Felmászni az ölébe

Jó dolog, ha átláthatjuk dolgaink alakulását, követni tudjuk a történéseket. Van amikor kiszökik a kezünkből az események átlátszósága és tehetetlenül állunk összetört romokon. Aztán feltesszük a kérdést, hogy "miért?"
...
"Nézzék - kezdtem -, lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, Isten azt mondja, vannak ma este itt néhányan, akiknek meg kell bocsátaniuk neki. - Hirtelen megrémültem attól, ami elhagyta a számat. - Természetesen - tettem hozzá gyorsan -, Ő nem tesz semmit, ami miatt meg kellene neki bocsátani, de ez néha mégis nagyon nehéz. Úgy értem, nem túl könnyű vádat találni olyan valaki ellen, aki soha semmi rosszat nem tett. - Ekkor egyszerre csak úgy tűnt, egyértelmű, hogyan kell folytatnom. - Úgy értem, vannak itt köztünk néhányan, akik, mint a kisgyerekek, legszívesebben felmásznának Isten ölébe, és kis ökleikkel a mellét püfölnék, ezt kiabálva: "Gyűlöllek! Gyűlöllek! GYűlöllek! Kértelek, hogy segíts, de te nem segítettél! Tudtad, mit érzek, tudtad, mire lett volna szükség, és te mégsem tettél semmit! Azt mondtad, szeretsz, de ez nem igaz! Ha szeretnél, tettél volna valamit, de te nem csináltál semmit!
Ekkor Geraldra pillantottam. Döbbenet ült az arcán. Eszembe jutott, amikor még csak kisfiú volt.
- Amikor a fiam még kicsi volt - folytattam, remélve, hogy Geraldot nem bántom meg -, néha ő is ugyanezt tette. Először iszonyú dühbe gurult, azután, amikor belefáradt a panaszkodásba, odabújt az ölembe. Aztán, amikor a sírás már minden energiáját elvette, egyszerűen elaludt, és én ott tartottam őt még jó sokáig. És ami a legfontosabb, ami azt hiszem, tényleg a legfontosabb, hogy keresztül kellett mennie a harcon és a haragon, hogy kijöjjön belőle a fájdalom, de ezt az általa ismert legbiztonságosabb helyen, az én karjaimban tette.
(...) Istent nem zavarja, ha mi haragszunk rá. Sőt, Ő inkább annak örül, ha haragunkat rá öntjük ki, mintsem, hogy valaki másra..."
(Adrian Plass: Kegyes kétbalkezes visszatér)
...
Felmászom az ölébe, és jól kisírom magam...