2008. január 5.

Az aranyrizsszem (Mt. 25,37)

Koldusként róttam a falut, ajtóról ajtóra járva kéregettem. Hirtelen, felsejlő álomként jelent meg az utca végén az aranyhintód. Izgatottan találgattam, ki ülhet benne? A királyok királya? És ébredezni kezdett bennem a remény. Véget érnek most majd nehéz napjaim, olyan alamizsnát adsz, amely egy életre jólétre változtatja nyomorúságomat...

És akkor megállítottad mellettem a kocsit. Rámtekintettél, arcodon mosollyal szálltál ki. Éreztem, maga a boldogság közeledik felém. De te kinyújtottad a kezed és azt kérdezted:

- Mit ajándékozol nekem?

Micsoda királyi tréfa, gondoltam, egy koldustól koldulni?! Zavarba jöttem, tétován áldogáltam előtted, aztán belekotortam a tarisznyámba, és az egyik rizsszemet a markodba tettem.

Mily leírhatatlan volt a csodálkozásom, amikor este, tarisznyámat kiürítve a sok kacat között ráleltem arra a rizsszemre, színarannyá változott. Keserű sírásra fakadtam, és kimondhatatlanul sajnáltam, hogy nem volt elég bátorságom mindenemet Neked adni...

Rabindranath Tagore nyomán

2 megjegyzés:

kisvirag írta...

köszi a gondolatot. meg a többit is. már egy ideje olvasom az írásaid, talán a betti bolgjáról akadtam rád. de örülök az írásaidnak, és már többször is találtam benne bátorítást. köszi!

nruth írta...

én is köszönöm ezt a bátorítást!