Amikor tavaly elolvastam P. Yancey: Csalódás Istenben című könyvét, tudtam, hogy keresni fogom a szerző többi könyveit is, így nagyon örültem, amikor felfedeztem a Meghökkentő kegyelem című művét. Mivel ugyebár nem vagyok egyszerű eset, ami az olvasást illeti, hisz egyszerre több könyvet is olvasok, így egy darabig várt a sorára, de amikor pénteken hazafelé tartottam a szüleimhez, ezt pakoltam be az útra. Nos, egyszerűen nem tudok betelni az olvasottakkal. Minden sora olyan, mint az a bizonyos egy korty víz a sivatagban vánszorgó embernek. Egyszerűen magával ragad az, ahogy az író a kegyelemről és ezzel együtt Isten személyiségéről ír.
"Már megszoktuk, hogy az ígéretekben mindig csapdát keressünk, ám Jézus nagyvonalú kegyelemről szóló történeteiben semmiféle félrevezetést nem találunk. Nem derül ki a végén, hogy mégsem ütjük meg a mércét, s ezért kiesünk Isten kegyeiből. Valamennyi történet csattanója túl szép is, hogy igaz legyen... vagy talán annyira szép, hogy csak igaz lehet?
A megbocsátás nem Isten részéről ütközik akadályba - >>még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta<<, hanem a mi részünkről. Isten mindig kitárt karokkal vár, mi vagyunk azok, akik elfordulunk tőle."
"...legjobban a ki nem érdemelt ajándékokban és a nem várt örömökben gyönyörködünk. A kegyelem egyszercsak előgomolyog a semmiből, vagy úgy is mondhatnánk, hogy "megtörténik".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése