Bontsuk le a falat...

avagy egész nagyméretű vizes foltok keletkeztek a szobám egyik falán. Ma végre megnézte egy szakember és kiderült, hogy egy régi csővezeték, ami központilag az egész házban húzódik, nincs használatban, de nagy nyomás van benne és ereszti a vizet. Falbontás, új csővezeték lesz berakva. No, nem hiányzott az életemből ez az esemény. Túrázással, kedves barátokkal terveztem a szombatomat...

Bontsuk le a falat...
- mert csak az őszinteség visz tovább...
- mert minden duzzogásért kár...
- mert kár az emlékekben élni, ha újat is lehet kezdeni...
- ha sebeket hordozunk
- ha szeretni akarunk
- ha végre szabadok vagyunk

"Hol vagy, Noémi?" :)

Egy ilyen kedves kommentre muszáj reagálnom, aztán mivelhogy már napok óta készülök írni, most tényleg tollat ragadok, ja csak billentyűzetet.
Szóval nem akarok nagy magyarázkodásba kezdeni, ámbár talán ha leírnám az elmúlt napokat, amíg nagy hallgatásba burkolóztam, talán könnyebb dolgom lenne. Mindenesetre holnap még van egy vizsgám, amit jóóóóól kellene megírnom (Barnának üzenem, hogy a mai nem lett 100%-os :)), de sikerült), aztán talán fellélegezhetem.
Sok téma forog bennem, pl. genetikai örökségünk, múltunk, jellemből diplomázás, túlélés és persze mindazok a hatások, amik az elmúlt napokban értek. No, meg még mindig szeretnék képeket is mutogatni, de hát még nem sikerült megszereznem az élmény örökítéseket.
Na, dióhéjban így volnék vagy még itt volnék, kedves Márta és mindenki, aki szívesen jár errefelé, aztán remélem, visszatérek és írok még...

Otthon voltam...

egy csodás hétvégén, vagyis voltunk, mert a világ több pontjáról összegyűlt a család ünnepelni. Márti és Adónia örök hűséget fogadott egymásnak. Jó volt látni őket, velük örülni, no, meg persze rég nem látott kedves unokatesókkal megvitatni a legutóbbi találkozástól történt eseményeket. Persze azt is kitaláltuk, hogy a szertartás után négyen nosztalgiázunk és mint a régi szép gyerekkorunkban gyalog barangoljuk be a város egy részét. Mint kiderült, ha a gyerekkorukról álmodnak, mindig Szatmár utcáin barangolnak. Talán én azért nem barangolok, mert nem álmodom a gyerekkoromról?
Szóval igazán csodálatos és tartalmas esténk volt, no, meg vasárnapunk.
Majd ha szerzek képeket, akkor azt is mutatok.
Szép hetet mindenkinek!

Nem szoktam...

én ekkora hallgatásba burkolózni, de most valahogy mégis csöndben vagyok. Talán mert túl sok minden történik körülöttem és bennem? Talán.
Tele van az élet meglepetésekkel, örömmel, fájdalommal, szeretettel... És ez így jó.

És mert a dolgok "néha nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk... sokkal jobban... :)))

Jó lenne végre,

ha teljesülne abbéli elhatározásom, hogy nem túlórázom többet. Tegnap este 8-kor, ma 7-kor léptem le. Remélem, holnap nem felejtem el, hogy 14.10-ig van a munkaidőm és akkor fogok kicsekkolni. Szóval gáz, ha az ember folyton a naptárt lesi, hogy mire mennyi a határidő, meg mennyi időm van még megoldani ezt-azt.
Nem értem, miért, de a befejezetlen munkák mindig megvárnak. Szép sorrendben az asztalon. No, nem beszélve arról, hogy az egyik rendszer meg ott villog, ha valamivel késésben vagyok. Becsületére váljék, hogy még abban is mindig segít, hogy adott nap mit kell prioritásban végeznem. Elvileg persze könnyítené a munkám - teszi is - csak az állandó képzések miatt ne lennénk ennyire elhavazva. Na, de majd egyszer talán rendes kerékvágásba kerül minden.
Jó, hogy nem kell a holnapi napon aggódnom. A mai meg úgy volt szép meg kemény, ahogy volt.
Nehéz az élet, de mégis szép... Én legalábbis nagyon élvezem, hogy vagyok ebben a világban :). Remélem, ti is...