem annak, hogy a ma reggeli csendességemben épp erről beszélt Isten.
No és hogyan tudok növekedni?
1. Megvan bennem a képesség és az önfegyelem ahhoz, hogy lelkileg tápláljam magam.
2. Tudom, hogy nem arra születtem, hogy kiszolgáljanak, és hogy csak mások felé való szolgálattal tudom az Urat szolgálni.
3. Megértem, hogy az érzéseim megbízhatatlanok, így inkább hitben járok és Isten Igéjére támaszkodom. - Most értettem meg, hogy egy lelkipásztor miért írta ki a következőt az íróasztalára: "Bármilyenek is az érzéseim, Isten szeret." - Mennyire igaza van!
4. Felismerem, hogy próbára leszek téve, ezért elkötelezem magam arra, hogy ne az emberi ösztönök, hanem a Szentírás alapelvei szerint élek.
5. Tudom, hogy az igazi megelégedettség egyedül abból származik, ha felismerem és megcselekszem Isten akaratát.
(Bob Gass - Mai ige segített a gondolkozásban)

A nagy betűs élet

1-es villamos. Lágymányosi híd végállomása. Már csak 3-an szállunk le: egy fiatal srác és egy idősebb férfi, valamint jómagam. A villamosvezető valamiért hátratolat. A fiatal srác hangosat kiált. Az idősebb férfi a villamos alatt.
...
Mentők, tűzoltók néhány perc alatt a helyszínen. A bácsinak mégis ennyi volt az élet.
Vajon hogyan fognak rá emlékezni? Milyen volt az élete? Vajon volt-e lehetősége találkozni Istennel? Boldog volt vajon? Kérdések egymás után.
Belül siratom...

Ne menjen le a nap a te haragoddal...

hirdeti Kőszeg főterén ez a szobor. Haragot nagyon könnyű gyűjteni: elég néhány keresetlen szó, csípős megjegyzés vagy bántó, hogy az emberben megmaradjanak és mérgezzék. Így teszünk nehézzé kapcsolatokat és így keményedik meg a szívünk.
Nehéz kegyelmet gyakorolni: hátunk mögé vetni minden bántó megjegyzést, felemelni azt, aki fájdalmat okozott. Néha figyelem bent a csoportunkat: elég egy feladat, hogy békéntlenség törjön ki vagy néhány keresetlen szó...
Nem akarom elfelejteni, hogy kegyelemből élő ember vagyok. Isten kegyelméből. Mert amikor a kegyelem eltávolodik, gyakran válunk másokkal szemben "kegyetlenné" és kockára teszünk olyan értékes kapcsolatokat, melyeket hosszú ideig építettünk ki.
Nem szeretném, hogy haraggal érjen véget napom...

Remélem,

nem kapok ki Lilitől, de annyira nagyon jóóóóóó ez a kép Sáriról, no, meg a másik két gyerkőc se semmi... No, most nagyon Pécs hiányom lett, így nagy hirtelen és hiányoztok ti is, Lili.

Csodák az aszfaltdzsungelben

Az ablakomban ülő kis szalmalánykát meglátogatta egy katicabogár. Már éppen indultam volna dolgozni, amikor nekem is megmutogatta magát. Mit ne mondjak: igazi meglepetés volt...
A katicabogaram bebarangolta a majomkenyérfát, a petúniát. Jól érezte nálunk magát...

Aztán az is megtörtént, hogy a munkahelyemen egy csokor virág fogadott. "Csak úgy, Neked" - mondta a kolléganőm. Napokig csodaszép volt...

morzsák

Ha az ember lánya igencsak szorító (szívszorító) helyzetbe kerül, akkor egyrészt megnémul, másrészt csakis ABBA tud kapaszkodni, akinek igencsak jó a terve. Merthogy éltető erőt csakis ez ad.
"... nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem... inkább csitítottam, csendesítettem a lelkem." (Dávid zsoltára)
"Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked." (Ézs.30, 19)
Érdekes ilyen igébe kapaszkodni, amikor hallgat az ég...

25 év

Lehet
25 évet
10 albumot
több mint 50 turnét
több mint 1000 koncertet
egyetlen koncertben összefoglalni?

Lehetetlen, de ízelítőt kaphatunk mindabból, ami az elmúlt 25 évben történt.

2010. szeptember 14.-én a Magyar Continental Singers 25 éves egyszeri és megismételhetetlen jubileumi hangversenye a fővárosi Művészetek Palotájában!

25 év legjobb dalai!

Összefogás olyankor, amikor minden szétesik. Üzenet, amikor már elfogytak a szavak.

Gyere és ünnepelj velünk!
www.continentalsingers.hu

a legmélyebb rétegünkig

"...ahhoz, hogy az igazi csodát meglássam teljesen térdre kell rogyni. Nem megdőlni, meghajolni, hanem mélyen, fejünket lehajtva a legmélyebb rétegünkig leborulni..."

Köszi, Ági

Mindenképpen

"Mindenképpen Nagy-Kasza Noémivel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan" - olvastam egy pályázó e-mailjét. Jót mosolyogtam rajta, hisz mindössze két napja dolgozom a szabi és táppénz után és azért arra gondoltam, hogy írhatta volna múlt héten is, amikor semmiképpen nem ért volna el. Merthogy 2 napon belül válaszolunk a kérdésekre, óhajokra, sóhajokra.
No, fel is hívtam az én kedves pályázómat, aki persze nagyon hálás volt, merthogy én mindig annyit segítek nekik - biztosított erről is. Bevallom, jólesett. Nehéz visszarázódni a pályázatok világába. Igazából csak keresem a helyem. Néha azon kapom magam, hogy máshol járok: gyerekek közt, éppen vigasztalok valakit, és hasonlók. Közben meg a valóság az, hogy a mindennapokban ott ülök egy gép előtt és pályázati dokumentumokon agyalok, no meg feldolgozom legjobb tudásom szerint.
Persze, tudom: most ez a dolgom...
...
"Mindenképpen Istennel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan". Dübörögnek az emberi ötletek, javaslatok és jó volt reggel olvasni, hogy kérhetek Istentől bölcsességet. Mert Ő készségesen és szemrehányás nélkül ad.Kértem. Hiszem, hogy kaptam...

El is felejtkeztem...

arról, hogy a bátorkodós táborozás végén egy csoportképpel egybekötött emléklapot is kaptunk. Meglepett rendesen az a kis idézet, ami a lapra íródott:
"Kezet csak megfogni szabad...
Elengedni vétek...
Ellökni átok...
Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a világot!"
Való igaz, hogy nagyon fontos, hogy ma legyenek embereink és mi is olyanok legyünk, akikhez bátran fordulhatnak. Elmagányosodott, menekülő világunkban igazi kincsek azok az emberek, akik merik megfogni mások kezét. Szeretetből. Odaadással. Semmit sem várva cserébe...
DE van, hogy el kell engedni kezeket, mert adott esetben a másik embernek esetleg fel kell nőnie arra, hogy felelősséget vállaljon az életéért, döntéséért. Van, hogy nagyon is rossz, ha szorongatunk kezeket. Szeretni, csak szabadon lehet és érdemes.
...
Reggel írtam sms-t a főnökömnek, hogy hétfőn megyek. Most érkezett a válasz: "Szia Noé! Gyógyulj meg, ez a lényeg. Gy."
NAGYON jólesett!

Tegnap óta...

látványosan gyógyul a lábam, nemcsak érzésre. Többször nézegettem a napokban, hogy vajon a lilás-kékes szín jó jel-e, meg hogy fog-e esetleg jobbá válni, és végre úgy érzem: valóban fog.
Ma délután rendelt a háziorvosom, gondoltam, bejelentkezem holnapra, ámde az asszisztens felvilágosított, hogy ők nem lesznek, így ma mentem el. Kicsit megviselt az út, de jól esett. Vicces volt, amikor megkérdezték, miért is vagyok táppénzen, hisz tanár lennék. Hja, az, vagy mi a szösz, csak éppen mégis másként ténykedem ebben a világban. No, és az is kiderült, hogy könnyen megúsztam, lehetett volna rosszabb is. Azért örülök, hogy Isten megkímélt a rosszabbtól, valahol a sérüléseinkből is áldás fakad...
Épp keresem.

Akinél nincs lehetetlen

Istennek semmi sem lehetetlen. "Ahol mi hiányosságot látunk, Isten alkalmasságot lát. Ahol mi kudarcot látunk, Isten lehetőséget lát. Ahol mi korlátot látunk, Isten finomítást lát. Ahol mi gyengeséget látunk, Isten erőt lát. Ahol mi halált látunk, Isten életet lát. Ahol mi azt látjuk, ami van, vagy ami eddig volt, Isten azt látja, ami ezután lehet és lesz." Christine Caine

Láthatatlanul...

megcsípte valami a lábfejemet múlt csütörtökön. "Csak" valamit éreztem, nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, a szandáll pántja meg el is takarta, így egész nap tettem a dolgom és csak lefekvéskor tudatosult bennem, hogy valamilyen rovar megtámadott.
Péntek reggel gondoltam: elég lesz egy kis Fenistil, meg biztos gyorsan elmúlik, nem is mutatom meg orvosnak. Hm, egyik nővér azonban "beárult" így nem volt mentség. Sajnos nem volt elég a Fenistil, teljesen begyulladt a lábam, így antibiotikumot is elkezdtem, meg szigorú ágynyugalomra lettem kényszerítve, miután egyértelművé vált, hogy a kis kapillárisok sem mentesültek a méreganyagtól.
Jona értem jött szombat este a táborba (nagyon köszi, Barna, a segítőkészséged és az autód!!!), Viki doktornő még az ő lelkére is kötötte a szigorú ágynyugalmat, folyamatos lábkímélést. Jona a hátán cipelt fel a 2. emeletre, aztán persze jött a testvéri szigor is, miszerint szót kell fogadnom a doktornőnek.
Tegnap meg Andi doktornővel is beszéltem (a tábor orvosigazgatója, hihetetlen ember, orvos), aki konzultált egy sebész kollégával (aki, ha nem a Balatonon nyaralna, meglátogatott volna itthon), no, és ők ketten megnyugtattak, hogy egyelőre szépen alakulnak a dolgok és nem olyan kétségbeejtő az a színváltozás, meg duzzanat, amit tapasztalok.
Igazából nagyon nagy hála van bennem, mert látom, hogy Isten mennyire odafigyel rám és mennyi embert adott mellém. Köszönöm mindnyájatoknak a szeretetet és odafigyelést: Kata mindenben segít, András tegnap ebédet hozott, Marietta is aggódik értem, és még bőven sorolhatnám...
Mielőtt elmentem volna a Bátor Táborba, többen megjegyezték, hogy másképp kellene pihennem. Jómagam tudtam, hogy felüdülés lesz a gyerekek között és ha elfáradok, akkor is másképp, mint a mindennapokban. Úgy látszik, Isten gondoskodott róla, hogy még itthon is pihenjek...

morzsák

Ha háttérben dolgozik az ember egészségügyisként, nem valószínű, hogy bárki is megkérdezné, hogy is érzi magát. Mégis megtörténik, hogy egyszercsak már nem "észrevehetetlen" a munka. Sokminden nagy és apró dolog történik errefelé. A tegnapi megbeszélésen mesélte az egyik nővér, hogy amikor az egyik házban osztotta a gyógyszereket, az egyik kislány szerzett maga mellé egy tolmácsot és azt kérdezte:
- Te mindennap megkérdezed tőlünk, hogy is vagyunk. Most én szeretném megkérdezni tőled, hogy vagy?
V. elmesélte, hogy nagyon örül, hogy itt lehet köztük. A kislány megdöbbenve hallgatta, hogy V., aki külföldön dolgozik, csak azért jött haza szabadságra, hogy itt lehessen velük és gondoskodjon az eü ellátásukról.
...
Á. a magaskötélpályán próbálta volna ki a legnehezebb elemet, ám mégsem mert legugrani kb. 20 m magasból, inkább lemászott. Ezután kipróbálta az összes, egyéb elemet, majd ismét odaállt a bátorkodást vezető fiúk elé és azt mondta, hogy újra meg szeretné próbálni. Felment és leugrott...
No comment.

...ahol mindig süt a Nap

Már rég tervezem, hogy végre megszólalok, de most is csak röviden sikerül. Köszi "lesz?" a kedves mondatot, hogy mikor folytatom a blogot. Igazából nem volt tervem ennyire elhanyagolni, de sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk (van, hogy sokkal jobban :)). Az elmúlt hónapban szinte aludni jártam haza a munkahelyemről, aztán múlt héten végre beláttam, hogy ez így nem mehet tovább. Majdnem lemondtam a Bátor Tábori nővérkedésről, aztán végülis a főnököm azt mondta, hogy "na, azt le ne mondd". Így most itt vagyok a Bátor Táborban - http://www.batortabor.hu/. Mivelhogy nyughatatlan lélek vagyok és nagyon szeretem a kihívásokat, most nemzetközi hétre jöttem. Épp az ebédnél ültünk, amikor betoppant az első, külföldi kis csapat. Nagy taps volt egyrészt a fogadtatásuk, jómagam majdnem elsírtam magam, hisz ezek a gyerekek hősök a szememben: nem is olyan régen még az életükért harcoltak. És most itt vannak, csillogó szemekkel és készen a, mindenféle jóra és szépre, ami velük történhet ezekben a napokban. Én meg hálás vagyok, hogy részese lehetek a mosolyuknak, örömüknek.
Ennyi bevezetőnek. Folyt. köv.
Addig is Bátor Tábor - Ahol mindig süt a nap.

Harag és megbocsátás

Kikívánkozik belőlem...
A múlt hét minden napján a harag kezeléséről és a megbocsátásról tanított Isten. Tudtam, hogy előbb-utóbb jönni fog a gyakorlati alkalmazás, ami szerdáig váratott magára. Történt ugyanis, hogy egy nagyon kellemetlen hírt kellett közölnöm az egyik pályázómmal és enyhén szólva nem éppen kellemes szavakkal illetett majd rámcsapta a telefont. Nos, nem a legjobban viseltem. Igazából eldöntöttem, hogy eztán nem leszek segítőkész, sőt, többet ezzel a pályázóval szóba sem állok. Hm. Másnap kerestek a VPOP-tól, hogy megoldást találjunk a helyzetre és persze kérte az ügyintéző, hogy nyugtassam meg az emberkémet is. Először persze a korábbi döntés volt bennem, hogy nem akarok többet beszélni vele, aztán eszembe jutott, hogy reggel ugyanakkor azt olvastam, hogy úgy zárjam le a napjaimat, hogy rendezett a kapcsolatom Istennel és emberekkel, így mégis beszéltem vele. Bocsánatot kért a korábbi viselkedéséért és rendeztük a helyzetet. Mit ne mondjak: teljesen másképp telt a napom, sőt, tele volt a szívem hálával Isten felé azért, hogy nem kell hordoznom magamban a haragot.
Örülök, hogy nem elméleti Istenem van, hanem nagyon is gyakorlati helyzetekbe helyez. Jó vele élni...

Borsószem királykisasszony

Talán gyermekkorból felrémlik még némelyeknek ez a mese, amely arról szól, hogy egy királyfinak olyan feleséget keresnek, akinek egy kis kényelmetlenség, mondjuk sok-sok réteg alatt egy szem borsó is kényelmetlenséget okoz. Megmosolyogtató ez a kis mese, ámbár magamra asszociálva rádöbbentő, mennyire is megmutatja a túlérzékenységemet.
Többször próbálom persze leplezni, nagyrészt hiába, mert álcákat ugyanakkor nem szeretek hordani, így általában nagyon könnyen lelepleződöm. Aztán a napokban kezembe került egy cikk, ami nagyon sokat segített abban, hogy hálát adjak ezért a tulajdonságomért is. Ugyanis rájöttem, hogy a túlérzékenység nemcsak negatív dolgokat takar, mint ahogy mi általában konstatálljuk e tulajdonságot.
Minden inger - legyen az pozitív vagy negatív - nagyon intenzíven hat rám. Kb. úgy, mintha beverném valamelyik végtagomat, vagy éppen valaki arcul ütne. Azt is nagyon-nagyon érzékelem, hogy mások hogyan fogadnak. Rengeteg apróságot felfedezek 1-1 rezdülésben, kézfogásban vagy tekintetben. Ha kritizálnak, fájdalmasan hatással van rám. Ha mérges megjegyzést kapok, teljesen padlóra tud vágni.
Mostanában kezdem tanulgatni, hogy adott esetben ellenőrzésem alatt tudjam tartani a reakcióimat. Igyekszem, hogy ne mutassak ki mindent, amit érzek. Előtte inkább elraktározom és később átgondolom. Nehogy azt higgye bárki is, hogy ettől kezdve könnyű dolgom van: az arcom általában mindent elárul.
Az intenzív érzékelésnek jelentős eredménye, hogy "ingergazdag" marad a környezetem. Egyszerűen azt gondolom, hogy adott esetben egy kis pihenés, csönd igazán fel tud tölteni - nemcsak következő fájdalomra, hanem a következő pozitív élményre is.

Éppen mostanában...

gondolkodom ismét az életem céljáról és persze csöppet sem lepődtem meg, hogy a "Mai igében" ma épp a tervezés, célokról stb. olvastam. Valahol mindig olyan napi adagot ad, ami igazi útravaló. Gondoltam: megosztom veletek is:
http://www.maiige.hu

Ja, és egy Tornay András idézetet, ami itt díszeleg a monitoromon: "Ne írj unalmas könyvet. A saját életednek és történetednek te vagy a szerzője".

Tankolás

Jó ideje beszéltük már Katával, hogy ideje lenne már, ha meglátogatnám az ovis minicsoportját és néhány órát velük töltenék az óvodában. Napok óta erre készültem és ma végre összejött. A sok, mesélt élményből valóságos arc, mosoly, vidámság, csíntalanság lett. Se perc alatt megtanultam a nevüket és úgy voltam köztük, mintha mindennapi életem részei lennének. Elfelejtettem minden pályázatot, pályázót és adtam szeretetet, mosolyt e kis manóknak. Jó volt látni, hogy van olyan óvoda, ahol természetes az Istennel való beszélgetés és olyan életrevalót kapnak már csöppnyi gyermekkorban, ami garanciát nyújt egy élethez. Mert másképp nem éri meg.
Játszottunk is, mesét olvastunk, volt, aki kipróbálta, hogy nálam hol a határ és eléggé feladta a leckét következetességből, de minden perc kincset ér a számomra. Tankoltam. Hihetetlen volt az odafigyelésük, megleptek rendesen, hogy amikor ebédnél észrevették, hogy nekem nem jutott pohár, hárman is nekem akarták adni a sajátjukat. Megragadott az alig 3 évesek szív-jósága.
Nagy bánatomra itthon felejtettem a fényképezőgépet, így nem tudom megmutatni, hogy búcsúzáskor jópár gyerek került az ölembe.
A képet belül őrzöm...
Tankoltam...

Meglepetés

Adina és Lona ilyen kedves figyelmességgel lepett meg. Köszönöm szépen.

Nehezen tudok bekapcsolódni ilyen blogos játékba, ráadásul mire észbekapok, már minden blogon, amit rendszeresen/rendszertelenül olvasok, már ott díszeleg a kis elismerés. Tudom, hogy nem szép tőlem, de sajna megszakítom a kört - úgyis körbe ér :P.

A díjhoz azért hozzátartozik, hogy az ember lányának 7 dolgot kell írnia magáról:
1. sose gondoltam, hogy az életem ilyen fordulatot vesz, mint amit mostanában átélek
2. még inkább vágyom arra, hogy ne engedjem el Isten kezét és megértsem Őt
3. nagyon túlterhelt vagyok és nagyon nyomaszt, hogy nem ápolom rendszeresen a kapcsolataimat
4. élvezek minden egyes percet, amit a természetben tölthetek
5. mindennap átélem, hogy a lehetetlen egy kicsivel több időbe kerül
6. örülök és hálás vagyok a jellemformáló helyzetekért
7. és most elvonulok egy értékes könyvvel a galériára :).

Megmondom a "tutit"

Bizonyos helyzetekben észrevettem magamon, hogy hajlamos vagyok megmondani a "tutit". A mindent elsöprő megoldást. No, persze, ha nekem szánnak tuti recepteket, nem könnyen veszem a lapot: engedjék, hogy hadd járjam a magam egyedi útját.
Néha azt gondoljuk, hogy az emberek élete valahol egy sablonlevél (bocsánat, szakmai ártalom :) ), megvan mindennek a maga rendje és módja. Hm, ha valaki tovább akar tanulni, talán tutira meg tudjuk mondani, mi is a neki való pálya, vagy ha éppen még családalapítás előtt van, tutira tennie kell már valamit, hisz ez a társadalmi norma. Hol is van helye az egyediségnek? A magam útjának?
Nagy lázadás van bennem: nekem ne mondják meg a "tuti" receptet. Hadd járhassam a magam egyedi és megismételhetetlen életét. Ha most még nem tudok valamit, meg fogom tanulni... ha arra van szükségem.

Tanulgatom, hogy ne mondjam meg senkinek a "tutit"... és nemcsak azért, mert nagyon nem szeretem, ha nekem mondják meg a "tutit". Ha tovább adhatok valamit, csakis alázattal és szeretettel...

végtelen

Úton-útfélen megoldhatatlan helyzetek...
Az ember végiggondolja a járható és járhatatlan utakat. Mindegyik döntés - nem mindegy, milyen eredménnyel. Aztán az ember lánya vagy leborul vagy kiborul.
Ma az elsőt választom...
"Az imádság az egyedülálló lehetőség. Mert imádság által képesek vagyunk dolgokat, kapcsolatokat átalakítani. Az imádság ereje végtelen..."
És csakis azért, mert a kapcsolat másik oldalán az az Isten van, akinél semmi sem lehetetlen.

Ma csakis így érdemes indítanom a hetet.
Legyen nektek is áldott hetetek!

Tudom, hogy sokan...

kinövik azt, hogy felnézzenek a szüleikre, de én nagyon hálás vagyok értük. Hetek óta készültünk arra, hogy sikerüljön mindhárman egyszerre hazamennünk és felköszöntenünk apát szülinapja alkalmából. Sikerült. A fiúkat tudta, hogy hazamennek, de mikor engem meglátott, meglepődött, hogy nem túrázni vagyok.
Aki ügyes, hamar kitalálhatja, hogy hányadik szülinapját ünnepeltük :).
Sikerült lencsevégre kapnom nagy munka közben, aki ismeri, tudja, milyen jól áll neki, amikor így mosolyog. Igaz, itt majdnem sikerült teljesen eltakarnia az arcát :)).

Kiskertünkben szép tulipán.

No, persze...

a látszat ellenére már hazajöttem a Bátor Táborból. Történt ezen a szép, hétfői napon (ami persze már tovaszállt), hogy a napi kilós postám közt (mármint a munkahelyemen), a sok pályázatos dokumentációk közt kitűnt egy tényleg - csak nekem szóló - levél. Hm, nem fogjátok elhinni: Bátor Tábor Alapítvány volt a feladó. A testvértáboros hétvégén nem tudtam teljesen végig maradni, és a gyerekek, akik hozzám tartoztak és a cimborák írtak nekem levelet.
A levelet odaadták Andi doktor néninek, aki postázta nekem.
Bevallom: életmentő volt abban a percben. Amikor elolvastam, csak sírni tudtam. Ha az ember lánya egész nap dokumentumokat ellenőriz, meg pályázatokkal bírkózik, igazán nagyon felemelő ha kap néhány, igazán kedves és bátorító szót. Nem tudom, mikor növöm ki az "elismerő szavak" szeretetnyelvemet. Néhányan próbálkoznak kiírtani belőlem, de valahogy nem megy. Hozzám tartozik. Akkortól is nagy szárnyakat kaptam, amikor a programvezető nagy elismeréssel adózott a munkámnak.
És kedves barátaim, akik személyesen is ismertek, ne haragudjatok, ha sokszor nem veszem észre, mi is a szeretetnyelvetek és nem "beszélem" úgy, ahogy nektek jólesne.
Mostmár tudom, hogy mit jelent...

Két nap...

szabadság, azaz hétvégi Bátor Táborozás. Szóval tesó táborban vagyok (aki szeretne utána járni, az itt - www.batortabor.hu - megteheti. Nagyon aranyos, kedves, mosolygós lányaim vannak, öröm köztük nővérnek lenni. Épp éjszakai ügyelek persze, merthogy itt az is dukál, még egy röpke hétvége alatt is. Várom a reggelt és a holnapot...
Valahogy olyan ez, mint a 130. zsoltárban: "várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Az őrök a reggelt..."
A nővérek a reggelt...

mellémszegődött

"...nincs olyan reménytelen helyzet, nincs olyan sötét látóhatár, ahol Isten nem találná meg dicsőségét. Az igazság az, hogy azok nélkül az összeomlott remények nélkül, a halál nélkül, a szenvedés nélkül, amit az Úr elkerülhetetlennek nevezett, lehetetlen lett volna a dicsőség.

Isten dicsősége mutatkozik meg akkor is, amikor felismerjük, hogy a feltámadott Krisztus akkor csatlakozik hozzánk az úton, amikor a legreménytelenebbnek látjuk az életünket, a legfáradtságosabb az út. Ő akkor hűségesebben kísér, mint álmaink, sőt minden reményünket felülmúlja. Mert nem az ajándékai, sem az ereje, sem az, amit értünk tehet, hanem Ő maga az Úr jön, és jelenti ki magát nekünk…” (E.E.)

Áldott Húsvétot mindnyájatoknak!

Nárcisz

Hja, hát ez is Szegeden :). Igazán jó volt látni, hogy ilyen is van. Ja, és A.-tól kaptam is belőle, ajándékba vagy csak úgy...

Nem lehetett...

ellenállni az ötletnek: A.-val Szegeden jártunk múlt szombaton. Le vagyok maradva rendesen a blogírással, csak kapkodom a fejem 1-1 nap után, most is, de elhatároztam hazafelé jövet, hogy mostmár nem hallgatok tovább, mert meg valaki ismét kiugrasztana a bokorból :). Gondoltam, megelőzöm.
Na, hogy el ne felejtsem a szavam, hát, elmentünk világot látni. A kedvenc Dóm tér látogatása után beültünk a Tejivóba (aki esetleg nem ismeri, járjon utána, ha Szegeden jár, nem szabad kihagyni), aztán meg az a nagy ötletem támadt, hogy menjünk el a Fűvészkertbe. A. semmi jónak sem az elrontója, ámbár arra nem számított, hogy útközben is bőven lesznek növények, amiknek az elemzését, fényképezését én aztán nem hagyhatom ki. Persze e nemes tevékenység a Fűvészkertben még inkább előjött, se perc alatt elég nagy növénygyűjteményem lett - a fényképezőgépemen :)).
Búcsúzóul A. még egy szuper fotót készített a Dóm téri templom tornyairól és nézzétek el nekem, hogy már megint elfelejtettem, hogy mindig visszafelé kell feltölteni a képeket, mert akkor lesznek olyan sorban, ahogy azt elképzeltem...

Otthon, édes otthon

A hosszú hétvégét kihasználandó, no, meg az összegyűjtött túlóráim lecsökkentéseként múlt pénteken hazautaztam a szüleimhez. No, még pakoltam ám, amikor apa azért mégegyszer megbizonyosodott, hogy tényleg megyek. Hm, addigra anya már megsütötte kedvenc sütimet. 

Hiába, no, nem növik ki azt, hogy a gyerekük vagyok (mint ahogy egyikünknél sem). Ahogy otthon elnéztem sürgésüket, végiggondoltam az életüket: mindig csak adtak és adtak, rengeteg áldozatot hoztak értünk. Igazából nem tudtam mást tenni, mint alázattal megköszönni őket Istennek. 

Vasárnap délelőtt útra kerekedtünk. Egyik nagybátyám kb. 3 m-t zuhant betonra és csodának tartjuk, hogy Isten megóvta az életét és Nagybányán egy profi orvos kezeli. Azt láttam, hogy ez is Isten keze, ahogy odakerült. Persze meglepetés voltam és azért töredelmesen bevallom: örülök, hogy örült :).

Nem akarok elmenni a mindennapi, apró csodák és áldások mellett...

Még rajtam volt reggel a kabát...

amikor már megállított a főnök. Hja, már megint agyalnunk kell, hogy s mint lenne a legjobb... Nehogy azt higgye bárki is, hogy egyhangú életünk van: amint megtanulunk valamit és már talán rutin lenne, jön egy új rendelet, törvénymódosítás vagy éppen eljárásrend, ami meghatározza a továbbiakat. 

Azért talán egyértelmű, hogy lelkesen teszem a következő tennivalót. És ne lepődjetek meg, hogy mostanában sok fotó lesz: régóta gyűjtögettem a kis pénzem, hogy végre egy jó gépem legyen :). Azt mondták nekem az idősebbek, hogy azt becsüljük meg igazán, amiért áldozatot hoztunk. Mostanában látom, hogy mennyire igazuk volt/van...

Valahol mindig nyílnak virágok

Hát, az ESZÁ-ban is vannak nők és nőnap is :). A fiúk megleptek minket rendesen :).

A kis Zamiám nagy-nagy örömet szerez nekem nap, mint nap...

És Jona is. Itt van az íróasztalomon ez a tavaszi, kedves csokor... Ja, és ez az itthoni íróasztal :P

Igazán meglepett...

amikor pénteken, A., a "Hegedűs a háztetőn" című darabra hívott. Régi álmom volt már és hetekkel ezelőtt emlegettem neki, és nagyon jólesett, hogy éppen egy ilyen élménnyel lepett meg. 

"Hegedűs a háztetőn. Őrülten hangzik, ugye? Pedig Anatevkában, ebben a mi kis eldugott falunkban mindnyájan hegedűsök vagyunk a háztetőn. Kellemes, egyszerű dallamot akarunk kicsalni a húrokból, de úgy, hogy közben ne törjük ki a nyakunkat. Nem könnyű. Kérdezhetnék: miért nem állunk odébb, ha itt ilyen nyaktörő mutatvány az élet? Mert Anatevka a mi otthonunk is. És mi óv meg bennünket a zuhanástól? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány."

Aztán megszólal a hagyományról szóló dal, életigenléssel és gyökerekhez való ragaszkodással. Aztán hagyományok felrúgásával, és új életszemlélet bevitelével egy igazán zárt, zsidó közösségbe. Jó volt hallgatni Tevje, a tejesember monológját, vagy éppen párbeszédét Istennel. Azon gondolkodtam, hogy mennyivel könnyebb észrevenni mások hagyományra vagy éppen ezek eldobására való törekvését. Valahol szükség van a hagyományok ápolására és felrúgására is. Ha nem ápoljuk, elveszhetnek a gyökereink, ha felrúgjuk, értékeket veszthetünk el. Márpedig az értékeket mindig érdemes óvni és védeni. Nehéz sokszor megtalálni az egyensúlyt, de mégis nagyon érdemes...

Perceket el tudtam...

tölteni a Zamia csodálatával. Egyszerűen újra és újra ámulatba ejtett a levele, a szerénysége és nagyon boldoggá tett, amikor fiatal hajtásokkal örvendeztetett meg. Még amikor hozzám költözött, egy kis hajtásgumóját átültettem és a munkahelyemen éldegél az íróasztalomon. Aztán amikor betömték a szobám falát, átmenetileg olyan helyre tettem, ami nem tett jót neki. Nem gondoltam, hogy a hidegre (18 fokra) és a huzatra is érzékeny. Aztán elhullatta egyik kis hajtását, majd a nagyokat és itthagyott...

Igazán elszomorított. 

Ma, ahogy locsoltam a kis Zamiát az íróasztalomon, egy pici kis hajtást találtam rajta. Mit is mondjak, majdnem elsírtam magam. Olyan érzésem volt, mint amikor az ember ráébred arra, hogy újra van élet. Hogyha valamit elvesztünk, új remény fakad. 

Nem akarom, hogy gondolkodásom beszűküljön és elveszítsem Isten ígéreteit. Nem szeretnék csak addig látni, ameddig emberi szemmel lehet. Mert Istennél mindig van új élet és folytatás...

Mehetsz az Istentől el, de Ő visszavár

Tavaly tavasz óta jár bennem ez a gondolat. Ruth könyve kapcsán említette Gabus, a lelkészünk, aztán újra és újra megszólalt bennem.

Ma Jónás könyvéről tanított Gabus, és ismét eszembe jutott. Adott esetben, különböző helyeken szóba kerül, milyen is az igazi keresztény: nincs problémája, vagy ha van is, azonnal imádkozik és máris megoldódik; soha nem csügged el; mindig a legjobb passzban van; minden kísértésnek ellenáll... No, lehet, hogy elhangoznak ilyen mondatok, de valljuk be őszintén: nem rólunk/rólam van szó. 

Nem ettől leszünk igazi keresztények. Sőt, be kell vallanunk, hogy nekünk is vannak problémáink, Isten helyre akar állítani és az, hogy ezt megengedem-e neki, az az én döntésemen múlik, mert Ő nagyon is tiszteli a szabadságomat.

Teljesen mindegy, hogy ki vagyok, mi van a múltamban, Istennek terve van velem. Az Isten engem akar használni, számít rám. Amikor Isten elmondja a tervét, a kezünkbe adja a döntést. Annyira megbízik bennünk, hogy meri ránk, emberekre bízni a megvalósítást. 

Jónás a saját tervét akarta megvalósítani. Pontosan az ellenkező irányba ment, mint ahová Isten küldte. Talán ezt gondolta: "ha elmegyek Társisba, Isten békén hagy engem, ott nem fog beleszólni az életembe". Az Isten lerázhatatlan. Noha szabad döntést adott Jónásnak, a szeretete mégis követte. Isten szeretetét nem tudom magamról lerázni. Isten megy Jónás után, sokszor utánam is jön, és sokszor utánad is... Ha kell, felforgatja a világot Jónásért. Jónás döntéséből fakadó vihar a környezetét is veszélyeztette. Nem tudunk elizolálódni a világtól. A pogány matrózok kérdezik meg tőle, hogy tehetett ilyet. Jónás talál egy megoldást - tudja, hogy miatta támadt a vihar. Áldozatot akar hozni Istenért, de bűnbánatot nem hajlandó tartani. Isten nem bosszút akar állni Jónáson, hanem helyreállítani őt. Isten ad egy új lehetőséget Jónásnak. A hal belében aztán magányos volt, aztán egyszercsak elkezdett Istenhez kiáltani. Miközben minden menekülési próbálkozása megvolt, az imádsága eljutott Istenhez. A hal gyomrából a szent Istenhez... (micsoda út...) Akármilyen mélyen vagyok, az imádságom kihallatszik onnan. Jónás újra odaadja magát Istennek. A szent templomban ülő Isten hajlandó törődni a hal belében ülő emberrel. Aztán ismét alkalmassá tette Jónást a szolgálatra. Sokszor mi magunk mondunk le saját magunkról, a képességeinkről, Isten viszont nem mond le rólunk.

Aztán aki ismeri a történetet, tudja, hogy a nagy város, Ninive, kegyelmet kap Istentől. Jónás viszont megsértődik és haragszik Istenre. "Uram, az a bajom veled, hogy te azoknak is kegyelmet adsz, akiknek én nem adnék." "Igazad van akkor, amikor haragszol?" -jön Isten kérdése. Jónás a saját igazságát fölé rendelte Istennek. Nem adom fel az álláspontomat, még az Istennel szemben sem. Nem tudjuk, hogy Jónás valaha is megbocsátott Istennek. Nem tudjuk, hogy a végén mi lett Jónással. 

Mi lesz velem? Vajon merem-e Istennek adni az életemet vagy menekülök Társisba?

Amikor elfogy az erőm...

akkor jön egy csomó, kedves reakció:

- "Gondolok rád, imádkozom érted."

- bátorító levelek

- baráti kedvességek

- igazi elismerések a pályázóimtól

- pozitív megerősítés, hogy vannak képességek, amit kamatoztathatok

- és isteni érintés: "Ne félj, mert nem vallasz szégyent..."

Nem folytathatok struccpolitikát...

Szépen elterveztem...

milyen is lesz a mai gyerekbibliaóra, amit a gyerekek szépen keresztbe is húztak. Ott ültem és azon gondolkodtam, mi értelme lesz vajon az együtt töltött időnek. Tudom persze, hogy nagyon kitartónak kell lennem a fegyelmezésükben, de ma túlszárnyalták a képzeletemet. Aztán valahogy csak partnerek lettek és megmaradt valahol a szabadságuk is a különböző témákra. Így volt időnk arra is, hogy megbeszéljük: vajon tényleg léteztek-e dinoszauruszok. Jóel kezébe vette a Bibliámat és a maga 9/10 évével elkezdte olvasni Jób könyvéből az erre az állatokra vonatkozó részt (félreértés ne essék, nem én kerestem meg a fejezetet, hanem ő és emlékezetből). Jó volt látni nagyon. És azt is, amikor szinte versenyszerűen írták le azon gondolataikat, melyben megfogalmazták, miért hisznek Jézusban. Valahol biztos vagyok benne, hogy a fecsegéseik közt is dolgozik bennük az Ige...

Nem volt már lehetőség...

a menekülésre, miután kiderült, hogy a dömösi hétvégén az egyedüli nő vagyok, aki nem él házasságban. Ha előbb tudtam volna, valószínű nem mentem volna el. Nem ez a természetes állapot: a Biblia szerint és a saját bőrömön tapasztalva, nem jó egyedül. Hosszú ideje őrlődöm a témán és nem találok választ.

No, de ha már ott voltam, nem szaladtam haza, hanem végighallgattam az összes előadást, mely arról szólt, hogy "A férfi szerepe a Biblia tükrében". Megdöbbentő igazságokat fogalmaztak meg, majd lehet, hogy időt szánok arra, hogy kicsit a jegyzetemből idézzek. Mindenesetre a mostani férfiak jutottak eszembe: akik nem akarnak felnőni, mert gyereknek jobb lenni, így anyukájuk szoknyája mellől leselkednek a nagyvilágra. Akik nem mernek felelősséget vállalni, mert sokkal könnyebb hárítani. Akik inkább menekülnek Istentől, minthogy beteljesítsék Isten, rájuk vonatkozó tervét. Akik hagyják, hogy a korszellem, a szerelem kergetése határozza meg a kapcsolataikat, meg a plakáton levő, idealizált nők, és félnek a természetes, valóságos nőktől. Akik a nőkre hagyják a vezetést, közben meg ők sokkal jobban tennék, nem beszélve arról, hogy erről szólna a szerepük is.

Ne kövezzen meg senki, aki férfiként idetéved, de olyan jó lenne, ha sokkal több olyan férfi lenne, aki komolyan venné Istent és a szerepét. Mi nők, sokkal boldogabbak lennénk...

...nem törekszem arra...

"Uram, nem fuvalkodik fel a szívem,

nem kevély a tekintetem.

Nem törekszem arra, ami túl nagy

és elérhetetlen nekem.

Inkább csitítottam,

csendesítettem lelkemet,

mint anya a gyermekét.

Mint a gyermek, olyan most a lelkem.

Bízzál, Izráel, az Úrban

most és mindörökké!"

131. Zsoltár

Egyik kedvenc zsoltárom. Anno, a diplomaosztómon megkérdezte Ákos (a családfő, ahol laktam), hogy mi az újabb nagy tervem. A doktori jön? "Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem" volt a válaszom. Nem a kihívás miatt. Szívesen tettem volna, hogy kutatok, főleg abban a témában, amiről a diplomamunkám is szólt. De úgy éreztem: más az én utam...
Mostanában ismét keresem...

Ma újra megígértem...

magamnak, hogy nincs többé túlóra, legalábbis este 21-ig. Tudniilik tegnap addig ültem bent és dolgoztam és dolgoztam reggel fél 9-től. Aztán ma is tovább maradtam és így képtelen voltam elmenni arra az előadásra, amire nagyon szerettem volna. Haragszom magamra. Tudom jól, hogy megvárnak a feladatok és mégis olyan nehéz abbahagyni, amikor látom, mennyire el vagyunk havazva. No, persze tudom: van, aki azt gondolja: "örülj, hogy van munkád"...

...de azért mégis próbát teszek és megígérem magamnak, hogy ilyen sokáig nem maradok máskor bent. Egy próbát megér, nem? :)

Ja, listát írok, hogy ki az a 10 ember, akikért felelősséggel tartozom...

365 belső lépés

Amikor először találkoztam egy művésztáborban Háló Gyulával, akkor döbbentem rá, mit jelent, gondolkodva hinni. Írásai, gondolatai azóta is nagy hatással vannak rám. Pénteken volt a 365 belső lépés 100 méteren kiállítás megnyitója, és nagyon hálás voltam már a meghívásért is, nem beszélve arról, hogy mekkora ajándék volt ott lenni. A Napi adagok című művet természetesen magammal hoztam még a munkahelyemre is. Ha nagyon bezsongok, 1-1 gondolatból jó erőt meríteni. Épp pénteken történt, hogy telefonos segítséget kértek pályázók és a magam természetes módján igyekeztem. Egyik megjegyezte: "Annyira kedves és olyan szép a neve, biztos gyönyörű is". Este a következő gondolattal szembesültem: "Ha kívül vagy szép, utánad fordulnak, de ha belül, akkor sosem felejtenek". A másodikra gyúrok...

u.i. a kiállítás március végéig tekinthető meg a Pestújhelyi Közösségi Házban (1158 Bp., Szűcs István u. 45.). Ne hagyjátok ki...

Már rég terveztük...

hogy babalátogatóba megyünk Deutchkalterbrunn-ba, és végre ezen a hétvégén összejött. Egész héten lázban voltam, hogy végre, néhány órára babázhatom. Hihetetlen élmény volt ez a hétvége. Hajnalban indultunk Jonával, hogy minél több időt tölthessünk Sophie-val, a kis manóval és szüleivel: Annával és Tamással. Anna és Jona közt gyerekkorunk óta nemcsak unokatesó, hanem igazi baráti szálak alakultak, középiskolában padtársak is voltak, aztán néhányszor, kedvenc kémiatanárunk regulázta őket: "Kaszáék, ez nem családi vállalkozás".
Tartalmas beszélgetések, nagy nevetések, Sophie kényeztetése jellemezte a szombatot.
Vasárnap pedig Szombathelyen voltunk gyüliben, Annáék az ottani gyülekezet oszlopos tagjai (milyen jó, hogy egy országhatár ebben nem akadály). Különleges élmény volt, mert Révész Árpád és Ildikó éppen búcsúztak a gyülekezettől: Isten más feladatokat szán nekik. Érdekes volt hallgatni egy olyan ember bizonyságtételét, aki egész Kárpát medencét beutazta már az evangéliummal. Megható volt, ahogy Ildikóról, mint igazi társról beszélt. Sokat jelentett az a mondata, hogy Isten mindig úgy vezette az élete során, hogy egyre nagyobb hitlépésre kérte. Pl. amikor Szombathelyet helyezte a szívére, ahol egy kis házicsoport volt 10 éve, mostanra egy kis lelkes gyülekezet. Jó volt hallgatni a beszámolókat, hogy az életük mennyire igazolja Istenhez tartozásukat.
... ilyen életre vágyom én is...

Hihetetlen,

de végre betömték a szobámban a falat. Tegnap este csak ültem és néztem, hogy hihetetlen, 3 hónap után be van tömve a falam. Szembesültem persze közben a mai világ gyors ügyintézéseivel, ajánlatkérések, számvevőszék és egyéb finomságok, de állítólag erről szól az élet. Azt hiszem, nagyon nem vagyok idevaló...

Egyébként meg a napokban jöttem rá, hogy jó pár félelmem alaptalan és végre ideje lenne az összeset mellőzni az életemből. Nem hiába mondja János, hogy "a félelem gyötrelemmel jár", nos, nagyon tapasztalom: álmatlan éjszakák, vívódással töltött napok. Közben ott van a másik út is: feltétel nélküli bizalom Istenben. Mégis, olyan nehezen megy ez nekem. Nem azt mondom, hogy ne nézzek szembe az élet dolgaival, bátran és harcra készen, hanem felemelt fejjel, mert a győztes oldalán állok. 

Mellémszegődött

Nem fogjátok elhinni, de tegnap tanítottam. És ma is. És csupa öröm volt. No, "csak" a pályázatkezelés egy folyamatát, dehát aki ismeri a pályázatok előtti múltamat, az tudja, mekkora ajándékok nekem az ilyen lehetőségek. És egész jól haladunk... Per pillanat azért csak reménykedem, hogy egyszer utolérjük magunkat és aztán mindenben tartani tudjuk a határidőket.
No, és kicsit lecsendesedtem, mert végre hagytam, hogy mellémszegődjön. Igen, Ő. Mint az Emmaus felé tartó, értetlenkedő tanítványok mellé. Azt gondoltam, hogy nem terhelem. Elbírom magam. De újfent rájöttem, hogy a legnagyobb butaság.
Mellémszegődött. Hallgat. És a hallgatása többet mond, mint a beszéd.
...mert a feltámadott Krisztusnak teljesen természetes, hogy nem hagy magunkra az úton. Nem tolakodik, mégis úgy érzed, hogy a legnagyobb veszteség lenne elengedni...

"Imádatom legőszintébb kifejezői:

a könnyeim." Valahol olvastam, évekkel ezelőtt és azóta is kincsként őrzöm. Főleg most, hogy annyira érzem a bőrömön. Minden szava igaz rám.
Nem tudok másképp megszólalni, úgy igazán. Csak a könnyeimmel...

"Imádatom legőszintébb kifejezői: a könnyeim."

Számítottunk rá, hogy...

a beadási határidő végén sok pályázat érkezik, na, de arra már nem, hogy özönleni fognak. Napok óta nem tudok aludni rendesen, annyira hajtom magam, sőt, éjszaka már be is temettek a pályázatok. Lazítanom kell, hacsak gondolatban is...
Ma előkerestem kedvenc gondolataimat és gyorsan ide írom, hogy emlékeztessem magam, hogy az élet nemcsak pályázatokról szól... remélem, az álmok sem...

A higgadtság 10 parancsolata

1. Csak a mai napon igyekszem elérni, hogy ne akarjam egyszerre megoldani életem összes problémáját.
2. Csak a mai napon senkit sem akarok kritizálni,
kijavítani vagy megjavítani, csakis magamat.
3. Csak a mai napon akarok igazán boldog lenni, hogy
másoknak, az egész világnak boldogságára lehessek.
4. Csak a mai napon alkalmazkodni akarok a körülményekhez
anélkül, hogy a körülményeket változtatnám meg kívánságom
szerint.
5. Csak ma ügyelek arra, hogy tíz percet olyan olvasmányra
fordítsak, ami saját lelki életemhez szükséges.
6. Csak ma teszek valami olyan jót, amihez semmi kedvem
sincs, de nem mondom el senkinek.
7. Csak ma figyelek nagyon arra, hogy ha megbántanak, senki
se vegye észre rajtam.
8. Csak a mai napon akarok pontos terv szerint élni, amiben
sem hajsza, sem határozatlanság nincs.
9. Csak ma akarok szilárdan hinni az isteni Gondviselésben,
amely vezet engem, még ha a körülmények az ellenkezőjét
igazolnák is.
10. Csak a mai napon nem szabad aggodalmaskodnom... hinnem
kell minden szépben és jóban, és gondolnom sem szabad
olyasmire, ami elkedvetlenítene.

Mint minden...

évben, az idei szülinapom is olyan lett, amilyenre vágytam. Hozzám nagyon közel álló emberek, igazi, tartalmas beszélgetések, kedves figyelmességek a távolból, egy három éves kislány telefonos éneklése, szüleim hálája, hogy vagyok.
És egy ígéret: "Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod, tanácsot adok, rajtad lesz a szemem." (Zsolt. 32,8) Atyám ígérete, akire mindig számíthatok...

Köszönöm a sok, kedves köszöntést!

Lehetőségek

Amikor útnak indulunk, nem mindegy, mi és mennyi kerül a poggyászba. Hú, sok időt töltök ott? Kell még egy garbó. Hideg lesz vajon? Muszáj még egy pulcsi, hátha... Nahát, lehet hó is lesz? Hótaposó mindenképp. Ajajjj, könyv nem maradhat ki, az is legyen, ki tudja, talán...

Elképzelem, ahogy Isten készíti az ez évi csomagjainkat...
M. felelősségteljes munkát fog betölteni - bölcsességet rakok a tarsolyába...
A. még nem ismer engem - olyan körülmények közé teszem, hogy rádöbbenjen: Fiamat adtam az életéért, mindenemet megosztottam vele...
A Pék családba jövevény érkezik - jó sok türelmet, áldozatot teszek a pakkjukba.
N.-nek magányos éve lesz - a védelmemről biztosítom...
Gy.-t betegség éri - erőt pakolok be a számára
... és még sorolhatnám. Személyre szabottan kapunk ebben az évben is áldást, erőt, kegyelmet, szeretetet és még felsorolni sem lehet - a mi csodálatos Istenünktől.