2008. március 4.

Nyitott kézzel szeretni...

"Egy könyörületes személy, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat kialakítva a járatot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni.Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük.Megrövidített életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán."
Én úgy mondom: nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztalom, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel, ha rákulcsolódok, rácsimpaszkodom, vagy
megpróbálom irányítani, azt vesztem el, amit megtartani próbálok. Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom, milyennek kéne lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg, a jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért,
választásaiért, létformájáért. Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte, megfosztom a fejlődés, érés teljes lehetőségétől, az
én birtoklási vágyammal korlátozom és keresztezem, és teljesen mindegy, mennyire jó szándékkal. Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább azt tudom mondani annak,
akit szeretek: szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve tudsz fejleszteni magadban olyan erőt és képességet, hogy mindazzá válj, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadban. Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy
veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hgoy mindig egyet fogok érteni veled. Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan meg fogom nekem neked mondani, hogy ne
kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok.
Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal, akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal. És ezt úgy hívom, hogy nyitott kézzel szeretni. Nem vagyok képes mindig távoltartani kezemet a bábtól, de már
egyre jobban megy."

2 megjegyzés:

kisvirag írta...

megerősödő szárnyak... köszi a gondolatot :)

Hannah írta...

ezt a kis történetet már én is hallottam.És nagyon nagyon szertem. Jó újra hallani dolgokat, hogy megint hangsúlyt kapjanak az életünkban.