Remélem,

nem kapok ki Lilitől, de annyira nagyon jóóóóóó ez a kép Sáriról, no, meg a másik két gyerkőc se semmi... No, most nagyon Pécs hiányom lett, így nagy hirtelen és hiányoztok ti is, Lili.

Csodák az aszfaltdzsungelben

Az ablakomban ülő kis szalmalánykát meglátogatta egy katicabogár. Már éppen indultam volna dolgozni, amikor nekem is megmutogatta magát. Mit ne mondjak: igazi meglepetés volt...
A katicabogaram bebarangolta a majomkenyérfát, a petúniát. Jól érezte nálunk magát...

Aztán az is megtörtént, hogy a munkahelyemen egy csokor virág fogadott. "Csak úgy, Neked" - mondta a kolléganőm. Napokig csodaszép volt...

morzsák

Ha az ember lánya igencsak szorító (szívszorító) helyzetbe kerül, akkor egyrészt megnémul, másrészt csakis ABBA tud kapaszkodni, akinek igencsak jó a terve. Merthogy éltető erőt csakis ez ad.
"... nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem... inkább csitítottam, csendesítettem a lelkem." (Dávid zsoltára)
"Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked." (Ézs.30, 19)
Érdekes ilyen igébe kapaszkodni, amikor hallgat az ég...

25 év

Lehet
25 évet
10 albumot
több mint 50 turnét
több mint 1000 koncertet
egyetlen koncertben összefoglalni?

Lehetetlen, de ízelítőt kaphatunk mindabból, ami az elmúlt 25 évben történt.

2010. szeptember 14.-én a Magyar Continental Singers 25 éves egyszeri és megismételhetetlen jubileumi hangversenye a fővárosi Művészetek Palotájában!

25 év legjobb dalai!

Összefogás olyankor, amikor minden szétesik. Üzenet, amikor már elfogytak a szavak.

Gyere és ünnepelj velünk!
www.continentalsingers.hu

a legmélyebb rétegünkig

"...ahhoz, hogy az igazi csodát meglássam teljesen térdre kell rogyni. Nem megdőlni, meghajolni, hanem mélyen, fejünket lehajtva a legmélyebb rétegünkig leborulni..."

Köszi, Ági

Mindenképpen

"Mindenképpen Nagy-Kasza Noémivel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan" - olvastam egy pályázó e-mailjét. Jót mosolyogtam rajta, hisz mindössze két napja dolgozom a szabi és táppénz után és azért arra gondoltam, hogy írhatta volna múlt héten is, amikor semmiképpen nem ért volna el. Merthogy 2 napon belül válaszolunk a kérdésekre, óhajokra, sóhajokra.
No, fel is hívtam az én kedves pályázómat, aki persze nagyon hálás volt, merthogy én mindig annyit segítek nekik - biztosított erről is. Bevallom, jólesett. Nehéz visszarázódni a pályázatok világába. Igazából csak keresem a helyem. Néha azon kapom magam, hogy máshol járok: gyerekek közt, éppen vigasztalok valakit, és hasonlók. Közben meg a valóság az, hogy a mindennapokban ott ülök egy gép előtt és pályázati dokumentumokon agyalok, no meg feldolgozom legjobb tudásom szerint.
Persze, tudom: most ez a dolgom...
...
"Mindenképpen Istennel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan". Dübörögnek az emberi ötletek, javaslatok és jó volt reggel olvasni, hogy kérhetek Istentől bölcsességet. Mert Ő készségesen és szemrehányás nélkül ad.Kértem. Hiszem, hogy kaptam...

El is felejtkeztem...

arról, hogy a bátorkodós táborozás végén egy csoportképpel egybekötött emléklapot is kaptunk. Meglepett rendesen az a kis idézet, ami a lapra íródott:
"Kezet csak megfogni szabad...
Elengedni vétek...
Ellökni átok...
Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a világot!"
Való igaz, hogy nagyon fontos, hogy ma legyenek embereink és mi is olyanok legyünk, akikhez bátran fordulhatnak. Elmagányosodott, menekülő világunkban igazi kincsek azok az emberek, akik merik megfogni mások kezét. Szeretetből. Odaadással. Semmit sem várva cserébe...
DE van, hogy el kell engedni kezeket, mert adott esetben a másik embernek esetleg fel kell nőnie arra, hogy felelősséget vállaljon az életéért, döntéséért. Van, hogy nagyon is rossz, ha szorongatunk kezeket. Szeretni, csak szabadon lehet és érdemes.
...
Reggel írtam sms-t a főnökömnek, hogy hétfőn megyek. Most érkezett a válasz: "Szia Noé! Gyógyulj meg, ez a lényeg. Gy."
NAGYON jólesett!

Tegnap óta...

látványosan gyógyul a lábam, nemcsak érzésre. Többször nézegettem a napokban, hogy vajon a lilás-kékes szín jó jel-e, meg hogy fog-e esetleg jobbá válni, és végre úgy érzem: valóban fog.
Ma délután rendelt a háziorvosom, gondoltam, bejelentkezem holnapra, ámde az asszisztens felvilágosított, hogy ők nem lesznek, így ma mentem el. Kicsit megviselt az út, de jól esett. Vicces volt, amikor megkérdezték, miért is vagyok táppénzen, hisz tanár lennék. Hja, az, vagy mi a szösz, csak éppen mégis másként ténykedem ebben a világban. No, és az is kiderült, hogy könnyen megúsztam, lehetett volna rosszabb is. Azért örülök, hogy Isten megkímélt a rosszabbtól, valahol a sérüléseinkből is áldás fakad...
Épp keresem.

Akinél nincs lehetetlen

Istennek semmi sem lehetetlen. "Ahol mi hiányosságot látunk, Isten alkalmasságot lát. Ahol mi kudarcot látunk, Isten lehetőséget lát. Ahol mi korlátot látunk, Isten finomítást lát. Ahol mi gyengeséget látunk, Isten erőt lát. Ahol mi halált látunk, Isten életet lát. Ahol mi azt látjuk, ami van, vagy ami eddig volt, Isten azt látja, ami ezután lehet és lesz." Christine Caine

Láthatatlanul...

megcsípte valami a lábfejemet múlt csütörtökön. "Csak" valamit éreztem, nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, a szandáll pántja meg el is takarta, így egész nap tettem a dolgom és csak lefekvéskor tudatosult bennem, hogy valamilyen rovar megtámadott.
Péntek reggel gondoltam: elég lesz egy kis Fenistil, meg biztos gyorsan elmúlik, nem is mutatom meg orvosnak. Hm, egyik nővér azonban "beárult" így nem volt mentség. Sajnos nem volt elég a Fenistil, teljesen begyulladt a lábam, így antibiotikumot is elkezdtem, meg szigorú ágynyugalomra lettem kényszerítve, miután egyértelművé vált, hogy a kis kapillárisok sem mentesültek a méreganyagtól.
Jona értem jött szombat este a táborba (nagyon köszi, Barna, a segítőkészséged és az autód!!!), Viki doktornő még az ő lelkére is kötötte a szigorú ágynyugalmat, folyamatos lábkímélést. Jona a hátán cipelt fel a 2. emeletre, aztán persze jött a testvéri szigor is, miszerint szót kell fogadnom a doktornőnek.
Tegnap meg Andi doktornővel is beszéltem (a tábor orvosigazgatója, hihetetlen ember, orvos), aki konzultált egy sebész kollégával (aki, ha nem a Balatonon nyaralna, meglátogatott volna itthon), no, és ők ketten megnyugtattak, hogy egyelőre szépen alakulnak a dolgok és nem olyan kétségbeejtő az a színváltozás, meg duzzanat, amit tapasztalok.
Igazából nagyon nagy hála van bennem, mert látom, hogy Isten mennyire odafigyel rám és mennyi embert adott mellém. Köszönöm mindnyájatoknak a szeretetet és odafigyelést: Kata mindenben segít, András tegnap ebédet hozott, Marietta is aggódik értem, és még bőven sorolhatnám...
Mielőtt elmentem volna a Bátor Táborba, többen megjegyezték, hogy másképp kellene pihennem. Jómagam tudtam, hogy felüdülés lesz a gyerekek között és ha elfáradok, akkor is másképp, mint a mindennapokban. Úgy látszik, Isten gondoskodott róla, hogy még itthon is pihenjek...

morzsák

Ha háttérben dolgozik az ember egészségügyisként, nem valószínű, hogy bárki is megkérdezné, hogy is érzi magát. Mégis megtörténik, hogy egyszercsak már nem "észrevehetetlen" a munka. Sokminden nagy és apró dolog történik errefelé. A tegnapi megbeszélésen mesélte az egyik nővér, hogy amikor az egyik házban osztotta a gyógyszereket, az egyik kislány szerzett maga mellé egy tolmácsot és azt kérdezte:
- Te mindennap megkérdezed tőlünk, hogy is vagyunk. Most én szeretném megkérdezni tőled, hogy vagy?
V. elmesélte, hogy nagyon örül, hogy itt lehet köztük. A kislány megdöbbenve hallgatta, hogy V., aki külföldön dolgozik, csak azért jött haza szabadságra, hogy itt lehessen velük és gondoskodjon az eü ellátásukról.
...
Á. a magaskötélpályán próbálta volna ki a legnehezebb elemet, ám mégsem mert legugrani kb. 20 m magasból, inkább lemászott. Ezután kipróbálta az összes, egyéb elemet, majd ismét odaállt a bátorkodást vezető fiúk elé és azt mondta, hogy újra meg szeretné próbálni. Felment és leugrott...
No comment.

...ahol mindig süt a Nap

Már rég tervezem, hogy végre megszólalok, de most is csak röviden sikerül. Köszi "lesz?" a kedves mondatot, hogy mikor folytatom a blogot. Igazából nem volt tervem ennyire elhanyagolni, de sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk (van, hogy sokkal jobban :)). Az elmúlt hónapban szinte aludni jártam haza a munkahelyemről, aztán múlt héten végre beláttam, hogy ez így nem mehet tovább. Majdnem lemondtam a Bátor Tábori nővérkedésről, aztán végülis a főnököm azt mondta, hogy "na, azt le ne mondd". Így most itt vagyok a Bátor Táborban - http://www.batortabor.hu/. Mivelhogy nyughatatlan lélek vagyok és nagyon szeretem a kihívásokat, most nemzetközi hétre jöttem. Épp az ebédnél ültünk, amikor betoppant az első, külföldi kis csapat. Nagy taps volt egyrészt a fogadtatásuk, jómagam majdnem elsírtam magam, hisz ezek a gyerekek hősök a szememben: nem is olyan régen még az életükért harcoltak. És most itt vannak, csillogó szemekkel és készen a, mindenféle jóra és szépre, ami velük történhet ezekben a napokban. Én meg hálás vagyok, hogy részese lehetek a mosolyuknak, örömüknek.
Ennyi bevezetőnek. Folyt. köv.
Addig is Bátor Tábor - Ahol mindig süt a nap.

Harag és megbocsátás

Kikívánkozik belőlem...
A múlt hét minden napján a harag kezeléséről és a megbocsátásról tanított Isten. Tudtam, hogy előbb-utóbb jönni fog a gyakorlati alkalmazás, ami szerdáig váratott magára. Történt ugyanis, hogy egy nagyon kellemetlen hírt kellett közölnöm az egyik pályázómmal és enyhén szólva nem éppen kellemes szavakkal illetett majd rámcsapta a telefont. Nos, nem a legjobban viseltem. Igazából eldöntöttem, hogy eztán nem leszek segítőkész, sőt, többet ezzel a pályázóval szóba sem állok. Hm. Másnap kerestek a VPOP-tól, hogy megoldást találjunk a helyzetre és persze kérte az ügyintéző, hogy nyugtassam meg az emberkémet is. Először persze a korábbi döntés volt bennem, hogy nem akarok többet beszélni vele, aztán eszembe jutott, hogy reggel ugyanakkor azt olvastam, hogy úgy zárjam le a napjaimat, hogy rendezett a kapcsolatom Istennel és emberekkel, így mégis beszéltem vele. Bocsánatot kért a korábbi viselkedéséért és rendeztük a helyzetet. Mit ne mondjak: teljesen másképp telt a napom, sőt, tele volt a szívem hálával Isten felé azért, hogy nem kell hordoznom magamban a haragot.
Örülök, hogy nem elméleti Istenem van, hanem nagyon is gyakorlati helyzetekbe helyez. Jó vele élni...

Borsószem királykisasszony

Talán gyermekkorból felrémlik még némelyeknek ez a mese, amely arról szól, hogy egy királyfinak olyan feleséget keresnek, akinek egy kis kényelmetlenség, mondjuk sok-sok réteg alatt egy szem borsó is kényelmetlenséget okoz. Megmosolyogtató ez a kis mese, ámbár magamra asszociálva rádöbbentő, mennyire is megmutatja a túlérzékenységemet.
Többször próbálom persze leplezni, nagyrészt hiába, mert álcákat ugyanakkor nem szeretek hordani, így általában nagyon könnyen lelepleződöm. Aztán a napokban kezembe került egy cikk, ami nagyon sokat segített abban, hogy hálát adjak ezért a tulajdonságomért is. Ugyanis rájöttem, hogy a túlérzékenység nemcsak negatív dolgokat takar, mint ahogy mi általában konstatálljuk e tulajdonságot.
Minden inger - legyen az pozitív vagy negatív - nagyon intenzíven hat rám. Kb. úgy, mintha beverném valamelyik végtagomat, vagy éppen valaki arcul ütne. Azt is nagyon-nagyon érzékelem, hogy mások hogyan fogadnak. Rengeteg apróságot felfedezek 1-1 rezdülésben, kézfogásban vagy tekintetben. Ha kritizálnak, fájdalmasan hatással van rám. Ha mérges megjegyzést kapok, teljesen padlóra tud vágni.
Mostanában kezdem tanulgatni, hogy adott esetben ellenőrzésem alatt tudjam tartani a reakcióimat. Igyekszem, hogy ne mutassak ki mindent, amit érzek. Előtte inkább elraktározom és később átgondolom. Nehogy azt higgye bárki is, hogy ettől kezdve könnyű dolgom van: az arcom általában mindent elárul.
Az intenzív érzékelésnek jelentős eredménye, hogy "ingergazdag" marad a környezetem. Egyszerűen azt gondolom, hogy adott esetben egy kis pihenés, csönd igazán fel tud tölteni - nemcsak következő fájdalomra, hanem a következő pozitív élményre is.