2007. december 5.

Hogyan éljünk túl egy kórházi áramszünetet?

Egész nyugodt és szép volt a mai délutánunk, azt azért hozzá kell tennem, hogy ebben szerepe volt annak is, hogy a kedvenc kolléganőmmel dolgoztam. Aztán este 7-kor egyik anyás kisfiúnknak hazament az anyukája, így egy jó darabig pityergés volt, aztán gyorsan kitaláltam, hogy ha már olyan ügyesek voltunk, hogy mindennel készen voltunk, hát kiültettem a folyosóra, hogy a közelünkben legyen. Hozta is ám még Micimaciját is (ez a neve a Micimackójának), aztán egész jól elücsörgött. Aztán csak azt vettük észre, hogy egy nagy lány is mellénk telepedett, aztán mégegy, meg mégegy gyermek, végül már szinte mindenki a közelünkben volt, amikor áramszünet lett. Na, hát általában ilyenkor a gyerekek (főleg a lányok) visítanak, meg kiabálnak, de ezek a kedves gyerekek, amikor mondtuk, hogy maradjanak a helyükön, mert mindjárt előszedjük a lámpát meg a gyertyákat, ott ültek csendben és várták a világosságot. Aztán barchobáztunk, meg azt játszottuk, hogy "Amerikából jöttem", ebben már a Micimaci is résztvett, amit sajnos nem sikerült megfejtenünk, na, de lényeg a lényeg, hogy aztán ismét lett világosság és erre kis apróságunk is megszólalt, hogy "hiányzik anya". Aztán végülis mindenki elcsendesedett, én meg azon mosolyogtam magamban, hogy milyen jó is, hogy egy kis manó kitalálta, hogy vigasztaljuk meg, mert így senkinek semmi baja nem lett, hanem együtt vészelhettük át az átmeneti sötétséget.
Most meg sietnem kell, mert még ki kell raknom a cipőmet, úgyanis Mikulásjárás várható, akit Évának hívnak, és minden évben kitalál nekünk is valami meglepetést. Eddig mindig meglepődtünk, az az érzésem, hogy idén is meg fogunk...

Nincsenek megjegyzések: