Lényegtelen

Lényegtelen? Akkor minek vele foglalkozni? :)) - gondoltam magamban. Kisvirág olyan kedvesen invitált a játékba, hogy nem lehetett elsumákolni, így leírom életem egyáltalán nem lényegtelen dolgait. Szörnyű vagyok, nem? Hisz akkor hol marad a lényegtelenség? No, az az igazság, hogy amikor elolvastam Kisvirág lényegtelen dolgait, olyan érzésem volt, mint amit Anne Shirley rokonlelkeknek nevez. Vagy lehet, hogy azok vagyunk??? :)))

Nos, az én lényegtelenségeim...
1. lényegtelen, mennyi feladat elvégzését tűztem ki magamnak, ha emberekről van szó, és arról, hogy másnak segítsek, akkor nem tűrök megalkuvást, minden saját tervem füstbe ment tervvé válik.
2. lényegtelen, hányszor néztem végig az "A walk to remember" című filmet, újra és újra bőgök (ebben azért következetes vagyok).
3. lényegtelen, hogy alig férek már a könyveimtől és már dobozban is raktározódnak, ha egy értékes könyvet találok, nem hagyhatom a könyvesboltban (ezért újabban messze elkerülöm az ilyen jellegű kísértéseket).
4. lényegtelen, hogy már szinte üres a hütő, ha bevásárlásról van szó, akkor eszméletlen, mennyi kifogásom lesz (nos, nem vagyok tipikus nő, aki vásárlásokkal tölti a mindennapjait, ezzel engem ki lehet kergetni a világból).
5. lényegtelen, hányszor olvastam már el bizonyos könyveket és hogy hány idézetet idézek már fejből, a kedvencekre mindig van idő.
6. lényegtelen, hogy mennyit és milyen erősen harcolok Istennel, utóvégre mindig belátom, hogy Neki van igaza - mint mindig.

Nos, a játék lényege az lenne, hogy most nekem kellene 6 embert választanom, hogy írják le lényegtelen dolgaikat, de mivelhogy olvasóim közül már többen leírták és szabad, boldog emberek, így bárki leírhatja, aki idetéved és szívesen írna lényegtelen dolgokról, amelyek azért elég lényegesek :)).

Azt hittem...

hogy szokásos vasárnap lesz, annak is indult, mármint ami a napi ritmust illeti, mert amúgy nem megszokottak a vasárnapjaim. Valahol mindig különleges. Szóval reggel már keresett Adi, hogy szívesen elvisz a gyülibe, aztán persze hazafelé is együtt tartottunk. Valahogy nem volt elég a közös autóút arra, hogy mindent átbeszéljünk, így javában belemélyedtünk a beszélgetésbe, amikor ő a fejébe vette, hogy ebédeljünk együtt. Olyan kedvesen invitált, hogy nem lehetett nemet mondani - pedig próbálkoztam :)). Persze nem engedte, hogy bármiben is segítsek, hanem elém rakta a laptopját, hogy kedvemre szemezgessek a filmek közül, amíg ő mindennel elkészül. Na, egyszercsak mit látok? Hm, na jó, elárulom, nem szólt minden bejegyzésem erről, gondolatolvasók meg nem vagytok. A bakancslista című film volt. Van már vagy két éve is, hogy nagyon meg akarom nézni ezt a filmet. Hát, a mai nap egyik fénypontja ez volt. Ne lepődjetek meg, ha egyszer, itt oldalt egy listát találtok. Lehet, hogy a bakancslistám lesz...

Már nem is tudom... (folyt.)

Korábbi jegyzet (június 22.) folytatása következik, aki esetleg összefüggően szeretné végigolvasni...

C. A gyógyulás hosszú időszaka
1. az idő
2. türelmetlenség
Minimum 1 év, de 2 is kell a veszteség feldolgozásához. Vannak dolgok, amiket ember nem tud befolyásolni. Idő kell arra, hogy a megsértett ujjam főzés közben ne fájjon. Belső gyógyulásunkhoz is idő kell.
3. elvárás
Megtörténik, hogy számunkra a gyógyulásnak csak egy variációja létezik. Pontosan a gyógyulás kreativitásától zárjuk el az utat. Megkötözzük Isten kezét.
Vajon érteném-e a depresszióst, ha én magam soha nem voltam az?
Engedjünk Istennek: "mutasd meg itt magad, Uram, és Te vezessél ki, amerre te látod jónak".
4. kontroll
Vannak bizonyos kontroll nélküli dolgaink pl. aggódás. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mindent képesek szabályozni. Vannak tulajdonságaim, amelyeken nem tudok változtatni. Begörcsölünk azon, hogy még nincs minden a kontrollunk alatt.
A csodáknak teret kell adnunk. És csak úgy tudunk teret adni, ha letesszük a kontrollunkat.
5. Betegségek elkövetése figyelemfelkeltésből
Csak ekkor kérdezik meg, hogy vagyok. Észrevesznek? Akkor inkább nem gyógyulok meg. A kezdet még valóságként történik meg, aztán rögzül. Vajon ha én így maradok tudatosan, az nem önzés a részemről?
6. Válogatás
Nagy a lehetőségek listája, de sokszor ezek között elvész a felelősség. Rohangálunk a terápiák közt. Annyit válogatunk, hogy elvész a lényeg.
Krisztus megpillantása. Mi az, amiért nem vesszük észre?
- Talán a fáradtságunk. A sebek elfárasztanak, megviselnek. Van, amikor nem lehet tovább meríteni. Uram, akarsz még valamit mondani? Uram, ha nincs most mit mondanod, csak segíts ellazulni. "Jöjjetek énhozzám mindnyájan". Annyira jó dolog néha megpihenni. Együtt ülni Krisztus jelenlétében. Ki is az, akiben hiszünk? Beszélgetni, csak úgy... Végeláthatatlan jó beszélgetések. Talán csak meg kéne pihenni.
- Reménytelenség
Leszek én még jól? Amíg nincs ereje remélni, remélek helyette. Amikor valaki elkezd reménykedni helyettem, a szikráját látom - én is reménykedni kezdek. Annyi okunk van a reménytelenségre, de még több a reményre. A nemzetpusztulás legjobb útja: elvenni a reményt.
Egy pici világosság. Jézus emel fel minket a reményre!
Jézus Krisztusnak egy pillantása elérhet.
(Tapolyai Emőke előadása nyomán)

Miért is ne?

Itt vacillálok, hogy írjam-e a kis apróságaimat, de leírom, mert az apróságok fényesítették meg mostanában a napjaimat. Apróságnak könyveltem el, hogy tegnap bekerült a nevem azon emberek nevei közé, akik a pályázóknak segítenek a kérdéseikben. Ma sem hittem el, meg is néztem, hogy ott van-e még. De ott van :)). Apróságnak könyveltem el, hogy ma információs napon voltam, közben hihetetlen jó volt látni az érdeklődő embereket, és végre bennem is letisztult egy csomó kérdés. Azt hittem, hogy apróság, hogy sikerült a mai vizsgám, közben a kis csapatom igencsak büszkén hirdette mindenkinek, hogy a 90%-mal vezetem a listát és ha minden igaz, túró rudi lesz a nyereményem, ha holnap sem változik a státusz :))).
És jó dolog, hogy Valakinek gondja van rám, na, ez egyáltalán nem apróság, hanem igazi kiváltság. Mekkora ajándék, hogy Istenre akkor is számíthatunk, ha minden mást elveszítünk...

Már nem is tudom...

mikor is ígértem meg, hogy a Bethesda estéről megosztom a jegyzetemet, de most végre nekiállok. Nos, előre is elnézést kérek azoktól, akik soha semmi sebet vagy bántást nem kaptak. Jómagam kaptam bőségesen ahhoz, hogy nagyon is nekem szóljon, meg bátorkodom megosztani azokkal, akik éppen, talán gyógyulási folyamatban vannak.

Akadályok átugrása a gyógyulás, gyógyítás útján

Vajon mi határozza meg a gyógyulásunkat?
- sebek mélysége
- gonosz hatalma, jelenléte
- gyógyulás hosszú időszaka
- Krisztus megpillantása
A. Sebek mélysége: nem mindig ismerjük fel.
1. Kommunikációnak kezeljük, ami nem az. Pl. ha valaki rideg, távolságtartó, nem biztos, hogy kommunikációs problémái vannak. Lehet, hogy egy rideg, távolságtartó anya gyermeke.
2. Karrier - ha nem a helyemen vagyok. Hajtós munka - kimerít. Depressziós leszek, mert nem érzem azt, hogy kibontakozom. Vagy nem elég kreatív a munka. Meg tudom csinálni, de nekem nem sokat ad. Isten kreatív - a lelkét lehelte belém. Ha a munkámban nem alkotok, akkor lefelé hajtok. Ha nem olyan a munkád, ami kreatív, akkor találj ki! Mi a hobbid? Mindannyiunknak van valami különleges oldala. Nem én vagyok a munka maga. Az is én vagyok, de nem elégít ki.
3. Túl sokat foglalkozunk a sebekkel -osztályozzuk, kategorizáljuk
DE! a változásba nem akarunk belefektetni. Tanuljuk a tüneteinket, betegségeinket, jó ürügy arra, hogy ne tegyünk semmit. Na és akkor hogyan tovább?
Minden mély sebből föl lehet állni és továbbmenni. Nem nyomtalanul. A hegek maradnak, de lehet továbbmenni. Lépek, erőt fektetek be a változásért.
Sokszor nem foglalkozunk a sebekkel, szégyelljük, ha fáj. Félünk sírni - ki fog megvigasztalni? Sokan nem mernek sírni, érezni. Nem élhetünk olyan tudatos világban, ahol nincsenek érzelmek. Kell, hogy az érzelmek kimondattassanak.
Állj meg Krisztus előtt és engedj ki!
B. A gonosz hatalma, jelenléte
1. A bűnnek a hatalmát a pszichológia nem veszi el. Nincs születés fájdalom nélkül. Fájdalom nélkül nincs élet. Bűntudat nélkül nincs feloldozás. Bűn mélysége - Krisztus kegyelme. Akik nagyon sokat vétettek, nagyon szeretik Krisztust.
2. Sátánizálás
- felelősség hárítás
Csak fel kellene vállalni a felelősséget.
3. Kegyes elmisztifikálás: "nem kérek segítséget, tudom, hogy az Isten adta a keresztet" - Istenre fogjuk a dolgokat. Ez egy felelősséghárítás. "Kelj fel és járj". Nem akarsz vagy nem mersz továbblépni.
4. A betegség identitásunkká vált.
Mi van, ha már nem fáj a fejem? (sokan ebbe kapaszkodnak). Nem válik identitássá a gondunk? Becenevem: mániás, depressziós, nem vagyok képes rá, stb. Le kell tudnom tenni a beceneveimet. Jézustól kapott nevek: győzedelmes, örvendező, új nevet adok neked. Tedd le a beceneveidet!
(Tapolyai Emőke előadása)
folyt. köv.

A héten, ...

csak úgy, kedvességből mindnyájunknak hozott A., a főnökünk kárpátaljai csokit. Aki még nem evett, az nem is sejti, hogy milyen finomak az ottani csokik, de nekem egyből eszembe jutott a tavalyi, kárpátaljai gyerekhét, amikor megkóstolhattam. Akárhogy is, felejthetetlen hét volt és sajnáljuk, hogy idén már nem mehetünk. A gyerekek is hiányoznak, a maguk egyszerűségében és mégis nagyszerűségében.
Aztán az előbb olvastam Szilviék (Munkácsról szóló bejegyzések) blogját és elmorzsolgattam a könnycseppjeimet, mert tapasztalható, hogy Isten mekkora munkát végez. És nem akarok lemaradni a csodáiról és annyira jó, amikor kicsit bepillantást kaphatunk.
...otthagyja a kilencvenkilencet, hogy megkeresse az elveszett egyet...

Na, ha már annyit rögzítek...

mostanság, gondoltam itt azt rögzítem, hogy a mai napon ismét túl vagyok egy mélyvizen és mégcsak nem is a saját pályázatainkon való munkában, hanem egy más konstrukciót érintő pályázatban. Először persze paráztam, hisz totál éles rendszerben dolgoztam, aztán kértem, hogy valaki ügyes és tapasztalt ellenőrizzen le és minden oké volt akkor is, meg aztán is. Sőt, meg is döbbentettem a társaságot, mert kiderült, hogy kezdőként rekord idő alatt teljesítettem a feladataimat. Minden feladatnak megszabott ideje van ám a mi berkeinkben, hisz úgye minden határidős tennivaló, így nem lehet húzni, halasztani. Na, hátha ez a más területeim húzás-halasztásain is segít, mert sajna ez totál nem az erősségem, pl. ha angol nyelvről van szó, akkor aztán nagyon profi vagyok ebben...

Jaj, a legfontosabb mára: megyek Bátor táborba :D :D :D, szóval a szabadságom egy részét gyerekek között töltöm nővérkeként :)))

Jó ideje tanulgatom...

már, hogy az élet nem rólam szól, hogy a, most még hiányzó puzzle darabkák egyszer majd a helyükre kerülnek és minden érthető lesz. No, nem vagyok jó diák, vagy nagyon lassan tanulok. De ebben a folyamatban valahogy mindig van, aki mellém szegődik és ez olyan, mint akiket Háló Gyula "Isten angyalainak" nevez :))). Aki kíváncsi, a bejegyzések között valahol megtalálja. Érdemes!
Szóval ma, egyik levelezésben íródott sorok:
"És igen, hitetlenek vagyunk, meg türelmetlenek, de az érettség egy adott szinten azt jelenti, hogy elengedem azt ami most, és itt, és közel van, és amibe annyira beleéltem magam, és meglátom kicsit szélesebb látószögből, kicsit kevésbé magamra koncentrálva, kicsit eltávolodva az egésztől, a nagyobb képet, ahol mar nem is annyira rólam van szó talán ... mi van ha Isten is várakoztat, ahogy lányok teszik fiúkkal, kéreti magát, mi van, ha ki akarja próbálni hitünk és érzelmeink az által, hogy a nem logikusat teszi ? És mi belelovaljuk magunkat a játékba ahelyett, hogy meglátnánk, miről szól a játék, azt, hogy nem a játék kimenetele a fontos, hanem az, ahogyan játszottunk ?"

"Ha elmondanám, mi a tervem, elrontanád."

Egész jól elvoltam a munkahelyemen, amikor megcsörrent a telefonom és A., a főnököm hívott. Kitalálta, hogy bedob a mélyvizbe. Az ügyfélszolgálatosok képzésre mentek és ilyenkor közülünk kell mennie segítségnek. A. biztosított, hogy minden rendben lesz, csak rögzítenem kell a rendszerben a hívásokat, nem lesz éles helyzet. "Na, jó, mondtam, de te vállalod értem a felelősséget, mert én még nem tudom magamért." Elkísért, aztán egyszercsak eltűnt és kiderült, hogy a gépen nincs még beállítva nekem a kezelőfelület (miért is lenne, hisz nem ez a munkám, szóval az lett volna furcsa, ha igen), és így élesben kell beszélnem a betelefonálókkal. No, azért enyhén szólva bepánikoltam. Mit fogok mondani? A saját témámban már csak-csak kapizsgálok valamiket, de az egyéb pályázatokhoz, folyamatokhoz totál nem értek.
Aztán megjelent Adrienn és elfoglalta a mellettem levő íróasztalt. Ja, vagyis hát ugye én mentem vendégségbe. Mosolygott és biztosított, hogy minden rendben lesz. Őt már hívták is, én meg nem mertem még élesre állítani a készüléket. Hallgattam őt, aztán egyszercsak leesett, hogy mozgáskorlátozott. Inni egy másik kolléganő segített neki. Megsemmisültem. Míg ott voltam, türelmet, mosolyt és maximális segítséget kaptam. Hát, így állok a mélyvizekkel.

Egyébként meg ha elmondaná Isten, hogy mi a terve (amit én nagyon szeretnék tudni ugyebár), egész biztos elrontanám. Így jobb, ha nem teszi.

...semmi nem történhet veled...

"Harcol az önző és a szelíd
Kételyeid darabjaira törik szét a szivárványt
És az első kérdés erejével tombol benned a „Miért?”
És mögötted, ledöntött oltárok árnyékában
újra életrekelt áldozatok marnak beléd
És most nagyon távoli még a szó is,
kegyelem, reménység, bizalom.
A Menny másik oldalán azonban
milliók szorgoskodnak azért, hogy holnap,
valamilyen apró ragyogásból,
emberi és Isteni érintésből,
egy ottfelejtett ajándékból megértsd;
Semmit nem tudsz tenni,
semmi nem történhet veled,
ami miatt kevésbé szeretne téged az Isten."
(Tornay András)

Csak látszatbajok!

Nem akartam tegnap "nagydobra" verni a látszatbajaimat (egyébként Billy Grahamtől loptam ezt a jó kis mondatot és évek óta kincsként őrzöm), merthogy az ember lánya tanuljon meg végre bátran szembenézni mindazzal, amivel naponta szembesülni kényszerül.
Két dolog amiért nagyon hálás vagyok:
- Tibi tesómnak balesetük volt és megúszta egy kisebbfajta zúzódással, fájdalommal
- a barátaim, akik nem is tudom, de valami csoda folytán mindig mellettem állnak és örülnek, hogy vagyok...
És tudom, hogy már jó párszor idéztem Grace és Glória című darabot, de akkor is Grace utolsó mondata éltet: "A Jóisten valamiért csak teremtett, és ha nem is voltam más, csak egy közbülső láncszem, amely összetart másik kettőt, akkor is fontos voltam és nélkülözhetetlen...". Még akkor is, ha jómagam nem sok értelmét látom ennek a láncszemnek (a kis egyszerű életemnek).

Csak látszatbajok!

Kedvenc vers, kedves kép

A mai gondolataimon még morfondíroznom kell, így zempléni kedvenc képet kaptok és egy gyönyörű József Attila verset...

Isten

Láttam, Uram, a hegyeidet
s olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
de apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
elvész az ő gyönge dadogása,
mért nem tudom hát sokkal szebben,
mint a hegyek és mint a füvek,
s ágyam alatt hál meg a bánat;
szivükben szép zöld tüzek égnek,
hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik,
s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
ott állsz az útjuk végén -
meg nem zavarlak, én Uram,
elnézel kis virágaink fölött.
József Attila

...és ezen a napon is...

Mit ne mondjak, eseménydús napok vannak mögöttem és micsoda kedves meg sokszor vicces találkozások. Ma pl. felugrottam Jonához kaktusznézőbe (merthogy megint erre vetemedett az én bátyám, hogy kaktuszgyűjtésbe kezd - majd kuncsorgok tőle fiókákat :)) ), na és ki volt náluk? A fogorvosom. Nevettünk is egy nagyot, merthogy nem tudtam, hogy ez esetleg előfordulhat, na, de mostmár nem fogok parázni, ha legközelebb a rendelőbe megyek. Na, nehogy azt gondolja bárki, hogy ha már az ember lánya egészségügyis, akkor nem fél a fogászati dolgoktól. Dehogynem. Sőt, lehet, hogy még jobban.
Igazából arról írnék, hogy vannak olyan helyzetek, amikor Hemingway öreg halásza és állhatatossága jut eszembe, merthogy sajna könnyen feladok dolgokat, és nincs bennem sokszor az a bizonyos "azért is" elszántság. Azt gondolom, hihetetlen, hogy valakinek olyan állhatatossága és kitartása legyen, mint az öreg halásznak: 84 napon át minden reggel kievezni, mindennap várni, hogy hátha horogra akad egy hal. Mindennap mégis úgy menni haza, hogy üres maradt a háló, üres a csónak. A kunyhó még ennél is szegényebb. A 85. napon pedig újra tengerre szállni.
Az öreg arcát ráncok barázdálták, minden öreg volt rajta. Csak a szeme volt vidám és töretlen fényű. Egyedül halászott a tengeren. 84 napon át nem fogott semmit. A reményt mégsem adta fel. Különben sem csüggedt el sohasem. Amikor egyetlen barátjával, egy fiatal fiúval beszélgetett, elkeseredés nélkül mesélt a "hiábavaló" napokról. Amikor a 85. napon kievezett, az öreg halászt egyetlen gondolat éltette: " valahol itt kell lennie az én nagy halamnak... ma van a 85.nap, és ezen a napon is becsületesen kell halásznom.

Valahol itt kell lennie az én nagy halamnak... ma van az X.-ik nap és ezen a napon is becsületesen kell "halásznom"...

Már majdnem...

feladtuk, hogy borostyánunk is legyen a függőfolyosón, sőt, teljes elhatározásra jutottam, hogy kiszedem a ládából és soha nem ültetünk többet borostyánt, aztán életre kelt. Kata egyszercsak nagy izgatottan hívott, hogy győződjek meg én is a csodáról. Életre kelt a borostyánunk. Szóval, amikor már lemondunk valamiről, még mindig ott csillog a remény...


...és nevetve nézünk a holnap elé, főleg azért, mert Valaki napfényt hoz az életünkbe. Hát, így vagyunk mostanság. A Művésznő és a Doktornő...