2007. december 22.

Anya csak egy van!

Az évek során néhányszor szembesültem azzal, hogy vannak olyan gyerekek, akik kerek perec ragaszkodnak ahhoz a tényhez, hogy "anya csak egy van"! Gondolok itt arra, hogy az ember bármilyen módszert is bevet a vigasztalásukra, ők akkor is kitartanak a kiabálásban meg a sírásban anyukájuk után. Na, hát ma éjjel is így jártam. A dolgomat csak nehezítette, hogy anyuka az anyaszállón, ami a főépület egyik szárnyában van, békésen pihent, az osztályunk meg egyik kis épületben van, tehát még az udvaron keresztül is át kell jönni. Ilyenkor persze telefonon keresztül kapnak értesítést az anyukák, hogy szedelőzködjenek és jöjjenek, mert baj van, végére értem az összes vigasztalási próbálkozásomnak. Kénytelen voltam ma is így tenni, csakhogy a vonal már vagy fél órája foglaltat jelzett, Máté meg hajthatatlan volt: "anya és kész". No persze milyen egyszerű lenne, ha nem egyedül kellene ügyelni: az ember gyorsan átszalad, és személyesen szól, csakhogy úgyebár egyedül vagyunk éjszaka és nővéri kötelességünk nem elhagyni az osztályt. Jó dolog, hogy a fertőző osztály van a földszinten, és ők soha nem ügyelnek egyedül, így egyikük gyorsan felszaladt vigyázni az osztályra, én meg átszaladtam a pótolhatatlan anyukáért. Persze nem győztek bocsánatot kérni az anyukák, hogy nem figyeltek arra, hogy a telefonkagyló rendesen a helyén legyen, de a lényeg a lényeg, hogy Máté lassan ismét álomba szenderül immár az édesanyja karjaiban...

3 megjegyzés:

Laszlo írta...

Tudok egy Mórickás viccet az "anya csak egy van"-nal...
De ez nem vicces bejegyzés, úgyhogy most nem írom le :)

Névtelen írta...

Leírhatod, azért elég vicces volt, amikor az udvaron rohantam az anyukáért :D

Laszlo írta...

:)) Hát igen...

Szóval:
Mórickáéknak fogalmazást kell írni arról, hogy anya csak egy van.
Józsika ezt írja: egyszer elesett, anyukája ápolta, gondozta, anya csak egy van!
Sanyika ezt írja: beteg volt, anyuka gondozta, anya csak egy van.
- Hát te Móricka mit írtál? - kérdi a tanárnéni.
- Tegnap este hazamegyek és megkérdem anyát: van valami kaja? Igen,- válaszolta - van két szendvics a hűtőben. Odamegyek, kinyitom a hűtőt: Anya, csak egy van!