A felhők fölött mindig süt a nap?

Tegnapelőtt láthattam először, milyen a felhők fölött utazni vagy éppen a felhőkben... Emőkéék meghívásának engedve ugyanis éppen Oslo felé repültünk. Ahogy egyre kisebbek lettek a települések, aztán márcsak a felhők látszottak, azon gondolkodtam, hogy vajon Istennek miért is vagyunk olyan értékesek, hogy személyesen törődik velünk. Fentről teljesen más a kép - az már biztos.
A gép késése miatt lekéstük a csatlakozást, de aztán két órával később már ismét a felhők fölött voltunk Stavanger felé tartva - hála A.-nak, aki nagyon jól vette az akadályokat. Ismét más kép, hisz már sötét volt. A gépen legalább 8 csecsemő, több kisebb gyerek, akik kicsit nehezebben viselik az utazást, de hamar odaérünk ennek ellenére. Reménykedtem, hogy Nimród, amíg vár ránk, felpakolta magát olvasnivalóval. Aztán egyszercsak ott is voltunk és mint kiderült, Nimródnak volt könyve :). Aztán márcsak 2 óra autóval és megérkeztünk Flekkefjordba.
És most itt vagyunk sokáig és örülünk minden szépnek és jónak.
Képek majd csak otthon lesznek.
Nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk Norvégiában.

Nem tudom, mikor...

de biztos lesz másik biciklim :). Szerintetek melyiket válasszam? :) :) :)

A hétvégén rájöttem, teszem hozzá - ismételten -, hogy Isten szemefénye vagyok. Ő pedig így nyilatkozik: "aki titeket bánt, a szemem fényét bántja."

Felfoghatatlan...

számomra, hogy ellopták a biciklimet. Odatettük most is Katával, ahol télen pihentek, erre ma csak az övé volt ott, az enyém szőrén-szálán eltűnt. Nem mondhatnám, hogy nem bánt a dolog.
Az egyetem kezdetekor nagyon vágytam egy biciklire és elképzeltem ahogy száguldom Pécs dimbes-dombos részein, de a kis részmunkaidős fizetésemből épp hogy ki tudtam fizetni a fizetnivalókat, félretevésről meg csak álmodoztam. Aztán volt egy félév, amikor pihentem és "csak" dolgoztam, meg egyszer egy döntésem kapcsán Isten meglepett egy biciklivel. Merthogy biztosan tudom, hogy ő volt, aki látta vágyaimat és ő vezetett akkor is, amikor lelkiismeretemet követve önadózást választottam. Aztán megéltem sok-sok száguldást kórház és otthon között, meg volt részem jópár zempléni meg kórházi szervezésű biciklitúrákban, szóval nagyon sok szép emlékem van, és nagyon hálás a szívem.
Nehezen élem meg, hogy valaki eltulajdonította a paripámat, de hinni akarom, hogy van egy nagyobb kép...

Mimikulássssssss

Nem felejtkezett el rólunk sem a hangár Miklása. "Hohohohóóóóóó" kiáltással fogadott tegnap reggel bennünket. Aztán csak növekedtek a jobbnál-jobb meglepetések. Egy kis fénypont a szürke napokban. Egy kis melegség, szeretet, egymásra figyelés. És máris könnyebb átvészelni a nyomasztó és sokszor kétségbeejtő helyzeteket.
No, nemcsak ezért...

"meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk"

HITÜNK TITKAIRÓL

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János)

A Te történeted

Nem volt nagy családja. Mindössze egyetlen szem, 12 éves kislánya. S egyszercsak nagyon beteg lett. Futott, futott Ahhoz, akiről hallotta, hogy gyógyít. Hátha az ő kislányát is...
...
Orvosokra költötte szinte mindenét. Már csak egyetlen reménye maradt... "Ha csak a ruháját megérintem..." Nem maradhatott titokban, mert Jézust érdekelte a története, elejétől végig.
...
Futnak a szolgák, hogy ne fáradjon. A kislány meghalt. Szinte tőrdöfés egy apai szívnek. Mégis választhat, hogy Jézusnak hisz vagy a hírnek, a körülményeknek. S ő az elsőt választja. Mindenek ellenére. Jézust érdekelte az ő története is.

Jézusnak fontos a te és az én történetem is... Kezdem az elejétől...

Hihetetlen...

...de fát ültettek a hétvégén az utcánkban. 15-t!!! Mert ugyebár nagy-nagy örömömben végigszámoltam. Anno, ez volt egyik szomorúságom, hogy rideg, fátlan az utcánk, és ime: lettek fáink. Már a bokroknak is naaaaaaagyon örültem, de most aztán! Csak megmaradjanak és növögessenek...
Apró örömök a mindennapokban. Mint az is, hogy lesz diákom :) :) :) és biokémiázni fogunk. És már várom a csillogó szemeket.

Nem szokott...

munkaidőben hívni, de múlt héten egyszercsak A. hívott. Nem is akármire, mint orhidea és bromélia kiállításra invitált.
Íme a gyönyörűségek...

Mostanában...

Ágúr mondása jellemző rám, aki így kiáltott: "Elfáradtam, Istenem!" (Péld. 30:1)
Belefáradtam a kérdésekbe, a mindennapokba, az égető válasz-keresésekbe. Néha megfogalmazódik bennem, hogy nem találom az útam. Eltévedtem. Eltévedtem?

Egyetlen ige pislákol bennem (szabad fordításban): "Miért mondod ezt, Noémi, miért beszélsz így, Ruth: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."
(Ézs. 40: 27-31)

Nem szeretem...

ha munka közben valaki megzavar - bevallom töredelmesen. Szeretem, ha hagynak dolgozni, ha hagyják, hogy azt tegyem, amit reggel olyan szépen elterveztem. Annak ellenére, hogy már több, mint egy éve tapasztalom, hogy ez sajnos nem így működik, én azért mindennap megpróbálom tartani magam a napi tervhez. Mármint ahhoz a tervhez, ami az én szememben a jó terv.
...
Aztán elég gyakran kapok kérdéseket, megoldandó feladatokat, amikkel rendszeresen felborulnak ezek a reggeli tervek. Aztán meg szépen elgondolkodom rajta, hogy ember- vagy feladatközpontú vagyok. Sajnos néha fontosabb a feladat, mert azt gondolom, hogy haladni kell. Közben meg elveszítem azt, ami sokkal fontosabb: az az ember, aki biztos benne, hogy segítek, számíthat rám.
...
Jézusra, miközben mérhetetlen feladatok nehezedtek, ideje nagy részét azzal töltötte, hogy segítette az embereket. Ő ezt a példát hagyta rám is - többek között. Az Írás szerint egyik legsűrűbb napja végén, "napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét, ő pedig mindegyikükre rátette a kezét és meggyógyította őket." (Luk. 4:40).

Henry Nouwen írja: "Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy idős professzorral a Notre Dame-i Egyetemen. Visszatekintve hosszú tanári pályafutására, ez az idős ember, tekintetében némi huncut mosollyal, ezt a következtetést vonta le: "Mindig panaszkodtam, hogy folyton megzavarnak a munkámban, míg lassacskán rájöttem, hogy ezek a váratlan megszakítások jelentik a valódi munkát".

Nem szeretném elveszíteni a valódi munkámat...

A titkok az Úréi

"Anyám apja ács volt. Azon a bizonyos napon éppen ládákat készített azoknak a ruháknak, melyeket gyülekezete akart kínai árvaházaknak küldeni. Hazafelé benyúlt az ingzsebébe, hogy elővegye a szemüvegét, de nem találta. Amikor gondolatban visszapergette, hogy előtte mit tett, rájött, mi történt. A szemüvege észrevétlenül kiesett a zsebéből és belepottyant az egyik ládába, amelyet már beszögelt. Vadonatúj szemüvege úton volt Kínába!
A nagy gazdasági világválság a tetőpontjára hágott és nagyapának hat gyereke volt. Éppen aznap reggel költött húsz dollárt arra a szemüvegre. Már a gondolatától is düh fogta el, hogy újat kell vennie. - Ez nem igazság - mondta Istennek, miközben kétségbeesetten hajtott haza. - Hűségesen áldoztam az időmet és a pénzemet a szolgálatodra, és most ezt kapom.
Hónapokkal később az árvaház igazgatója szabadságon járt az Egyesült Államokban. Minden olyan gyülekezetet meg akart látogatni, amelyek támogatták kínai munkáját, és egy vasárnap nagyapám kis gyülekezében is prédikált Chicagóban. A misszionárius megköszönte az emberek hűséges támogatását. - De mindenek fölött - mondta - köszönetet kell mondanom a szemüvegért, amelyet tavaly küldtetek. Tudjátok, a kommunisták lerombolták az árvaházat, és mindent elpusztítottak, még a szemüvegemet is. Kétségbe voltam esve. Még ha lett is volna pénzem, egyszerűen lehetetlenség lett volna szemüveget szerezni. Nemcsak hogy nem láttam jól, még fejfájás is gyötört minden nap, úgyhogy munkatársaimmal nagyon sokat imádkoztunk szemüvegért. Ekkor érkeztek meg a ládáitok. Amikor munkatársaim levették a ládák tetejét, legfelül egy szemüveget találtak.
A misszionárius elég hosszú szünetet tartott, hogy a hallgatóság felfogja az elhangzottak jelentőségét. Majd még mindig a csoda hatása alatt így folytatta:
- Testvérek, amikor felpróbáltam a szemüveget, olyan volt, mintha recepre adták volna. Meg szeretném köszönni nektek, hogy részesei voltatok a csodának.
Az emberek hallgatták, és örültek a szemüveg csodájának. De a misszionárius biztosan egy másik gyülekezzel keveri össze őket, gondolták. A tengeren túlra küldendő holmik listáján nem szerepelt szemüveg. Ám egy egyszerű ács, aki csendben ült a hátsó sorokban, és akinek az arcán könnyek folytak végig, megértette, hogy az ácsok Ácsa nem mindennapi módon használta őt fel."
(Linda Dillow: Áldások könyve)

A növekedés nem jár lármával...

tartja egy beuroni felírat. Mostanában látom magamon, hogy minden területen nagyon nagy szükségem van a növekedésre és a fejlődésre. Ezért különösen örültem annak, hogy a ma reggeli csendességemben épp erről beszélt Isten.
No és hogyan tudok növekedni?
1. Megvan bennem a képesség és az önfegyelem ahhoz, hogy lelkileg tápláljam magam.
2. Tudom, hogy nem arra születtem, hogy kiszolgáljanak, és hogy csak mások felé való szolgálattal tudom az Urat szolgálni.
3. Megértem, hogy az érzéseim megbízhatatlanok, így inkább hitben járok és Isten Igéjére támaszkodom. - Most értettem meg, hogy egy lelkipásztor miért írta ki a következőt az íróasztalára: "Bármilyenek is az érzéseim, Isten szeret." - Mennyire igaza van!
4. Felismerem, hogy próbára leszek téve, ezért elkötelezem magam arra, hogy ne az emberi ösztönök, hanem a Szentírás alapelvei szerint élek.
5. Tudom, hogy az igazi megelégedettség egyedül abból származik, ha felismerem és megcselekszem Isten akaratát.
(Bob Gass - Mai ige segített a gondolkozásban)

A nagy betűs élet

1-es villamos. Lágymányosi híd végállomása. Már csak 3-an szállunk le: egy fiatal srác és egy idősebb férfi, valamint jómagam. A villamosvezető valamiért hátratolat. A fiatal srác hangosat kiált. Az idősebb férfi a villamos alatt.
...
Mentők, tűzoltók néhány perc alatt a helyszínen. A bácsinak mégis ennyi volt az élet.
Vajon hogyan fognak rá emlékezni? Milyen volt az élete? Vajon volt-e lehetősége találkozni Istennel? Boldog volt vajon? Kérdések egymás után.
Belül siratom...

Ne menjen le a nap a te haragoddal...

hirdeti Kőszeg főterén ez a szobor. Haragot nagyon könnyű gyűjteni: elég néhány keresetlen szó, csípős megjegyzés vagy bántó, hogy az emberben megmaradjanak és mérgezzék. Így teszünk nehézzé kapcsolatokat és így keményedik meg a szívünk.
Nehéz kegyelmet gyakorolni: hátunk mögé vetni minden bántó megjegyzést, felemelni azt, aki fájdalmat okozott. Néha figyelem bent a csoportunkat: elég egy feladat, hogy békéntlenség törjön ki vagy néhány keresetlen szó...
Nem akarom elfelejteni, hogy kegyelemből élő ember vagyok. Isten kegyelméből. Mert amikor a kegyelem eltávolodik, gyakran válunk másokkal szemben "kegyetlenné" és kockára teszünk olyan értékes kapcsolatokat, melyeket hosszú ideig építettünk ki.
Nem szeretném, hogy haraggal érjen véget napom...