2008. április 15.

Begyorsultak...

mostanában az események. Néhányan tudjátok, hogy januárban egy különleges állásajánlatot kaptam a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Dóri barátnőm munkáját végezhetem egy ideig. Amikor meglátogattam őket és szembesültem a feladataikkal, az volt bennem, hogy: "ez az!!!" Az orvos, akinek a segítsége leszek, remélhetőleg, autista és neurológiai betegségben szenvedő gyermekeket kezel, és többször ellátogat erdélyi árvaházakba is, amivel csak nőtt a szememben a munkájuk értéke. Szóval, nagyon izgalmas feladatok elé nézek és nagyon-nagyon várom.
Nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, főleg, mert a Klinikához való csatlakozásunkkal megmaradt a státuszom, szóval elvileg biztos helyem van a kórházban. Azonban már évek óta vágyom arra, hogy Isten továbbvezessen és az egyetemi diplomámat is használhassam. Nos, az új helyemen ezzel kapcsolatban is lesznek új kihívások.
A másik: nagyon szeretek Pécsen élni, gyönyörű város, nem beszélve arról, hogy egy csendes, nyugodt helyen élek, családi házban. Sokáig az volt bennem, hogy képtelen lennék innen elmenni. Azt hiszem, kicsit ezért is nem válaszolt Isten hamarabb, mert annyira ragaszkodtam ehhez a kis szobához. Aztán az elmúlt hónapokban, amikor annyi minden megváltozott a kórházban, valahogy sikerült elengednem a helyhez való ragaszkodásomat is. Isten csodájának tartom, hogy az elmúlt héten felhívott egy lány Budapestről, aki ráadásul keresztény és albérlőtársat keres. Már a telefonban annyiféle szempontból megbeszéltünk dolgokat, hogy így láttatlanban is nagyon tetszik a lakás és hihetetlen, hogy 10 percre lesz a munkahelyemtől és mindenféle szempontból nagyon jól hangzik. Szerintem, ha majd megnézem, csak erősödni fog bennem, hogy jó helyem lesz. Ja és csak ráadás, hogy Kata addig nem keres más lakótársat, amíg nem döntök. Hihetetlen, nem?
Egyszer nagyon kipanaszkodtam magam Darinnak, az én csodás barátnőmnek, hogy nem értem, miért nem tudok továbblépni. Akkor írta a következő SMS-t: "...lehet, hogy csak arról van szó, hogy Isten már nagyon szeretne megajándékozni valami nagy változással. Bízz Benne!" Ahogy most visszanézek, csak erősödik bennem, hogy olyan jó, hogy Isten nem akkor adta meg azt, amire annyira vágytam. Nem lettem volna rá kész. Mint ahogy nemrég biztosított: Ő irányítja a helyben maradásunkat is nemcsak a lépéseinket.
Nos, kimondhatatlanul hálás vagyok az új lépésnek, amit Tőle kaptam...

2 megjegyzés:

kisvirag írta...

ajanlom hallgasd meg Michael Card: Things we leave behind cimu dalat :)

Noémi-Ruth írta...

Köszi, már hallgatom is :))