Nem fogjátok elhinni, de tegnap tanítottam. És ma is. És csupa öröm volt. No, "csak" a pályázatkezelés egy folyamatát, dehát aki ismeri a pályázatok előtti múltamat, az tudja, mekkora ajándékok nekem az ilyen lehetőségek. És egész jól haladunk... Per pillanat azért csak reménykedem, hogy egyszer utolérjük magunkat és aztán mindenben tartani tudjuk a határidőket.
No, és kicsit lecsendesedtem, mert végre hagytam, hogy mellémszegődjön. Igen, Ő. Mint az Emmaus felé tartó, értetlenkedő tanítványok mellé. Azt gondoltam, hogy nem terhelem. Elbírom magam. De újfent rájöttem, hogy a legnagyobb butaság.
Mellémszegődött. Hallgat. És a hallgatása többet mond, mint a beszéd.
...mert a feltámadott Krisztusnak teljesen természetes, hogy nem hagy magunkra az úton. Nem tolakodik, mégis úgy érzed, hogy a legnagyobb veszteség lenne elengedni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése