Összehasonlítás és szabadság

Mikor azt hiszem, hogy már nem szenvedek vagy legalábbis elindultam azon az úton, mely a "szomszéd kertje mindig zöldebb" szindrómából való teljes szabadságot jelentené, felbukkan persze valaki, aki emlékeztet rá, hogy mennyire messze állok ettől. Persze szerencsétlenségemre megint összehasonlítottam magam. Jó párszor idetévednek emberek, azt keresve, hogy "értékes vagyok". És azt hiszem, most én is Ahhoz menekülök, akinél le lehet dobni matricákat és szürke foltokat, és szabadon lehet megélni a Hozzá tartozást. Ahhoz, aki egyedinek és megismételhetetlennek teremtett.
(ráadás Max Lucado: Értékes vagy című könyve, valahol itt is megtalálható, sőt meg is hallgatható).

Valahogy így

Valahogy így szeretnék kapaszkodni Istenbe és mindig maximálisan tudni, hogy tényleg jót akar nekem. Mostanában ez a legnehezebb...

Nem szívesen...

dicsekszem a gyengeségeimmel, inkább változni szeretnék ezekből. Amikor munkahelyet váltottam és szakmai programmunkatárs lettem az uniós pályázatokon, keresni kezdtem a lehetőségeimet, hogy miként tudom majd kompenzálni a munkámat. Merthogy ugyebár személyiségemből fakadóan nem éppen adminisztratív munkára teremtettem. Csakhogy valahol kicsit elfeledkeztem arról, hogy most ez a munkám és egyik vizsga döbbentett rá arra, hogy ne félszívvel tegyem a munkahelyi teendőimet, hanem igazán és teljesen. Még akkor is, ha nem emberi kapcsolatokról szól, gyermekkönnyek letörléséről, hanem száraz papírokról. Odagondolhatnám persze a pályázókat is, hogy vajon hogy is nézhetnek ki, milyen álmaik vannak, miért is vetemedtek vajon arra, hogy ekkora nagy fába vágják a fejszéjüket. De kedvesebb számomra József története, aki megjárta a maga mélységeit börtönben, megalázottan, családjától eltávolítva, mégis az Írás azt írja, hogy "de az Úr Józseffel volt és szerencséssé tette, amihez hozzáfogott". Ez éltet.

Lét-elem

Hazajött. Úgy, mint még soha. Mesélt, meséltem. Életre keltek az elmúlt napok örömei, nevetései, fájdalmai, kétségei. Kifogyhatatlanok voltunk. De jó, hogy érthetjük egymást. De jó, hogy van ki meghallgasson, bátorítson. De jók is az igaz barátságok!
Újra megfogalmazódott bennem: lét-elemem a kapcsolatok, belül halnék meg, ha nem lennének...

A "nem" nem válasz?

Álomnak tűnt tavaly szeptemberben az a lehetőség, hogy gimiseket taníthatok. Az iskola igazgatója nagyon szerette volna, ha elvállalnám a feladatot, sőt, igent is mondtam, csakhogy az alapítvány vezetője, ahol akkor dolgoztam, nem engedett el néhány órában tanítani. Sokáig bánkódtam miatta és csalódásként éltem meg, hisz nagyon jó lehetőségnek láttam arra, hogy szinten tartsam a tudásomat.
Aztán ma tudtam meg, hogy az elmúlt évben abban az iskolában igazgatóváltás történt és nem biztos, hogy szívesen lennék ott. Mondjam azt, hogy megkönnyebbültem? Mindenesetre azt kifejeztem Istennek, hogy de jó, hogy másképp alakultak a dolgok és történetesen egy konok embert használt fel ebben az esetben.
Nagyon sokszor csak utólag veszem észre, hogy egy szerető kéz mennyi mindentől megvéd, elrejt.
Sokszor a "nem" a legbölcsebb válasz, mert aki nemet mond, a legjobbat akarja.

Vizsga, vizsga...

és ismét vizsga. Nem tudom, hozzászokom-e valaha, mindenesetre a munkahelyemen annyit vizsgázunk, hogy totál meg kell barátkoznom a tudattal. Na, a maira nem igazán sikerült az anyaggal megbírkóznom, pedig igazán próbálkoztam még az este folyamán, de már pálcikával se sikerült volna nyitva tartanom a szemem.
Jó tudni amit Anne Shirley megfogalmaz: "a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba".
Tegnap óta újra úniós pályázatokon dolgozom, próbálok visszarázódni. A diákok még mindig segítenek a hazaisoknak, így 1-2 szóra még összefutunk és jólesik a szeretetük.
Azon gondolkodom, hogy mekkora ajándéka Istennek, hogy van munkám és egy csomó apró dologgal meglep. Mint pl. azzal, hogy a főnököm még a szabadságom alatt "visszakért" a hazaisoktól. Megnyugtató tudni, hogy itt van a helyem.
No, teszem a dolgom, mert van bőségesen...
Áldott napot mindenkinek, aki ide mer tévedni :)).

Jelentem:

hazaérkeztem. No, azért töredelmesen bevallom, hogy csak fizikailag, mert egyébként meg az eszem az elmúlt napok eseményeit görgeti. Pörög a filmkocka és magam előtt látom F.-t, amint éppen bátorkodik, D.-t, amint éppen evez és semmi másra nem tud koncentrálni, Zs.-t, aki mindig szeretettel fogadott és rendszeresen megtanácskoztuk a szükséges inzulinadagját, S.-t, aki nagyon igényelte a törődést és még sorolhatnám... Tegnap este csak sírtak és sírtak vigasztalhatatlanul, merthogy nem vágytak haza és mert annyira nagyon jól érezték magukat. Én meg valahogy nem tudtam sírni, csak most, itthon, csendben, forgatva a filmkockákat és elismerve ezeket a csodálatos gyerkőcöket. (Igaz, hogy ez a kisfilm a tavaly készült, de az idei is legalább ennyire csodálatos volt).
És ismét tanítottak és neveltek az életre...
Zs. búcsúlevele: "Kedves Noémi! Köszönöm, hogy vigyáztál ránk, ápoltál minket és aggódtál értünk. Köszönöm!"

Töredelmesen...

bevallom, hogy jómagam nagyon gyáva nyúl vagyok. Tegnap a magaskötélpályánál ügyeltem, és igazából már akkor remegett a lábam, amikor láttam, hogy a gyerekek másznak felfelé. Az elismerésem még inkább fokozódott, amikor mindenféle dolgokat kipróbáltak. Hiába no: csodás gyerekeink vannak errefelé, meg másfelé is, de most errefelé gyerekeket csodálok :)).

Nos, ha

az ember lánya Bátor tábor mellett döntött szabadságként, akkor ne reménykedjen, hogy sokat fog aludni, pihenni, netalán napozni vagy éppen olvasni, azt viszont bátran kijelentheti, hogy bőven kárpótolva van mindezekért. Bőségesen kapok mosolyt, derűt, nagy-nagy szeretetet, öleléseket, nevetést és más csodálatos élményeket. Most éppen az orvosiban ügyelek, aztán 1-2 gyerek betéved, de tényleg csak ha nagyon fontos, mert amúgy lovagolnak, íjászkodnak, eveznek, bátorkodnak a magaskötélpályán, fotóznak, kreatívkodnak, és még ki tudja mi mindent, mert még nem jártam mindennek a végére, de a héten lesz azért lehetőségem minden jóban résztvenni és velük lenni.
És nagyon jó eü csapat van, ez különösen nagy biztonságot ad, hogy orvosok, nővérek, dietetikusok között teljes összhang és odafigyelés van, ez persze segíti a mi megmérettetéseinket is, mert azért van az is, rendesen.
Na, megyek, bátran várom a következő látogatómat...

Szoval, ha esetleg...

keresnetek, csak Hatvan melle kell jonnotok. Bator taborban (www.batortabor.hu) vagyok es meg nincsenek gyerekek, de a mai csapatepitestol mar hulla vagyok, mi lesz meg jovo vasarnapig? Ja, nincs a gepen magyar billentyuzet, igy talalgathattok is, hogy mit is irok :)). Uzenem mindenkinek, hogy jol vagyok. Kicsit izgulok a helytallasom miatt, de remelem, hogy menni fog.
Ja, este meg le akartam irni, hogy megvolt a munkahelyi, elso teljesitmenyertekelesem es a fonokeim nagyon kedvesen es elismeroen nyilatkoztak, sot jopar teruleten jobb pontszamot adtak, mint en sajat magamnak. Igazan jolesett.
Egyebkent meg Isten biztositott ma reggel, hogy nem feledkezett meg rolam.
NAGYON jo tudni.

Az én kedves,

drága barátaim mindig meg tudnak ám lepni. Tegnap Darinnal épp a Városligetben ücsörögtünk, amikor Leila hívott és mikor elárultam, hol vagyunk, közölte, hogy 10 perc múlva ők is jönnek. Egyszercsak egy életrevaló kislány jelent meg az anyukájával, először persze szoknya mögé rejtőzködve, aztán egyre nagyobb biztonsággal kapcsolódva. Tudjátok, ez olyan mint a kis herceg szertartása: tudni kell, mikor ki jön, hogy felkészülhessünk, meg ünneplőbe öltöztethessük a szívünk. Nos, néhány repülés meg incselkedés után a kis Lidivel ismét örök barátnők lettünk. Kristóf pedig nővér-utánzással, saját ötletekkel rukkolt elő, igazán jó volt csodálni.
Mekkora ajándékok is ilyen spontán születő, "10 perc múlva ott leszünk" találkozások...

Hetek óta...

nem vagyok jól. Eltört bennem néhány dolog, aztán csak örlődöm és örlődöm. Persze kapom a jó tanácsokat: tedd ezt, ne tedd azt... Sorolhatnám. Nem tudok mit kezdeni ezekkel. Visszavonultam a csigaházamba és legszívesebben bezárkóznék a szobámba, de menni kell, tenni kell.
Hétvégére azért sikerül, csak a legszükségesebbre megyek emberek közé.
Aztán megcsörren a telefon és egy igaz barát szólal meg: "holnap este ott leszek. veled. és meghallgatlak."
"Mindig szeret a barát..." Még akkor is, ha nagyon mélyen vagyok...