Apró örömök

- egy hosszú, nehéz hét után egy kis csönd az osztályon
- engedélyt kaptunk nagyobb gyógyszerkeret felhasználáshoz!!! Mekkora csoda!
- ismét tele van bimbóval a téli jázmin :)), lesem a gyönyörű, sárga virágok bomlását
- Isten már akkor szabadulási útat készít, amikor azt gondolom, hogy a helyzetem megoldhatatlan
- egy csoda részese vagyok
- most világgá kürtölnék valamit, de mindent a maga idejében :)))

Jó az Úr!

Nem írogattam...

... mostanában a kedves gyerkőcökről akik a héten megfényesítették a napjaimat. Pedig vannak ám bőven. Egész picik is mostmár és a megszokott korosztály. Voltak ám kemény harcok visszatérő fiúcskákkal, akik nagyon rafináltan tudnak a háttérben felforgatni egy csendes kórtermet, aztán meg bűnbánó könnyeket potyogtatni, szóval igazán nem unatkozunk délutánonként.
Egyik este volt egy nagyon megható esemény. Egyik anyuka meghallotta a beszélgetésünket a gyógyszerhiányra vonatkozóan (már nem kérhetünk, mert elhasználtuk a keretet, nagyon durva, de sajna ez a helyzet), este elment a gyógyszertárba és bevásárolt. Amikor a kezembe adta, majdnem elsírtam magam...
Ma is vannak angyalok...

S. C. Chapmannek van egy gyönyörű dala, amit sajna nem találtam meg a Youtube-on, pedig most nagyon szerettem volna elküldeni nektek. A szövegét azért berakom, bocsánat, hogy nem fordítom le. Ne felejtsétek el, hogy bármi ér Isten tud róla.

"I can see the tears filling Your eyes

And I know where they're coming from

They're coming from a heart that's broken in two

By what you don't see

The person in the mirror

Doesn't look like the magazine

Oh, but when I look at you it's clear to me that...

I can see the fingerprints of God

When I look at you

I can see the fingerprints of God

And I know it's true

You're a masterpiece

That all creation quietly applauds

And you're covered with the fingerprints of God

Never has there been and never again

Will there be another you

Fashioned by God's hand

And perfectly planned

To be just who you are

And what He's been creating

Since the first beat of your heart

Is a living breathing priceless work of art and...

Just look at you

You're a wonder in the making

Oh, and God's not through, no

In fact, He's just getting started and ..."

Gergő jóvoltából megvan így is a dal.
Köszönöm szépen!

Mindenek ellenére való hit

Tudom, hogy már írtam, de még mindig nagyon szeretem József történetét. Mindig is csodáltam a jellemét, ahogy mindenek ellenére bízott Istenben. Az életéről olvasva úgy tűnik, hogy a körülmények és más emberek alakították az életét. Ő mindenek ellenére mégis hitt Istennek. Bízott Benne. Nem voltak istenélményei (legalábbis az Írás hallgat erről), mint pl. Ábrahámnak vagy Jákóbnak, mégis azt gondolom, hogy tudatában volt annak, hogy Isten nem felejtette el. Minden lehetetlen helyzetben ragaszkodott Istenhez. És Isten megáldotta, bármihez is fogott. Végig vele volt. Hitte azt, hogy Isten terve az ő életére nézve is jó. Tudta, hogy az az Isten, akibe kapaszkodik, nem fog csalódást okozni. És nem okozott. Mindazt, ami vele történt, a javára fordította. Istennel élve meg a nehéz éveket bátran kijelenthette: "ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt."
Istennek jó terve van az életemmel. Most nem értem ezt a tervet, de ragaszkodom a terv megírójához...

Mostanában

úgy érzem, hogy visszaéltek a nyitottságommal, az őszinte szeretetemmel, a naivitásommal. Fájdalmat okoztak. Sokat tépelődtem azon, hogy vajon miért is történt ez. Isten vajon miért engedte meg. Megkímélhetett volna. Annyiszor megtette már. Most nem. Hagyta, hogy átéljem ezt. Sokmindenre rádöbbentem. Pl. arra, hogy vannak olyan vágyaink, amiket a Sátán nagyon jól fel tud használni Isten ellen. Mint ahogy anno a kertben. "Valóban azt mondta Isten? " "Még mindig megbízol benne?" "Nem kímélt meg, nem őrzött meg a sebektől, még mindig hiszed, hogy a kezében tart?"
Isten ezzel szemben a pusztába vezet (Hós. 2,16) és a lelkemre beszél: "Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van: nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön." (Ézs.43,18-19)

Aki mindent felépít

Vasárnap Ruth barátnőmet látogattam meg Bodrogon. Ő a Menedék Alapítvány "A bölcsesség kezdete" nevű iskolájában tanít. Két éve majdnem én is, úgyanis a biosz államvizsgám után meghívást kaptam ebbe az iskolába, de sajna a kémia miatt nem tudtam elvállalni. Nos, amióta működik ez az iskola és amióta Bodrogon elkezdte néhány család a munkáját, ti. állami gondozott gyerekeket is nevelnek, látom, hogy Isten micsoda munkát végez általuk. Tudom, hogy hihetetlen, de az iskola olyan hírnek örvend, hogy Kaposvárról is járnak ide diákok.
Néhány éve kezdett szűk lenni az óvoda és az iskola befogadóképessége, így hitből elkezdtek építkezni. Sokszor hallottam a hírt, hogy Isten hogyan gondoskodott róluk: hogyan küldött lelkes munkásokat, akik szabadságukat erre használták fel, hogyan helyezte ismeretlen emberek szívére azt, hogy támogassák ezt a nemes feladatot. Nemrég volt a BOK (Bodrogi Oktatási Központ) átadása, ahol hálásan tekintettek vissza Isten gondoskodására.
Én is megcsodáltam. A gyülekezeti teremben ez az igevers olvasható: "Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az." (Zsid.3,4)
...aki mindent felépített, aki mindent felépít. Egy iskolát, egy életet, talán Téged, engem...

Meglepetések (folytatás)

Mint kiderült, már december óta folyik a hátam mögött a szervezgetés, hogy egy meglepetés partit készítsenek: Jona tesóm és a barátaim. Utólag jöttem rá, miért voltak bizonyos kérdések feltéve, pl. hogy melyik hétvégén nem ügyelek, milyen versesköteteim vannak, miért akarok éppen ezen a hétvégén Bodrogra menni. Na, ehhez, annyira makacsul ragaszkodtam, hogy márpedig nekem most kell elmennem Ruth barátnőmhöz, hogy el kellett annyit árulniuk, egy barna hajú angyal segítségével (lsd. "Nem tudom..." című bejegyzést), hogy meglepetés készül nekem, de az, hogy konkrétan mi, azt nem sikerült megtudnom, meg úgye meg szerettem volna lepődni. Szóval Johannával lógtunk egyet (ő volt az összekötő láncszem :)), aztán belépve a nagy szobába, jól meglepődtem. Igaz, nem volt teljes a kör, de itt volt a Schauerman házaspár is: Mónika, Tamás, és a két fiú: Kristóf és Barnabás. Nagyon hiányoltam pl. Lilit, mondtam is neki, hogy sírok, de tudom, hogy tényleg nem volt összehozható, hogy eljöjjön. Sajnálom azt is, hogy Ruth, Kati, Leila és Marietta sem lehettek köztünk. Finom gesztenyetortát kaptam, és a délután tele volt örömökkel meg nagy beszélgetésekkel. Kristóf és Barnabás annyira nagyokat játszottak, hogy szüleik harcok árán tudták csak rávenni őket a búcsúzásra és a haza indulásra. Azt élveztem a legjobban, hogy noha a társaság jó része nem ismerte egymást, rövid idő alatt úgy beszélgettek, mintha világ életükben barátok lettek volna. Szóval, be kell vallanom, hogy nagyon csodás barátaim vannak. Mindig is számíthattam rájuk, ahogy ezután is. Mostanában feladtam néhány álmomat, és ők azok, akik továbbra is hisznek ezekben...



Köszönök mindent nektek!

(u.i. bocsánatot kérek, ha valakit kifelejtett Jona és Darinka a meghívásból, a szívemben a helyetek változatlan.)

Meglepetések

Amikor beléptem a nagy szobába. Johanna, csak mosolyog, mint háttérszövetséges :)))

Itt volt Timi, Ilus, Kinga, Erzsi, Réka...

Ilus, Darinka, Réka...

Még most is csak nézek ki a fejemből a meglepetéstől...

Biztonság

Szeretem a biztonságot. A valahova való tartozást. Ha meginog valahol, akkor hajlamos vagyok kétségbeesni. Már írtam arról, hogy van néhány reserved helyem: Isten szívében, a kapcsolataimban, otthon. Ám Isten is arra kér, hogy legyen a szívünkben egy, csakis számára fentartott hely. Ami csakis az Övé. Mindaddig, amíg emberekkel vagy más biztonsági forrásokkal próbáljuk felcserélni, nem leszünk biztonságban. Olyan ez, mint a puzzle: egy darab csakis a megfelelő helyre illeszkedik. Amint az Egyetlen Biztonság a helyére kerül, minden más is megtalálja a helyét. Mi sem bizonyítja jobban, mint a 139.zsoltár. Ott vagyok Isten tenyerén. Soha nem eshetem mélyebbre, mint az Ő hatalmas és erős kezébe. Nem éri meg másnak adni az Ő helyét. "Mily drágák nekem szándékaid Istenem, számolgatom, de több a homokszemnél és a végén is csak nálad vagyok..."

Isten most kidobott a fészekből. Meg tudom érteni, milyen az, amikor a sas szülők összefognak és a fészek biztonságából a perem szélére vezetik a fiókákat. Tudom, mi zajlik le a fiókákban: mit tesz velem anya? apa sem áll mellettem? elüldöznek a biztonságot adó fészekből? - és már a levegőben vannak... Nem tehetnek mást, csak próbálgatni a szárnyaikat. Aztán egyszercsak repülnek... Repülnek... Egyre feljebb és feljebb. "Wowww, hisz apa és anya a legjobbat tették velem! Repülök! Repülök!"

Próbálgatom a szárnyaimat... Nemsokára repülni fogok, egyre feljebb és feljebb...

Grace és Glória

Tudom, hogy már áradoztam egyszer erről a színműről. Nem véletlenül. Eszméletlen alkotás. Tegnap este volt a 100. alkalom, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban játszották. Nem figyeltem föl magamtól erre a darabra, de tavaly, amikor Johannától ezt kaptam ajándékba a sikeres államvizsgámért, eldöntöttem, hogy még látnom kell. Nemrég annyira sokat beszéltem róla, hogy Darin meg a szülinapomra tartogatta ajándékként. Nem okozott csalódást. Két nőről szól: egyik haldoklik, a másik önkéntes betegápoló. Tele van életképekkel: megélt örömökkel, nagy fájdalmakkal. Megszólal benne a hit is, a harag Istennel szemben és a megnyugvás Benne. Egyedül benne. Az élet értelme is: hogy egy egész életében egy farmon élő nő életének is van értelme. Így fogalmazza meg Grace: "A Jóisten valamiért csak teremtett, és ha nem is voltam más, csak egy közbülső láncszem, amely összetart másik kettőt, akkor is fontos voltam és nélkülözhetetlen..."
...fontos vagyok és nélkülözhetetlen...

u.i. köszönöm nektek, drága barátaim :)))

Ha emlékeztetned kell magad

Mostmár elárulom, hogy mi is volt az, amit szilveszter környékén nem mertem leírni: több állásinterjún voltam akkor. Az egyik iskola nagyon a szívembe lopta magát, olyan volt, amiről mindig is álmodtam: tele virágokkal, élettel, a gyerekek illatával. Ma, ahogy ügyeletből hazajöttem, kis levélkék fogadtak: Darin barátnőm nagyon ért ahhoz, hogy bátorítson. (Talán nem kapok ki tőle, hogy le mertem írni a nevét, de ő igazi kincs.)
Szóval ott tartottam, hogy kis leveleket készített nekem és emlékeztetőnek ide is leírom:
1. Ha emlékeztetned kell magad, hogy kicsoda is Isten... - Zsolt. 78:13-16 (ha van Bibliátok, olvassátok el)
2. Nem bírsz aludni, mert forog az agyad... -"Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?" (Ézs. 43:13) Akkor mit pörögsz még mindig? Aludj!
3. Azt hiszed Isten bűntet... vagy vádolod magad... - Zsolt. 103:13-14
4. Ha még mindig szenvedsz, ez majd megmossa a fejed..., csak merd kinyitni :)) -Zsolt. 78:17-22
5. Ha azon jár az eszed, hogy az a pár ember most ült össze (mármint az iskolában, hogy felettem döntsenek), mond: "Te ismersz, Uram! Gondolj velem, és fogd pártomat..." (Jer. 15:15)
6. Mi van, ha a válasz NEM - "Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs. 48:17)
7. Mi van, ha a válasz IGEN - "Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs. 48:17)

"Uram, te tudod, hogy mire van szükségem, én a te kezedbe teszem"- imádkoztam, amikor hívott az igazgató. Más mellett döntöttek. Igaz, nincs vegyészmérnöki végzettségem és akkora gyakorlatom kémiából. Arra viszont engedélyt kért, hogy eltehesse az önéletrajzom és másfél év múlva ismét megkeressen...
Örülök, hogy így alakult. Ezek szerint erre volt szükségem...

Csatlakozás

"...nincs olyan reménytelen helyzet, nincs olyan sötét látóhatár, ahol Isten nem találná meg dicsőségét. Az igazság az, hogy azok nélkül az összeomlott remények nélkül, a halál nélkül, a szenvedés nélkül, amit az Úr elkerülhetetlennek nevezett, lehetetlen lett volna a dicsőség.

Isten dicsősége mutatkozik meg akkor is, amikor felismerjük, hogy a feltámadott Krisztus akkor csatlakozik hozzánk az úton, amikor a legreménytelenebbnek látjuk az életünket, a legfáradtságosabb az út. Ő akkor hűségesebben kísér, mint álmaink, sőt minden reményünket felülmúlja. Mert nem az ajándékai, sem az ereje, sem az, amit értünk tehet, hanem Ő maga az Úr jön, és jelenti ki magát nekünk…” (E.E.)

Nagyon nehezen...

éljük meg mindannyian, hogy lassan teljesen megszűnik a kórházunk. Sokszor megcsodáltam az elmúlt évek során azokat a képeket, amelyek arról tanúskodnak, hogy elődeink mennyit fáradoztak azért, hogy árvaházból (mert az volt az 1900-as évek elején) egy igazán színvonalas és szakmailag is kimagasló kórházat hozzanak létre. A héten bezárták a Csecsemő osztályt, mindenféle előkészületek nélkül, egyik napról a másikra. Nehezen érintett már az a tény is, amikor a képen látható kis épületből, ami nagyon szépen ki volt alakítva és teljesen alkalmas volt a babák ellátására, a főépületbe költözött az osztály, - még ha akkorra már légutis nővér voltam. Csak az vigasztal, hogy Isten noha megenged dolgokat, de az Ő kontrollja alatt van minden...

Gyermekkórház képekben

"Ne félj attól,

ami veled történt." - olvastam tegnap. Nagyon sokat mondott. Ismét arról biztosított, hogy Isten ért hozzám. Vannak dolgok, amiken most át kell mennem és gyerek módjára szeretném Istennel megélni. Mint az a gyermek, aki felmászik édesapja ölébe, mert tudja, hogy a legbiztonságosabb helyen van. Amikor Dávid egy komoly csatájából hazatért, házát porig égetve találta, családját pedig fogságba vitték, addig sírt, amíg már nem maradt könnye. De: "...Dávid azonban megerősítette magát az Úrban." (1Sám. 30,6) Van, amikor meg kell tanulnom egyedül lenni, Istennel lenni, imádkozni magamért vagy másokért és Isten igéreteiben hinni. Noha "este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás." (Zsolt. 30,6) Úton van a segítség. Ha elesem, meg kell tanulnom felemelkedni és így állni a dolgokhoz: "Ami nem pusztít el engem, az csak megerősít. Egyik nap sem tart örökké. Ez is el fog múlni. Közben pedig hagyom, hogy ezáltal közelebb jussak Istenhez."
Vannak olyan napok, amikor szembe kell néznünk gyengeségeinkkel. Ámbár ennek felfedezése nem kell, hogy nyomorba döntsön, felfedezési pontja lehet olyan erőknek, amikről eddig fogalmunk sem volt, hogy rendelkezünk velük. Ez a legnagyobb csata, amely a legnagyobb győzelemre vezethet. Amikor József visszaemlékezett élete legrosszabb szakaszára, azt mondta: "Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordított azt..." (1Móz. 50,20) Nem a többi ember irányítja a sorsomat, még mindig Isten az, aki jóváhagyja az eseményeket. Ő pedig nem olyan, mint mások. Különleges módon ügyel a neveltetésünkre. Tudja, hogy mennyit bírunk el. Nem azt akarja, hogy összeroppanjunk, hanem, hogy megerősödjünk Benne.
És még mindig Ő az Úr...