Az alábbi bejegyzésben levő vershez nem írtam semmit, rábízva az olvasóra a továbbgondolást. Néhány gondolat azért itt mocorog bennem, amit szeretnék megosztani.
...
Lassan egy éve, hogy meghaltak a szüleink. Egyik főoka volt, hogy elnémultam a blogírásban, hisz ki az, aki épp arra lenne kíváncsi, hogy dolgozom fel ezt a hihetetlen veszteséget. Hallgattam Tapolyai Emőkét, olvastam könyveket és sokszor engedtem, hogy Isten gyógyítsa a szívem. Pl. egy tavaszi napon, amikor azt ígérte, hogy "gyászfátyol helyett illatos olajat ad, a csüggedés helyett öröméneket".
És valóban azt adott: kaptam egy csodálatos társat Andrásban. Egyre jobban felfedezem, mennyire hasonlít drága édesapámra, akinek akkora szíve volt. Nagyon jólesnek a "rózsái", amit nap mint nap ad nekem és jó megélni együtt a naponkénti csodákat... Mert azt valahol mindig találunk...
...
Rájöttem, hogy nagyon-nagyon fontos számomra, hogy őrizzem a szüleimmel kapcsolatos emlékeket. Szinte nincs olyan nap, hogy ne nézzek meg egy-egy fotót róluk. Félek, hogy egyszercsak nem fogom tudni felidézni az arcvonásaikat, hogy megkopik a kép... Nemrég otthon voltunk, Bandi bátyáékat is meglátogattuk, apa testvérét. Figyeltük minden mozdulatát, annyi minden volt, ami apára emlékeztetett: mozgások, mosoly... Aztán felfedeztem, hogy vannak ám olyan vonásaink mindhármunknak, tulajdonságaink, amiket szüleinktől kaptunk. Jó így látni a testvéreimet is. Vannak gyengeségeink persze, de hihetetlen rácsodálkozni azokra a tulajdonságainkra egymásban, amit a szüleinktől örököltünk. Micsoda örökséget kaptunk.
Ilyesféle gondolatok mocorognak bennem emlékezve két csodálatos emberre...

Add nekem - ma...

Add nekem - ma...

Add ide ma nekem a tiszta, fehér rózsákat,
melyeket egy napon síromra akarsz tenni.
Rendezd el a szeretet liliomait
az én legdrágább vázámban.
Add ide nekem őket még ma,
illatuk még megszépíti életemet,
s örömöt szereznek nekem.
Add ide őket ma, mikor szívemet gyötri
a szeretet hiánya.
És azt a tüskét, amit most belém szúrsz,
azt ültesd, ahová való, a sírra.
Eljön a nap, mikor majd
semmit sem fogok rózsáidról tudni
és tüskéid sem fognak
szívemnek fájdalmat okozni.