2013. december 29.

Kicsi kertünk virágai

Olyan igazán jó, amikor kimegyek a kertünkbe és ilyen kis csodák fogadnak. Anno, amikor biológusként terepgyakorlatokra jártunk, egyik kedvencem volt a helleborus vagyis hunyor. Nemrég fedeztem fel, hogy mostmár kertészetekben is számos faja megtalálható, így a természetben ritkaságnak és védettnek számító hunyor néhány példánya a mi kertünkbe is beköltözött. Most is ilyen gyönyörű szép virágpompában van, no, igaz, ez a fekete hunyor, amit Németországban Karácsonyi rózsának is hívnak, mivel előfordul, hogy éppen Karácsonykor virágzik.


A kis kék és fehér színű szellőrózsákat hollandiai átutazás során szereztem. Néhányat elkapott a tél bimbós vagy félig nyílt állapotban, így ilyen kis csodákban gyönyörködhetem.


Szombaton annyira felmelegedett az idő, hogy a bimbók, amik addig meg voltak fagyva, kinyíltak :).


No, és a Kaméliám. Október óta várom, hogy végre a bimbó kibomoljon és tegnap végre megmutatta magát. Ilyen kis szép.

A vakondokkal van egyébként nagy gondom: teletúrta/túrták a kertet. Hiába ültettem vakondűző növényt, van ultrahangos riasztónk, palack helyezve a túrásba, semmi nem segít (noha elég nagy a széljárás ehhez, de nem ijednek meg... Van valakinek valami igazán jó ötlete?

Nincsenek megjegyzések: