Hazafelé...

tartok apa szülinapjára, de megpihentem kicsit Pesten. Megnéztem a lakást, amiről már láttatlanban is azt mondtam, hogy nagyon tetszik, meg minden. Nos, elmondhatom, hogy nem csupán szép, hanem gyönyörű :))) Sose gondoltam volna, hogy Isten a pécsi kis kuckómért így fog kárpótolni. Galériás szobám lesz, igaz, hogy kicsike, de épp az tetszik benne, hogy olyan kuckós. A lakótársam pedig egy olyan lány lesz, akivel évek óta ismerjük egymást.
Nagy vágyam volt, hogy ne kelljen órákat utaznom és Isten meghallgatta. Trolival 10 percre van a munkahelyem.
Nagyon szeretem, ha várnak az állomáson és olyan jólesett, hogy L. várt. Voltunk a Városligetben meg az Állatkertben, sose gondoltam volna, hogy még egy ilyen ajándékot is kapok, hogy L-el végigjárjuk. Na, a halakhoz ő sokkal jobban ért, csak lapultam, hogy biológus létemre már alig ismerem őket, pedig anno kétszer is írkáltam ebből zh-t. Érdekes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor úgy kapunk valakit, hogy nem is számítunk rá, aztán egyszercsak ott van és csak nézünk ki a fejünkből...
Ma meg egy csodás Shirchadasj koncerten voltam és hihetetlen volt. Na, meg reggel a leendő gyülimben :)))
Holnap vonatozom haza, hogy végre személyesen köszönthessem drága édesapámat kedden. Ma este biztosított, hogy nagyon fog várni Csengerben. Én is, csak végre odaérjek... :))
És most néhány napig csendben leszek...

Meglepetés és búcsúztatás

Amikor sorra jöttek délután a nem dolgozó kolléganőim, naívan kérdeztem, hogy miért jöttek be, és egyáltalán nem is sejtettem, hogy miattam. Aztán a gondozós lányok kérték, hogy beszélgessünk kicsit és csak akkor esett le, hogy mindez figyelem elterelés volt, amikor a doktornő jött és kérte, hogy menjek a játszószobába, mert ott csintalankodik egy gyerek és csak én tudom helyrerakni. Na, akkor csaptam a fejemhez és mondtam magamnak, hogy ennyire nem lehetek naív, hogy nem jövök rá, hogy miattam gyűlt össze a csapat. Na, szóval a hátam mögött szépen megszervezték a búcsúztatásomat, és hát igencsak néztem egyet a terülj-terülj asztalkám, meg az ajándék és a meghatódott kolléganőket látva. Dia egy szép fehér rózsacsokrot rendelt, hozzá kell tennem, hogy soha nem mondtam, hogy a fehér színű virágokat nagyon szeretem, így a fehér rózsát is. Később elmesélte, hogy a virágkötő sárga rózsákból állította össze a csokrot, amit ő szépen helyrerakott, hogy márpedig csak fehér színből kért. Tiszta arany volt, amikor mesélte. Aztán kaptam egy szép Zsolnay medálos nyakláncot, hogy mindig emlékezzek a Léguti osztályra. Azt hiszem, nemcsak ezért fogok. Csodálatos emberekkel dolgoztam együtt, könnyű volt őket megszeretni. Nem tudom, honnan volt erőm, de kibírtam, hogy ne sírjak.
"Kár úgy veszíteni drága kincseket, hogy könnyünk árad, ajkunk megremeg..." - jut eszembe.

Marika néni adta át az ajándékot és kérte, hogy hadd ne mondjon semmit, mert közel áll a síráshoz... én is így voltam ezzel...

Vajon mit rejt a kis csomag?

Meglepetés és búcsúztatás

Na, ezt mindig is nagyon szerették, ha így nevettem :))), nem fukarkodtam vele...

Akikkel nagyon jó volt együtt dolgozni...

Diával gondolati szinten dolgoztunk együtt, határtalan nyugalma hiányozni fog...

Kezemben tartom a szívedet

Kicsi testvér, a kezemben tartom
a szívedet: Mért olyan hideg?
Ha az égre nézünk, odafent is
zöld füvet látunk, locsogó kis
patakokat s az erdők fordított képét.
Látod, ott megyünk mi is,
az árnyas úton, milyen kicsinyek
vagyunk a nagy-nagy messzeségben,
gyöngén ölelem jobb karommal
a derekadat: mindjárt eltűnünk.
Nem az a fontos, amit nagyképűen
egymásnak mondtunk és a világnak.
Kicsi kutyánk, akinek csontot adtál,
ott megy utánunk, szereti a kis fekete
törtlábú macskát, akit meggyógyítottál.
A vén kofaasszony, akivel pár jó szót
szóltál, fehér kendőt lenget utánunk:
ráncos, gyűrött, egyszerű lelkét.
Nézd, milyen piros sugarakkal,
piros örömmel vár minket a
messzeségek messzesége; kezemben
tartom a szívedet: melegedik, melegedik...
(Dsida Jenő)

Mától...

két gyermektüdőgyógyászunk van, ugyanis osztályunk egyetlen doktor bácsija tegnap sikeresen megszerezte a második szakvizsgáját. Ennek örömére ma nagyon nagy lelkesedéssel vetette bele magát a feladatokba, győztük követni :)) Nem mondtam neki semmit, hogy elmegyek, meg minden, de egyszercsak elém állt a kezelőben és közölte, hogy hogy képzelem, hogy elmegyek az osztályról, meg áruljam el, hogy milyen hely múlja felül az osztályunkat :)) Ezt még tetézte aztán azzal, hogy ha már elmegyek, akkor legalább olyan jó nővért szerezzek magam helyett, mint jómagam. Én meg csak néztem egyet.
Az az érzésem, hogy egy-egy munkaközösség gyökeresen megváltozna, ha gyakrabban fejeznénk ki az elismerésünket és a megbecsülésünket egymásnak. Ha nem a hibákat, hanem a jó dolgokat látnánk meg. Kár, hogy sokszor csak akkor vesszük észre egymás értékeit, amikor már nincs alkalmunk kifejezni azt, mennyire csodáljuk és őszintén elismerjük...

Tele van ez a nap...

meglepetésekkel, kedves figyelmességekkel. Nem gondoltam volna, hogy ennyi sms-t, iwiw-es köszöntést kapok. Persze azzal tisztában voltam, hogy akik közel állnak hozzám, azoknak eszébe jut, hogy milyen névnap is van ma.
Tiszta aranyos volt, hogy a főorvosnő reggel alighogy belépett az osztályra, már keresett, hogy hol vagyok és persze felköszöntött az egész osztály. Nagyon jólesett. Épp a tegnap jegyezte meg, hogy egyik szeme sír, a másik meg nevet, amiatt, hogy elmegyek. Na, szóval így indult a nap. Aztán persze a szokásos reggeli őrület volt: vérvétel meg minden. Amikor Dalma került sorra, közölte, hogy csak akkor vehetünk vért, ha utána meg is vigasztaljuk :))). Ezek után annyira hős volt, hogy a végén még a vigasztalást sem kérte :)). Olyan drágák tudnak lenni ezek a gyerekek! Még 2 napot dolgozom, aztán elbúcsúzom a kórháztól. Azt hiszem, nem igazán lesz könnyű a gyerekek nélkül...
Ezért hadd köszönjem meg Hannának a képeslapot, sokat segített, hogy arra koncentráljak, hogy Isten az új ajándékaival nem megfosztani akar mindattól, ami az élethivatásomat jelenti. És mindenki másnak is köszönöm a bátorításokat és szeretetük kifejezését.

"God - author of new beginnings...
God - renewer of dormant dreams...
God - perfecter of everything beautiful!"

Na, töröltem...

az előbbi írást, mert tele lett volna a nap terheivel és úgy gondoltam, hogy inkább azt választom, hogy "nem teszek semmit, csak engedem, hogy szeressen az Isten."

Isten vezetésével

Amikor nagy döntések előtt állok, különösen fontos, hogy értsem Istent. Ő pedig annyira odafigyel arra, hogy megértsem, hogy sokszor előbb adta az igei vezetését, minthogy döntést hoztam volna. Aztán tettem meg a következő lépést.
A mostani nagy lépésemben annyira hirtelen jött a lehetőség, hogy nem tudtam hetekig keresni az Ő akaratát ebben a kérdésben, egyszerűen csak arra tudtam támaszkodni, hogyha nem ez az Ő útja, akkor olyan akadályokat ad, amelyek kijózanítanak. Nos, nemhogy akadályokat nem adott, hanem még el is gördített mindenfélét és simává tette / teszi az útat. Azért a héten elgondolkodtam az eddigi tapasztalataimon és azon, hogy vajon tényleg szerinte való a lépésem. Nos, lenyűgöz, hogy mennyire ért hozzánk. A mai istentiszteleten világossá vált az, hogy nem kell félnem, hogy elrontom. Az ApCselt. tanulmányozzuk és éppen a 20.része került sorra, amikor Pál egy döntést hozott és utána lett csak alátámasztva a Lélek megerősítésével. Egy egyszerű döntés volt.
Lehetséges, hogy Isten az ő akaratát az én kereteimen belül szeretné megvalósítani? Ennyire valóságos az életemben. Lehetséges, hogy a saját döntéseimen keresztül akar vezetni? "Készítek eléd jó cselekedeteket" - mondja Isten. Ő adja a lehetőségeket.

Szamóca

Egy kedves kommentre reagálva (lsd. április 18.), úgy gondoltam, így osztom meg Szamóca sorait.

"Noémi néni maga igazán jófej
remélem sokáig élni fog és dolgozni.
Ha elmegyek, legalább van és volt értelme, hogy itt vagyok.
És hogy mi? hogy magát megismertem."

No comment... :)))

Kápolnásdomb

Ha jól emlékszem, 2003-t írtunk, amikor éppen lakótársat kerestünk. Egy kedves, hosszúhajú lány jött a barátjával megnézni a szobát. Szimpatikusnak tűnt, habár a srác mindenféle keresztkérdéseket tett fel. Többen jelentkeztek, ám Erzsi határozottan és kedvesen kérte, hogy hadd lakjon ő velünk. Mindez a keresztkérdéseknek volt köszönhető, mert a barátja biztosította, hogy nálunk nagyon jó helye lesz. Na, hát így kaptuk egy évre Erzsit, aki nemcsak lakótárs, hanem hihetetlen barát is lett. Aztán férjhez ment...
Él egy kedves, idős bácsi Bogádon, aki nagyon régen megálmodott egy birtokot: hogy majd ő és gyermekei ott fognak élni. A területen, amit kinézett magának, egy kis, romos kápolna állt, szent Vendel kápolnája. A bácsi fogta magát, szépen felújította a saját költségén. Közben felépítette a házát, aztán később a birtokra építkeztek a fiai is. Egyik unokája Tibi, éppen a jobbik felét kereste, amikor rátalált Erzsire.
Aztán már össze is lehet rakni a szálakat. Miután összeházasodtak, megmaradt a barátságunk velük, aztán ma meglátogattuk őket. A birtok hihetetlen élmény. Van egy nagy kapu, belépve jobb oldalt található a kápolna, bal oldalt a nagypapa háza és szépen, testvériesen megegyezve a gyermekeké. Ide építkeztek Erzsiék is. Házukból rálátni a Zengőre és a Hármashegyre, a közelben levő erdőből meg csak hallgattuk a madarakat. Csodálatos. Jó együtt örülni velük. Aztán kitaláltuk, hogy üljünk be kicsit a kápolnába. Jót ücsörögtünk, amikor egyikünk megkérdezte, hogy szoktak-e harangozni. Kiderült, hogy igen. Aztán egyszercsak megszólalt, este 7 órát hirdetve.

Különleges délután volt...

A nagy...

pakolászásban találtam ezeket a rajzokat, amit két kislány készített bizonyos Noémi nővérkének. Tiszta aranyos, amit leírtak, már teljesen elfelejtkeztem róluk és olyan jó, hogy hagytak magukról emléket. Hétvégés voltam, ők meg, mint két kis cserfes kislány, 1000-el virgonckodtak, meg minden. Valamit ténykedtem a kezelőben és amikor a nővérpulthoz mentem, ott találtam két csokis kekszet (éppen ebéd után voltunk és azon gondolkodtam, milyen jó is lenne egy kis csoki), a két kiscsaj meg ott leskelődött a kórterem ablakában, hogy mikor történik már valami :)), merthát úgye ki más is volt a tettes, mint Szamóca és kis barátnője :)))
Aki meg szeretné elolvasni, hogy mi szépet és jót írtak és rajzoltak a leánykák, az nyugodtan nagyítsa ki :))) (próbálták egymást túllicitálni a szép szavakban, sajna a Szamócáé nem látszik, de aki szeretné tudni, annak leírom :)))
u.i. remélem érzékelhető, hogy éjszakás volnék...

Folytatom a sort...

Isten bátorításaival, mert annyira jó megtapasztalni, átélni. Szóval a ma reggeli igém az egyik nagyon kedves igém volt, Isten már sokszor hozta elém: "megtölti még szádat nevetéssel és ajkaidat ujjongással" (Jób 8,21). Tiszta jó, hogy ez a mai ige a blogon is :)) Látom, ahogy mindennap készít az újra és olyan jó, hogy velem van, másképp biztos nem mertem volna elindulni.
Ma beszélgettem egyik nagyon kedves barátnőmmel, Erzsivel és kérdezte, hogy tudnak-e valamiben segíteni. Én meg csak poénból megkérdeztem, hogy van-e teherautójuk, mert arra szükségem lesz a költözéskor, erre kiderült, hogy van a családjuknak és hogy a férjével együtt szívesen segítenek a költözésben. Na, hát igen. Tegnap éppen emiatt is sírtam, hogy miként fog megoldódni ez a kérdés, erre tessék: mégcsak nem is mára van szükségem rá, és Isten már válaszolt is. Most szégyellem magam, hogy annyiszor magamra veszem az előregondoskodás nyomasztó terhét, közben meg Isten végig velem van és egyengeti az útam...

Élvezem, hogy...

Isten beszéli a nyelvem. Tegnap előrukkoltam neki a gondjaimmal, kérdéseimmel, Ő meg a következő igét adta: "Semmi gondot ne hordozzatok. Ellenkezőleg! Kéréseiteket mindenkor hálaadással tárjátok az Isten felé. Isten békessége aztán meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."
(Fil.4,6-7; Csia ford.)
Nos, az Ő bátorításai mellett eltörpülhetnek a kérdések. Ez persze már a mi döntésünk, hogy elhisszük-e. Kíváncsian várom, hogy oldódnak meg a dolgok...

Tamás jóvoltából...

ma újratelepült a gépem. Tök vicces, mert kb. tavaly találkoztunk utoljára és a napokban azon gondolkodtam, hogy mielőtt elmegyek, megkérem, telepítse újra a gépem, erre "véletlenül" tegnap összefutottunk a Rókus utcában és éppen ma nincs a főiskolán, így el is jött és újjávarázsolta. Nos, ennek következtében kb. olyan, mintha nem a saját gépemet használnám.
Így tűntettem el az üzenőfalat is, bocsi Leila és Anonymous, de nagyon köszönöm, amit írtatok, igazán jólesett. Anonymousnak azért mégegyszer üzenem, hogy örülnék, ha nem maradna névtelen, Leilának meg, hogy könnyebbé teszi az elmenetelemet, hogy szeretettel vártok :)))
Ma meg elmentem Eszterhez, a fodrászomhoz, vittem neki virágot, és megköszöntem, hogy mindig az én elképzelésemet kreálta a hajamból és nem a sajátját (úgye ez nagyon is fontos szempont). Ő meg közölte, hogy inkább nem fogadja el a virágot, csak maradjak Pécsen. Na, nem igazán könnyítik meg az elmenetelemet, már görcsben van a gyomrom és sírhatnékom van, hogy elmegyek, pedig én naív azt hittem, hogy a döntésem után olyan könnyű lesz. Hát, nem...

Összeszedtem...

minden bátorságomat, és ma elmondtam a főnővérnek, hogy elmegyek. Már amikor azt mondtam, hogy beszélnem kell vele, tudta, hogy mi fog következni. Bevallása szerint, mindig is tudta a szíve mélyén, hogy előbb-utóbb el fogok menni, és nagyon sajnálja, hogy éppen engem veszít el. Mondjuk mindig is tudtam, hogy nagyon szeret. Amikor az osztályra kerültem, egyetemi diplomával a kezemben és azzal a döntéssel, hogy a kórházat választom, mindenkit meghökkentettem. Totál meg voltak győződve, hogy amint végzek az egyetemmel, azonnal elmegyek. De ha valaki hivatásnak tekinti a munkáját, nem egyszerű továbblépnie. Na, hát így voltam én ezzel a kérdéssel.
Sosem felejtem el azt, amikor egyik manómat etettem éppen, és a főnővér bejött hozzám a kórterembe. "Mostmár tudom, miért nem mentél el - mondta. Nem tudnád itthagyni ezeket az apróságokat, annyira a szívedhez nőttek." Hát, na, egész rendesen leleplezett.
Egyébként nagyon jó hasonló csodákat átélni, mint anno, amikor Isten Pécsre vezetett.
Majd mesélek...

Begyorsultak...

mostanában az események. Néhányan tudjátok, hogy januárban egy különleges állásajánlatot kaptam a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Dóri barátnőm munkáját végezhetem egy ideig. Amikor meglátogattam őket és szembesültem a feladataikkal, az volt bennem, hogy: "ez az!!!" Az orvos, akinek a segítsége leszek, remélhetőleg, autista és neurológiai betegségben szenvedő gyermekeket kezel, és többször ellátogat erdélyi árvaházakba is, amivel csak nőtt a szememben a munkájuk értéke. Szóval, nagyon izgalmas feladatok elé nézek és nagyon-nagyon várom.
Nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, főleg, mert a Klinikához való csatlakozásunkkal megmaradt a státuszom, szóval elvileg biztos helyem van a kórházban. Azonban már évek óta vágyom arra, hogy Isten továbbvezessen és az egyetemi diplomámat is használhassam. Nos, az új helyemen ezzel kapcsolatban is lesznek új kihívások.
A másik: nagyon szeretek Pécsen élni, gyönyörű város, nem beszélve arról, hogy egy csendes, nyugodt helyen élek, családi házban. Sokáig az volt bennem, hogy képtelen lennék innen elmenni. Azt hiszem, kicsit ezért is nem válaszolt Isten hamarabb, mert annyira ragaszkodtam ehhez a kis szobához. Aztán az elmúlt hónapokban, amikor annyi minden megváltozott a kórházban, valahogy sikerült elengednem a helyhez való ragaszkodásomat is. Isten csodájának tartom, hogy az elmúlt héten felhívott egy lány Budapestről, aki ráadásul keresztény és albérlőtársat keres. Már a telefonban annyiféle szempontból megbeszéltünk dolgokat, hogy így láttatlanban is nagyon tetszik a lakás és hihetetlen, hogy 10 percre lesz a munkahelyemtől és mindenféle szempontból nagyon jól hangzik. Szerintem, ha majd megnézem, csak erősödni fog bennem, hogy jó helyem lesz. Ja és csak ráadás, hogy Kata addig nem keres más lakótársat, amíg nem döntök. Hihetetlen, nem?
Egyszer nagyon kipanaszkodtam magam Darinnak, az én csodás barátnőmnek, hogy nem értem, miért nem tudok továbblépni. Akkor írta a következő SMS-t: "...lehet, hogy csak arról van szó, hogy Isten már nagyon szeretne megajándékozni valami nagy változással. Bízz Benne!" Ahogy most visszanézek, csak erősödik bennem, hogy olyan jó, hogy Isten nem akkor adta meg azt, amire annyira vágytam. Nem lettem volna rá kész. Mint ahogy nemrég biztosított: Ő irányítja a helyben maradásunkat is nemcsak a lépéseinket.
Nos, kimondhatatlanul hálás vagyok az új lépésnek, amit Tőle kaptam...

Ügyelet, gyerekek és paradicsommadár

Hát, igen, mi mást is művelnék így hajnalok-hajnalán, mint bent vagyok a kedvenc osztályomon. A gyerekek még 1000-el durmolnak, leszámítva Ábelt a rengetegben, aki már felébresztette anyukáját. Gondoltam, míg alvás van, addig művelődöm egy National Geograficot olvasva. Jót derültünk a kolléganőmmel, mert éppen a hím paradicsommadarak hódításairól olvastam. Fel nem tudom fogni, hogy egy gyönyörű, színpompás madár ott parádézik egy egyszerű tollruhába öltöztetett nősténynek a kegyeiért. Nem kispiskótázza el, balettáncot lejt, meg mindenféle mutatványt, csakhogy szíve választottját meghódítsa. Hát, na. No comment.
Mentem dolgozni...

Ajándék

"Tartsátok ajándéknak... ha próbák érnek... hitetek nyomás alatt mutatja meg igazi minőségét. Ne akarjatok éretlenül kikerülni semmilyen helyzetből. Hagyjátok, hadd végezze el az a helyzet a munkáját, hogy érettek és jól fejlettek legyetek, minden fogyatékosság nélkül." (Jak. 1:2-4)

Szeretetnyelvek

Mostanában sokat olvasom arról, hogy hogyan is találunk utat másokhoz, hogyan fejezhetjük ki a szeretetünket és megértjük-e azt, ahogy mások nyilvánítják ki felénk. Garry Chapman szerint 5 szeretetnyelv van:
1. elismerő szavak
2. ajándékozás
3. szívességek
4. minőségi idő
5. testi érintés
Mint minden nyelvet, ezt is tanulni kell. Az emberek két csoportja általában nehezen ismeri fel a saját szeretetnyelvét. Az egyikbe azok tartoznak, akik szeretetteljes családi légkörben nőttek föl és mindegyik gyakorlása természetes volt. Mások, akik súlyos működési zavarokkal küzdő családban nőttek fel, sosem érezték azt a biztonságot, amit szüleik szeretete nyújthatott volna.
Amikor saját szeretetnyelvünket fedeznénk föl, megfigyelhetjük viselkedésünket, azt, hogy mit kérünk másoktól, mire szoktunk panaszkodni és hogy pl. mit várunk el azoktól, akik közel állnak a szívünkhöz.
Érdekes, hogy mennyivel könnyebb utat találni a másik emberhez akkor, ha tisztában vagyunk a szeretetnyelvével. Érdemes kipróbálni! :)))

Figyelem ám...

1000-el a természetet, a naponkénti csodákat. Gyökössy Bandi bácsi írja, hogy mennyivel más minden, ha az ember egy virágzó fa alól néz fel az égre. Igaza van. Minden más perspektívát kap. Egy földbe került mag különböző folyamatok eredményeként elhal, hogy aztán egy csodás fa virágozzon és termést hozzon.
Néha ki akarunk bújni a "meghalásból". Az igazi jellemfejlődést viszont nem lehet és nem is érdemes megspórolni. Nem éri meg. Bizonyos folyamatokon át kell mennünk, akkor is, ha fáj, ha fölöslegesnek látszik és ha talán nem is értjük. Az eredmény mindenképp jó lesz.
"A növekedés nem jár lármával" - hirdeti egy beuroni felirat.

A szál

Egy pók egy vékony szálon leereszkedett egy régi pajta szarufájáról és elkezdte szőni hálóját. Ahogy a hónapok teltek, a háló egyre nőtt. Gondosan kidolgozott szövevénye elkapta a legyeket, szúnyogokat és más apró rovarokat, gazdag táplálékot biztosítva a póknak. Végül már minden más pók irígyelte. Egy nap a pók észrevett egy magányos szálat, mert a szarufa felé irányult. "Vajon miért van az ott? Ez a szál nem fog nekem vacsorát." Azt a következtetést vonta le, hogy az a szál teljesen szükségtelen, így felmászott amilyen magasra csak tudott és elszakította. Abban a pillanatban az egész háló összegabalyodva zuhant a földre, magával rántva a pókot. (Bob Gass nyomán)
Néha annyi szál összefut, hogy arról feledkezünk el, ami megtart minket, noha ez a Szál még mindig a legerősebb és még mindig a legbiztonságosabb. Talán más szálak elszakadnak vagy soha nem is alakulnak ki, de ez az egyetlen szál mindig tartozhat hozzánk. Vagy mi hozzá. Csak rajtunk áll, hogy mennyire lesz erős a szakítószilárdsága.

Noémik :))

Tudvalevő, hogy még mindig üldöz a csecsemő osztályos múltam, így ha ilyen kis apróságok kerülnek az osztályunkra, akkor elég nagy valószínűséggel az ő kórtermükben leszek megtalálható :)))) Most éppen egy kis Noémi volt a védencem. Nagyon kis tündér és persze szereti, ha szeretik és nem szereti, ha egyedül hagyják. Hála Istennek, nem volt annyira vészes az osztály, így mindent megtettem az ügy érdekében :))

Sokan...

azt gondolják rólam, hogy mennyire erős vagyok meg minden, így itt az ideje, hogy bevalljam, hogy igenis nagyon gyenge és fáradt és nyűgös is szoktam lenni, mint éppen most. Jó persze mondhatnánk azt talán, hogy nem is csoda, hisz ma már nappalos voltam, tehát csak halmozódik a nem alvás. Szóval hazafelé jövet mondtam is Istennek, hogy én ezt már nem bírom tovább...
Aztán itthon Darin finom pizzával várt, meg meghallgatott és annyira jó volt! És kb. 1 órája végre megjavították az áramforrást, így tudunk mosni, meg normálisan használni az elektromos gépeket, így a számítógépet is, pedig már kezdtem hozzászokni, hogy nincs és Jona tegnap felajánlotta, hogy ő majd bloggol nekem, én pedig diktáljak telefonba :))) Ki más is mondana ilyet, mint az egyetlen bátyám... :)))

Igazán megszórhatna...

... már valaki egy kis álomporral, rámférne egy igazán kiadós alvás, ugyanis 3,5:44,5 az órák száma az elmúlt két napra számítva. Na, a 44,5 nem az alvással töltött időre vonatkozik. Történt ugyanis, hogy hosszas tanácskozás után úgy döntött az osztály, hogy hétfőtől 12 órázunk, vagy reggel 6-tól vagy este 18-tól kezdünk és hát mi mással, mint este 18-al kezdtem e nemes tevékenységet, így igazán szervezetet próbáló volt már a ma éjszaka. Na, de nem panaszkodom, mert jó dolgot is eredményezett e radikális változtatás, mivel ezután mindig ketten leszünk ügyeletben. Hihetetlen jó dolog! A kis manók ezt már nagyon jól ki is használták az éjjel, a kolléganőm az egyik picit dajkálta, én meg a másikat. Egyedül ez sokkal nehezebb, mert az ember agyában ott van, hogy mennyi mindent kell megcsinálnia, de így bőven be tudtuk hozni a lemaradásainkat. Van egy 2 évesünk, aki kitalálta, hogy ő márpedig csakis kisszéken hajlandó ücsörögni a közelünkben, tiszta poén volt, mert már alig bírta magát tartani, de bármit is ígértünk, hogy ott maradunk az ágya mellett, meg minden, nem volt hajlandó aludni. Arra meg totál nem bólintott rá, hogy ő vigyáz az osztályra, mi meg addig alszunk egyet :)))
Egyébként nem tudom, mi a gond a környéken, de csak csökkentett üzemmódban van áramunk, így a gépem is kicsit veszélyben van, a mikro meg a nagyobb háztartási gépek sem igazán működnek. Kicsit megdöbbentünk a tegnap, hogy mit is jelent, ha nincs megfelelő áram a háztartásban, a jó dolgokhoz könnyű hozzászokni.
Mint mindig, arról a legnehezebb írni, ami pedig a legjobban foglalkoztat, de egyszer majd mindenképpen kibukik...