Árnyék

Gyerekkoromban és azért mostanság is megcsodálom az árnyékok mozgását, vetülését. Tiszta poén, hogy nem tudunk elmenekülni a saját árnyékunktól. Ott van. Követ. Megelőz. Hátra vetül. Oldalra somfordál...
"Ha a mennybe szállnék fel, te ott vagy, ha a seolba vetek ágyat, jelen vagy. Hajnal szárnyaira kelnék, a tenger túlsó szélére szállnék, te ott is ott vagy." (Zsolt. 139)
Isten mindenütt ott van. Nem rejtőzhetem el előle. Mondhatnánk úgy is, hogy árnyékként követ, de annál sokkal többet jelent. Ha a helyén van az életemben, mindez biztonságot ad. Ha menekülök előle, félelemmel tölt el. Teljesen a magam döntése, hogy melyik igaz rám.
Ma az istentisztelet alatt rádöbbentem, hogy mostanában menekülök előle. Olyan jó, hogy ma megállított és ismét biztonságban lehetek az oltalmában. Hálás vagyok, hogy annyira fontos vagyok a számára, hogy nem nézi tétlenül a menekülésemet sem, hanem megkeres.