Szomorkás...

...hangulatunk volt ám ma, amit Nikivel itt jól leplezünk, egyik doktornőnket búcsúztatjuk éppen. Hiába, egyre közeledik az az időpont, amikor megváltoznak körülöttünk a dolgok, van, akinek könnyen megy a váltás, egyik napról a másikra, és van, akinek nehezebben. Azt hiszem, én a második kategóriába tartozom. Nem tudom igazából, hogy Isten mit vár el tőlem: maradjak veszteg, mert Ő úgy akar dolgozni, vagy lépjek ki, mert azt várja tőlem. Nem egyszerű, ha az ember döntéshelyzetben van...
Azt viszont már megbeszéltük a tesóimmal, hogy senki nem árulja el a szüleinknek, hogy hazamegyek Karácsonykor. Tiszta poén, mert csak 24.-én reggel indulhatok (az éjszakai ügyelet miatt) Pécsről, így teljes meglepetés lesz estére. Tibi vagy Jona teljesen naivan lelépnek az autóval amikor értem jönnek és így állítunk majd haza. Tudom, hogy rosszcsontok vagyunk, és ezt már el is játszottuk (habár amikor Jona nagy suttyomban lenyúlta a slusszkulcsot, szüleink már tudták, hogy kiért is megy), de hátha idén sikerül úgy megvalósítani, hogy teljes meglepetés legyen a betoppanásom :)))

Tiszta szép...

...délutánom volt. Kedvenc korosztályomból ismét nálunk van F. Geri, aki noha 3 éves és májusban volt utoljára, amint meglátott, rögtön a nevemen szólított. Annyira, de annnnyiraaaa jóóóól esett! Hiába na, kellenek az ilyen szeretetteljes visszajelzések. Kaptam nagy ölelést, meg állandóan hívott a szobába (ha éppen nem voltam ott), és ma különösen jól esett a lelkemnek.
Eszembe jutott, amikor annyira pici volt, hogy már születése után hozzánk került, (úgye akkor még a Csecsemőn dolgoztam) és bőven adott fejtörést, mert elvárta, hogy csak vele foglalkozzunk, meg ilyenek. Szóval nem volt egyszerű eset. Aztán néhány hónaposan egy olyan vizsgálatot szerettek volna rajta elvégezni, amihez fontos volt, hogy éjszaka nyugodt maradjon, meg aludjon. Persze éjszakás voltam és előző éjszaka csak akkor volt csöndben, ha az ölemben volt. Izgultam is ám, amikor megláttam következő este, hogy már rajta van a megfigyelő, monitorizálja az életfunkcióit a gép. Aztán csak felsóhajtani tudtam Istenhez, hogy most az egyszer aludjon éjszaka és sikerüljön a vizsgálat. Nem fogjátok elhinni, de végigaludta az éjszakát. Nekem ez nagy csoda volt, és hihetetlen hálás voltam érte Istennek.
Aztán most meg olyan jó látni, hogy már 3 éves és tiszta értelmes, aranyos és gyönyörű barna szeme van és most is olyan kedvesen tudja rávenni az embert, mint anno csecsemőkorában. Igaz, akkor a sírásával, most meg a kedvességével vesz le a lábamról. Azért ennek a fejlődésnek nagyon-nagyon örülök.
Egyébként majdnem hazahoztam: a kolléganőm kitalálta, hogy ha már csak aludni jövök haza, akkor már igazán haza is hozhatnám :)) Igazán közel álltam a megvalósításhoz...

u.i. Geri meg üzeni Gernek, hogy a gyermekláncfüvet ne felejtse el összekapcsolni :)))

Na, itt és most...

...világgá kürtölöm, hogy nem leszek ügyeletes Karácsonykor. Kicsit félve nyitottam ki a beosztásos füzetet a mai nap kezdetekor, aztán jött a nagy felsóhajtás, hogy SZABAD leszek Karácsonykor és Szilveszterkor is. Félreértés ne essék, azt is elfogadtam volna tiszta szabadon és hálásan, ha ügyelnék, de most akkor is nagyon jólesett. Röpke 6 éven át általában önként és dalolva vállaltam ezt a feladatot, ámbár töredelmesen bevallom: néha azért összeszorult a szívem. Azért a családom nagyon tudott alkotni, volt, hogy felhívtak, és az összes unokatesóm énekelte nekem a Csendes éjt, meg volt bőven más meglepetés is. Aztán volt olyan, hogy a háziakkal ünnepeltem, igaz, családtagként szeretnek. Olyan is volt ám, hogy egy kedves csoporttársam felhívott, hogy meg akarnak látogatni és csuda finomságokat hoztak: pl. őzhúst valami különleges körettel, meg itt voltak velem megszépítve az ünnepet. Az is csodás Karácsony volt, amikor Darin mindennapra készített egy ajándékot és csak akkor volt szabad kibontanom, ha nagyon szomorú lettem... Na, teljesen elkapott a karácsonyi hangulat...
"A nagy tülekedésben minden kincset letaposnánk." Nos, az igazi Kincset szeretném idén is ünnepelni...

Az előbbi...

...imában főleg a "kényszerű tétlenség" jelent most nagyon sokat. Úgy látszik, Istennek valami miatt fontos, hogy ilyen időszakokat iktat be az életünkbe. Eszembe jutott a vasárnapi tanítás, ahol az is szóba került, hogy Pálnak volt az életében 14 év, amikor úgymond nem "csinált semmit". Egyébként megbújik ez a tény az igeversek között, csak a figyelmes olvasó tekintetét nem kerüli el. Nos, kérdezhetnénk azt, hogy mire volt jó? Teljesen felkészült volt már ekkor az evangélium terjesztésére, hisz akkor már jópár hit-vitán túl volt, meg támadáson, meg minden. Úgyanígy pl. Mózes is teljesen kész volt egy nép vezetésére, amikor 40 éves lett, hisz ott tanult a fáraó udvarában, ugyanazokat a tudományokat szívta magába, mint a "családtagok", akik egy ország irányítására készültek. Mégis Isten a pusztába küldte még 40 évre.
Na, hát, csak azért példálóztam e nemes személyekkel, mert akarom hinni, hogy valahol a saját "kényszerű tétlenségem"nek is szerepe van az életemben. Persze messze állok ezektől az emberektől, de valahol mégis Isten tervében vagyok. Talán közbeeső láncszem (ahogy Grace fogalmazza meg a Grace és Glóriában), de elszakadna vagy hiányos lenne az az összeálló lánc anélkül a szem nélkül...

Lehet, hogy az idő teszi,

de mostanában a melankólikus oldalam van előtérben, elnyomva a szangvinikusságomat. Nem is értem, hogy fér meg bennem ez a két személyiségtípus. Néha igazán zavarba hozom a barátaimat is, amikor jó aktívan megélem mondjuk a melankólikus oldalamat, aztán különösebben nem kell helyrerakniuk, mert előkerül a szangvinikusságom és a nevetésem. Na, ez van. Állítólag az ilyen emberek jók az egészségügyben meg az oktatásban. Majd kérdőíveket osztogatok...
Na, de nem akarok elkanyarodni túlságosan. Ma ismét a kezembe került Phillips Brooks imája, ami évekkel ezelőtt egy nehéz időszakomban segített, hogy igazán Atyának lássam mennyei Apukámat és hogy ne értetlenkedjek a dolgaim felett, hanem egyszerűen bízzak benne. Na, ez mindennapos lecke, úgyhogy ma is teljesen aktuális.
"Ó, Uram, bármit teszel velünk, akár örömöt, akár fájdalmat, akár fényt, akár sötétséget adsz, hozzád vigyen! Kegyelmedet sohase azért becsüljük, mert boldoggá tesz vagy elszomorít, teljesíti vagy megtagadja tőlünk kívánságunkat, hanem bármit küldesz, hozzád vigyen közelebb, hogy tökéletességedet ismerve biztosak lehessünk abban, hogy minden csalódásunk között te szeretsz minket, minden sötétségben világosságot adsz, és minden kényszerű tétlenségben felhasználsz. Igen, minden halálban életet adsz, ahogyan életet adtál halálában Fiadnak, Megváltónknak, Jézus Krisztusnak. Ámen."

Bontatlan boríték

Van egy, számomra nagyon kedves gyerekdalszerző és énekes, aki az én gyerekkoromat is megfényesítette a dalaival. Most is nagyon sok gyereknek szerez örömet, de most kicsit gondban vagyok, hogy leírhatom-e a nevét, mert amit vele kapcsolatban írni szeretnék, az a személyes életével kapcsolatos. Á, most névtelen marad (majd egyszer engedélyt kérek a neve leírására).
Na, hát úgye, ha már az ember gyerekeknek ír, akkor valószínű, hogy nagyon szereti őket és ért a nyelvükön. Ez az énekes nagyon! Viszont elmesélte, hogy magánemberként nagyon nehéz időszakokat élt át a feleségével, főleg amikor saját gyermekeiket veszítették el. Már az első elvesztése is nagyon fájdalmas volt. Ezután, elmondása szerint, mindig úgy állt ki a színpadra a gyerekek elé, hogy előtte a függönybe törölte a könnyeit a fájdalomtól. 8 év várakozás után, Isten csodát tett velük és lett egy kislányuk. Aztán, amikor ez a kislány 4 éves volt, testvére született, akit egy betegség miatt elvesztettek. Ez már nagyon nagy hit-krízis volt a számukra. Totál nem értették Istent. Aztán végülis Isten 3 borítékkal vigasztalta meg:
1. vannak borítékok, amelyeket már most kibonthatunk és megérthetjük, hogy mit miért tesz
2. vannak borítékok, amelyek tartalmát csak később értjük meg
3. vannak borítékok, amelyek ezen a Földön bontatlanok maradnak, aztán Istennek már nem is kell felbontania, mert személyesen ad választ ezekre...

"Amit a hernyó...

...a világ végének nevez, azt a Teremtő pillangónak hívja." Nem tudom, kitől származik ez a gondolat, valahol csak úgy találtam, de annyi mindent elmond az ember, Istennel és emberekkel való kapcsolatáról. Ma az Istennel való kapcsolatról szeretnék írni. Kis gyülinkben az Apostolok cselekedeteit tanulmányozzuk és ma éppen arról a változásról volt a tanítás, ami Saulban, vagyis Pálban megtörtént. Nem is csoda, hogy általában Pál-fordulatnak is nevezik, ha valakiben hirtelen születik meg az Isten melletti döntés. Az ő esetében gyors, grandiózus esemény volt. Igaz, utána Isten adott neki 3 napot, amikor vak volt, nem evett, nem ivott, hogy végiggondolja, mit is tett. Vannak azonban, akik szép lassan araszolnak. Igazából én is így döntöttem Isten mellett. Évekig értek bizonyos hatások, amelyek elvégezték bennem, hogy megtegyem ezt a, nem mindennapi lépést. Igaz, hogy konkrét dátumhoz kötöm a magam pálfordulását, de igazából lassú araszolgatás volt Isten felé és nem egy olyan hirtelen csoda, mint Pál esetében.
Igazából azt hiszem, hogy nem az a kérdés, hogy az ember csodával határos módon, vagy csendben, a szívében dönt Isten mellett. Sokkal inkább az, hogy nyilvánvaló, kézzelfogható következményei vannak-e ennek a döntésnek. Hisz maga a megtérés egy közös út kezdete Istennel. A magam életében azt látom, hogy ez az út Vele, egyre izgalmasabb lesz. Örülök, hogy nem hagytam ki...

Miért élek?

"...ha meg akarsz ismerni engem, ne azt kérdezd, hol lakom, vagy azt, hogy mit szeretek enni, vagy azt, hogy hogyan fésülöm a hajam. De kérd, hogy mondjam el részletesen, mit gondolok, miért élek, és kérdezd meg, hogy mit gondolok, mi az, ami távol tart attól, hogy teljesen annak éljek, amiért élni akarok - vagyis Krisztusért."
(T. Merton)

A héten...

...valaki azt gondolta, hogy a blogom gyerekei a sajátjaim. Egyrészt nagyon jólesett, mert ezek szerint legalább annyi szeretettel írtam róluk, mintha a sajátjaim lennének, másrészt meg azért nem merem összeszámolni így nagy hirtelen, hogy hány gyerekről is írtam már. Szerintem már óvodát meg iskolát nyithatnék. Na, de remélem, egyszer lesznek...
Azon viszont elgondolkodtam, hogy mennyire más mindegyik gyermek: van, akinek a szívéhez könnyű út vezet, és van, akihez igazi nagy rögös út, sőt, ha az ember lánya többször sikertelenül próbálkozik, akár fel is adhatja. Aztán meg az sem mindegy, hogy mit is mondunk, mert lehet egyetlen mondat, ami meghatározza egy gyermek egész életét pozitív illetve negatív irányba. Ezért totál nem mindegy, hogy hogyan is viszonyulok a személyiségéhez.
Persze magamból indultam ki és két élmény jutott eszembe, ami befolyásolta és még mindig hatással van az életemre. Az egyik az általános iskolai magyartanárnőmhöz kötődik, aki nem sokat dicsért, de egy irodalmi versenyre mégis elvitt és az eredményem alapján olyan mondat hangzott el a szájából, ami igencsak meghatározó abban, hogy ma merek írni. A másik pedig negatív élmény, és visszatérő félelmem, de azt is tudom, hogy Isten képes arra, hogy egy fájó emléket teljesen begyógyítson. Aztán meg tudhatom, hogy a hatások, amik érnek, nem véletlenek, hanem egy tökéletes tervbe illeszkednek...

Nah, végre...

...mindenki megkapta a gyógyszereit. Nem unatkozom ám egyáltalán, amúgy is ezen az osztályon ez a szó ismeretlen. Kedvenc korosztályom alkotott kicsit, de sebaj, arra találtak ki, hogy helytálljak bizonyos helyzetekben. Nemrég egy 4 éves fiúcskával egyezkedtem, merthogy mindenáron apát szerette volna ezen a csodás éjszakán, aztán végülis meggyőztem, hogy reggelig nyugodtan rámbízhatja magát. Elfogadta. Aztán meg egy 3 évest vigasztaltam, aki a múlt éjszaka, amikor éppen az ágyából vettem ki, együttérzően megkérdezte, hogy: "nem vagyok túl nehéz neked?" Aztán egy még kisebb, amikor az előbb megadtam a gyógyszereit, megölelt és biztosított, hogy nagyon szeret. Amikor meg jó éjszakát kívántam neki, kedvesen megköszönte. Hát, mit is mondjak: el vagyok kényeztetve...

Jónéhányszor...

... be kell állnom pótanyának, hogy kis betegeim ne sírjanak az édesanyjuk után. Na, ez történt az éjjel is. Éjfélkor rengeteg gyógyszert kellett adnom és fájó szívvel ébresztettem a társaságot, de ha muszáj... Így ébredt föl az osztály legfiatalabbja is, aki mindössze 2 éves. Persze az volt az első kérdése, hogy "hol van anya?", aztán amikor észrevette, hogy sehol (és még anyaszállón se volt a tarsolyban, hogy gyorsan áthívjam), akkor teljes erejéből elkezdett sírni. Na, gondoltam: ennek fele sem tréfa, senki sem fog aludni ma éjjel, ha ez a kis manó nem csendesedik el, így gyorsan ölembe kaptam és vigasztalgattam. Meg is nyugodott, de csak akkor, ha a közelemben volt, amint visszaraktam volna az ágyába aludni, azonnal kezdte a sírást. Hát, így míg adminisztráltam az ölemben ült. Csakhogy vannak ám bőven egyéb tennivalók is, így jól jött volna egy Katja :))) (Liliék hordozókendője a gyengébbek kedvéért, egyszer kölcsönkérem, Lili, ilyen esetekre :))), hát leültettem egy kis székre és onnan szemlélődött a drága. Aztán olyan 2 óra tájban végre megengedte, hogy visszategyem az ágyába, no, azért az alvásig eltelt még jócskán idő, de egész jól viselte. Aztán meg olyan békésen aludt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy kis manónak meg kell fényesítenie egy éjszakás nővérke ügyeletét...

Hit

Bizonyos kérdések miatt újra és újra a hitem kerül mérlegre. Sokszor nagyon gyenge, azt meg már le sem merem írni, hogy egy hosszú, éjszakai ügyelet után igazán sötétnek és reménytelennek látom a dolgaimat. Amikor leszálltam a buszról hazafelé jövet, megcsodáltam a fákat. Noha már levél nélküliek, de a rügyek már megjelentek. A tavasz ígérete.
Itthon meg eszembe jutott Jörg Zink gondolatai és leírom nektek, hátha van köztetek olyan is, akinek nem mindig erős a hite és talán megérti a, sokszor gyenge hitemet...
"Jézus szóhasználatában a hit mindig azzal kapcsolatos, hogy valaki ott is számol egy működő hatalommal, ahol mások azt nem várják. A hit számol a csodával, amely beleavatkozik a pillanatnyi helyzetbe.
A hit várakozás. A hit az az ugrás, amelyet az ember bátran végrehajt, noha fél az ugrástól.
A hit nem csoda révén keletkezik. A hit nélkül ugyanis egyetlen csoda sem több, mint álmodozás, csalás vagy varázslás. Az a hit, amely csoda révén keletkezik, nem hit, és Jézus ismételten tiltakozott az ellen, hogy az emberek csodát akartak látni tőle, hogy hihessenek. A hit inkább a csoda elfogadásának bátorsága. ... az a csoda, amelyet a hívő kap, nem más, mint az a képesség, hogy egy mélységesen kérdéses világban bizalommal szólítja meg annak alkotóját, és azt mondja neki: Mennyei Atyám!" (J.Z.: Istennel élni)

És akkor már hadd álljon itt egyik kedvenc versemből néhány sor:

Hogy bennem, ki magamnak szűk vagyok,
Elfér a Fértelen, a Végtelen.
Hogy imádkozhatom: hogy én, a semmi,
Tegezhetem a Mindent és Atyának
Szólongathatom és szerethetem
És kéréseket gügyöghetek Hozzá:

Add meg a mindennapi kenyeret,
És add meg a mindennapi kegyelmet,
Hogy jó lehessek, hogy ember lehessek,
És el ne rontsam a Harmóniát.
A mindennapi szépséget is add meg,
Hogy legyen mindig lehelnem belőle
És szétlehelnem a testvér világnak.
És add meg, add meg ugyanezeket
Minden embernek és minden nap."

(Sík Sándor: Imádság a hegyen)

Így jár...

... az, aki bekapcsolva hagyja a telefonját, hogy akár hajnalok hajnalán is megszólalhat. Meg is szólalt ma hajnalban, konkrétan azért, hogy be tudnék-e jönni ügyelni, mert a kolléganőm megbetegedett. Na, a kedvenc kolléganőmnek mindent :))) Így ma ismét 12 órázom, van bőven tennivalóm, de még eddig nem havaztam el, csak néha csodálom a havas tájat :)). Gyönyörűek a feketefenyőink, meg jó ránézni a városra. Szeretem a havat, na! Ilyen szempontból örök gyerek maradok. Meg ilyenkor eszembe jut Pilinszky, aki így fogalmaz: "Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, és már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel..." Na, szeretnék én is így várakozni mindenre...

Fogalmam...

...sincs, hogy Isten hogy csinálja, de tényleg meg tudja hihetetlenül sokszorosítani az ember erejét. Ezt tapasztaltam ma, amikor 12 óra helyett 13-t dolgoztam az elvileg 8 óra helyett. Igazából már előre féltem a mai naptól, mivel ilyenkor az idő meghozza a léguti betegeket, aztán a félelmem a tegnap délután méginkább felerősödött, amikor ügyelet alatt szembesültem az osztály látszámával. Aztán úgye aludtam néhány órát (kereken 3-at :))), és 5:30-kor már át is vettem az osztályt, röpke 12 órára (én naív :))) Azért írom egyesszámban, mert annyira kevesen vagyunk most, hogy egyedül voltam osztályos nővérként. Agyaltam ám is rendesen, hogy is osszam be az időmet, hogy a telt házas osztályon mindenki időben megkapja a gyógyszereit, a laborfeladatok is el legyenek végezve és már nem is merem sorolni, hogy még mi is. De aztán nagy örömömre kaptam egy NAGYON ügyes tanuló nővérkét, aki talpraesett volt és rengeteget segített. Komolyan: tiszta élvezet volt együtt dolgozni vele, volt, hogy már a gondolataimat is kitalálta. Na, hát Isten humora. Aztán délután már totál egyedül voltam, de volt néhány mosoly, ami erőt adott, hogy nosza, van értelme mindennek. Aztán most meg hálát adok Istennek, hogy nem tudom, hogyan, de végülis elvégeztem a feladataimat és még arra is jutott idő, hogy egy kedves kis fiúcskával, Botival egyezkedjem a pillangók sorsában, mert úgye tegnap két pillangója is volt (zöld szárnyastű, amin keresztül infúziót és gyógyszert is kapott) és mára már annyira jól volt, hogy az infúzósat szabadon engedtük. Most is szárnyal valahol, és Boti hősiesen iszik nehogy újra a kezére szálljon, mert úgye a pillangóknak akkor jó a sorsuk, ha szabadok lehetnek és a szelek szárnyain repkedhetnek...