Na, ha arra vágytam,

hogy diákok közt legyek, akkor most bőségesen megkaptam. Rengeteg diákunk van, akik segítenek a hazai pályázatok rögzítésében és ott ülök köztük - felügyelőnek, no, meg akihez futhatnak mindenféle ügyes-bajos dolgukkal. Ki is használják rendesen. Tegnap még frusztrált, amikor sorban álltak előttem a kérdéseikkel, két hosszú nap után azért végre lenyugodtam és azt mondogattam magamban: "nyugi, Noémi, ha nem tudod a választ, akkor kérdezel valaki okosabbtól". Talán éppen ezért, mert végre lenyugodtam, alig kellett kérdeznem. Rájöttem a válaszokra, ha nem tudtam hirtelen.
Egyébként meg az történt, hogy amikor hétfőn estefelé végre a saját kis helyemre ballagtam hulla fáradtan, egy nagy, piros szív fogadott a képernyőmre ragasztva. No, persze egyik kedvenc diáktól, alias Petitől, aki másnap csak azért érkezett korán, hogy gyorsan elfoglaljon egy diákszámítógépet a közelünkben. Ja, sütit is hozott nekünk, így Ági is és én is el voltunk kényeztetve.
A képet majd megmutatom...

Pelicano

A Pelicano hajóra nem szívesen szállnék föl. 1986 óta a tengerek vándora. Senki sem akarja befogadni, így csak szeli és szeli a hullámokat. Nincs különösebben semmi baj vele, azon kívül, hogy semmi más, csak szemét van a fedélzetén. Philadelphia hosszú nyarának hulladékával. Ekkor sztrájkoltak az utcaseprők, s néhány szemes üzletember azt gondolta, hogy ha elszállítja, akkor jól meggazdagszik belőle. A hulladékot elégették, és a hamut behordták a hajó gyomrába. De senki sem fogadja be. Ki akar esetleg mérgező szemetet?
Szeméttel tele nehéz barátot találni. Nehéz szabadnak lenni. Az élet viszont gondoskodik arról, hogy fedélzetünkre gyűjse a szemetet. Haragot, neheztelést, kétségbeesést, megbántottságot és még sorolhatnánk. Családunkban szomorúság van. A szülők nem értik meg egymást sem, nemhogy a gyerekeket. A barátok becsapnak, elfordulnak. Halmozódik a szemét.
A szemét megteszi a magáét. Megrontja a kapcsolatainkat. Már nem tudunk szeretettel nézni a szerettünkre, barátunkra. Már csak a haragnak van helye. No meg a neheztelésnek.
Ha hagyjuk a szemetet a fedélzetre kerülni, az emberek meg fogják érezni a szagát. A Pelicanó esetén is az első lapáttal kezdődtek a bajok. Már azt is el kellett volna utasítani. Mint ahogy el kellene már az első gondolatot utasítani, ha elindulna valami haragféle a szívünkben.
Ejtsd foglyul a gondolataidat és engedj el minden szemetet, ami megmérgezi emberi kapcsolataidat.

Míg mi, emberek,

felhőkarcolókat építünk, Isten csillagokat alkot. Míg mi, emberek, próbáljuk elérni a lehetetlent, Isten azt mondja, hogy neki minden lehetséges - és ez mindig is igaz volt és lesz. Míg mi emberek erőlködünk a dolgainkon, Isten a körülmények ura és bármikor közbeléphet. Míg mi emberek azt hisszük, hogy helyrehozhatatlan baklövéseket tettünk, Isten mindig kész összedőlt várainkból erődöt építeni.
Míg én, Noémi, tehetetlen vagyok, és nem látok megoldást, addig Isten teremt. Körülöttem, bennem... és egyszercsak megszületik a csoda.

Nem is értem...

hová tűntek az elmúlt napok, de rendesen ködbe vesztek. Kicsit a túlélésről szóltak, már ami a meleget illeti, mert nehezen viselem, de valahol olvastam néhány gondolatot, ti. "soha ne panaszkodj még az időjárás miatt sem", azóta mindig eszembe jut valahányszor esetleg úgy hangozna el a számból, hogy az panasz lenne, így marad csakis a ténymegállapítás.
Ugyanakkor bőven tele voltak meglepetésekkel is ezek a napok. Szerdán végre átköltöztünk a csapatunkhoz, így egy kupacban vagyunk és nem szétszórva. Kicsit szomorkodtunk, hogy kisebb az íróasztalunk, mint ahol dolgoztunk, erre a két fiúnk fogta magát és késő estig ott maradt és kicserélte az íróasztalainkat. No, ehhez előbb szét kellett szedniük a gépeket, telefonokat, aztán meg persze összerakni, de megtették. Számomra ez hihetetlen nagy ajándék volt.
Még mindig a hazai pályázatokon dolgozom egyébként és rengeteg diákunk is van, akik segítenek a munkában. Elvállaltam, hogy köztük leszek felügyelőnek, így mától nagy szigor volt ám :). És még mekkora lesz jövő héttől, amikor már én sem szaladhatok az okosabbakhoz, hanem nekem kell minden kérdésükre választ adnom. Na, nem úszom meg a kihívásokat :).

Mostanában...

többször vagyok úgy, amit a következő vers megfogalmaz, ezért is van a nagy hallgatás...

Az erdőben

Ma a rengetegbe bújdostam,
mert kiabálni akartam vele.
És ő nekem adta az erdejét.
Azt mondta: a tied mind.
Körbenéztem, leültem egy rönkre,
ő szemben guggolt velem.
Az avarból feltörekvő
cirmos, kis levelet kihúztam,
s csak néztem, csak néztem.
"Az is a tied. Neked adtam. Tetszik?"
"Nagyon." - mást nem tudtam mondani.
Arra gondoltam, majd megmutatom
barátaimnak ezt a műremeket,
hogy Istentől kaptam.
Ő mosolygott,
én meg csak faltam-faltam
a titokzatos ereket,
a pompás foltokat,
az elbűvölő szegélyt,
a formás görbületeket,
a duzzadó életet.
"Tényleg az enyém?
Ez nem lehet igaz! Nekem adod?"
- bugyogott fel lassan bennem
az öröm boldogító hitetlensége.
"Kinek adnám? Mondd?"
- nézett rám megütközve.
Akkor megfogtam a fáradó hajtást,
gémberedő ujjaimmal
ágyat kapartam neki,
hogy új birtokom
egyetlen darabja se vesszen el.
Megittasodva, elakadt nyelvvel tértem haza,
semmit sem szólva az egészről azóta sem.
Mégis mindenki tudja: az erdő az enyém.
Azt is, hogy tőle kaptam.

(Háló Gyula)

Egy jó csapat

Szóval ha az ember lánya jó csapatba kerül, akkor igazán gyorsan telnek az órák, a percekről nem is beszélve. Nagy ajándéknak tartom, hogy kedves, segítőkész emberekkel vagyok körülvéve a mindennapokban. Ez a mi kis, kibővített csapatunk. A háttér megtévesztő, mert a polcok előbb-utóbb pályázatokkal lesznek tele roskadásig, csak győzzük.

Éppen a postámat...

szedegettem ki a lépcsőházban, amikor egy kedves gyerekhang köszönt rám. Nem más volt, mint a kis szőke herceg, aki eddig mindössze annyit kommunikált velem, hogy a függőfolyosó ajtajánál kidugta a fejét, amikor éppen lépcsőztem, köszönt és gyorsan be is szaladt. Na, de ma történetesen szóba is állt velem. Márknak hívják és tényleg igazi kis szőke herceg, göndör fürtökkel.
A mai számlabogarászások után igazán nagy felüdülés volt, hogy valaki ilyen szeretettel fogadott az otthon közelében.

Köszönöm!

Ilyen kis kedves figyelmességet kaptam kisvirágtól, amit ezúton is nagyon köszönök. Igazán nagyon jólesett, meg az is, amit írtál, A. . Köszönöm szépen! :)))

Hirtelen jött...

a hazautazási ötlet, és hirtelen meg is hoztam a döntést, hogy "na, megyek". Rég voltam otthon, és hiányoztak, akik felneveltek. Anya persze finomságokat készített, így nem panaszkodhatom, hogy nem kényeztettek. Nehéz volt tegnap visszajönni, merengtem is rendesen a vonatablakon kileselkedve a nagy világba.
Ma meg ismét mély vízbe voltam dobva, sajnos nem igazán álltam a sarat ami a pályázatokat illeti, úgyhogy még lehet, hogy egy nagyot ma bőgni is fogok... Na, hát vannak ilyen napok is, ezek alól nekem sem ígérték meg a kivételezést, mindenesetre nem is álmodtam, hogy este negyed nyolckor lépek le a munkámból. De van ilyen. Ne vágyjatok pályázatok kezelésére, mert bőségesen akadnak ilyen "nem szeretem napok".
Viszont a "türelmesség eredménye a kipróbált jellem", valahol talán változom és talán jó irányba...

"Ha nincs igazán...

mondanivalód, akkor inkább ne mondj semmit" - mondogatom itt magamnak, aztán mégis tollat ragadok, akarom mondani billentyűzetet. Motoszkál bennem a hétvége is, persze. Sokmindent tanított Isten és ez jóóó. És hihetetlen, hogy ismét felszabadított néhány dologban, amiben görcsös voltam. Éssssssssssss naaaaaaagyon élveztem a körtáncokat és Zs. jóvoltából kicsit a páros táncban is lépegethettem. Volt lehetőség az ökumené gyakorlásában, és jó volt konstatálni, hogy egy a célunk és fölösleges a részletekbe elveszni, ha a legfontosabb helyére került az életünkben.

És jó dolog, hogy ma a munkahelyemen a kis tizenvalahány fős csoportunk együtt reggelizett, és még ebédelt is, mert bőségesen maradt a reggeliből. Na, a padlizsánkrém elsöprő sikert aratott, legközelebb is ezt viszek (mármint remélem, még bőségesen lesz közös reggelizés és beszélgetés). Nagyon hálás vagyok ezért a kis csapatért, eszméletlen jó dolog, ha teljes nyugalommal és biztonsággal mehet az ember nap, mint a nap a munkahelyére.
Ja, és ma végre megérkezett az első TÁMOP 2.3.3. pályázat :)))). Ünnepeltünk :))).

Mindenütt jó,

de azért legjobb itthon. Na, megjöttem :)). Hihetetlen hétvégém volt: csodálatos emberek, csend, béke, Isten jelenléte, ismeretlenek és mégis ismerősek, eddig idegenek, mostantól testvérek, akikkel egy a cél...
Péntek reggel szomorúan vettem tudomásul, hogy a Duna még mindig nagyon ki van áradva, a Római part még le volt zárva, így elég nehéz volt, hogy az országúton kellett bicikliznem. Néhány útközbeni élmény azért próbált kárpótolni, alig bírtam betelni a természet szépségeivel. Bármilyen lassan is haladtam, azért sikerült ebédre odaérnem, így már kezdhettem is a beilleszkedést ismeretlen emberek közé, merthogy magamnak kikötöttem, hogy azért sem ülök a néhány ismert személy asztalához (azért jó volt a közelben tudni őket, kevésbé éreztem magam elveszettnek). Aztán már sodort is magával a közösség, a tartalmas beszélgetések.
Majd még bővebben írkálok a hétvégéről, de azt most gyorsan le szerettem volna írni, hogy hihetetlen, de két nap alatt a Duna annyira visszavánszorgott a medrébe, hogy ma már a Római parton kerekeztem haza és igazából el sem akartam hinni azok után, amit pénteken láttam. Csodás élmény volt megtapasztalni ezt is, meg azt is, hogy akkor kezdett el esni az eső, amikor már az Andrássy úton jártam, így hazafelé is tele volt az út minden széppel és jóval :)).

Boldog születésnapot, Tündi! :))

Fő a rugalmasság

Állítólag tiszta sokoldalúak leszünk, mármint a kis 5-ös fogat (ötön kezdtünk egyszerre dolgozni a munkahelyemen, és így emlegetnek néha bennünket a nagyok :)) ). Szóval ma pl. hazai pályázatokon dolgoztunk, mert hozzájuk több, mint tízezer érkezett a héten és nem győzik. Így ma újabb programot tanulgattunk, merthogy ugyebár ők teljesen mást használnak, mint mi az uniós pályázatoknál. Azt hittem, hogy értem, meg menni fog, erre annyi kivétellel szembesültünk, hogy végül kértük, hogy valaki csatlakozzon már hozzánk, hogy ne kelljen 2 percenként telefonálnunk a kedvezményezettek ügyében. Mától meg persze azt is várjuk, hogy végre a mi célcsoportunk is postázza a pályázatokat. Kivülállóként olyan egyszerűnek tűnnek ezek a dolgok, én legalábbis nagyon naív voltam ilyen téren, így amikor szembesülök a folyamatokkal csak nézek ki a fejemből.
Azt azért jó tudni, hogy mindig van kitől kérdezni, okosodni.
Reggel, ha nem esik az eső tekerek egy nagyot Leányfaluig, aztán meg teljesen ismeretlenül belecsöppenek egy csapatba. Mintha nem volna elég kihívás a szürke hétköznapok... Ráadásul az emberi kapcsolatok aztán bőven adnak fejtörést, na, de azért is elmegyek, állítólag kedves népek lesznek...