2008. június 5.

Sokat gondolkodtam...

hogy vajon tényleg leírjam-e amit szeretnék, de leírom. Tanulságként. Persze tudom, ha az ember őszinte, akkor sokkal sebezhetőbb, de mégis leírom. Nagyobb sebet úgysem kapok, mint amekkorát Valaki kapott értem. A kereszten. Szóval vannak újra és újra visszatérő kérdéseim, meg félelmeim, meg minden és az elmúlt napokban már nagyon rámterhelődött. Jó, jó, tudom, hogy nem kellene cipelni, meg odaadhatom Istennek, de én úgy éreztem, hogy mostmár tényleg kezembe kell vennem a dolgaimat, mert Isten valahogy elfelejtkezett rólam.
Aztán vasárnap elmentem gyülibe, jól kisírni magam. Aztán Isten meg éppen arról beszélt nekem, hogy az Ő terve még mindig jó, a legtökéletesebb. Én meg csak nyavalyogtam, hogy akkor meg miért nem tesz már valamit. Ő meg azt mondta, hogy: "türelem." Aztán szinte minden nap a Jeremiás 29,11-t hozta elém valamilyen formában: "mert én tudom, mi a tervem veletek, békességet és nem romlást tervezek és reményteljes jövőt adok nektek."
Tegnap este is, sőt még inkább megerősítette.
Nos, fogalmam sincs, mit is takar ez a terv. Tiszta sötét minden. Csak azt tudom, hogy Isten még soha nem csapott be. Hogy nagyon szeret. Mi sem bizonyítja jobban, mint a kereszt...

4 megjegyzés:

kisvirag írta...

nem tudom, hogy segite-e valamit, de: nem csak te vagy igy a "turelem"-mel...

kisvirag írta...

nezd meg ezt

Noémi-Ruth írta...

Nagyon drága vagy, Adina, köszönöm! Én is sokat olvasom Bob Gasst, hihetetlen jók az írásai.
Valóban nem könnyű Istenre várni, nekem sokat jelent tudni, hogy nem vagyok egyedül :)).

Hannah írta...

Noi drága,úgy értékelem az őszinteségedet! És ugye a válaszban én sem tudok segíteni, de igazán szívesen sétálok veled a bizonytalanságban.