Felfoghatatlan...

számomra, hogy ellopták a biciklimet. Odatettük most is Katával, ahol télen pihentek, erre ma csak az övé volt ott, az enyém szőrén-szálán eltűnt. Nem mondhatnám, hogy nem bánt a dolog.
Az egyetem kezdetekor nagyon vágytam egy biciklire és elképzeltem ahogy száguldom Pécs dimbes-dombos részein, de a kis részmunkaidős fizetésemből épp hogy ki tudtam fizetni a fizetnivalókat, félretevésről meg csak álmodoztam. Aztán volt egy félév, amikor pihentem és "csak" dolgoztam, meg egyszer egy döntésem kapcsán Isten meglepett egy biciklivel. Merthogy biztosan tudom, hogy ő volt, aki látta vágyaimat és ő vezetett akkor is, amikor lelkiismeretemet követve önadózást választottam. Aztán megéltem sok-sok száguldást kórház és otthon között, meg volt részem jópár zempléni meg kórházi szervezésű biciklitúrákban, szóval nagyon sok szép emlékem van, és nagyon hálás a szívem.
Nehezen élem meg, hogy valaki eltulajdonította a paripámat, de hinni akarom, hogy van egy nagyobb kép...