Határkövek

Nem tettem nagy fogadalmakat év elején, max. megfogalmaztam magamnak, hogy mit is szeretnék ebben az évben megvalósítani. Az, hogy idén is fogok olvasni, hát, az megmarad meg folytatódik, ha Isten is úgy akarja és még élünk... - ahogy a kedves, idős emberek szokták ezt mondogatni.
Kicsit végiggondoltam ám a blogos dolgaimat is és anélkül, hogy visszalapoznék, próbálom összeszedni a gondolataimat:
Január: - jah, hát, igen, idén is jóóóóól megleptek a barátaim. Jó, hogy vannak/vagytok. Igazi kincs az életetek, barátságotok.
Február: - ajajjj, új munkahelyet kell keresnem. Merre tovább a válság közepén?
Március: - élvezem a Gyermekmentős napjaimat. A gyerekek jó sok örömet és felüdülést adnak.
Április: - interjú... vajon felvesznek-e, főleg, hogy süt rólam, mennyire hivatás a munkám...
Május: - felvettek. Igazi Isteni ajándék. Épp egy évet dolgoztam a Gyermekmentőnél. A szülők nehezen fogadják, hogy elmegyek, nem is értik. Azt hiszik, hogy gyerekek mellett maradok és irígyek azokra, akik az új helyemen fognak velem találkozni. Mennyi kedves gesztus!
Június- július: - tanulok, tanulok, tanulok és néha az az érzésem, hogy soha nem fog menni...
Augusztus: - még mindig tanulok, de közben már a Bátor tábor felé kacsingatok. Vajon elenged-e a főnök próbaidő alatt? Óvatosan puhatolózom nála... reménykedhetek.
Ésssss: Bátor tábor! Új kihívás, új lehetőség. Különleges volt minden napja...
Ja, előtte teljesítményértékelés tele pozitív visszajelzésekkel, szeretettel.
No, meg ebben a hónapban volt 30 diákom, akiknek segíthettem. Micsoda hónap.
Szeptember: - mély lélegzetvétel és ismét képzések. No, itt már vérre megy a játék, keményen pörögnek a számonkérések is.
Október- november: - elég nagy bloghallgatás, közben meg gyorsan pörgő események. Csak kapkodom a fejem és próbálok jó döntéseket hozni. Nem mindig sikerül.
December: - igyekszem elcsendesedni, de minden zajos. Aztán otthon, betegség, és végre elcsendesedés. Isten megtalálja hozzám az útat.
Határköveknél Izráel népe végiggondolta Isten tetteit, csodáit és hálát adott. Ma én is ezt teszem.

Legyen csodás és áldott Új Évetek!

Néha...

akkor értékelődnek fel bennünk dolgok, állapotok, ha éppen hiányát érezzük. Csak néhány napja vagyok szobafogságon és már alig bírok magammal, bele se merek gondolni, milyen lenne, ha mozdulatlanul kellene feküdnöm hetekig.
Vannak olyan emberek, akik nem adták meg magukat a helyzetüknek, hanem épp a helyzetükből hoztak ki valami csodálatosat.
Így ajánlom figyelmetekbe Cserepes Andrea honlapját. Nem árulom el, hogy miért. Járjatok utána...

Igazán nagyon jó...

ha az ember napokig a szobájába rekeszti magát, mert így párhuzamosan is olvashat ilyen értékes könyveket. Mindkettő lenyűgöz, olyan igazságokat fogalmaz meg.
Azt hiszem a társfüggőségről majd külön bejegyzést szánok (A szeretet választható - című könyv alapján). Ahogy az Őszintén Isten előtt könyvet olvasom, éppen az igazi férfiakról szóló fejezetet fejeztem be és volt egy olyan gondolata, hogy az apák milyen nagy hatással vannak a gyerekeikre. Persze az én csodás édesapám jutott eszembe, a nagy, szerető szíve és áldozatkészsége. Karácsonykor, amikor elkísértük a kis faluba, még inkább felértékelődött bennem a jelleme. Ha otthon vagyok és reggel korán kelek, Bibliája már kezében van vagy éppen imádkozik. Nem tudom, hogy a munkája mellett hogy van annyi energiája még készülni arra is, hogy aktuális és élő üzenetet adjon át az őt hallgató embereknek. Ismerem persze a hibáit is, de azokkal együtt látom, hogy mekkora áldása Istennek és boldog vagyok, hogy ő az édesapám és biztosan tudom, hogy nincs olyan nap, hogy imáiban is ne gondolna ránk...

Kakukkfűtea

Nos, nem vagyok oda a teákért, nem beszélve a kakukkfűteáról. Mondhatják ám, hogy milyen jó köhögéscsillapító, bevallom, nem hat meg...
Kata tegnap este már kirakta nekem a füvet, hogy főzzek teát, de persze ott állt a konyhaasztalon. Az előbb persze rákérdezett: "ugye ittál már kakukkfűteát?" "nem én, utálom, még az illatát is."
"Oké, akkor megfőzöm, koccintunk!!! és én is iszom".
... mire nem képes a szeretet, halkan megsúgom, hogy Kata is utálja a kakukkfűteát...

Másképp terveztem...

a Karácsonyt. A tavalyira gondolva, úgy készültem, hogy idén is lesznek nagy közös, unokatesós ebédek/vacsorák, nagy beszélgetések...
24.-én apa megkérdezte, hogy nem tartunk-e vele Sándorhomokra. Évek óta, heti rendszerességgel megy abba a kis faluba és tanítja Isten igéjére az ott élő embereket. Jona és én vele tartottunk. Istentisztelet után pedig jópár családnak énekeltünk. Jona megjegyezte, hogy az egyetlen ünnep, ahol bátran beszélhetünk az embereknek Jézusról, és még meg is köszönik.
Másnapra aztán kezdődött az, hogy egyre rosszabbul éreztem magam és végül az egész ünnepet végig betegeskedtem. Otthon.
Aztán mától meg itthon Pesten, merthogy még nincs vége. Hangom az még nincs, de legalább nem könnyezem állandóan.
Ha csendre vágytam, hát megkaptam. Beszélt rendesen: velem/bennem.

Érdekes...

arra gondolni, hogy idén sem ügyelek, hanem hazamegyek a szüleimhez Karácsonyra. Néha természetesnek veszem, máskor meg annyira különlegesnek tartom, hisz évekig nem volt magától értetődő. Azért hiányoznak a gyerekek, bevallom töredelmesen.
Idén is különleges lesz egyébként az ünnep. Kértük Tibit, hogy jöjjön értünk autóval, így ma este együtt megyünk haza és együtt toppan be a három testvér. Azt gondolom, hogy az előttünk álló napok is tele lesznek örömmel, találkozásokkal, ünnepléssel. Várom nagyon!

Minden kedves olvasómnak áldott és nagyon boldog Karácsonyt kívánok.
"Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr...", aki annyira szeretett, hogy egyetlen egy Fiát adta értünk.

"Akarsz-e meggyógyulni?" (János 5:6)

Nem tudott járni, a tavat nem lehetett könnyen megközelíteni, és nem voltak motorral hajtott liftek. Aztán Jézus arra jött, és megkérdezte ettől a 38 éve beteg embertől: "Akarsz-e meggyógyulni?" Micsoda kérdés! Nos, Jézus nem azért tette fel ezt a kérdést, mert nem tudta a választ; azért tette fel, hogy annak az embernek a gondolkodását (és a miénket is) a helyes irányba terelje. Ugyanígy azt is kérdezhette volna:
"Kész vagy arra, hogy felvállald a felelősséget az életedért? Tényleg szeretnéd azt az előléptetést vagy egyszerűbb mindig csak zúgolódni a pénz miatt? Készen állsz a házasságra, arra, hogy valakivel megoszd az életed, aki arra fog késztetni, hogy átgondold én-központú viselkedésed?" Az imáinkra adott válasznak gyakran ára van. Például egy szenvedélybetegnek a családja olykor éveken át imádkozik változásért, maid amikor bekövetkezik, krízisként élik meg. Mivel az életük a dráma és a működési zavar körül forgott, soha nem tanulták meg, hogyan kell másként élni. Ezen a ponton döntést kell hozniuk: továbbra is mást hibáztatnak a problémáikért, vagy elfogadják, hogy a saját gondjaikkal nekik kell foglalkozniuk. "Akarsz-e meggyógyulni?"
Akár tetszik, akár nem, ha Istentől kéred a megoldást, az gyakran új kihívásokat jelent. Egy gyermek megoldhatja úgy a zsebpénz-problémáját, hogy újságkihordást vállal, de amikor felnő, remélhetőleg nagyobb problémákat fog megoldani -például, hogy hogyan gondoskodjon a családjáról. A jó hír az, hogy a nagyobb problémák megoldása nagyobb jutalommal jár. Kérd hát ma Istent, hogy tegyen próbára, és segítsen neked, hogy "...vedd az ágyadat és járj" (János 5:8), hogy felégesd a függőséged hídjait és a "tanult tehetetlenséget" és tovább lépj nagyobb dolgok felé. Más szóval "válaszd az életet!"

(Bob Gass: Mai ige, 2009. december 15.)

Már régóta kunyeráltam...

ezt a fotót Tibi tesómtól, de most végre megmutathatom az egyik kedvenc képet róla. Várjuk már nagyon, ugyanis úgy néz ki, hogy hétvégén meglátogatja két, rosszcsont tesóját :))).
Ja, természetesen Simonnal találtak ennyire egymásra... Két nagy focista... Családban marad mindkettő :)))

egyetlen isteni beavatkozás

Ha úgy tetszik: harcolok. Magammal. De azt hiszem, nem lepek meg senkit, aki mostanában idetévedt. Keveset osztok meg ezekből, max. igazán kis töredékeket. Néha hallgatni kell. A csend is beszél. Nekem talán túlságosan sokat is. Hallgatom.

És a következő gondolatra bukkanok: "aztán belegondolni, hogy egyetlen isteni beavatkozás átírja nemcsak a jelenünket és a képzelt jövőnket, de a múltat is."
Köszönöm, Encó :)))).

Tegnap este Katával...

meggyújtottuk a második gyertyát az adventi koszorúnkon. A hagyományokhoz híven elővettük nagymamája kis imádságos könyvét, és abból olvastuk el advent második vasárnapjához szánt imádságot. Idén sem vágyom zajra, lármára, csupán csendre és igazi ünneplésre.
Ma olvastam a következő, nekem nagyon megható kis történetet:

Misa egy melegszívű kisfiú

Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákban etikaórákon taníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket:

„Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba.

Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzetvisszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.

Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanell darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen.

A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsék, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknék a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hog megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt.

A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe. Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:

„Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok – mindig.”

Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy kicsodánk.”(Betty Southard – Lydia 2001/2)

Csak álltam...

a mosogató fölött és az edények sorakozásában is csak lehetetlen helyzetemet taglaltam. Sehogy se jó. Sehogy se látok kiutat. Pedig milyen jó és és szép lenne, ha... A ha mégis csak ha marad ma is. És talán holnap is. Bele se merek gondolni, hogy nem történik semmi...
Aztán egyszercsak megszólal bennem egy rég elfeledett dal. Nem az én ötletem volt. Valaki adta. Valaki, aki látja az életem, tud rólam, nagyon szeret és jó terve van...

"Amikor úgy érzed, hogy minden oly nehéz
Sötét gondok nyomasztják a szívedet.
Nem gondolod, hogy valaki lát ilyenkor,
akkor egy csendes hang ezt suttogja neked:
Hittel magas hegyet mozdítsz el,
a pusztaság is zöldell,
a nagy tenger hulláma falként félreáll
Hittel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőt nyer,
a hit hatalma történelmet átformál.
A hit legyőzhetetlen..."