Ne menjen le a nap a te haragoddal...

hirdeti Kőszeg főterén ez a szobor. Haragot nagyon könnyű gyűjteni: elég néhány keresetlen szó, csípős megjegyzés vagy bántó, hogy az emberben megmaradjanak és mérgezzék. Így teszünk nehézzé kapcsolatokat és így keményedik meg a szívünk.
Nehéz kegyelmet gyakorolni: hátunk mögé vetni minden bántó megjegyzést, felemelni azt, aki fájdalmat okozott. Néha figyelem bent a csoportunkat: elég egy feladat, hogy békéntlenség törjön ki vagy néhány keresetlen szó...
Nem akarom elfelejteni, hogy kegyelemből élő ember vagyok. Isten kegyelméből. Mert amikor a kegyelem eltávolodik, gyakran válunk másokkal szemben "kegyetlenné" és kockára teszünk olyan értékes kapcsolatokat, melyeket hosszú ideig építettünk ki.
Nem szeretném, hogy haraggal érjen véget napom...

Remélem,

nem kapok ki Lilitől, de annyira nagyon jóóóóóó ez a kép Sáriról, no, meg a másik két gyerkőc se semmi... No, most nagyon Pécs hiányom lett, így nagy hirtelen és hiányoztok ti is, Lili.

Csodák az aszfaltdzsungelben

Az ablakomban ülő kis szalmalánykát meglátogatta egy katicabogár. Már éppen indultam volna dolgozni, amikor nekem is megmutogatta magát. Mit ne mondjak: igazi meglepetés volt...
A katicabogaram bebarangolta a majomkenyérfát, a petúniát. Jól érezte nálunk magát...

Aztán az is megtörtént, hogy a munkahelyemen egy csokor virág fogadott. "Csak úgy, Neked" - mondta a kolléganőm. Napokig csodaszép volt...

morzsák

Ha az ember lánya igencsak szorító (szívszorító) helyzetbe kerül, akkor egyrészt megnémul, másrészt csakis ABBA tud kapaszkodni, akinek igencsak jó a terve. Merthogy éltető erőt csakis ez ad.
"... nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem... inkább csitítottam, csendesítettem a lelkem." (Dávid zsoltára)
"Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked." (Ézs.30, 19)
Érdekes ilyen igébe kapaszkodni, amikor hallgat az ég...

25 év

Lehet
25 évet
10 albumot
több mint 50 turnét
több mint 1000 koncertet
egyetlen koncertben összefoglalni?

Lehetetlen, de ízelítőt kaphatunk mindabból, ami az elmúlt 25 évben történt.

2010. szeptember 14.-én a Magyar Continental Singers 25 éves egyszeri és megismételhetetlen jubileumi hangversenye a fővárosi Művészetek Palotájában!

25 év legjobb dalai!

Összefogás olyankor, amikor minden szétesik. Üzenet, amikor már elfogytak a szavak.

Gyere és ünnepelj velünk!
www.continentalsingers.hu

a legmélyebb rétegünkig

"...ahhoz, hogy az igazi csodát meglássam teljesen térdre kell rogyni. Nem megdőlni, meghajolni, hanem mélyen, fejünket lehajtva a legmélyebb rétegünkig leborulni..."

Köszi, Ági

Mindenképpen

"Mindenképpen Nagy-Kasza Noémivel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan" - olvastam egy pályázó e-mailjét. Jót mosolyogtam rajta, hisz mindössze két napja dolgozom a szabi és táppénz után és azért arra gondoltam, hogy írhatta volna múlt héten is, amikor semmiképpen nem ért volna el. Merthogy 2 napon belül válaszolunk a kérdésekre, óhajokra, sóhajokra.
No, fel is hívtam az én kedves pályázómat, aki persze nagyon hálás volt, merthogy én mindig annyit segítek nekik - biztosított erről is. Bevallom, jólesett. Nehéz visszarázódni a pályázatok világába. Igazából csak keresem a helyem. Néha azon kapom magam, hogy máshol járok: gyerekek közt, éppen vigasztalok valakit, és hasonlók. Közben meg a valóság az, hogy a mindennapokban ott ülök egy gép előtt és pályázati dokumentumokon agyalok, no meg feldolgozom legjobb tudásom szerint.
Persze, tudom: most ez a dolgom...
...
"Mindenképpen Istennel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan". Dübörögnek az emberi ötletek, javaslatok és jó volt reggel olvasni, hogy kérhetek Istentől bölcsességet. Mert Ő készségesen és szemrehányás nélkül ad.Kértem. Hiszem, hogy kaptam...

El is felejtkeztem...

arról, hogy a bátorkodós táborozás végén egy csoportképpel egybekötött emléklapot is kaptunk. Meglepett rendesen az a kis idézet, ami a lapra íródott:
"Kezet csak megfogni szabad...
Elengedni vétek...
Ellökni átok...
Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a világot!"
Való igaz, hogy nagyon fontos, hogy ma legyenek embereink és mi is olyanok legyünk, akikhez bátran fordulhatnak. Elmagányosodott, menekülő világunkban igazi kincsek azok az emberek, akik merik megfogni mások kezét. Szeretetből. Odaadással. Semmit sem várva cserébe...
DE van, hogy el kell engedni kezeket, mert adott esetben a másik embernek esetleg fel kell nőnie arra, hogy felelősséget vállaljon az életéért, döntéséért. Van, hogy nagyon is rossz, ha szorongatunk kezeket. Szeretni, csak szabadon lehet és érdemes.
...
Reggel írtam sms-t a főnökömnek, hogy hétfőn megyek. Most érkezett a válasz: "Szia Noé! Gyógyulj meg, ez a lényeg. Gy."
NAGYON jólesett!

Tegnap óta...

látványosan gyógyul a lábam, nemcsak érzésre. Többször nézegettem a napokban, hogy vajon a lilás-kékes szín jó jel-e, meg hogy fog-e esetleg jobbá válni, és végre úgy érzem: valóban fog.
Ma délután rendelt a háziorvosom, gondoltam, bejelentkezem holnapra, ámde az asszisztens felvilágosított, hogy ők nem lesznek, így ma mentem el. Kicsit megviselt az út, de jól esett. Vicces volt, amikor megkérdezték, miért is vagyok táppénzen, hisz tanár lennék. Hja, az, vagy mi a szösz, csak éppen mégis másként ténykedem ebben a világban. No, és az is kiderült, hogy könnyen megúsztam, lehetett volna rosszabb is. Azért örülök, hogy Isten megkímélt a rosszabbtól, valahol a sérüléseinkből is áldás fakad...
Épp keresem.

Akinél nincs lehetetlen

Istennek semmi sem lehetetlen. "Ahol mi hiányosságot látunk, Isten alkalmasságot lát. Ahol mi kudarcot látunk, Isten lehetőséget lát. Ahol mi korlátot látunk, Isten finomítást lát. Ahol mi gyengeséget látunk, Isten erőt lát. Ahol mi halált látunk, Isten életet lát. Ahol mi azt látjuk, ami van, vagy ami eddig volt, Isten azt látja, ami ezután lehet és lesz." Christine Caine

Láthatatlanul...

megcsípte valami a lábfejemet múlt csütörtökön. "Csak" valamit éreztem, nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, a szandáll pántja meg el is takarta, így egész nap tettem a dolgom és csak lefekvéskor tudatosult bennem, hogy valamilyen rovar megtámadott.
Péntek reggel gondoltam: elég lesz egy kis Fenistil, meg biztos gyorsan elmúlik, nem is mutatom meg orvosnak. Hm, egyik nővér azonban "beárult" így nem volt mentség. Sajnos nem volt elég a Fenistil, teljesen begyulladt a lábam, így antibiotikumot is elkezdtem, meg szigorú ágynyugalomra lettem kényszerítve, miután egyértelművé vált, hogy a kis kapillárisok sem mentesültek a méreganyagtól.
Jona értem jött szombat este a táborba (nagyon köszi, Barna, a segítőkészséged és az autód!!!), Viki doktornő még az ő lelkére is kötötte a szigorú ágynyugalmat, folyamatos lábkímélést. Jona a hátán cipelt fel a 2. emeletre, aztán persze jött a testvéri szigor is, miszerint szót kell fogadnom a doktornőnek.
Tegnap meg Andi doktornővel is beszéltem (a tábor orvosigazgatója, hihetetlen ember, orvos), aki konzultált egy sebész kollégával (aki, ha nem a Balatonon nyaralna, meglátogatott volna itthon), no, és ők ketten megnyugtattak, hogy egyelőre szépen alakulnak a dolgok és nem olyan kétségbeejtő az a színváltozás, meg duzzanat, amit tapasztalok.
Igazából nagyon nagy hála van bennem, mert látom, hogy Isten mennyire odafigyel rám és mennyi embert adott mellém. Köszönöm mindnyájatoknak a szeretetet és odafigyelést: Kata mindenben segít, András tegnap ebédet hozott, Marietta is aggódik értem, és még bőven sorolhatnám...
Mielőtt elmentem volna a Bátor Táborba, többen megjegyezték, hogy másképp kellene pihennem. Jómagam tudtam, hogy felüdülés lesz a gyerekek között és ha elfáradok, akkor is másképp, mint a mindennapokban. Úgy látszik, Isten gondoskodott róla, hogy még itthon is pihenjek...