gyerekek, akik észrevétlenül belopják magukat az ember szívébe és aztán kitörölhetetlenül ott maradnak. Nos, hát, így vagyok én F. Gergővel, akiről már írtam néhányszor. Egyszerűen hihetetlen ez a 4 éves kisfiú. Persze ma már délelőtt hiányolt, mint osztályátadáskor kiderült, aztán nagy volt az öröme, amikor felfedezte, hogy megérkeztem. A legkisebb dologért hálás és egyszerűen árad belőle a jóság. Drága kolléganőm, Marika néni, akivel ma dolgoztam utoljára, bement hozzá és csak hallom, hogy Geri kéri: "beszélgessünk, Marika néni!" Hát, beszélgettek.
Aztán mindketten végeztük a dolgunkat és Gergő már annyira hiányolt, hogy visítani kezdett, de alig értem be hozzá, hogy kicsit megdorgáljam, már mondta: "ne haragudj, hogy sikítottam". Aztán este kakaót kért, és amikor mellé ültem, miközben itta, egyszercsak megszólal: "köszönöm, Noémi, hogy mellém ültél."
Na, nemcsak mi szeretjük ám annyira, a többi gyerekek is a szívükbe zárták, főleg két rosszcsont nagyfiú, akik, amikor látták, hogy nagyon dolgozunk, besomfordáltak Gergőhöz és játszottak vele. Tiszta aranyosak voltak, én meg nagyon boldog.
A mosoly és néhány kedves szó, nem kerül semmibe, de ma is teljesen beigazolódott, hogy a legtöbb, amit adhatunk és mindenki jól érzi magát a bőrében. Még mindig csodálatos munkám van!
4 megjegyzés:
Te hihetetlen vagy, hallod-e! :)))
Hát, hallod-e, ezek a manók nagyon-nagyon fognak nekem hiányozni... Remélem, Isten kárpótolni fog...
Húúú-ha. Olyan jó amikor az embernek így megédesítik a munkáját!
Hát, igen, furcsa lesz, ha majd nem osztályon dolgozom és nem találkozom többet Gergővel, Lacikával, és még sorolhatnám. Most még a rosszcsont nagyfiúk is megszelídültek, pedig szerdán azt mondták a kolléganőim, hogy jó, hogy jöttem, mert őket már kiidegelték. Az egyik engem is próbált, és majdnem össze is jött neki, aztán valahogy túlléptünk a holtponton és tegnap már hihetetlenül jól viselkedett. Csak néztem, hogy úgyanaz-e a gyerek. Sőt, még tanítottam is őket, mert elmagyaráztam a pulzoximéter működését. :))
Megjegyzés küldése