Nárcisz

Hja, hát ez is Szegeden :). Igazán jó volt látni, hogy ilyen is van. Ja, és A.-tól kaptam is belőle, ajándékba vagy csak úgy...

Nem lehetett...

ellenállni az ötletnek: A.-val Szegeden jártunk múlt szombaton. Le vagyok maradva rendesen a blogírással, csak kapkodom a fejem 1-1 nap után, most is, de elhatároztam hazafelé jövet, hogy mostmár nem hallgatok tovább, mert meg valaki ismét kiugrasztana a bokorból :). Gondoltam, megelőzöm.
Na, hogy el ne felejtsem a szavam, hát, elmentünk világot látni. A kedvenc Dóm tér látogatása után beültünk a Tejivóba (aki esetleg nem ismeri, járjon utána, ha Szegeden jár, nem szabad kihagyni), aztán meg az a nagy ötletem támadt, hogy menjünk el a Fűvészkertbe. A. semmi jónak sem az elrontója, ámbár arra nem számított, hogy útközben is bőven lesznek növények, amiknek az elemzését, fényképezését én aztán nem hagyhatom ki. Persze e nemes tevékenység a Fűvészkertben még inkább előjött, se perc alatt elég nagy növénygyűjteményem lett - a fényképezőgépemen :)).
Búcsúzóul A. még egy szuper fotót készített a Dóm téri templom tornyairól és nézzétek el nekem, hogy már megint elfelejtettem, hogy mindig visszafelé kell feltölteni a képeket, mert akkor lesznek olyan sorban, ahogy azt elképzeltem...

Otthon, édes otthon

A hosszú hétvégét kihasználandó, no, meg az összegyűjtött túlóráim lecsökkentéseként múlt pénteken hazautaztam a szüleimhez. No, még pakoltam ám, amikor apa azért mégegyszer megbizonyosodott, hogy tényleg megyek. Hm, addigra anya már megsütötte kedvenc sütimet. 

Hiába, no, nem növik ki azt, hogy a gyerekük vagyok (mint ahogy egyikünknél sem). Ahogy otthon elnéztem sürgésüket, végiggondoltam az életüket: mindig csak adtak és adtak, rengeteg áldozatot hoztak értünk. Igazából nem tudtam mást tenni, mint alázattal megköszönni őket Istennek. 

Vasárnap délelőtt útra kerekedtünk. Egyik nagybátyám kb. 3 m-t zuhant betonra és csodának tartjuk, hogy Isten megóvta az életét és Nagybányán egy profi orvos kezeli. Azt láttam, hogy ez is Isten keze, ahogy odakerült. Persze meglepetés voltam és azért töredelmesen bevallom: örülök, hogy örült :).

Nem akarok elmenni a mindennapi, apró csodák és áldások mellett...

Még rajtam volt reggel a kabát...

amikor már megállított a főnök. Hja, már megint agyalnunk kell, hogy s mint lenne a legjobb... Nehogy azt higgye bárki is, hogy egyhangú életünk van: amint megtanulunk valamit és már talán rutin lenne, jön egy új rendelet, törvénymódosítás vagy éppen eljárásrend, ami meghatározza a továbbiakat. 

Azért talán egyértelmű, hogy lelkesen teszem a következő tennivalót. És ne lepődjetek meg, hogy mostanában sok fotó lesz: régóta gyűjtögettem a kis pénzem, hogy végre egy jó gépem legyen :). Azt mondták nekem az idősebbek, hogy azt becsüljük meg igazán, amiért áldozatot hoztunk. Mostanában látom, hogy mennyire igazuk volt/van...

Valahol mindig nyílnak virágok

Hát, az ESZÁ-ban is vannak nők és nőnap is :). A fiúk megleptek minket rendesen :).

A kis Zamiám nagy-nagy örömet szerez nekem nap, mint nap...

És Jona is. Itt van az íróasztalomon ez a tavaszi, kedves csokor... Ja, és ez az itthoni íróasztal :P

Igazán meglepett...

amikor pénteken, A., a "Hegedűs a háztetőn" című darabra hívott. Régi álmom volt már és hetekkel ezelőtt emlegettem neki, és nagyon jólesett, hogy éppen egy ilyen élménnyel lepett meg. 

"Hegedűs a háztetőn. Őrülten hangzik, ugye? Pedig Anatevkában, ebben a mi kis eldugott falunkban mindnyájan hegedűsök vagyunk a háztetőn. Kellemes, egyszerű dallamot akarunk kicsalni a húrokból, de úgy, hogy közben ne törjük ki a nyakunkat. Nem könnyű. Kérdezhetnék: miért nem állunk odébb, ha itt ilyen nyaktörő mutatvány az élet? Mert Anatevka a mi otthonunk is. És mi óv meg bennünket a zuhanástól? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány."

Aztán megszólal a hagyományról szóló dal, életigenléssel és gyökerekhez való ragaszkodással. Aztán hagyományok felrúgásával, és új életszemlélet bevitelével egy igazán zárt, zsidó közösségbe. Jó volt hallgatni Tevje, a tejesember monológját, vagy éppen párbeszédét Istennel. Azon gondolkodtam, hogy mennyivel könnyebb észrevenni mások hagyományra vagy éppen ezek eldobására való törekvését. Valahol szükség van a hagyományok ápolására és felrúgására is. Ha nem ápoljuk, elveszhetnek a gyökereink, ha felrúgjuk, értékeket veszthetünk el. Márpedig az értékeket mindig érdemes óvni és védeni. Nehéz sokszor megtalálni az egyensúlyt, de mégis nagyon érdemes...

Perceket el tudtam...

tölteni a Zamia csodálatával. Egyszerűen újra és újra ámulatba ejtett a levele, a szerénysége és nagyon boldoggá tett, amikor fiatal hajtásokkal örvendeztetett meg. Még amikor hozzám költözött, egy kis hajtásgumóját átültettem és a munkahelyemen éldegél az íróasztalomon. Aztán amikor betömték a szobám falát, átmenetileg olyan helyre tettem, ami nem tett jót neki. Nem gondoltam, hogy a hidegre (18 fokra) és a huzatra is érzékeny. Aztán elhullatta egyik kis hajtását, majd a nagyokat és itthagyott...

Igazán elszomorított. 

Ma, ahogy locsoltam a kis Zamiát az íróasztalomon, egy pici kis hajtást találtam rajta. Mit is mondjak, majdnem elsírtam magam. Olyan érzésem volt, mint amikor az ember ráébred arra, hogy újra van élet. Hogyha valamit elvesztünk, új remény fakad. 

Nem akarom, hogy gondolkodásom beszűküljön és elveszítsem Isten ígéreteit. Nem szeretnék csak addig látni, ameddig emberi szemmel lehet. Mert Istennél mindig van új élet és folytatás...

Mehetsz az Istentől el, de Ő visszavár

Tavaly tavasz óta jár bennem ez a gondolat. Ruth könyve kapcsán említette Gabus, a lelkészünk, aztán újra és újra megszólalt bennem.

Ma Jónás könyvéről tanított Gabus, és ismét eszembe jutott. Adott esetben, különböző helyeken szóba kerül, milyen is az igazi keresztény: nincs problémája, vagy ha van is, azonnal imádkozik és máris megoldódik; soha nem csügged el; mindig a legjobb passzban van; minden kísértésnek ellenáll... No, lehet, hogy elhangoznak ilyen mondatok, de valljuk be őszintén: nem rólunk/rólam van szó. 

Nem ettől leszünk igazi keresztények. Sőt, be kell vallanunk, hogy nekünk is vannak problémáink, Isten helyre akar állítani és az, hogy ezt megengedem-e neki, az az én döntésemen múlik, mert Ő nagyon is tiszteli a szabadságomat.

Teljesen mindegy, hogy ki vagyok, mi van a múltamban, Istennek terve van velem. Az Isten engem akar használni, számít rám. Amikor Isten elmondja a tervét, a kezünkbe adja a döntést. Annyira megbízik bennünk, hogy meri ránk, emberekre bízni a megvalósítást. 

Jónás a saját tervét akarta megvalósítani. Pontosan az ellenkező irányba ment, mint ahová Isten küldte. Talán ezt gondolta: "ha elmegyek Társisba, Isten békén hagy engem, ott nem fog beleszólni az életembe". Az Isten lerázhatatlan. Noha szabad döntést adott Jónásnak, a szeretete mégis követte. Isten szeretetét nem tudom magamról lerázni. Isten megy Jónás után, sokszor utánam is jön, és sokszor utánad is... Ha kell, felforgatja a világot Jónásért. Jónás döntéséből fakadó vihar a környezetét is veszélyeztette. Nem tudunk elizolálódni a világtól. A pogány matrózok kérdezik meg tőle, hogy tehetett ilyet. Jónás talál egy megoldást - tudja, hogy miatta támadt a vihar. Áldozatot akar hozni Istenért, de bűnbánatot nem hajlandó tartani. Isten nem bosszút akar állni Jónáson, hanem helyreállítani őt. Isten ad egy új lehetőséget Jónásnak. A hal belében aztán magányos volt, aztán egyszercsak elkezdett Istenhez kiáltani. Miközben minden menekülési próbálkozása megvolt, az imádsága eljutott Istenhez. A hal gyomrából a szent Istenhez... (micsoda út...) Akármilyen mélyen vagyok, az imádságom kihallatszik onnan. Jónás újra odaadja magát Istennek. A szent templomban ülő Isten hajlandó törődni a hal belében ülő emberrel. Aztán ismét alkalmassá tette Jónást a szolgálatra. Sokszor mi magunk mondunk le saját magunkról, a képességeinkről, Isten viszont nem mond le rólunk.

Aztán aki ismeri a történetet, tudja, hogy a nagy város, Ninive, kegyelmet kap Istentől. Jónás viszont megsértődik és haragszik Istenre. "Uram, az a bajom veled, hogy te azoknak is kegyelmet adsz, akiknek én nem adnék." "Igazad van akkor, amikor haragszol?" -jön Isten kérdése. Jónás a saját igazságát fölé rendelte Istennek. Nem adom fel az álláspontomat, még az Istennel szemben sem. Nem tudjuk, hogy Jónás valaha is megbocsátott Istennek. Nem tudjuk, hogy a végén mi lett Jónással. 

Mi lesz velem? Vajon merem-e Istennek adni az életemet vagy menekülök Társisba?

Amikor elfogy az erőm...

akkor jön egy csomó, kedves reakció:

- "Gondolok rád, imádkozom érted."

- bátorító levelek

- baráti kedvességek

- igazi elismerések a pályázóimtól

- pozitív megerősítés, hogy vannak képességek, amit kamatoztathatok

- és isteni érintés: "Ne félj, mert nem vallasz szégyent..."

Nem folytathatok struccpolitikát...

Szépen elterveztem...

milyen is lesz a mai gyerekbibliaóra, amit a gyerekek szépen keresztbe is húztak. Ott ültem és azon gondolkodtam, mi értelme lesz vajon az együtt töltött időnek. Tudom persze, hogy nagyon kitartónak kell lennem a fegyelmezésükben, de ma túlszárnyalták a képzeletemet. Aztán valahogy csak partnerek lettek és megmaradt valahol a szabadságuk is a különböző témákra. Így volt időnk arra is, hogy megbeszéljük: vajon tényleg léteztek-e dinoszauruszok. Jóel kezébe vette a Bibliámat és a maga 9/10 évével elkezdte olvasni Jób könyvéből az erre az állatokra vonatkozó részt (félreértés ne essék, nem én kerestem meg a fejezetet, hanem ő és emlékezetből). Jó volt látni nagyon. És azt is, amikor szinte versenyszerűen írták le azon gondolataikat, melyben megfogalmazták, miért hisznek Jézusban. Valahol biztos vagyok benne, hogy a fecsegéseik közt is dolgozik bennük az Ige...

Nem volt már lehetőség...

a menekülésre, miután kiderült, hogy a dömösi hétvégén az egyedüli nő vagyok, aki nem él házasságban. Ha előbb tudtam volna, valószínű nem mentem volna el. Nem ez a természetes állapot: a Biblia szerint és a saját bőrömön tapasztalva, nem jó egyedül. Hosszú ideje őrlődöm a témán és nem találok választ.

No, de ha már ott voltam, nem szaladtam haza, hanem végighallgattam az összes előadást, mely arról szólt, hogy "A férfi szerepe a Biblia tükrében". Megdöbbentő igazságokat fogalmaztak meg, majd lehet, hogy időt szánok arra, hogy kicsit a jegyzetemből idézzek. Mindenesetre a mostani férfiak jutottak eszembe: akik nem akarnak felnőni, mert gyereknek jobb lenni, így anyukájuk szoknyája mellől leselkednek a nagyvilágra. Akik nem mernek felelősséget vállalni, mert sokkal könnyebb hárítani. Akik inkább menekülnek Istentől, minthogy beteljesítsék Isten, rájuk vonatkozó tervét. Akik hagyják, hogy a korszellem, a szerelem kergetése határozza meg a kapcsolataikat, meg a plakáton levő, idealizált nők, és félnek a természetes, valóságos nőktől. Akik a nőkre hagyják a vezetést, közben meg ők sokkal jobban tennék, nem beszélve arról, hogy erről szólna a szerepük is.

Ne kövezzen meg senki, aki férfiként idetéved, de olyan jó lenne, ha sokkal több olyan férfi lenne, aki komolyan venné Istent és a szerepét. Mi nők, sokkal boldogabbak lennénk...

...nem törekszem arra...

"Uram, nem fuvalkodik fel a szívem,

nem kevély a tekintetem.

Nem törekszem arra, ami túl nagy

és elérhetetlen nekem.

Inkább csitítottam,

csendesítettem lelkemet,

mint anya a gyermekét.

Mint a gyermek, olyan most a lelkem.

Bízzál, Izráel, az Úrban

most és mindörökké!"

131. Zsoltár

Egyik kedvenc zsoltárom. Anno, a diplomaosztómon megkérdezte Ákos (a családfő, ahol laktam), hogy mi az újabb nagy tervem. A doktori jön? "Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem" volt a válaszom. Nem a kihívás miatt. Szívesen tettem volna, hogy kutatok, főleg abban a témában, amiről a diplomamunkám is szólt. De úgy éreztem: más az én utam...
Mostanában ismét keresem...

Ma újra megígértem...

magamnak, hogy nincs többé túlóra, legalábbis este 21-ig. Tudniilik tegnap addig ültem bent és dolgoztam és dolgoztam reggel fél 9-től. Aztán ma is tovább maradtam és így képtelen voltam elmenni arra az előadásra, amire nagyon szerettem volna. Haragszom magamra. Tudom jól, hogy megvárnak a feladatok és mégis olyan nehéz abbahagyni, amikor látom, mennyire el vagyunk havazva. No, persze tudom: van, aki azt gondolja: "örülj, hogy van munkád"...

...de azért mégis próbát teszek és megígérem magamnak, hogy ilyen sokáig nem maradok máskor bent. Egy próbát megér, nem? :)

Ja, listát írok, hogy ki az a 10 ember, akikért felelősséggel tartozom...

365 belső lépés

Amikor először találkoztam egy művésztáborban Háló Gyulával, akkor döbbentem rá, mit jelent, gondolkodva hinni. Írásai, gondolatai azóta is nagy hatással vannak rám. Pénteken volt a 365 belső lépés 100 méteren kiállítás megnyitója, és nagyon hálás voltam már a meghívásért is, nem beszélve arról, hogy mekkora ajándék volt ott lenni. A Napi adagok című művet természetesen magammal hoztam még a munkahelyemre is. Ha nagyon bezsongok, 1-1 gondolatból jó erőt meríteni. Épp pénteken történt, hogy telefonos segítséget kértek pályázók és a magam természetes módján igyekeztem. Egyik megjegyezte: "Annyira kedves és olyan szép a neve, biztos gyönyörű is". Este a következő gondolattal szembesültem: "Ha kívül vagy szép, utánad fordulnak, de ha belül, akkor sosem felejtenek". A másodikra gyúrok...

u.i. a kiállítás március végéig tekinthető meg a Pestújhelyi Közösségi Házban (1158 Bp., Szűcs István u. 45.). Ne hagyjátok ki...