"Miért nem mondtad,

hogy ez ennyire gyönyörű lesz?"

Alice Gray írta: "Laurel tudta, hogy haldoklik. Azokban a napokban sokat beszélgettünk a mennyországról. Az volt a legnehezebb benne, hogy olyasmit kellett elképzelni, amit mi sohasem láttunk. Aztán eszembe jutott egy történet egy fiatal lányról, aki születése óta vak volt. Amikor 12 éves lett, az orvosok el tudtak végezni rajta egy újfajta műtétet, amely visszaadhatta látását. De néhány napig még nem lehetett tudni az eredményt. Miután eltávolították a kötéseket a szeméről, még óvni kellett a fénytől. Ezért sötétben ült, várakozva. Az édesanyja hosszú órákon keresztül válaszolgatott a lánya kérdéseire arról, hogy hogyan néznek ki a dolgok, és hogy mire számíthat. Végül eljött a pillanat, amikor a gyermek szemei már el tudtak viselni annyi fényt, hogy kinézhetett az ablakon. Sokáig állt ott egy szót sem szólva. Odakinn tökéletes tavaszi nap volt.Fehér bárányfelhők úsztak a kék égen, és virágszirmok hullottak a földre, mint rózsaszín hó, ahogy a lágy szellő csupaszította a cseresznyefákat. A sárga krókuszok büszkén szegélyezték a fűben kanyargó téglautat. Amikor a lány az édesanyjához fordult, könnyek gördültek le az arcán. "Ó, anya! Miért nem mondtad, hogy ennyire gyönyörű lesz?" Elmondtam ezt a történetet a barátomnak, könnybe lábadt szemmel. "Laurel, mi most sötétben ülünk, de nemsokára te is ugyanezt fogod kérdezni Istentől."
A mennyország valóságos. Sokkal valóságosabb, mint bármelyik hely, ahol valaha voltál, és sokkal-sokkal gyönyörűbb is. Pál úgy hívja: "sokkal inkább jobb" (Fil.1, 23) Amikor majd odaérsz, megfogod Jézus kezét, és megkérdezed: "Miért nem mondtad, hogy ez ennyire gyönyörű lesz?"
(Bob Gass)

Nemrég hallottam...

hogy valaki külföldre ment dolgozni, egész jól mentek a dolgai. Éppen lehúzott ablakkal, kikönyökölve gondolt arra autójában, hogy milyen tökéletes az élete, amikor egyik piros lámpánál várakozva erős késztetést érzett arra, hogy félrehúzódjon. Azon kezdett el gondolkodni, hogy mindaz, amit elért rajta lenne-e azon a listán, ami élete legfontosabb 10 pontját tartalmazná. Kiderült, hogy nem. Másnap felmondott a munkahelyén és hazaköltözött.
A történetet hallva napok óta azon jár az agyam, hogy mi lenne életem legfontosabb 10 pontja. Mondhatnánk akár bakancslistának is :). Még nem tudtam összeszedni...

u.i. A kép Holló Róbert alkotása, kiváló fotóiban itt lehet gyönyörködni.

Minden más...

szemszöget kap, ha az ember lánya néhány levelet vállal áttanulmányozásra, nehéz sorsban élő emberekről. Tudjátok, hogy egyik jelszóm az, hogy "soha ne hasonlítsd össze sorsodat másokéval". Nos, igen, teljesen igaz akkor, ha a szomszéd zöldebb fűjét nézzük. De mi van akkor, ha szembesülünk olyan élethelyzetekkel, mint több gyermekes család, munkanélküli szülőkkel, 13 éve ápolt, ágyhoz kötött gyermekkel, ha azért fordulnak hozzánk segítségért, mert képtelenek megvenni a fát, télire és még sorolhatnám... Szóval közel jártam a síráshoz, amikor elolvastam, milyen körülmények közt is élnek emberek. Na, ha ezekhez mérem az életem, máris az én portálom zöldebb. És így csakis hálát tudok adni: a mindennapi kenyérért, a fűtésért, hogy van munkahelyem, nem kell az utcán élnem, és élvezhetem Istennek mindennapi gondoskodását. Mennyire nem egyértelmű dolgok, hanem Isten kegyelme...
"...hogy én, a semmi, tegezhetem a Mindent,
és Atyának szólíthatom és szerethetem,
és kéréseket gügyöghetek Hozzá:
add meg a mindennapi kenyeret..."
(Sík Sándor - Imádság a hegyen)

Különleges élmény...

amikor az ember olyan embertől kap egy kedves levelet, akiről már évek óta nem hallott. Ma akkora meglepetés ért. Az benne az érdekes, hogy én is sokat gondoltam rá mostanában, de valahogy mégse sikerült jelentkeznem.
Aztán meg felhívott egyik nagyon kedves Munkatársam és olyan csodás dolgokról beszélt, hogy tele van a szívem hálával. Olyan jó, amikor megoszthatjuk egymással az örömöket, és amikor tapasztalhatjuk, hogy Isten nem egy távoli Isten, hanem az, Aki tényleg idejében cselekszik. Nem siet. Nem késik. Még akkor sem, ha én ezt gondolom. Az ő ideje még mindig a tökéletes időzítés.

"Mindig idejében fürdetsz fényözönben,
Mindig idejében törlöd le a könnyem,
Mindig idejében nyújtod mentő karod,
Idejében küldöd vezérlő angyalod.
Elrejtett áldásod idejében árad
Idejében veszed öledbe, ki fáradt
Mindig idejében ad és vesz hű kezed
S egyszer idejében békén haza vezet."
(Magdalena Buchwer: Idejében)

Az történt...

hogy a múlt héten kaptam egy kedves meghívást, miszerint csatlakozzam a gyüliből a vecsési csoporthoz, akik Balatonszemesre készültek, és mialatt közösségépítő alkalmaik lesznek, őrködjek a gyerekekre. Szépen átszerveztem a hétvégémet és persze velük tartottam. Érdekes volt a felállás: 1-től 8 évesig élvezhettem a társaságukat. Nos, mindenkit megnyugtatok: NEM unatkoztam.
Aztán meglátogattam Mamiékat, már nagyon régen láttam őket és olyan jó volt találkozni és beszélgetni egy kicsit. Jó látni Isten áldását az életükön.
Hazaérve azért megfogalmaztam magamnak, hogy hihetetlen nagy felelősség szülőnek lenni, meg nem tudom, hogy fel lehet-e egyáltalán erre készülni, max. mindennap imádkozni, hogy az ember egy kicsikét jól csinálja. Azt mondják, hogy a jó szülők gyökereket és szárnyakat adnak...
Azért reménykedem, hogy egyszer, valami csoda folytán én is lehetek. Na, csak álmodozom, ne is figyeljetek rám...

Annyira nagyon...

jó, amikor megváltoznak kapcsolatok. Ma nagyon nagy hála van bennem ezért.
Még nyáron történt, hogy egy késlekedő vizsgálat miatt egy apuka, hogy is mondjam, hogy ne legyen nagyon gáz..., szóval már a munkatársam akart rászólni, hogy fejezze be ezt a stílust, ahogy velem beszél... Nehéz helyzet volt, nyeltem nagyokat, noha a vádja alaptalan volt, de úgye alapjáraton konfliktuskerülő vagyok, így próbáltam higgadtan reagálni. Aztán éppen beteg voltam, amikor konzultáción voltak, így elkerültük egymást, de néhány napja kiderült, hogy vérvételre jönnének hozzám. Hát, rendesen összeszorult a szívem és a gyomrom is, hogy is álljak hozzájuk. Tegnap este és ma reggel is az volt az imám, hogy jól kezeljem ezt a helyzetet és minden rendben legyen.
Na, hát, megérkeztek. A kisfiúk persze nagyon ellene volt a helyzetnek, de próbáltam megnyugtatni, hogy igazi hős és hogy noha egy kicsit fájni fog, de ha ügyes lesz, akkor én is az leszek és gyorsan végzünk. Minden rendben is volt.
A végén az apuka nekem szegezte a kérdést: "Noémi, magának van gyereke?" "-Nincs"- mondom én. Erre ő: "Azért kérdeztem, mert annyira jól ért a gyerekek nyelvén és ezt olyan jó tapasztalni." Hm, néztem egy nagyot. Létezik, hogy ugyanaz az ember?

Mekkora ajándéka Istennek a változás. Hogy dolgozik bennünk. Jó ezt újra és újra átélni és Őt csodálni...

Volt nekem...

ugyebár egy kedves gyerkőcöm vérvételen, még anno júliusban. Nagyon a szívére vette az eseményt, de azért búcsúzáskor már biztosított, hogy szeret.
Na, hát éppen ma jöttek kontrollra és Roli első kérdése természetesen mi volt? Igen, az. "Úgye nem adsz szurit?" És persze hiába bizonygattam, hogy nem, meg hogy itt a rendelőben CSAKIS játszani lehet, ő azért elég sokáig bizonytalan volt a hitelességemben. Aztán végül csak elhitte, és újra biztosított, hogy szeret. Nemcsak kicsit, hanem nagyon.

Hm, és persze asszociáltam. Hányszor állok én is Isten elé ilyen és hasonló kérdésekkel. A héten is biztosítania kellett, hogy mindenek ellenére szeret, tud rólam, és bízzak benne...
Nem vagyok könnyű eset. Még jó, hogy ilyen türelmes velem és nem ad fel...

Boldog születésnapot!

Közös a gyerekkorunk, ámbár sokmindenre ő emlékszik, én nem. Felnézek rá. Csodás karakter, szakember, erős hittel, és szívóssággal.

Jó, hogy vagy, Jona, Isten éltessen sokáig!

Boldog születésnapot!

Múlt vasárnapi margó

Még rajta volt a bukósisak, de már ellenőriznie kellett, hogy nem számoltuk-e el a gyertyákat :))

A csodás Művésznő, Kata, Isten különleges ajándéka és a lakótársam :))

Aki hallotta már, tudja, milyen, amikor így nevetek. Azoknak küldöm, akik már régen hallották :DD

Az úgy...

volt, hogy kb. egy hónapja ígérte Jona, hogy eljön hozzánk 2 szelet vajaskenyérre és 2 dl menta teára (persze ennek is megvan a maga története). Addig húzódott a dolog, hogy végül múlt hét vasárnap lett belőle. Mivelhogy közeleg a szülinapja, Kata előrukkolt azzal az ötlettel, hogy mi lenne ha meglepnénk és néhány barátunk is eljönne. Na, hát így történt, hogy az én drága bátyámat sikerült jóóóól meglepnünk, merthogy semmire sem számított. Kedvenceit főztem, meg persze volt gyümölcssaláta (ezt azért még kikunyerálta a vajaskenyér mellé) és túrótorta is. Annyira jó volt együtt lenni!

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon csodálatos testvérem van :)))

Barát-kapcsok

Márta blogján olvastam arról, hogy a titkos kívánságaink sokszor épp ott válnak valóra, ahol nem is számítunk rá. Jópár ilyenben volt már részem. Azt hiszem, hogy igazán hálás lehetek a kapcsolataimért. Hogy vannak olyan emberek az életemben, akikkel mindig ott lehet folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk. Persze közben néhánynak megváltozik az élete, egy, majd két gyermekre figyelhetünk közben (vagy éppen többre), gyönyörködhetünk bennük és lehetünk nagyon-nagyon hálásak. Na, hát így vagyok néhány barátnőmmel. Igazi kincsek számomra. Nem kell magyarázkodnom, értik a nyelvem és én is érthetem őket. És ez annyira, de annyira jóóóó, hogy most totál elfogult lettem és képtelen vagyok végigvinni gondolataim fonalát. Majd egyszer...

Az igazi szeretet...

meglepő válaszokra képes. Talán éppen a "nem" válaszra. Mivelhogy mostanában Istenre várakozom, ott bújkál bennem az a lehetőség is, hogy mi van, ha a válasz nem? Talán azért várat, mert még nem vagyok erős a nem válaszhoz vagy mert a jellemem még nagyon messze áll attól, ahová el akar vezetni.
Így vettem a kezembe ezt a könyvet. És hihetetlen igazságokat fedeztem fel benne Istenről. Hogy mekkora szíve van és milyen mélyen szerető. Hogy éppen a védelmemben mond sokszor nemet.
"Amikor Isten nemet mond, az nem azt jelenti, hogy elvetett bennünket. Ugyanúgy szeret továbbra is. Tudjuk, hogy végül neki lesz igaza. Istenben hiszünk és nem az ajándékaiban. A legnagyobb ajándék a vele való kapcsolatunk." (L. Anderson)

Törődés

Szeretem előre látni a dolgaimat. Tervezek, aztán mások (vagy éppen magam) keresztbehúzzák.
Szeretem, ha nem kell várnom, hanem azonnal megtörténnek dolgok.
Szeretem, ha nincsenek váratlan kiadásaim.
Szeretem, ha a munkám biztos.
Szeretem, ha a kapcsolataim jól működnek.
...
Ezzel szemben:
- rendszeresen meg kell oldanom váratlan helyzeteket
- igazodnom kell a főnököm váratlan helyzeteihez
- elég sokszor várnom kell és persze számomra értelmetlennek tűnik
- kétségbeesem, hogy a kevéske fizetésem mindenre elég lesz-e
- bármikor visszajöhet dolgozni, akinek a helyét elvállaltam
- vannak megoldhatatlan kapcsolataim

"Hagyd Istenre minden aggodalmadat és gondodat, mert ő mindig gondol rád, és törődik mindennel, ami téged érint." (1Pét. 5,7)

A múlt fogságában, avagy "arra összpontosítok,... ami előttem van"

Miközben Walter a kertben bóklászott, egy alvó bagolyt vett észre az egyik fa ágán. Arra gondolt, hogy milyen jó háziállat lenne, így csöndben megfogta a lábát. A bagoly viszont nem hagyta magát, keményen küzdött a szabadságáért. Walt nem hagyta magát és a küzdelem vége az lett, hogy halálra taposta a baglyot. Tette viszont kísértette, és amikor később visszatért, hogy eltemesse, minden lapátnyi földbe keveredett a megbánás könnyeiből. Ez az esemény évekig kísértette, míg egy nap újfajta remény ébredt a szívében. Noha Walter már nem él, de a gyerekkori élményből állatok egész világa született. Ma csak Walt Disney-ként ismerjük.
"Az áldásokra gondolj, amikből mindenkinek jut bőven, és ne a múltbeli bajokra, amiből mindenkinek jut pár." (Charles Dickens) A múlt hatalma rajtam múlik, hogy fogságban tart, vagy elengedve mindent, szabaddá tesz a jelenre és arra, ami előttem van.
"A kapcsolatok, amelyeket kötünk, amelyeket fenntartunk, vagy amelyek véget érnek, fontos leckéket tanítanak nekünk. Vannak, akik fájdalmas körülményekből emelkedtek ki, és jó rálátást szereztek arra, hogy kik vagyunk, és mit akarunk. Szükség van a hibáinkra! A csalódások, kudarcok... a bukdácsolás, a próbálkozások a növekedésben és a fejlődésben; szintén szükségesek! Minden egyes lépésnél tanultunk valamit. Pontosan azon mentünk át, ami ahhoz kellett, hogy azzá legyünk, akik most vagyunk. A múltad egy hiba? Nem. Abban hibáztál, hogy összetévesztetted az igazsággal." (Paul Harvey)
Isten képes átformálni a múltamat. Tanulhatok belőle és tovább léphetek...

Ha másképp nem megy, bontsd meg a tetőt!

Évek óta béna volt. Nehéz volt neki és a barátainak is. Sok segítséget kapott, de a tehetetlensége megmaradt. Bármit is szeretett volna tenni, a bénasága minden percben emlékeztette arra, hogy lehetetlen. Egyszer aztán hallottak Jézusról, akinek még a tehetetlenség sem volt akadály. Ő maga képtelen volt felkelni, de ott voltak a barátai. Ágyával együtt vitték. A sokaság sem rémísztette meg őket, sőt... a tető sem. Megbontották és Jézus elé engedték a barátjukat. Hitükért pedig egy teljesen új embert kaptak...
Ha más ember terhét veszem magamra, nehéznek fogom találni. A béna embernek négy emberre volt szüksége, hogy Jézushoz vigyék. Egyedül jómagam sem bírkózom meg mások terhével, hisz Jézus arra kér, hogy még a magamét is adjam át neki.
Ha más ember terhét magamra veszem, nem dobhatom el. Kitartóan és elkötelezetten kell mellette lennem.
Ha nem működik, amivel próbálkozom, bontsam meg a tetőt. Isten vezetésére és bölcsességére mindig számíthatok.
Hozzam hittel Isten elé. "Jézus látva a hitüket, így szólt a bénához: ...kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" (Márk 2:5,11) Lehet, hogy akiért imádkozom, annak kicsi, vagy egyáltalán nincs is hite, de Isten értékelni fogja a hitemet! Nyugodtan átadhatom neki az embereimet...

Gyülekeznek a csillagok

"Anya, gyülekeznek a csillagok" - kiáltott fel egy kisfiú, ma este, az Andrássy úton. Reflexszerűen ellenőriztem, hogy vajon tényleg, de az útca világítása megvakított. Én nem láttam...
Néha annyi minden megvakítja az embert, hogy az apró, igazi kincseket figyelmen kívül hagyja.

Ma reggel azért imádkoztam, hogy átlássam a rendelőben a káoszt, mert néha nem tudom. Aztán azért is, hogy holnapra készen legyenek a laboreredmények.
Válaszul Isten egy csendes, békés napot adott, délután meg hívtak a laborból, hogy készen vannak a vizsgálatok :))) Hurrá! Délután azoknak az erdélyi gyerekeknek az anyagával foglalkoztam, akiknek a magyarországi műtétjét vagy terápiáját az alapítvány támogatja. Aztán a megbeszélések után kiderült, hogy mennyire jól időzített volt. Nekem Isten ajándéka volt...

Isten gondolataiban

"Isten gondolt öröktől fogva téged,
Elméjében léted, mint szikla áll.
Mi ehhez képest habfodornyi léted,
S mit változtat rajtad a halál?"
(Weöres Sándor)

Lehelet

Mostanában azt érzékelem, hogy vannak olyan emberek, akik a hallhatatlanságra próbálnak berendezkedni és vannak olyanok, akik nagyon is tudják, hogy az életünk csak egy lehelet, egy átfutó árnyék. Valójában a második csoport él igazán. Örökérvényű értékeket keres. Ilyen pl. az édesapám is. Mindig is sokat vállalt értünk. Édesanyámmal lehetővé tették, hogy mindhárman tanulhassunk. Nem tudom, hogy valaha meg tudjuk-e eléggé köszönni, amit értünk tettek.
Fárasztó munkája mellett apa azért mindig talált időt az emberekre. Évek óta rendszeresen járnak egy közeli kis faluba és Isten útjaira tanítják az embereket. Fáradhatatlanul. Messze nem vagyok ilyen kitartó, mint ő. Nemrég viszont teljesen összeszorult a szívem. Persze mindig is tudtam, hogy nagyon szereti Istent, de kimondta azt, amitől már gyerekként is nagyon féltem: hogy elveszítem. Azt mondta, hogy "vágyom Haza". Én meg kétségbeesetten könyörgöm, hogy "Uram, ne még. Annyi mindent szeretnék, hogy még megéljen az álmaimból."
Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok hiányosságom van az emberi kapcsolatokat illetően. Bármennyire is törekszem, mégis figyelmetlen vagyok, megbántok másokat. Pedig mennyire szeretném, ha a következő vers igaz lenne rám...

Add nekem - ma...

Add ide ma nekem a tiszta, fehér rózsákat,
melyeket egy napon síromra akarsz tenni.
Rendezd el a szeretet liliomait
az én legdrágább vázámban.
Add ide nekem őket még ma,
illatuk még megszépíti életemet,
s örömöt szereznek nekem.
Add ide őket ma, mikor szívemet gyötri
a szeretet hiánya.
És azt a tüskét, amit most belém szúrsz,
azt ültesd, ahová való, a sírra.
Eljön a nap, mikor majd
semmit sem fogok rózsáidról tudni
és tüskéid sem fognak
szívemnek fájdalmat okozni.