Mostanában...

Ágúr mondása jellemző rám, aki így kiáltott: "Elfáradtam, Istenem!" (Péld. 30:1)
Belefáradtam a kérdésekbe, a mindennapokba, az égető válasz-keresésekbe. Néha megfogalmazódik bennem, hogy nem találom az útam. Eltévedtem. Eltévedtem?

Egyetlen ige pislákol bennem (szabad fordításban): "Miért mondod ezt, Noémi, miért beszélsz így, Ruth: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."
(Ézs. 40: 27-31)

Nem szeretem...

ha munka közben valaki megzavar - bevallom töredelmesen. Szeretem, ha hagynak dolgozni, ha hagyják, hogy azt tegyem, amit reggel olyan szépen elterveztem. Annak ellenére, hogy már több, mint egy éve tapasztalom, hogy ez sajnos nem így működik, én azért mindennap megpróbálom tartani magam a napi tervhez. Mármint ahhoz a tervhez, ami az én szememben a jó terv.
...
Aztán elég gyakran kapok kérdéseket, megoldandó feladatokat, amikkel rendszeresen felborulnak ezek a reggeli tervek. Aztán meg szépen elgondolkodom rajta, hogy ember- vagy feladatközpontú vagyok. Sajnos néha fontosabb a feladat, mert azt gondolom, hogy haladni kell. Közben meg elveszítem azt, ami sokkal fontosabb: az az ember, aki biztos benne, hogy segítek, számíthat rám.
...
Jézusra, miközben mérhetetlen feladatok nehezedtek, ideje nagy részét azzal töltötte, hogy segítette az embereket. Ő ezt a példát hagyta rám is - többek között. Az Írás szerint egyik legsűrűbb napja végén, "napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét, ő pedig mindegyikükre rátette a kezét és meggyógyította őket." (Luk. 4:40).

Henry Nouwen írja: "Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy idős professzorral a Notre Dame-i Egyetemen. Visszatekintve hosszú tanári pályafutására, ez az idős ember, tekintetében némi huncut mosollyal, ezt a következtetést vonta le: "Mindig panaszkodtam, hogy folyton megzavarnak a munkámban, míg lassacskán rájöttem, hogy ezek a váratlan megszakítások jelentik a valódi munkát".

Nem szeretném elveszíteni a valódi munkámat...

A titkok az Úréi

"Anyám apja ács volt. Azon a bizonyos napon éppen ládákat készített azoknak a ruháknak, melyeket gyülekezete akart kínai árvaházaknak küldeni. Hazafelé benyúlt az ingzsebébe, hogy elővegye a szemüvegét, de nem találta. Amikor gondolatban visszapergette, hogy előtte mit tett, rájött, mi történt. A szemüvege észrevétlenül kiesett a zsebéből és belepottyant az egyik ládába, amelyet már beszögelt. Vadonatúj szemüvege úton volt Kínába!
A nagy gazdasági világválság a tetőpontjára hágott és nagyapának hat gyereke volt. Éppen aznap reggel költött húsz dollárt arra a szemüvegre. Már a gondolatától is düh fogta el, hogy újat kell vennie. - Ez nem igazság - mondta Istennek, miközben kétségbeesetten hajtott haza. - Hűségesen áldoztam az időmet és a pénzemet a szolgálatodra, és most ezt kapom.
Hónapokkal később az árvaház igazgatója szabadságon járt az Egyesült Államokban. Minden olyan gyülekezetet meg akart látogatni, amelyek támogatták kínai munkáját, és egy vasárnap nagyapám kis gyülekezében is prédikált Chicagóban. A misszionárius megköszönte az emberek hűséges támogatását. - De mindenek fölött - mondta - köszönetet kell mondanom a szemüvegért, amelyet tavaly küldtetek. Tudjátok, a kommunisták lerombolták az árvaházat, és mindent elpusztítottak, még a szemüvegemet is. Kétségbe voltam esve. Még ha lett is volna pénzem, egyszerűen lehetetlenség lett volna szemüveget szerezni. Nemcsak hogy nem láttam jól, még fejfájás is gyötört minden nap, úgyhogy munkatársaimmal nagyon sokat imádkoztunk szemüvegért. Ekkor érkeztek meg a ládáitok. Amikor munkatársaim levették a ládák tetejét, legfelül egy szemüveget találtak.
A misszionárius elég hosszú szünetet tartott, hogy a hallgatóság felfogja az elhangzottak jelentőségét. Majd még mindig a csoda hatása alatt így folytatta:
- Testvérek, amikor felpróbáltam a szemüveget, olyan volt, mintha recepre adták volna. Meg szeretném köszönni nektek, hogy részesei voltatok a csodának.
Az emberek hallgatták, és örültek a szemüveg csodájának. De a misszionárius biztosan egy másik gyülekezzel keveri össze őket, gondolták. A tengeren túlra küldendő holmik listáján nem szerepelt szemüveg. Ám egy egyszerű ács, aki csendben ült a hátsó sorokban, és akinek az arcán könnyek folytak végig, megértette, hogy az ácsok Ácsa nem mindennapi módon használta őt fel."
(Linda Dillow: Áldások könyve)