Miközben épp...

egy gimnáziumi kémia könyvet lapozgattam, egyszercsak a következő sms érkezett: "Drága Noémi! Nemrég gyöngyöt fűztünk a fiúkkal és közeleg a mézeskalácssütés ideje. Nincs kedved meglátogatni minket? Puszi, Mónika."
Anne Shirley szerint vannak olyan emberek, akikkel rokonlelkek vagyunk. Na, így vagyok én pl. Mónikával. Napok óta eszemben volt a tavalyi mézeskalácssütés, amikor a fiúk néha-néha azért benéztek hozzánk, Barnabás segített is nekünk, de amúgy meg hagyták, hogy élvezzük egymás társaságát. Aztán meg terveztünk gyöngyfűzést is, de mire észbekaptunk, már Pestre költöztem és elmaradt. Azt persze meg kellett ígérnem, hogyha Pécsre megyek, akkor őket mindenféleképpen meglátogatom. A szavamat meg illene megtartanom, mert Kristóffal és Barnabással nagy-nagy biciklizéseket is terveztünk, csakhát én leléptem...
...és most nagyon nagy honvágyam lett Pécsre...

u.i. a kép a januári meglepetéspartin készült. A fiúk itt még elég helyzetfelmérőek, de aztán annyira otthon érezték magukat, hogy szüleik NAGYON nehezen tudták csak őket hazamenetelre bírni :))) Különleges nap volt... (lsd. januári bejegyzések közt, talán 12.-e, de mostmár nem nézem meg, mert nem ártana aludni)