Csak tudnám, miért olyan nehéz itthagyni mindent. Persze tudtam, hogy nagyon meg fogok szeretni mindent, szóval fel kellett volna készülnöm arra is, hogy nagyon rövid ideig lehetek itt, de na, nem erre koncentráltam, hanem a mindennapi feladatokra. Mivelhogy nincs a héten Gy. és mobilisabb vagyok a kórház és a rendelő közt, igyekeztem minden családnak kedvezni, hogy akkor jöjjenek vérvételre, amikor számukra a legideálisabb (főleg, hogy kukutyinfalváról jöttek, Budapesttől jó messze). Hihetetlen, de a szerdát választották mindahányan, így a délelőttömet ott töltöttem és majdnem elsírtam magam, amikor vérvétel után az egyik fiúcska szeretettel átölelt. Ááááá, tiszta szentimentális leszek itt a végén, szóval ne is figyeljetek rám.
Ma reggel azt olvastam, hogy "mindeddig megsegített minket az Úr" és ez mára különösen igaz. Fél órája beszéltem az alapítvány vezetőjével és Isten annyira ott volt. Féltem a beszélgetéstől, meg attól, hogy mennyire fog ragaszkodni az egy hónap felmondási időhöz, de biztosított, hogyha Gy. is elenged, akkor 9.-én lezárulhat a Gyermekmentős munkám.
Hm, szerintem nem fog, ahhoz túl sok szépet és jót láttam itt, és majd ami rajtam áll, igyekszem megtenni a gyerekekért ezután is. Csupáncsak az utat kell megtalálni...
u.i. ÉSsssssssssss minden oks, Gy. persze elengedett és így május 11.-én az új helyen kezdek. Még mondja valaki, hogy a véletleneknek köszönhetőek dolgok. Nos, ennyi összedolgozás csak Istennél tapasztalható, de Ő aztán tud! Ha nem hiszitek, tudnék mesélni. És most NAGYON-NAGYON hálás vagyok... és boldog, á, leírhatatlan. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése