Március 1.-e van és felfoghatatlan számomra, hogy nincs többé Gyermekkórház. Pedig ez a valóság. Furcsa, hogy noha már rég tudom, hogy vége lesz, mégis mindig ott volt bennem a remény, hogy hátha mégsem. Tegnap a Fertőzős főnővér késő délután még 1000-el magyarázta nekem, hogy mától hogy lesznek megoldva bizonyos dolgok. Izgalmas lesz, míg belerázódunk az új helyzetbe. Már a gondolat is furcsa, hogy a Gyermekklinika alkalmazottja lettem. Sosem vágytam erre, arra viszont annál inkább, hogy megmaradjon a mi kórházunk.
Tudom, hogy Isten megenged dolgokat, mégis nehéz lesz megszokni, hogy a két Marika néni, Gyöngyi és Betti már nem lesznek velünk. Csodálatos emberek voltak, sokat tanultam tőlük: emberséget, munkafegyelmet, bölcsességet szülőhöz, gyerekhez és még sorolhatnám. Üres lesz a helyük. Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy mindegyiküknek elrendeződött a helyzetük. Reményteljesen nézünk a jövőbe. És mi, akik Istenhez tartozunk, méginkább tehetjük.
Ma nagyon sokat jelent Háló Gyula verse...
A mester dala
A lét szálai szövevényesednek?
Csak engedj a takácsnak,
bízz benne, ki a szövet fölé hajolva
gyönyörködik a minták varázsában.
Te sosem láthatod,
mi szövődik belőled és mire.
Te a mester dalolását figyeld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése