2008. június 19.

"Ugye milyen nagyszerű...?"

Vasárnap Gabus, az új gyülim pásztora, a kezembe adott egy lapot a különböző szolgálati lehetőségekről. Először megdöbbentem azon a sokszínűségen, amit olvashattam: ez a kis gyülekezet nagyon sok területen tevékenykedik. Aztán gondolkodtam és bejelöltem néhány területet, ahol rendszeresen vagy éppen alkalomszerűen résztvennék. Persze ezek között volt a gyerekekkel való foglalkozás és az írás is. Gabus elárulta, hogy hónapok óta imádkoznak azért, hogy Isten adjon valakit, aki segítene a gyerekek felé való szolgálatban és azért is, hogy legyen aki írással foglalkozna. Nos, a másik oldalon meg én voltam, aki hónapok óta azért imádkoztam, hogy ha már otthagyom Pécset és gyerekek felé való szolgálatomat, akkor Isten adjon ilyen téren lehetőséget, na és az a vágyam is erős volt (ezért nem igazán imádkoztam), hogy írhassak.
Jó látni, ahogy Isten dolgozott.
"Ugye milyen nagyszerű, amit egy ima megtehet?"

2 megjegyzés:

Adona írta...

örülök, hogy Isten így "összehozta" neked a dolgokat :)

Noémi-Ruth írta...

Hát, én is nagyon-nagyon hálás vagyok érte!