noémi-ruth

szűrők

2012-01-04T21:12:00.003+01:00

Amikor Izráel fiai átkeltek a Jordánon, emlékeztetőt építettek a kövekből, miszerint Isten hűséges volt addig is hozzájuk, és a jövőben is számíthattak a hűségére.

Ha a fájdalom, szomorúság, keserűség szűrőjén át nézem az elmúlt évet, akkor azt mondhatom, hogy elég sok ért ezekből. Vannak napok, amikor azt látom, hogy feldolgozhatatlan veszteség ért szüleink elvesztésével. Vannak napok, amikor ha a fájdalom szűrőjén át nézem az életem, legszívesebben kiszaladnék a világból - ha tudnám, hol van a vége...

DE: ha azon a szűrőn át nézem az elmúlt évet és az életemet, hogy Isten hűséges, onnantól kezdve nyertes vagyok. Isten hűséges karjában hordoz a veszteségben, fájdalmakban is. Isten az, akinek mondja magát. Sosem csap be. Ő az az Isten, akinek a terve tökéletes. Aki tudja, hogy gyermekeinek mi a legjobb. Ezt tapasztaltuk akkor is, amikor azt láttuk: a kezében tartja a szüleinket is, drágának tartja a halálukat is. Megnyugtató és boldogító.

Óév végén - újév kezdetén igazi vallomásként csendült fel az ének:

"Te adsz és elveszel, te adsz és elveszel, a szívem így felel: hogy áldom szent neved."

bontatlan boríték

2011-12-28T01:01:00.002+01:00

többszöri nekifutásra sem megy az alvás... ha kinyitom a szemem, ha becsukom: őket látom. látom a mosolyukat, hallom a hangjukat és borzasztóan fáj, hogy soha többé nem fogom hallani: szeretlek, Lányom! számtalanszor megkérdeztem magamtól az elmúlt hetekben, hogy miért, jóllehet, tudom, hogy bontatlan boríték...

valahol mégsem ocsudtam még most sem föl... az ünnep alatt is többször kezembe vettem a telefonom, hogy halljam őket, beszéljek velük. aztán jött a felismerés, hogy már nem fogunk többet.

tudom, tudom, hogy jó helyen vannak, hogyne tudnám... és mégis iszonyúan fáj, hogy elmentek.

... most imádatom legőszintébb kifejezői: a könnyeim...

Nem is tudom,

2011-12-17T13:06:00.004+01:00

hol kezdjem...
Az elmúlt egy hónap gyökeresen megváltoztatta az életünket. Az események szinte ugyanolyan hirtelen, majdnem azonos folyamattal zajlottak: telefonhívás, rohanás haza majd anya aztán apa elvesztése. Több ponton megdöbbentő és felfoghatatlan hasonlat.
Próbálom összeszedni a gondolataim, mert jelenleg annyira összekuszáltak.
Amikor november 9-én apa és Dávid hívott, hogy anya kómában fekszik a kórházban, felfoghatatlannak tűnt. Hogy lehet? Néhány napja még minden rendben volt...
Gyorsan autóba szálltunk és rohantunk haza. Közben Isten kezébe tettük anyát, abban bízva, hogy a legjobb történik vele (természetesen szívünk mélyén abban reménykedtünk, hogy minden rendbe jön - anya felébred a kómából és még sokáig velünk marad).
Aztán szembesültünk azzal, hogy már csak órái vannak hátra. Lestük az oxigénmaszk emelkedését, minden egyes lélegzetvételt, mely egyre gyengébb lett...
...
... aztán elbúcsúztattuk...
...
Apával sokat beszélgettünk, hogy is legyen tovább. Nagyon szeretett volna otthon maradni, mi szerettük volna, ha velünk van és szerethetjük, gondoskodhatunk róla. Biztosított, hogy majd eljön hozzánk, de még rengeteg teendője van. Mindig is nagyon aktív életét élt.
Sose panaszkodott. Ha kérdeztük, hogy van, evett-e bőségesen, mindig az volt a válasz, hogy ne aggódjunk érte: jól van, minden rendben. Egy dolgot emlegetett, hogy ősz eleje óta eléggé fáj a háta. Mivelhogy a munkája miatt sokat emelt, hajolt, reménykedtünk, hogy most, hogy tél van, pihenéssel rendeződni fog.
Amikor 2 héttel ezelőtt otthon voltunk, azt láttuk, hogy nagyon sokat fogyott és a háta iszonyúan fáj. Az orvos pihenést és injekciós, gyógyszeres kezelést írt elő. Úgy érzékeltük, hogy hat is terápia, 3.-4. napra apa jobban érezte magát. Ismét nagyon el szerettük volna magunkkal hozni Budapestre, de mivelhogy a háziorvos több laborvizsgálatot is kért, megbeszéltük, hogy addig otthon marad és utána elhozzuk. Mindenhová, ahová kellett elment, majd kértem Dávidot, hogy a laboreredményeket olvassa fel nekem a telefonba. Ami miatt aggódtunk, egy kicsit volt magasabb a referencia tartománynál. Megnyugodtunk.
Mégis rossz érzésem volt, András és Jona többször próbált megnyugtatni. Szerda este azt olvastam, hogy "hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek, sőt, a kimenekedést is megadja". Megnyugodtam, hogy Isten kezében tartja a dolgokat, eseményeket.
Csütörtök este hívtam és nagyon gyenge volt a hangja, ráadásul lázas, vacogó. Kértem nagynénémet, hogy rohanjon át hozzá és nézze meg. Aztán ő hívta a mentős nagybátyámat, aki épp ügyeletben volt, és bevitték apát a sürgősségre. Több vizsgálatot elvégeztek. Kb. éjszaka 2 órakor Jonának sikerült beszélnie az orvossal is, apával is. Kérdezte apát, hogy van. A válasza az volt, hogy "most nem vagyok jól, Fiam". Akkor tudtuk, hogy azonnal indulnunk kell, ezt a mondatot soha nem hallottuk tőle.
Éjszaka 2-kor hazaindultunk, és reménykedtünk, hogy minden rendbe jön. Apa meggyógyul és együtt karácsonyozhatunk. Tanácskoztunk, hogy mit is kellene tennünk, ami apának a legjobb.
Aztán hazaérve azonnal rohantunk a kórházba. Apa nagyon gyenge volt és noha nem panaszkodott, láttuk rajta, hogy minden megmozdulása iszonyú fájdalmakkal jár. Jóízűen reggelizett, biztosítottuk róla, hogy nagyon szeretjük, ő pedig arról, hogy mindezt tudja.
Vízit után az orvos konzultációra küldte épp ahhoz az orvoshoz és arra az osztályra, ahol anya meghalt. Mikor az orvos meglátott minket, nagyon ledöbbent azon, hogy apa milyen gyenge lett egy hónap alatt. Álltak az eredményei felett és nem értették, mi lehet az oka. Aztán amikor röntgenről hozták vissza, elvesztette az eszméletét, majd megállt a szíve. Harcoltak az életéért, de noha néhányszor megdobbant a szíve, apa már nem jött vissza. Egy nap híján egy hónappal követte anyát...
Csak zokogni tudtunk a fájdalomtól. Mindannyiunkat sokkolt apa elvesztése. Annyi terve volt még, annyi mindent szeretett volna még elvégezni. Noha nagyon hiányzott neki anya, Istennel harcolta meg a helyzetét, békében.
A fájdalmunk kicsit akkor oldódott, amikor kiderült, hogy rosszindulatú daganat áttéte miatt fájt a gerince. A betegség prognózisa optimális esetben is 36 hónap, tele mérhetetlen fájdalommal és szenvedéssel. Isten ettől mentette meg apát. Szélsebesen magához vitte, oda, ahová apa mindig is nagyon vágyott. Noha iszonyú űrt hagytak maguk után, tudjuk, hogy jó helyen vannak.
Amikor egyeztettünk, hogy mikor is lesz a temetés, keddet láttuk a legmegfelelőbbnek. Aztán döbbentünk rá, hogy december 13-a lesz, anyát pedig november 13-án temettük el...
...
Hihetetlen volt átélni Isten vigasztalását. Apa halála utáni napon az volt ige, hogy "letöröl a szemükről minden könnyet és nem lesz többé gyász, sem fájdalom..." Aztán a temetésen visszaköszönt az az ige, hogy "hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísérteni". Nagyon-nagyon fájt, amikor szembesültünk azzal, hogy anya virágai még pompában vannak.
...
Évek óta őrzök a szívemben egy mondatot: "boldogok vagytok ti, mert Isten méltónak látta a hiteteket arra, hogy ez megtörténjen".
Mindennap nagyon fáj, hogy elvesztettük őket, de tudjuk, hogy igazi, értékes ajándék volt az életük...

Elengedlek, apa!

2011-12-10T13:53:00.002+01:00

Mindig nagyon szerettük es tiszteltuk...
Tegnap edesapank is hazakoltozott...

Anya

2011-11-14T20:10:00.003+01:00

Sosem szeretett előtérben lenni... szerette, ha hattérben, csendben teheti a következő dolgot. Mert azt mindig talált: ha nem itthon, a kertben, ha nem a kertben, akkor egyéb feladatokban...
Ha elfáradt, mindig mondta, hogy 10 percet pihen és folytatja. Nem gondolnám, hogy valaha unatkozott...
Nem jelezte, hogy bármilye is fájna. Tudtuk, hogy a gerince fáj, ezt évek óta hordozta, és ha kicsit gyengélkedett, mindig összeszedte magát és ment tovább...
Váratlanul ért múlt hét szerdán a telefonhívás, miszerint anya kómában fekszik a kórházban. Természetesen azonnal autóba ültünk és hazaszáguldottunk. Útközben még némi reményt kaptunk, amikor apa jelezte, hogy kinyitotta a szemét és mondta neki, hogy jövünk. Sajnos már csak mi tudtunk beszélni hozzá, ő nem reagált semmilyen jelzésünkre. Egészségügyis tanulmányaimat előszedve tudtam, hogy noha kómában van, mindent hall, amit mondunk és ha nem is beszéddel, de más formában is reagálhat. Hihetetlen volt látni, hogyan harcol az életéért. Aztán ez a harc egyre gyengébb lett és röpke másfél nap alatt anya hazaköltözött oda, ahol már nincs harc, szenvedés, fájdalom.
Sokkolóan hatott ránk. Úgy jöttünk haza, hogy anya rendbejön. Szerettünk volna még enni a finom bélesből, sütijeiből, az ő különleges ételeiből. Szerettük volna, ha még látja, hogyan alakul az életünk, ha van, ki drukkol nekünk...
...
Isten az ő imáját hallgatta meg. Sokszor mondta, hogyha mennie kell, arra vágyik, hogy Isten hamar vegye magához, ne kelljen hosszú ideig ápolnunk.
Aztán meg Jona imáját, aki azt kérte Istentől, hogy az történjen, ami anyának a legjobb és csak aztán az, ami nekünk lenne jó. Isten úgy döntött, hogy magához viszi, olyan gyorsan, hogy mindannyiunkat lesúlytott a hír.
DE: azóta is tapasztaljuk annak az Istennek a vígasztalását, szeretetetét, aki az árvák és özvegyek atyja.
Nagyon vágytam arra, hogy Isten vígasztaljon úgy, ahogy csak Ő tud, és tette/teszi. A 84. zsoltár már régóta kedvenc zsoltáram, de tegnap még kedvesebbé vált, Isten válaszát tartalmazza a számomra.
Hálásak vagyunk a rokonainkért, a szatmári gyülekezetért, hogy szeretettel, törődéssel álltak/állnak mellénk, és velünk sírtak gyászunkban, fájdalmunkban és Isten vígasztalását közvetítették felénk.
Hálásak vagyunk a keresztúri gyülekezetért! Köszönjük, hogy imaláncot alkotva hordoztatok bennünket.
Hálásak vagyunk, kedves barátaink, hogy mellettünk vagytok, számíthatunk rátok.

Hálásak vagyunk, hogy csodás édesanyánk volt, Isten ajándéka volt számunkra...

Otthon

2011-11-10T23:09:00.002+01:00

Édesanyánk ma hazaköltözött... Tudjuk, hogy a legjobb helyen van, de nagyon hiányzik nekunk...

...

2011-11-10T13:49:00.000+01:00

...edesanyam komaban fekszik a korhazban. Kerlek, imadkozzatok erte!!!

remény

2011-10-27T20:52:00.003+02:00

"A reménység olajfalevél. A szárazföld jele az özönvíz után. Bizonyíték az álmodozónak, hogy az álmodozás megéri a kockázatot." (Max Lucado - Ahogy szeretni érdemes)

Álmodozom... egyszer talán le is írom... amikor valósággá válik. Addig az álmaim Istenhez visznek közelebb. És aki emlékszik, tudja, hogy van Isten szívében egy "reserved" helyem. (Aki nem hiszi, járjon utána, a sorok közt valahol megtalálja :) ).

Munka, munka és újra munka...

2011-09-27T20:27:00.002+02:00

Való igaz, hogy szótlanságba rekesztettem magam, tudniillik, ha végre hazaérek, igazán örülök, hogy egy kis csend és nyugalom vesz körül. Épp, hogy a legfontosabbakra jut idő. Nagyon hiányzik az olvasás pl. és természetesen úgy próbálom kicsit kárpótolni a hiányát, hogy úton-útfélen, ha csak 1 percet kell is várakozni, máris olvasok, természetesen tömegközlekedés, átszállás értendő ez alatt. Philip Yancey: Kerülő utak a boldogsághoz van terítéken. Totál magával ragad. Olyan emberekről ír, akik igen nagy hatással voltak az életére, pl. Henry Nouwen, Paul Brand, Dosztojevszkij, stb. Olvasva a róluk szóló szemelvényeket, a gyengeségeik is előkerülnek. Néha az ember hajlamos arra, hogy olyan embereket, akiket könyvekből vagy nem teljesen életközelből lát, nagyobbnak, nemesebbnek lássa, mint azokat, akiknek a gyengeségeivel is szembesül nap, mint nap.

Igazán hálás vagyok, hogy megszépíti a napi utazásaimat. Mint ahogy azért is, hogy van Valaki, aki soha nem mond le rólam, akinek kezében vannak a mindennapjaim, az életem. Mostanában, igazán, csak Ő áll mellettem...

Ha aggódnék...

2011-08-24T08:51:00.001+02:00

...hogy tesóim túl sokáig maradnak csöndben, hirtelen kapok egy képet, mely azt bizonyítja, hogy minden rendben. Mindenki találgathat, hogy vajon hol lehetnek éppen :))).

Ami mára nagyon éltető: "A türelem az az erő, ami segít jóhangulatban megélni mindazt, ami minket ér" (Kol. 3,12)
Jó tudni, hogy bármi ér, Isten tenyerén vagyok.

ezért járok ide nővérkedni...

2011-08-03T20:47:00.002+02:00

http://tv2.hu/naplo/video/bator-tabor-onkentes-cimborak-es-hos-barataik

Bármennyire is...

2011-06-01T22:26:00.002+02:00

úgy tűnik: nem aludtam át a májust. Igaz, még nem történt ilyen a blogos történelmemben, hogy kimaradjon egy hónap, de ennek is elérkezett az ideje.

Sokminden volt benne: betanulás, új hely szokás, pakolás, őrségi csodálatos hétvégi túra (erről már nagyon szeretnék fotókat mutogatni, mert tényleg különleges szeglete kicsiny kis országunknak). Szóval a türelem egyszercsak bejegyzést terem. Egyébként meg úgye tudjuk, hogy amiről nem beszélünk, arra annál többet gondolunk. És ez így van, alá kell írnom.

Két dolgot tanulgatok:

- örök igazság: ne szólj szám, nem fáj fejem

- és: "a győztesek soha nem adják fel, akik feladják, soha nem győzhetnek" márpedig mi nem lehetünk a meghátrálás emberei

Nem is tudom, hol...

2011-04-06T19:52:00.003+02:00

... kezdjem. Legjobb lesz az elején, azt hiszem. Januárban jelentkezett a lakástulajdonos azzal a jelzéssel, hogy júniustól szeretne beköltözni. Sejtettem már egy ideje, úgyhogy különösképpen nem lepett meg. Fontolgattam a lehetséges alternatívákat, amikor kiderült, hogy derült égből villámcsapásként Jonának is költöznie kell. No, mint két jó testvér, elhatároztuk, hogy együtt keresünk. Nem vittük túlzásba. Egy kedves barátunknak köszönhetően, fizikailag egyetlen lakást néztünk meg, amibe mindketten egyből beleszerettünk. Köszönjük, Erika!!!

Aztán egyre többször gondolkodtam azon, hogy mostmár muszáj munkát váltanom, amikor is kedves barátnőm megkeresett egy remek ajánlattal, és a munkahelyemen is meghírdetésre került egy munkakör, ami nagyon vonzó volt a számomra. Mivelhogy a második oktatást is magába foglal, megpályáztam. A több forduló után sikerült, egy hete az új munkakörömben dolgozom.

Szóval nagyon izgalmasan alakult a március: munkahelyváltás, költözés, rengeteg helyzet, amit alig láttam át, de végre itt vagyunk az új helyen és nagyon örülünk és hálásak vagyunk Istennek ezért.

Amit leginkább tanultam: ne csak a hegyig lássak, hanem sokkal messzebb. Decemberben amikor átszervezések voltak, úgy éreztem, hogy nincs lehetőségem tovább lépni, és nagyon nehezen éltem meg. Néhányszor a 77. zsoltár szavai határoztak meg, "miért" kérdések Isten felé. És most visszatekintve nagyon-nagyon szégyellem magam, mert Isten látta, mi vár a hegyen túl és már előre tudta, hogy sokkal jobb lesz, mint az, amiben eredetileg reménykedtem. Sokan tudjátok, hogy szívem vágya volt mindig is, hogy taníthassak és az új munkakörömben lesz erre is lehetőségem, sőt, múlt héten már tanítottam és annyira nagyon jó volt! Isten csodálatos.

És hadd idézzem édesapámat, aki amikor nagy-nagy kérdésekkel voltam a szívemben ezt kérdezte: "Kislányom, rá mered-e bízni életedet Istenre?"

700.

2011-03-08T14:26:00.003+01:00

Ez a nagyon szép nőnapra küldött fotó mindenképpen megér egy bejegyzést. Nem mellékesen a 700. bejegyzés. Lassan, de biztosan :P

A döntéshelyzeteim...

2011-03-07T13:15:00.002+01:00

szótlanságba rekesztettek. Újra és újra azon agyalok, hogy a legjobb döntéseket hozzam. A legnehezebb ilyenkor az, hogy az ember lánya mindig csak utólag látja meg, hogy valóban jó döntést hozott-e vagy éppen veri a fejét a falba. Mindenesetre érdekes helyzeteket kapok Istentől és izgatottan várom a folytatást...

A mester dala

A lét szálai szövevényesednek?

Csak engedj a takácsnak,

bízz benne, ki a szövet fölé hajolva

gyönyörködik a minták varázsában.

Te sosem láthatod,

mi szövődik belőled s mire.

Te a mester dalolását figyeld.

(Háló Gyula)

Ha már Egerben jártunk...

2011-02-15T18:51:00.004+01:00

természetesen nem maradhatott ki a bazilika és a vár sem. Igazi élmény volt. Mónika emlékezett egy nagyon jó kávézós helyre, ahol eszméletlen finom kávék voltak, no meg teljesen régmúltat idézett a kávézó a függönyökkel, asztalokkal, berendezéssel. Úgy éreztük, hogy kb. 100 évet visszamentünk az időben. Csodás élmény volt...

Eger vára új védője, reszkessetek törökök...

Még megvan a blog...

2011-02-10T09:17:00.002+01:00

...csak az írója marad mostanában túlságosan csöndben. Aki ismer, tudja, hogy ilyenkor vannak igazán rágnivaló gondolataim. Csak fokozva lett a hétvégén, amikor MEKDSZ téli táborban voltam Egerben (www.mekdsz.hu). Sch. Tamáséknak köszönhetem, mert nem hagytak békén, hogy menjek már, hogy végre találkozzunk. Pécsi életem óta ugyanis nem találkoztunk személyesen. Így a hétvége jelentős részét Mónikával töltöttem, igazi, mély beszélgetésekkel, no, meg Ilussal, Kingával, Jonával és még egy-két emberrel. Nagyon sokat jelentett az is, ahogy Isten dolgozott a szívemben, életemben.
A tegnapi hcs est meg jó nagy fejtörést okoz azóta is bennem. Arról beszélgettünk ugyanis, hogy elvileg mi vagyunk a föld sója, de az írás szerint ha a só megízetlenül, akkor kidobják (Mt. 5:13-16). Átkapcsolva arra, hogy Isten sóként lát bennünket, nagyon jó lenne, ha végig ízes maradna az életünk. Isten látta a dillemáimat és olyan jó volt, hogy ma reggel meg arról biztosított, hogy ő már előre elkészített jócselekedeteket, hogy azokban járjak (Ef. 2). Kíváncsian várom, hogy mára ez mit is jelent konkrétan :))).

Képek majd lesznek a hétvégéről, addig is türelem :)))), mert az képeket terem...

that all is well

2011-01-24T21:07:00.002+01:00

Se perc alatt telnek a napok, és jééé, már megint régen írtam ide. Jóóóól megfontolom mostanság, hogy mi is kerüljön ide. Na, jó, nem, csak nem akarok szomorú gondolatokat ideírni.
Dióhéjban amire igazán jó emlékezni az elmúlt napokból:
- Chopin est Jonával. Sose gondoltam, hogy Jona tesóm ekkora rajongója, de hát, az ember lánya mindig tanul - még a testvéréről is
- lelkigondozás képzés - ahol most is sokat tanultam Istenről és emberekről. Csak remélni tudom, hogy adott helyzetekben jól teszem, mindenesetre tanulom az embereket Istenre bízni - már ez is nagy lépés
- egy csodás szombat délután, amikor a gyülekezetről tanulhattunk. Azóta is ízlelgetem az ott hangzottakat
A munkás hétköznapok ugyanakkor nagyon aggasztanak. Keresem a kompenzálási lehetőségeket, de mostanában nem látom és nincs erőm keresgélni sem.
Három gondolat forog bennem:
" fölépítelek és fölépülsz..." - mondja Isten
"Kétlem, hogy az Úr rendszeresen az én bajaimhoz igazítaná teendőit" - sajnos nem írtam fel, hogy ki mondta :(
"... that all is well. All is going according to plan. Trust that there is a bigger picture. Trust that life is unfolding as it should."
Kapaszkodom.

...

2011-01-12T20:59:00.001+01:00

Na, jó, néha azért hátranéztem, de csak néhány másodpercre vettem le a szemem az Északi tengerről és a többi gyönyörűségről...

Egyszerűen gyönyörű...

2011-01-12T20:44:00.001+01:00

Istennél mindig röpdolgozatok vannak

2011-01-09T12:40:00.002+01:00

Mostanában sokszor tapasztaltam ezt. Isten többször vizsgáztatott türelemből, szeretetből, odaszánásból, és töredelmesen bevallom: megbuktam. Nos, mondhatom, hogy itt jön be a képbe Isten kegyelme, de akkor is nagyon fáj, hogy ilyen vagyok...
A másik nagy gondom, hogy szeretek előre látni, tervezni, közben meg Isten a sötétben tart. Nehéz bizalom ez. Pedig nagyon igaza van Rejtő Jenőnek a következő mondatában: "Az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe."
Remélem, egyszer eljutok oda, hogy vakon is megbízom Benne és nem kérek folyton magyarázatokat.

Újra itthon

2011-01-09T12:29:00.003+01:00

Furcsa újra itthon lenni... Ha az ember két tömény hetet van egy csodálatos országban, ami szemet és lelket gyönyörködtető, nehezen talál vissza - legalábbis én. Kalandos volt az odaútunk meg a hazatérésünk is. Odarepüléskor az első gép késett kb. fél órát, így lekéstük a csatlakozást. Hazafelé jövet pedig olyan veszélyesek voltak az útviszonyok, hogy egy kamiont menteni kellett, de emiatt elég hosszú ideig várnunk kellett - közben elment az a vonat, amire akciósan kaptunk jegyet, így a következőre a teljesárút kellett megvennünk. Drammenben aztán felsővezeték szakadás miatt át kellett szállnunk buszokra, végül így jutottunk el Oslóba késő estére. Így az Oslóban tervezett városnézés elmaradt, annál inkább megcsodálhattuk a norvégok emberségét, alkalmazkodásukat a változásokhoz és a segítőkészségüket.
A térképen Stavangert emelném ki, amikor odarepültünk, Nimród várt minket, majd autóval folytattuk utunkat az úticél, azaz Flekkefjord felé, mely röpke 120 km-re fekszik Stavangertől.
Egy életreszóló élménnyel jöttünk haza.

Ezen a napon...

2011-01-03T00:05:00.001+01:00

...sokminden történt a világ történelmében. Többek között:
- X. Leo pápa kiközösítette Luthert
- erdélyi nemesek felajánlják Rákóczinak a fejedelmi trónt
- George Washington győzelmet arat Princetonnál
- megszületett J. R. R. Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész
- egyiptomi kutatásai során Howard Carter angol régész feltárja Tutanhamon fáraó szarkofágját a Királyok Völgyében Luxorban
- megszületett Sólyom László köztársasági elnök
- először hajtanak végre szívátültetést Magyarországon
- meghal A. H. Heineken holland sörgyáros
...
Ezen a napon döntöttünk úgy Ruth-al, hogy márpedig mi meg szeretnénk végre látni ezt a világot, elég nagy fejtörést okozva szüleinknek. Ruth már akkor a legjobb Otthonba költözött, jómagam meg majdnem utána mentem, aztán két hónap után mégis itt ragadtam. Azt hiszem, nem véletlenül...

Szebbnél szebb helyeken...

2011-01-02T22:25:00.004+01:00

járunk a napokban. Nem bírtam ki, hogy most két fotó ne kerüljön ide is. Már pénteken terveztük,hogy Hidrára is elmegyünk - Flekkefjordról komppal megközelíthető sziget -, de lekéstük a kompot, így végülis más helyekre mentünk. Akkor még elég nagy hó volt, aztán délután megindult a nagy olvadás. Tegnapra is terveztük, de a csúszós, megfagyott utak miatt végül Flekkefjord környékén túráztunk. Aztán ma amikor végre megérkeztünk Hidrára, úgy éreztem, hogy Isten gondoskodott még az olvadásról és a fagyásról is. Hisz, ha nagy hó lett volna, nem találtam volna annyi zuzmó, moha, fenyő és egyéb kincseket, nem beszélve arról, hogy teljesen jól járható volt az út. Így végre életemben először, megtekinthettem az Északi tengert. Valami csodálatos...
A sziget is az volt...
Aztán este gyüliben is voltunk, jó volt, hogy angolul is énekeltünk. Isten hihetetlen. Itt is megszólalt...

BÚÉK

2011-01-01T20:30:00.002+01:00

Boldog Új Évet kívánok mindnyájatoknak és Isten áldását életetekre!

A felhők fölött mindig süt a nap?

2010-12-29T21:14:00.003+01:00

Tegnapelőtt láthattam először, milyen a felhők fölött utazni vagy éppen a felhőkben... Emőkéék meghívásának engedve ugyanis éppen Oslo felé repültünk. Ahogy egyre kisebbek lettek a települések, aztán márcsak a felhők látszottak, azon gondolkodtam, hogy vajon Istennek miért is vagyunk olyan értékesek, hogy személyesen törődik velünk. Fentről teljesen más a kép - az már biztos.
A gép késése miatt lekéstük a csatlakozást, de aztán két órával később már ismét a felhők fölött voltunk Stavanger felé tartva - hála A.-nak, aki nagyon jól vette az akadályokat. Ismét más kép, hisz már sötét volt. A gépen legalább 8 csecsemő, több kisebb gyerek, akik kicsit nehezebben viselik az utazást, de hamar odaérünk ennek ellenére. Reménykedtem, hogy Nimród, amíg vár ránk, felpakolta magát olvasnivalóval. Aztán egyszercsak ott is voltunk és mint kiderült, Nimródnak volt könyve :). Aztán márcsak 2 óra autóval és megérkeztünk Flekkefjordba.
És most itt vagyunk sokáig és örülünk minden szépnek és jónak.
Képek majd csak otthon lesznek.
Nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk Norvégiában.

Nem tudom, mikor...

2010-12-13T13:25:00.004+01:00

de biztos lesz másik biciklim :). Szerintetek melyiket válasszam? :) :) :)

A hétvégén rájöttem, teszem hozzá - ismételten -, hogy Isten szemefénye vagyok. Ő pedig így nyilatkozik: "aki titeket bánt, a szemem fényét bántja."

Felfoghatatlan...

2010-12-11T21:07:00.002+01:00

számomra, hogy ellopták a biciklimet. Odatettük most is Katával, ahol télen pihentek, erre ma csak az övé volt ott, az enyém szőrén-szálán eltűnt. Nem mondhatnám, hogy nem bánt a dolog.
Az egyetem kezdetekor nagyon vágytam egy biciklire és elképzeltem ahogy száguldom Pécs dimbes-dombos részein, de a kis részmunkaidős fizetésemből épp hogy ki tudtam fizetni a fizetnivalókat, félretevésről meg csak álmodoztam. Aztán volt egy félév, amikor pihentem és "csak" dolgoztam, meg egyszer egy döntésem kapcsán Isten meglepett egy biciklivel. Merthogy biztosan tudom, hogy ő volt, aki látta vágyaimat és ő vezetett akkor is, amikor lelkiismeretemet követve önadózást választottam. Aztán megéltem sok-sok száguldást kórház és otthon között, meg volt részem jópár zempléni meg kórházi szervezésű biciklitúrákban, szóval nagyon sok szép emlékem van, és nagyon hálás a szívem.
Nehezen élem meg, hogy valaki eltulajdonította a paripámat, de hinni akarom, hogy van egy nagyobb kép...

Mimikulássssssss

2010-12-07T09:17:00.002+01:00

Nem felejtkezett el rólunk sem a hangár Miklása. "Hohohohóóóóóó" kiáltással fogadott tegnap reggel bennünket. Aztán csak növekedtek a jobbnál-jobb meglepetések. Egy kis fénypont a szürke napokban. Egy kis melegség, szeretet, egymásra figyelés. És máris könnyebb átvészelni a nyomasztó és sokszor kétségbeejtő helyzeteket.
No, nemcsak ezért...

"meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk"

2010-12-05T18:13:00.001+01:00

HITÜNK TITKAIRÓL

(...) Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. (Pilinszky János)

A Te történeted

2010-11-14T19:59:00.003+01:00

Nem volt nagy családja. Mindössze egyetlen szem, 12 éves kislánya. S egyszercsak nagyon beteg lett. Futott, futott Ahhoz, akiről hallotta, hogy gyógyít. Hátha az ő kislányát is...
...
Orvosokra költötte szinte mindenét. Már csak egyetlen reménye maradt... "Ha csak a ruháját megérintem..." Nem maradhatott titokban, mert Jézust érdekelte a története, elejétől végig.
...
Futnak a szolgák, hogy ne fáradjon. A kislány meghalt. Szinte tőrdöfés egy apai szívnek. Mégis választhat, hogy Jézusnak hisz vagy a hírnek, a körülményeknek. S ő az elsőt választja. Mindenek ellenére. Jézust érdekelte az ő története is.

Jézusnak fontos a te és az én történetem is... Kezdem az elejétől...

Hihetetlen...

2010-11-08T21:40:00.002+01:00

...de fát ültettek a hétvégén az utcánkban. 15-t!!! Mert ugyebár nagy-nagy örömömben végigszámoltam. Anno, ez volt egyik szomorúságom, hogy rideg, fátlan az utcánk, és ime: lettek fáink. Már a bokroknak is naaaaaaagyon örültem, de most aztán! Csak megmaradjanak és növögessenek...
Apró örömök a mindennapokban. Mint az is, hogy lesz diákom :) :) :) és biokémiázni fogunk. És már várom a csillogó szemeket.

Nem szokott...

2010-11-07T17:49:00.004+01:00

munkaidőben hívni, de múlt héten egyszercsak A. hívott. Nem is akármire, mint orhidea és bromélia kiállításra invitált.
Íme a gyönyörűségek...

Mostanában...

2010-10-19T22:04:00.002+02:00

Ágúr mondása jellemző rám, aki így kiáltott: "Elfáradtam, Istenem!" (Péld. 30:1)
Belefáradtam a kérdésekbe, a mindennapokba, az égető válasz-keresésekbe. Néha megfogalmazódik bennem, hogy nem találom az útam. Eltévedtem. Eltévedtem?

Egyetlen ige pislákol bennem (szabad fordításban): "Miért mondod ezt, Noémi, miért beszélsz így, Ruth: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."
(Ézs. 40: 27-31)

Nem szeretem...

2010-10-04T22:05:00.002+02:00

ha munka közben valaki megzavar - bevallom töredelmesen. Szeretem, ha hagynak dolgozni, ha hagyják, hogy azt tegyem, amit reggel olyan szépen elterveztem. Annak ellenére, hogy már több, mint egy éve tapasztalom, hogy ez sajnos nem így működik, én azért mindennap megpróbálom tartani magam a napi tervhez. Mármint ahhoz a tervhez, ami az én szememben a jó terv.
...
Aztán elég gyakran kapok kérdéseket, megoldandó feladatokat, amikkel rendszeresen felborulnak ezek a reggeli tervek. Aztán meg szépen elgondolkodom rajta, hogy ember- vagy feladatközpontú vagyok. Sajnos néha fontosabb a feladat, mert azt gondolom, hogy haladni kell. Közben meg elveszítem azt, ami sokkal fontosabb: az az ember, aki biztos benne, hogy segítek, számíthat rám.
...
Jézusra, miközben mérhetetlen feladatok nehezedtek, ideje nagy részét azzal töltötte, hogy segítette az embereket. Ő ezt a példát hagyta rám is - többek között. Az Írás szerint egyik legsűrűbb napja végén, "napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét, ő pedig mindegyikükre rátette a kezét és meggyógyította őket." (Luk. 4:40).

Henry Nouwen írja: "Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy idős professzorral a Notre Dame-i Egyetemen. Visszatekintve hosszú tanári pályafutására, ez az idős ember, tekintetében némi huncut mosollyal, ezt a következtetést vonta le: "Mindig panaszkodtam, hogy folyton megzavarnak a munkámban, míg lassacskán rájöttem, hogy ezek a váratlan megszakítások jelentik a valódi munkát".

Nem szeretném elveszíteni a valódi munkámat...

A titkok az Úréi

2010-10-03T17:14:00.002+02:00

"Anyám apja ács volt. Azon a bizonyos napon éppen ládákat készített azoknak a ruháknak, melyeket gyülekezete akart kínai árvaházaknak küldeni. Hazafelé benyúlt az ingzsebébe, hogy elővegye a szemüvegét, de nem találta. Amikor gondolatban visszapergette, hogy előtte mit tett, rájött, mi történt. A szemüvege észrevétlenül kiesett a zsebéből és belepottyant az egyik ládába, amelyet már beszögelt. Vadonatúj szemüvege úton volt Kínába!
A nagy gazdasági világválság a tetőpontjára hágott és nagyapának hat gyereke volt. Éppen aznap reggel költött húsz dollárt arra a szemüvegre. Már a gondolatától is düh fogta el, hogy újat kell vennie. - Ez nem igazság - mondta Istennek, miközben kétségbeesetten hajtott haza. - Hűségesen áldoztam az időmet és a pénzemet a szolgálatodra, és most ezt kapom.
Hónapokkal később az árvaház igazgatója szabadságon járt az Egyesült Államokban. Minden olyan gyülekezetet meg akart látogatni, amelyek támogatták kínai munkáját, és egy vasárnap nagyapám kis gyülekezében is prédikált Chicagóban. A misszionárius megköszönte az emberek hűséges támogatását. - De mindenek fölött - mondta - köszönetet kell mondanom a szemüvegért, amelyet tavaly küldtetek. Tudjátok, a kommunisták lerombolták az árvaházat, és mindent elpusztítottak, még a szemüvegemet is. Kétségbe voltam esve. Még ha lett is volna pénzem, egyszerűen lehetetlenség lett volna szemüveget szerezni. Nemcsak hogy nem láttam jól, még fejfájás is gyötört minden nap, úgyhogy munkatársaimmal nagyon sokat imádkoztunk szemüvegért. Ekkor érkeztek meg a ládáitok. Amikor munkatársaim levették a ládák tetejét, legfelül egy szemüveget találtak.
A misszionárius elég hosszú szünetet tartott, hogy a hallgatóság felfogja az elhangzottak jelentőségét. Majd még mindig a csoda hatása alatt így folytatta:
- Testvérek, amikor felpróbáltam a szemüveget, olyan volt, mintha recepre adták volna. Meg szeretném köszönni nektek, hogy részesei voltatok a csodának.
Az emberek hallgatták, és örültek a szemüveg csodájának. De a misszionárius biztosan egy másik gyülekezzel keveri össze őket, gondolták. A tengeren túlra küldendő holmik listáján nem szerepelt szemüveg. Ám egy egyszerű ács, aki csendben ült a hátsó sorokban, és akinek az arcán könnyek folytak végig, megértette, hogy az ácsok Ácsa nem mindennapi módon használta őt fel."
(Linda Dillow: Áldások könyve)

A növekedés nem jár lármával...

2010-09-27T10:22:00.002+02:00

tartja egy beuroni felírat. Mostanában látom magamon, hogy minden területen nagyon nagy szükségem van a növekedésre és a fejlődésre. Ezért különösen örültem annak, hogy a ma reggeli csendességemben épp erről beszélt Isten.
No és hogyan tudok növekedni?
1. Megvan bennem a képesség és az önfegyelem ahhoz, hogy lelkileg tápláljam magam.
2. Tudom, hogy nem arra születtem, hogy kiszolgáljanak, és hogy csak mások felé való szolgálattal tudom az Urat szolgálni.
3. Megértem, hogy az érzéseim megbízhatatlanok, így inkább hitben járok és Isten Igéjére támaszkodom. - Most értettem meg, hogy egy lelkipásztor miért írta ki a következőt az íróasztalára: "Bármilyenek is az érzéseim, Isten szeret." - Mennyire igaza van!
4. Felismerem, hogy próbára leszek téve, ezért elkötelezem magam arra, hogy ne az emberi ösztönök, hanem a Szentírás alapelvei szerint élek.
5. Tudom, hogy az igazi megelégedettség egyedül abból származik, ha felismerem és megcselekszem Isten akaratát.
(Bob Gass - Mai ige segített a gondolkozásban)

A nagy betűs élet

2010-09-15T13:05:00.003+02:00

1-es villamos. Lágymányosi híd végállomása. Már csak 3-an szállunk le: egy fiatal srác és egy idősebb férfi, valamint jómagam. A villamosvezető valamiért hátratolat. A fiatal srác hangosat kiált. Az idősebb férfi a villamos alatt.
...
Mentők, tűzoltók néhány perc alatt a helyszínen. A bácsinak mégis ennyi volt az élet.
Vajon hogyan fognak rá emlékezni? Milyen volt az élete? Vajon volt-e lehetősége találkozni Istennel? Boldog volt vajon? Kérdések egymás után.
Belül siratom...

Ne menjen le a nap a te haragoddal...

2010-08-30T20:40:00.002+02:00

hirdeti Kőszeg főterén ez a szobor. Haragot nagyon könnyű gyűjteni: elég néhány keresetlen szó, csípős megjegyzés vagy bántó, hogy az emberben megmaradjanak és mérgezzék. Így teszünk nehézzé kapcsolatokat és így keményedik meg a szívünk.
Nehéz kegyelmet gyakorolni: hátunk mögé vetni minden bántó megjegyzést, felemelni azt, aki fájdalmat okozott. Néha figyelem bent a csoportunkat: elég egy feladat, hogy békéntlenség törjön ki vagy néhány keresetlen szó...
Nem akarom elfelejteni, hogy kegyelemből élő ember vagyok. Isten kegyelméből. Mert amikor a kegyelem eltávolodik, gyakran válunk másokkal szemben "kegyetlenné" és kockára teszünk olyan értékes kapcsolatokat, melyeket hosszú ideig építettünk ki.
Nem szeretném, hogy haraggal érjen véget napom...

Remélem,

2010-08-27T20:00:00.003+02:00

nem kapok ki Lilitől, de annyira nagyon jóóóóóó ez a kép Sáriról, no, meg a másik két gyerkőc se semmi... No, most nagyon Pécs hiányom lett, így nagy hirtelen és hiányoztok ti is, Lili.

Csodák az aszfaltdzsungelben

2010-08-27T19:33:00.002+02:00

Az ablakomban ülő kis szalmalánykát meglátogatta egy katicabogár. Már éppen indultam volna dolgozni, amikor nekem is megmutogatta magát. Mit ne mondjak: igazi meglepetés volt...
A katicabogaram bebarangolta a majomkenyérfát, a petúniát. Jól érezte nálunk magát...

Aztán az is megtörtént, hogy a munkahelyemen egy csokor virág fogadott. "Csak úgy, Neked" - mondta a kolléganőm. Napokig csodaszép volt...

morzsák

2010-08-25T08:46:00.002+02:00

Ha az ember lánya igencsak szorító (szívszorító) helyzetbe kerül, akkor egyrészt megnémul, másrészt csakis ABBA tud kapaszkodni, akinek igencsak jó a terve. Merthogy éltető erőt csakis ez ad.
"... nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem... inkább csitítottam, csendesítettem a lelkem." (Dávid zsoltára)
"Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked." (Ézs.30, 19)
Érdekes ilyen igébe kapaszkodni, amikor hallgat az ég...

25 év

2010-08-16T21:06:00.003+02:00

Lehet
25 évet
10 albumot
több mint 50 turnét
több mint 1000 koncertet
egyetlen koncertben összefoglalni?

Lehetetlen, de ízelítőt kaphatunk mindabból, ami az elmúlt 25 évben történt.

2010. szeptember 14.-én a Magyar Continental Singers 25 éves egyszeri és megismételhetetlen jubileumi hangversenye a fővárosi Művészetek Palotájában!

25 év legjobb dalai!

Összefogás olyankor, amikor minden szétesik. Üzenet, amikor már elfogytak a szavak.

Gyere és ünnepelj velünk!
www.continentalsingers.hu

a legmélyebb rétegünkig

2010-08-15T18:21:00.002+02:00

"...ahhoz, hogy az igazi csodát meglássam teljesen térdre kell rogyni. Nem megdőlni, meghajolni, hanem mélyen, fejünket lehajtva a legmélyebb rétegünkig leborulni..."

Köszi, Ági

Mindenképpen

2010-08-10T20:02:00.003+02:00

"Mindenképpen Nagy-Kasza Noémivel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan" - olvastam egy pályázó e-mailjét. Jót mosolyogtam rajta, hisz mindössze két napja dolgozom a szabi és táppénz után és azért arra gondoltam, hogy írhatta volna múlt héten is, amikor semmiképpen nem ért volna el. Merthogy 2 napon belül válaszolunk a kérdésekre, óhajokra, sóhajokra.
No, fel is hívtam az én kedves pályázómat, aki persze nagyon hálás volt, merthogy én mindig annyit segítek nekik - biztosított erről is. Bevallom, jólesett. Nehéz visszarázódni a pályázatok világába. Igazából csak keresem a helyem. Néha azon kapom magam, hogy máshol járok: gyerekek közt, éppen vigasztalok valakit, és hasonlók. Közben meg a valóság az, hogy a mindennapokban ott ülök egy gép előtt és pályázati dokumentumokon agyalok, no meg feldolgozom legjobb tudásom szerint.
Persze, tudom: most ez a dolgom...
...
"Mindenképpen Istennel szeretnék egyeztetni - kizárólagosan". Dübörögnek az emberi ötletek, javaslatok és jó volt reggel olvasni, hogy kérhetek Istentől bölcsességet. Mert Ő készségesen és szemrehányás nélkül ad.Kértem. Hiszem, hogy kaptam...

El is felejtkeztem...

2010-08-06T11:46:00.003+02:00

arról, hogy a bátorkodós táborozás végén egy csoportképpel egybekötött emléklapot is kaptunk. Meglepett rendesen az a kis idézet, ami a lapra íródott:
"Kezet csak megfogni szabad...
Elengedni vétek...
Ellökni átok...
Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a világot!"
Való igaz, hogy nagyon fontos, hogy ma legyenek embereink és mi is olyanok legyünk, akikhez bátran fordulhatnak. Elmagányosodott, menekülő világunkban igazi kincsek azok az emberek, akik merik megfogni mások kezét. Szeretetből. Odaadással. Semmit sem várva cserébe...
DE van, hogy el kell engedni kezeket, mert adott esetben a másik embernek esetleg fel kell nőnie arra, hogy felelősséget vállaljon az életéért, döntéséért. Van, hogy nagyon is rossz, ha szorongatunk kezeket. Szeretni, csak szabadon lehet és érdemes.
...
Reggel írtam sms-t a főnökömnek, hogy hétfőn megyek. Most érkezett a válasz: "Szia Noé! Gyógyulj meg, ez a lényeg. Gy."
NAGYON jólesett!

Tegnap óta...

2010-08-05T23:59:00.003+02:00

látványosan gyógyul a lábam, nemcsak érzésre. Többször nézegettem a napokban, hogy vajon a lilás-kékes szín jó jel-e, meg hogy fog-e esetleg jobbá válni, és végre úgy érzem: valóban fog.
Ma délután rendelt a háziorvosom, gondoltam, bejelentkezem holnapra, ámde az asszisztens felvilágosított, hogy ők nem lesznek, így ma mentem el. Kicsit megviselt az út, de jól esett. Vicces volt, amikor megkérdezték, miért is vagyok táppénzen, hisz tanár lennék. Hja, az, vagy mi a szösz, csak éppen mégis másként ténykedem ebben a világban. No, és az is kiderült, hogy könnyen megúsztam, lehetett volna rosszabb is. Azért örülök, hogy Isten megkímélt a rosszabbtól, valahol a sérüléseinkből is áldás fakad...
Épp keresem.

Akinél nincs lehetetlen

2010-08-05T16:17:00.000+02:00

Istennek semmi sem lehetetlen. "Ahol mi hiányosságot látunk, Isten alkalmasságot lát. Ahol mi kudarcot látunk, Isten lehetőséget lát. Ahol mi korlátot látunk, Isten finomítást lát. Ahol mi gyengeséget látunk, Isten erőt lát. Ahol mi halált látunk, Isten életet lát. Ahol mi azt látjuk, ami van, vagy ami eddig volt, Isten azt látja, ami ezután lehet és lesz." Christine Caine

Láthatatlanul...

2010-08-02T10:10:00.003+02:00

megcsípte valami a lábfejemet múlt csütörtökön. "Csak" valamit éreztem, nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, a szandáll pántja meg el is takarta, így egész nap tettem a dolgom és csak lefekvéskor tudatosult bennem, hogy valamilyen rovar megtámadott.
Péntek reggel gondoltam: elég lesz egy kis Fenistil, meg biztos gyorsan elmúlik, nem is mutatom meg orvosnak. Hm, egyik nővér azonban "beárult" így nem volt mentség. Sajnos nem volt elég a Fenistil, teljesen begyulladt a lábam, így antibiotikumot is elkezdtem, meg szigorú ágynyugalomra lettem kényszerítve, miután egyértelművé vált, hogy a kis kapillárisok sem mentesültek a méreganyagtól.
Jona értem jött szombat este a táborba (nagyon köszi, Barna, a segítőkészséged és az autód!!!), Viki doktornő még az ő lelkére is kötötte a szigorú ágynyugalmat, folyamatos lábkímélést. Jona a hátán cipelt fel a 2. emeletre, aztán persze jött a testvéri szigor is, miszerint szót kell fogadnom a doktornőnek.
Tegnap meg Andi doktornővel is beszéltem (a tábor orvosigazgatója, hihetetlen ember, orvos), aki konzultált egy sebész kollégával (aki, ha nem a Balatonon nyaralna, meglátogatott volna itthon), no, és ők ketten megnyugtattak, hogy egyelőre szépen alakulnak a dolgok és nem olyan kétségbeejtő az a színváltozás, meg duzzanat, amit tapasztalok.
Igazából nagyon nagy hála van bennem, mert látom, hogy Isten mennyire odafigyel rám és mennyi embert adott mellém. Köszönöm mindnyájatoknak a szeretetet és odafigyelést: Kata mindenben segít, András tegnap ebédet hozott, Marietta is aggódik értem, és még bőven sorolhatnám...
Mielőtt elmentem volna a Bátor Táborba, többen megjegyezték, hogy másképp kellene pihennem. Jómagam tudtam, hogy felüdülés lesz a gyerekek között és ha elfáradok, akkor is másképp, mint a mindennapokban. Úgy látszik, Isten gondoskodott róla, hogy még itthon is pihenjek...

morzsák

2010-07-29T07:33:00.003+02:00

Ha háttérben dolgozik az ember egészségügyisként, nem valószínű, hogy bárki is megkérdezné, hogy is érzi magát. Mégis megtörténik, hogy egyszercsak már nem "észrevehetetlen" a munka. Sokminden nagy és apró dolog történik errefelé. A tegnapi megbeszélésen mesélte az egyik nővér, hogy amikor az egyik házban osztotta a gyógyszereket, az egyik kislány szerzett maga mellé egy tolmácsot és azt kérdezte:
- Te mindennap megkérdezed tőlünk, hogy is vagyunk. Most én szeretném megkérdezni tőled, hogy vagy?
V. elmesélte, hogy nagyon örül, hogy itt lehet köztük. A kislány megdöbbenve hallgatta, hogy V., aki külföldön dolgozik, csak azért jött haza szabadságra, hogy itt lehessen velük és gondoskodjon az eü ellátásukról.
...
Á. a magaskötélpályán próbálta volna ki a legnehezebb elemet, ám mégsem mert legugrani kb. 20 m magasból, inkább lemászott. Ezután kipróbálta az összes, egyéb elemet, majd ismét odaállt a bátorkodást vezető fiúk elé és azt mondta, hogy újra meg szeretné próbálni. Felment és leugrott...
No comment.

...ahol mindig süt a Nap

2010-07-24T15:00:00.003+02:00

Már rég tervezem, hogy végre megszólalok, de most is csak röviden sikerül. Köszi "lesz?" a kedves mondatot, hogy mikor folytatom a blogot. Igazából nem volt tervem ennyire elhanyagolni, de sokszor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk (van, hogy sokkal jobban :)). Az elmúlt hónapban szinte aludni jártam haza a munkahelyemről, aztán múlt héten végre beláttam, hogy ez így nem mehet tovább. Majdnem lemondtam a Bátor Tábori nővérkedésről, aztán végülis a főnököm azt mondta, hogy "na, azt le ne mondd". Így most itt vagyok a Bátor Táborban - http://www.batortabor.hu/. Mivelhogy nyughatatlan lélek vagyok és nagyon szeretem a kihívásokat, most nemzetközi hétre jöttem. Épp az ebédnél ültünk, amikor betoppant az első, külföldi kis csapat. Nagy taps volt egyrészt a fogadtatásuk, jómagam majdnem elsírtam magam, hisz ezek a gyerekek hősök a szememben: nem is olyan régen még az életükért harcoltak. És most itt vannak, csillogó szemekkel és készen a, mindenféle jóra és szépre, ami velük történhet ezekben a napokban. Én meg hálás vagyok, hogy részese lehetek a mosolyuknak, örömüknek.
Ennyi bevezetőnek. Folyt. köv.
Addig is Bátor Tábor - Ahol mindig süt a nap.

Harag és megbocsátás

2010-06-21T10:37:00.002+02:00

Kikívánkozik belőlem...
A múlt hét minden napján a harag kezeléséről és a megbocsátásról tanított Isten. Tudtam, hogy előbb-utóbb jönni fog a gyakorlati alkalmazás, ami szerdáig váratott magára. Történt ugyanis, hogy egy nagyon kellemetlen hírt kellett közölnöm az egyik pályázómmal és enyhén szólva nem éppen kellemes szavakkal illetett majd rámcsapta a telefont. Nos, nem a legjobban viseltem. Igazából eldöntöttem, hogy eztán nem leszek segítőkész, sőt, többet ezzel a pályázóval szóba sem állok. Hm. Másnap kerestek a VPOP-tól, hogy megoldást találjunk a helyzetre és persze kérte az ügyintéző, hogy nyugtassam meg az emberkémet is. Először persze a korábbi döntés volt bennem, hogy nem akarok többet beszélni vele, aztán eszembe jutott, hogy reggel ugyanakkor azt olvastam, hogy úgy zárjam le a napjaimat, hogy rendezett a kapcsolatom Istennel és emberekkel, így mégis beszéltem vele. Bocsánatot kért a korábbi viselkedéséért és rendeztük a helyzetet. Mit ne mondjak: teljesen másképp telt a napom, sőt, tele volt a szívem hálával Isten felé azért, hogy nem kell hordoznom magamban a haragot.
Örülök, hogy nem elméleti Istenem van, hanem nagyon is gyakorlati helyzetekbe helyez. Jó vele élni...

Borsószem királykisasszony

2010-06-06T20:06:00.002+02:00

Talán gyermekkorból felrémlik még némelyeknek ez a mese, amely arról szól, hogy egy királyfinak olyan feleséget keresnek, akinek egy kis kényelmetlenség, mondjuk sok-sok réteg alatt egy szem borsó is kényelmetlenséget okoz. Megmosolyogtató ez a kis mese, ámbár magamra asszociálva rádöbbentő, mennyire is megmutatja a túlérzékenységemet.
Többször próbálom persze leplezni, nagyrészt hiába, mert álcákat ugyanakkor nem szeretek hordani, így általában nagyon könnyen lelepleződöm. Aztán a napokban kezembe került egy cikk, ami nagyon sokat segített abban, hogy hálát adjak ezért a tulajdonságomért is. Ugyanis rájöttem, hogy a túlérzékenység nemcsak negatív dolgokat takar, mint ahogy mi általában konstatálljuk e tulajdonságot.
Minden inger - legyen az pozitív vagy negatív - nagyon intenzíven hat rám. Kb. úgy, mintha beverném valamelyik végtagomat, vagy éppen valaki arcul ütne. Azt is nagyon-nagyon érzékelem, hogy mások hogyan fogadnak. Rengeteg apróságot felfedezek 1-1 rezdülésben, kézfogásban vagy tekintetben. Ha kritizálnak, fájdalmasan hatással van rám. Ha mérges megjegyzést kapok, teljesen padlóra tud vágni.
Mostanában kezdem tanulgatni, hogy adott esetben ellenőrzésem alatt tudjam tartani a reakcióimat. Igyekszem, hogy ne mutassak ki mindent, amit érzek. Előtte inkább elraktározom és később átgondolom. Nehogy azt higgye bárki is, hogy ettől kezdve könnyű dolgom van: az arcom általában mindent elárul.
Az intenzív érzékelésnek jelentős eredménye, hogy "ingergazdag" marad a környezetem. Egyszerűen azt gondolom, hogy adott esetben egy kis pihenés, csönd igazán fel tud tölteni - nemcsak következő fájdalomra, hanem a következő pozitív élményre is.

Éppen mostanában...

2010-05-31T15:38:00.002+02:00

gondolkodom ismét az életem céljáról és persze csöppet sem lepődtem meg, hogy a "Mai igében" ma épp a tervezés, célokról stb. olvastam. Valahol mindig olyan napi adagot ad, ami igazi útravaló. Gondoltam: megosztom veletek is:
http://www.maiige.hu

Ja, és egy Tornay András idézetet, ami itt díszeleg a monitoromon: "Ne írj unalmas könyvet. A saját életednek és történetednek te vagy a szerzője".

Tankolás

2010-05-21T18:43:00.002+02:00

Jó ideje beszéltük már Katával, hogy ideje lenne már, ha meglátogatnám az ovis minicsoportját és néhány órát velük töltenék az óvodában. Napok óta erre készültem és ma végre összejött. A sok, mesélt élményből valóságos arc, mosoly, vidámság, csíntalanság lett. Se perc alatt megtanultam a nevüket és úgy voltam köztük, mintha mindennapi életem részei lennének. Elfelejtettem minden pályázatot, pályázót és adtam szeretetet, mosolyt e kis manóknak. Jó volt látni, hogy van olyan óvoda, ahol természetes az Istennel való beszélgetés és olyan életrevalót kapnak már csöppnyi gyermekkorban, ami garanciát nyújt egy élethez. Mert másképp nem éri meg.
Játszottunk is, mesét olvastunk, volt, aki kipróbálta, hogy nálam hol a határ és eléggé feladta a leckét következetességből, de minden perc kincset ér a számomra. Tankoltam. Hihetetlen volt az odafigyelésük, megleptek rendesen, hogy amikor ebédnél észrevették, hogy nekem nem jutott pohár, hárman is nekem akarták adni a sajátjukat. Megragadott az alig 3 évesek szív-jósága.
Nagy bánatomra itthon felejtettem a fényképezőgépet, így nem tudom megmutatni, hogy búcsúzáskor jópár gyerek került az ölembe.
A képet belül őrzöm...
Tankoltam...

Meglepetés

2010-05-13T20:54:00.003+02:00

Adina és Lona ilyen kedves figyelmességgel lepett meg. Köszönöm szépen.

Nehezen tudok bekapcsolódni ilyen blogos játékba, ráadásul mire észbekapok, már minden blogon, amit rendszeresen/rendszertelenül olvasok, már ott díszeleg a kis elismerés. Tudom, hogy nem szép tőlem, de sajna megszakítom a kört - úgyis körbe ér :P.

A díjhoz azért hozzátartozik, hogy az ember lányának 7 dolgot kell írnia magáról:
1. sose gondoltam, hogy az életem ilyen fordulatot vesz, mint amit mostanában átélek
2. még inkább vágyom arra, hogy ne engedjem el Isten kezét és megértsem Őt
3. nagyon túlterhelt vagyok és nagyon nyomaszt, hogy nem ápolom rendszeresen a kapcsolataimat
4. élvezek minden egyes percet, amit a természetben tölthetek
5. mindennap átélem, hogy a lehetetlen egy kicsivel több időbe kerül
6. örülök és hálás vagyok a jellemformáló helyzetekért
7. és most elvonulok egy értékes könyvvel a galériára :).

Megmondom a "tutit"

2010-05-12T21:14:00.003+02:00

Bizonyos helyzetekben észrevettem magamon, hogy hajlamos vagyok megmondani a "tutit". A mindent elsöprő megoldást. No, persze, ha nekem szánnak tuti recepteket, nem könnyen veszem a lapot: engedjék, hogy hadd járjam a magam egyedi útját.
Néha azt gondoljuk, hogy az emberek élete valahol egy sablonlevél (bocsánat, szakmai ártalom :) ), megvan mindennek a maga rendje és módja. Hm, ha valaki tovább akar tanulni, talán tutira meg tudjuk mondani, mi is a neki való pálya, vagy ha éppen még családalapítás előtt van, tutira tennie kell már valamit, hisz ez a társadalmi norma. Hol is van helye az egyediségnek? A magam útjának?
Nagy lázadás van bennem: nekem ne mondják meg a "tuti" receptet. Hadd járhassam a magam egyedi és megismételhetetlen életét. Ha most még nem tudok valamit, meg fogom tanulni... ha arra van szükségem.

Tanulgatom, hogy ne mondjam meg senkinek a "tutit"... és nemcsak azért, mert nagyon nem szeretem, ha nekem mondják meg a "tutit". Ha tovább adhatok valamit, csakis alázattal és szeretettel...

végtelen

2010-05-10T08:58:00.000+02:00

Úton-útfélen megoldhatatlan helyzetek...
Az ember végiggondolja a járható és járhatatlan utakat. Mindegyik döntés - nem mindegy, milyen eredménnyel. Aztán az ember lánya vagy leborul vagy kiborul.
Ma az elsőt választom...
"Az imádság az egyedülálló lehetőség. Mert imádság által képesek vagyunk dolgokat, kapcsolatokat átalakítani. Az imádság ereje végtelen..."
És csakis azért, mert a kapcsolat másik oldalán az az Isten van, akinél semmi sem lehetetlen.

Ma csakis így érdemes indítanom a hetet.
Legyen nektek is áldott hetetek!

Tudom, hogy sokan...

2010-04-30T21:05:00.002+02:00

kinövik azt, hogy felnézzenek a szüleikre, de én nagyon hálás vagyok értük. Hetek óta készültünk arra, hogy sikerüljön mindhárman egyszerre hazamennünk és felköszöntenünk apát szülinapja alkalmából. Sikerült. A fiúkat tudta, hogy hazamennek, de mikor engem meglátott, meglepődött, hogy nem túrázni vagyok.
Aki ügyes, hamar kitalálhatja, hogy hányadik szülinapját ünnepeltük :).
Sikerült lencsevégre kapnom nagy munka közben, aki ismeri, tudja, milyen jól áll neki, amikor így mosolyog. Igaz, itt majdnem sikerült teljesen eltakarnia az arcát :)).

Kiskertünkben szép tulipán.

No, persze...

2010-04-22T17:28:00.003+02:00

a látszat ellenére már hazajöttem a Bátor Táborból. Történt ezen a szép, hétfői napon (ami persze már tovaszállt), hogy a napi kilós postám közt (mármint a munkahelyemen), a sok pályázatos dokumentációk közt kitűnt egy tényleg - csak nekem szóló - levél. Hm, nem fogjátok elhinni: Bátor Tábor Alapítvány volt a feladó. A testvértáboros hétvégén nem tudtam teljesen végig maradni, és a gyerekek, akik hozzám tartoztak és a cimborák írtak nekem levelet.
A levelet odaadták Andi doktor néninek, aki postázta nekem.
Bevallom: életmentő volt abban a percben. Amikor elolvastam, csak sírni tudtam. Ha az ember lánya egész nap dokumentumokat ellenőriz, meg pályázatokkal bírkózik, igazán nagyon felemelő ha kap néhány, igazán kedves és bátorító szót. Nem tudom, mikor növöm ki az "elismerő szavak" szeretetnyelvemet. Néhányan próbálkoznak kiírtani belőlem, de valahogy nem megy. Hozzám tartozik. Akkortól is nagy szárnyakat kaptam, amikor a programvezető nagy elismeréssel adózott a munkámnak.
És kedves barátaim, akik személyesen is ismertek, ne haragudjatok, ha sokszor nem veszem észre, mi is a szeretetnyelvetek és nem "beszélem" úgy, ahogy nektek jólesne.
Mostmár tudom, hogy mit jelent...

Két nap...

2010-04-09T03:30:00.002+02:00

szabadság, azaz hétvégi Bátor Táborozás. Szóval tesó táborban vagyok (aki szeretne utána járni, az itt - www.batortabor.hu - megteheti. Nagyon aranyos, kedves, mosolygós lányaim vannak, öröm köztük nővérnek lenni. Épp éjszakai ügyelek persze, merthogy itt az is dukál, még egy röpke hétvége alatt is. Várom a reggelt és a holnapot...
Valahogy olyan ez, mint a 130. zsoltárban: "várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Az őrök a reggelt..."
A nővérek a reggelt...

mellémszegődött

2010-04-04T13:57:00.000+02:00

"...nincs olyan reménytelen helyzet, nincs olyan sötét látóhatár, ahol Isten nem találná meg dicsőségét. Az igazság az, hogy azok nélkül az összeomlott remények nélkül, a halál nélkül, a szenvedés nélkül, amit az Úr elkerülhetetlennek nevezett, lehetetlen lett volna a dicsőség.

Isten dicsősége mutatkozik meg akkor is, amikor felismerjük, hogy a feltámadott Krisztus akkor csatlakozik hozzánk az úton, amikor a legreménytelenebbnek látjuk az életünket, a legfáradtságosabb az út. Ő akkor hűségesebben kísér, mint álmaink, sőt minden reményünket felülmúlja. Mert nem az ajándékai, sem az ereje, sem az, amit értünk tehet, hanem Ő maga az Úr jön, és jelenti ki magát nekünk…” (E.E.)

Áldott Húsvétot mindnyájatoknak!

Nárcisz

2010-03-31T20:29:00.002+02:00

Hja, hát ez is Szegeden :). Igazán jó volt látni, hogy ilyen is van. Ja, és A.-tól kaptam is belőle, ajándékba vagy csak úgy...

Nem lehetett...

2010-03-31T20:07:00.003+02:00

ellenállni az ötletnek: A.-val Szegeden jártunk múlt szombaton. Le vagyok maradva rendesen a blogírással, csak kapkodom a fejem 1-1 nap után, most is, de elhatároztam hazafelé jövet, hogy mostmár nem hallgatok tovább, mert meg valaki ismét kiugrasztana a bokorból :). Gondoltam, megelőzöm.
Na, hogy el ne felejtsem a szavam, hát, elmentünk világot látni. A kedvenc Dóm tér látogatása után beültünk a Tejivóba (aki esetleg nem ismeri, járjon utána, ha Szegeden jár, nem szabad kihagyni), aztán meg az a nagy ötletem támadt, hogy menjünk el a Fűvészkertbe. A. semmi jónak sem az elrontója, ámbár arra nem számított, hogy útközben is bőven lesznek növények, amiknek az elemzését, fényképezését én aztán nem hagyhatom ki. Persze e nemes tevékenység a Fűvészkertben még inkább előjött, se perc alatt elég nagy növénygyűjteményem lett - a fényképezőgépemen :)).
Búcsúzóul A. még egy szuper fotót készített a Dóm téri templom tornyairól és nézzétek el nekem, hogy már megint elfelejtettem, hogy mindig visszafelé kell feltölteni a képeket, mert akkor lesznek olyan sorban, ahogy azt elképzeltem...

Otthon, édes otthon

2010-03-17T23:01:00.002+01:00

A hosszú hétvégét kihasználandó, no, meg az összegyűjtött túlóráim lecsökkentéseként múlt pénteken hazautaztam a szüleimhez. No, még pakoltam ám, amikor apa azért mégegyszer megbizonyosodott, hogy tényleg megyek. Hm, addigra anya már megsütötte kedvenc sütimet.

Hiába, no, nem növik ki azt, hogy a gyerekük vagyok (mint ahogy egyikünknél sem). Ahogy otthon elnéztem sürgésüket, végiggondoltam az életüket: mindig csak adtak és adtak, rengeteg áldozatot hoztak értünk. Igazából nem tudtam mást tenni, mint alázattal megköszönni őket Istennek.

Vasárnap délelőtt útra kerekedtünk. Egyik nagybátyám kb. 3 m-t zuhant betonra és csodának tartjuk, hogy Isten megóvta az életét és Nagybányán egy profi orvos kezeli. Azt láttam, hogy ez is Isten keze, ahogy odakerült. Persze meglepetés voltam és azért töredelmesen bevallom: örülök, hogy örült :).

Nem akarok elmenni a mindennapi, apró csodák és áldások mellett...

Még rajtam volt reggel a kabát...

2010-03-11T21:04:00.002+01:00

amikor már megállított a főnök. Hja, már megint agyalnunk kell, hogy s mint lenne a legjobb... Nehogy azt higgye bárki is, hogy egyhangú életünk van: amint megtanulunk valamit és már talán rutin lenne, jön egy új rendelet, törvénymódosítás vagy éppen eljárásrend, ami meghatározza a továbbiakat.

Azért talán egyértelmű, hogy lelkesen teszem a következő tennivalót. És ne lepődjetek meg, hogy mostanában sok fotó lesz: régóta gyűjtögettem a kis pénzem, hogy végre egy jó gépem legyen :). Azt mondták nekem az idősebbek, hogy azt becsüljük meg igazán, amiért áldozatot hoztunk. Mostanában látom, hogy mennyire igazuk volt/van...

Valahol mindig nyílnak virágok

2010-03-09T21:10:00.006+01:00

Hát, az ESZÁ-ban is vannak nők és nőnap is :). A fiúk megleptek minket rendesen :).

A kis Zamiám nagy-nagy örömet szerez nekem nap, mint nap...

És Jona is. Itt van az íróasztalomon ez a tavaszi, kedves csokor... Ja, és ez az itthoni íróasztal :P

Igazán meglepett...

2010-03-08T22:30:00.002+01:00

amikor pénteken, A., a "Hegedűs a háztetőn" című darabra hívott. Régi álmom volt már és hetekkel ezelőtt emlegettem neki, és nagyon jólesett, hogy éppen egy ilyen élménnyel lepett meg.

"Hegedűs a háztetőn. Őrülten hangzik, ugye? Pedig Anatevkában, ebben a mi kis eldugott falunkban mindnyájan hegedűsök vagyunk a háztetőn. Kellemes, egyszerű dallamot akarunk kicsalni a húrokból, de úgy, hogy közben ne törjük ki a nyakunkat. Nem könnyű. Kérdezhetnék: miért nem állunk odébb, ha itt ilyen nyaktörő mutatvány az élet? Mert Anatevka a mi otthonunk is. És mi óv meg bennünket a zuhanástól? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány."

Aztán megszólal a hagyományról szóló dal, életigenléssel és gyökerekhez való ragaszkodással. Aztán hagyományok felrúgásával, és új életszemlélet bevitelével egy igazán zárt, zsidó közösségbe. Jó volt hallgatni Tevje, a tejesember monológját, vagy éppen párbeszédét Istennel. Azon gondolkodtam, hogy mennyivel könnyebb észrevenni mások hagyományra vagy éppen ezek eldobására való törekvését. Valahol szükség van a hagyományok ápolására és felrúgására is. Ha nem ápoljuk, elveszhetnek a gyökereink, ha felrúgjuk, értékeket veszthetünk el. Márpedig az értékeket mindig érdemes óvni és védeni. Nehéz sokszor megtalálni az egyensúlyt, de mégis nagyon érdemes...

Perceket el tudtam...

2010-02-22T20:59:00.001+01:00

tölteni a Zamia csodálatával. Egyszerűen újra és újra ámulatba ejtett a levele, a szerénysége és nagyon boldoggá tett, amikor fiatal hajtásokkal örvendeztetett meg. Még amikor hozzám költözött, egy kis hajtásgumóját átültettem és a munkahelyemen éldegél az íróasztalomon. Aztán amikor betömték a szobám falát, átmenetileg olyan helyre tettem, ami nem tett jót neki. Nem gondoltam, hogy a hidegre (18 fokra) és a huzatra is érzékeny. Aztán elhullatta egyik kis hajtását, majd a nagyokat és itthagyott...

Igazán elszomorított.

Ma, ahogy locsoltam a kis Zamiát az íróasztalomon, egy pici kis hajtást találtam rajta. Mit is mondjak, majdnem elsírtam magam. Olyan érzésem volt, mint amikor az ember ráébred arra, hogy újra van élet. Hogyha valamit elvesztünk, új remény fakad.

Nem akarom, hogy gondolkodásom beszűküljön és elveszítsem Isten ígéreteit. Nem szeretnék csak addig látni, ameddig emberi szemmel lehet. Mert Istennél mindig van új élet és folytatás...

Mehetsz az Istentől el, de Ő visszavár

2010-02-14T16:06:00.005+01:00

Tavaly tavasz óta jár bennem ez a gondolat. Ruth könyve kapcsán említette Gabus, a lelkészünk, aztán újra és újra megszólalt bennem.

Ma Jónás könyvéről tanított Gabus, és ismét eszembe jutott. Adott esetben, különböző helyeken szóba kerül, milyen is az igazi keresztény: nincs problémája, vagy ha van is, azonnal imádkozik és máris megoldódik; soha nem csügged el; mindig a legjobb passzban van; minden kísértésnek ellenáll... No, lehet, hogy elhangoznak ilyen mondatok, de valljuk be őszintén: nem rólunk/rólam van szó.

Nem ettől leszünk igazi keresztények. Sőt, be kell vallanunk, hogy nekünk is vannak problémáink, Isten helyre akar állítani és az, hogy ezt megengedem-e neki, az az én döntésemen múlik, mert Ő nagyon is tiszteli a szabadságomat.

Teljesen mindegy, hogy ki vagyok, mi van a múltamban, Istennek terve van velem. Az Isten engem akar használni, számít rám. Amikor Isten elmondja a tervét, a kezünkbe adja a döntést. Annyira megbízik bennünk, hogy meri ránk, emberekre bízni a megvalósítást.

Jónás a saját tervét akarta megvalósítani. Pontosan az ellenkező irányba ment, mint ahová Isten küldte. Talán ezt gondolta: "ha elmegyek Társisba, Isten békén hagy engem, ott nem fog beleszólni az életembe". Az Isten lerázhatatlan. Noha szabad döntést adott Jónásnak, a szeretete mégis követte. Isten szeretetét nem tudom magamról lerázni. Isten megy Jónás után, sokszor utánam is jön, és sokszor utánad is... Ha kell, felforgatja a világot Jónásért. Jónás döntéséből fakadó vihar a környezetét is veszélyeztette. Nem tudunk elizolálódni a világtól. A pogány matrózok kérdezik meg tőle, hogy tehetett ilyet. Jónás talál egy megoldást - tudja, hogy miatta támadt a vihar. Áldozatot akar hozni Istenért, de bűnbánatot nem hajlandó tartani. Isten nem bosszút akar állni Jónáson, hanem helyreállítani őt. Isten ad egy új lehetőséget Jónásnak. A hal belében aztán magányos volt, aztán egyszercsak elkezdett Istenhez kiáltani. Miközben minden menekülési próbálkozása megvolt, az imádsága eljutott Istenhez. A hal gyomrából a szent Istenhez... (micsoda út...) Akármilyen mélyen vagyok, az imádságom kihallatszik onnan. Jónás újra odaadja magát Istennek. A szent templomban ülő Isten hajlandó törődni a hal belében ülő emberrel. Aztán ismét alkalmassá tette Jónást a szolgálatra. Sokszor mi magunk mondunk le saját magunkról, a képességeinkről, Isten viszont nem mond le rólunk.

Aztán aki ismeri a történetet, tudja, hogy a nagy város, Ninive, kegyelmet kap Istentől. Jónás viszont megsértődik és haragszik Istenre. "Uram, az a bajom veled, hogy te azoknak is kegyelmet adsz, akiknek én nem adnék." "Igazad van akkor, amikor haragszol?" -jön Isten kérdése. Jónás a saját igazságát fölé rendelte Istennek. Nem adom fel az álláspontomat, még az Istennel szemben sem. Nem tudjuk, hogy Jónás valaha is megbocsátott Istennek. Nem tudjuk, hogy a végén mi lett Jónással.

Mi lesz velem? Vajon merem-e Istennek adni az életemet vagy menekülök Társisba?

Amikor elfogy az erőm...

2010-02-10T22:34:00.002+01:00

akkor jön egy csomó, kedves reakció:

- "Gondolok rád, imádkozom érted."

- bátorító levelek

- baráti kedvességek

- igazi elismerések a pályázóimtól

- pozitív megerősítés, hogy vannak képességek, amit kamatoztathatok

- és isteni érintés: "Ne félj, mert nem vallasz szégyent..."

Nem folytathatok struccpolitikát...

Szépen elterveztem...

2010-02-07T21:45:00.005+01:00

milyen is lesz a mai gyerekbibliaóra, amit a gyerekek szépen keresztbe is húztak. Ott ültem és azon gondolkodtam, mi értelme lesz vajon az együtt töltött időnek. Tudom persze, hogy nagyon kitartónak kell lennem a fegyelmezésükben, de ma túlszárnyalták a képzeletemet. Aztán valahogy csak partnerek lettek és megmaradt valahol a szabadságuk is a különböző témákra. Így volt időnk arra is, hogy megbeszéljük: vajon tényleg léteztek-e dinoszauruszok. Jóel kezébe vette a Bibliámat és a maga 9/10 évével elkezdte olvasni Jób könyvéből az erre az állatokra vonatkozó részt (félreértés ne essék, nem én kerestem meg a fejezetet, hanem ő és emlékezetből). Jó volt látni nagyon. És azt is, amikor szinte versenyszerűen írták le azon gondolataikat, melyben megfogalmazták, miért hisznek Jézusban. Valahol biztos vagyok benne, hogy a fecsegéseik közt is dolgozik bennük az Ige...

Nem volt már lehetőség...

2010-02-06T20:53:00.003+01:00

a menekülésre, miután kiderült, hogy a dömösi hétvégén az egyedüli nő vagyok, aki nem él házasságban. Ha előbb tudtam volna, valószínű nem mentem volna el. Nem ez a természetes állapot: a Biblia szerint és a saját bőrömön tapasztalva, nem jó egyedül. Hosszú ideje őrlődöm a témán és nem találok választ.

No, de ha már ott voltam, nem szaladtam haza, hanem végighallgattam az összes előadást, mely arról szólt, hogy "A férfi szerepe a Biblia tükrében". Megdöbbentő igazságokat fogalmaztak meg, majd lehet, hogy időt szánok arra, hogy kicsit a jegyzetemből idézzek. Mindenesetre a mostani férfiak jutottak eszembe: akik nem akarnak felnőni, mert gyereknek jobb lenni, így anyukájuk szoknyája mellől leselkednek a nagyvilágra. Akik nem mernek felelősséget vállalni, mert sokkal könnyebb hárítani. Akik inkább menekülnek Istentől, minthogy beteljesítsék Isten, rájuk vonatkozó tervét. Akik hagyják, hogy a korszellem, a szerelem kergetése határozza meg a kapcsolataikat, meg a plakáton levő, idealizált nők, és félnek a természetes, valóságos nőktől. Akik a nőkre hagyják a vezetést, közben meg ők sokkal jobban tennék, nem beszélve arról, hogy erről szólna a szerepük is.

Ne kövezzen meg senki, aki férfiként idetéved, de olyan jó lenne, ha sokkal több olyan férfi lenne, aki komolyan venné Istent és a szerepét. Mi nők, sokkal boldogabbak lennénk...

...nem törekszem arra...

2010-02-03T10:58:00.003+01:00

"Uram, nem fuvalkodik fel a szívem,

nem kevély a tekintetem.

Nem törekszem arra, ami túl nagy

és elérhetetlen nekem.

Inkább csitítottam,

csendesítettem lelkemet,

mint anya a gyermekét.

Mint a gyermek, olyan most a lelkem.

Bízzál, Izráel, az Úrban

most és mindörökké!"

131. Zsoltár

Egyik kedvenc zsoltárom. Anno, a diplomaosztómon megkérdezte Ákos (a családfő, ahol laktam), hogy mi az újabb nagy tervem. A doktori jön? "Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem" volt a válaszom. Nem a kihívás miatt. Szívesen tettem volna, hogy kutatok, főleg abban a témában, amiről a diplomamunkám is szólt. De úgy éreztem: más az én utam...
Mostanában ismét keresem...

Ma újra megígértem...

2010-01-29T21:19:00.003+01:00

magamnak, hogy nincs többé túlóra, legalábbis este 21-ig. Tudniilik tegnap addig ültem bent és dolgoztam és dolgoztam reggel fél 9-től. Aztán ma is tovább maradtam és így képtelen voltam elmenni arra az előadásra, amire nagyon szerettem volna. Haragszom magamra. Tudom jól, hogy megvárnak a feladatok és mégis olyan nehéz abbahagyni, amikor látom, mennyire el vagyunk havazva. No, persze tudom: van, aki azt gondolja: "örülj, hogy van munkád"...

...de azért mégis próbát teszek és megígérem magamnak, hogy ilyen sokáig nem maradok máskor bent. Egy próbát megér, nem? :)

Ja, listát írok, hogy ki az a 10 ember, akikért felelősséggel tartozom...

365 belső lépés

2010-01-26T09:02:00.002+01:00

Amikor először találkoztam egy művésztáborban Háló Gyulával, akkor döbbentem rá, mit jelent, gondolkodva hinni. Írásai, gondolatai azóta is nagy hatással vannak rám. Pénteken volt a 365 belső lépés 100 méteren kiállítás megnyitója, és nagyon hálás voltam már a meghívásért is, nem beszélve arról, hogy mekkora ajándék volt ott lenni. A Napi adagok című művet természetesen magammal hoztam még a munkahelyemre is. Ha nagyon bezsongok, 1-1 gondolatból jó erőt meríteni. Épp pénteken történt, hogy telefonos segítséget kértek pályázók és a magam természetes módján igyekeztem. Egyik megjegyezte: "Annyira kedves és olyan szép a neve, biztos gyönyörű is". Este a következő gondolattal szembesültem: "Ha kívül vagy szép, utánad fordulnak, de ha belül, akkor sosem felejtenek". A másodikra gyúrok...

u.i. a kiállítás március végéig tekinthető meg a Pestújhelyi Közösségi Házban (1158 Bp., Szűcs István u. 45.). Ne hagyjátok ki...

Már rég terveztük...

2010-01-25T09:00:00.002+01:00

hogy babalátogatóba megyünk Deutchkalterbrunn-ba, és végre ezen a hétvégén összejött. Egész héten lázban voltam, hogy végre, néhány órára babázhatom. Hihetetlen élmény volt ez a hétvége. Hajnalban indultunk Jonával, hogy minél több időt tölthessünk Sophie-val, a kis manóval és szüleivel: Annával és Tamással. Anna és Jona közt gyerekkorunk óta nemcsak unokatesó, hanem igazi baráti szálak alakultak, középiskolában padtársak is voltak, aztán néhányszor, kedvenc kémiatanárunk regulázta őket: "Kaszáék, ez nem családi vállalkozás".
Tartalmas beszélgetések, nagy nevetések, Sophie kényeztetése jellemezte a szombatot.
Vasárnap pedig Szombathelyen voltunk gyüliben, Annáék az ottani gyülekezet oszlopos tagjai (milyen jó, hogy egy országhatár ebben nem akadály). Különleges élmény volt, mert Révész Árpád és Ildikó éppen búcsúztak a gyülekezettől: Isten más feladatokat szán nekik. Érdekes volt hallgatni egy olyan ember bizonyságtételét, aki egész Kárpát medencét beutazta már az evangéliummal. Megható volt, ahogy Ildikóról, mint igazi társról beszélt. Sokat jelentett az a mondata, hogy Isten mindig úgy vezette az élete során, hogy egyre nagyobb hitlépésre kérte. Pl. amikor Szombathelyet helyezte a szívére, ahol egy kis házicsoport volt 10 éve, mostanra egy kis lelkes gyülekezet. Jó volt hallgatni a beszámolókat, hogy az életük mennyire igazolja Istenhez tartozásukat.
... ilyen életre vágyom én is...

Hihetetlen,

2010-01-17T15:00:00.002+01:00

de végre betömték a szobámban a falat. Tegnap este csak ültem és néztem, hogy hihetetlen, 3 hónap után be van tömve a falam. Szembesültem persze közben a mai világ gyors ügyintézéseivel, ajánlatkérések, számvevőszék és egyéb finomságok, de állítólag erről szól az élet. Azt hiszem, nagyon nem vagyok idevaló...

Egyébként meg a napokban jöttem rá, hogy jó pár félelmem alaptalan és végre ideje lenne az összeset mellőzni az életemből. Nem hiába mondja János, hogy "a félelem gyötrelemmel jár", nos, nagyon tapasztalom: álmatlan éjszakák, vívódással töltött napok. Közben ott van a másik út is: feltétel nélküli bizalom Istenben. Mégis, olyan nehezen megy ez nekem. Nem azt mondom, hogy ne nézzek szembe az élet dolgaival, bátran és harcra készen, hanem felemelt fejjel, mert a győztes oldalán állok.

Mellémszegődött

2010-01-13T22:49:00.002+01:00

Nem fogjátok elhinni, de tegnap tanítottam. És ma is. És csupa öröm volt. No, "csak" a pályázatkezelés egy folyamatát, dehát aki ismeri a pályázatok előtti múltamat, az tudja, mekkora ajándékok nekem az ilyen lehetőségek. És egész jól haladunk... Per pillanat azért csak reménykedem, hogy egyszer utolérjük magunkat és aztán mindenben tartani tudjuk a határidőket.
No, és kicsit lecsendesedtem, mert végre hagytam, hogy mellémszegődjön. Igen, Ő. Mint az Emmaus felé tartó, értetlenkedő tanítványok mellé. Azt gondoltam, hogy nem terhelem. Elbírom magam. De újfent rájöttem, hogy a legnagyobb butaság.
Mellémszegődött. Hallgat. És a hallgatása többet mond, mint a beszéd.
...mert a feltámadott Krisztusnak teljesen természetes, hogy nem hagy magunkra az úton. Nem tolakodik, mégis úgy érzed, hogy a legnagyobb veszteség lenne elengedni...

"Imádatom legőszintébb kifejezői:

2010-01-12T20:48:00.002+01:00

a könnyeim." Valahol olvastam, évekkel ezelőtt és azóta is kincsként őrzöm. Főleg most, hogy annyira érzem a bőrömön. Minden szava igaz rám.
Nem tudok másképp megszólalni, úgy igazán. Csak a könnyeimmel...

"Imádatom legőszintébb kifejezői: a könnyeim."

Számítottunk rá, hogy...

2010-01-06T22:04:00.004+01:00

a beadási határidő végén sok pályázat érkezik, na, de arra már nem, hogy özönleni fognak. Napok óta nem tudok aludni rendesen, annyira hajtom magam, sőt, éjszaka már be is temettek a pályázatok. Lazítanom kell, hacsak gondolatban is...
Ma előkerestem kedvenc gondolataimat és gyorsan ide írom, hogy emlékeztessem magam, hogy az élet nemcsak pályázatokról szól... remélem, az álmok sem...

A higgadtság 10 parancsolata

1. Csak a mai napon igyekszem elérni, hogy ne akarjam egyszerre megoldani életem összes problémáját.
2. Csak a mai napon senkit sem akarok kritizálni,
kijavítani vagy megjavítani, csakis magamat.
3. Csak a mai napon akarok igazán boldog lenni, hogy
másoknak, az egész világnak boldogságára lehessek.
4. Csak a mai napon alkalmazkodni akarok a körülményekhez
anélkül, hogy a körülményeket változtatnám meg kívánságom
szerint.
5. Csak ma ügyelek arra, hogy tíz percet olyan olvasmányra
fordítsak, ami saját lelki életemhez szükséges.
6. Csak ma teszek valami olyan jót, amihez semmi kedvem
sincs, de nem mondom el senkinek.
7. Csak ma figyelek nagyon arra, hogy ha megbántanak, senki
se vegye észre rajtam.
8. Csak a mai napon akarok pontos terv szerint élni, amiben
sem hajsza, sem határozatlanság nincs.
9. Csak ma akarok szilárdan hinni az isteni Gondviselésben,
amely vezet engem, még ha a körülmények az ellenkezőjét
igazolnák is.
10. Csak a mai napon nem szabad aggodalmaskodnom... hinnem
kell minden szépben és jóban, és gondolnom sem szabad
olyasmire, ami elkedvetlenítene.

Mint minden...

2010-01-03T21:21:00.004+01:00

évben, az idei szülinapom is olyan lett, amilyenre vágytam. Hozzám nagyon közel álló emberek, igazi, tartalmas beszélgetések, kedves figyelmességek a távolból, egy három éves kislány telefonos éneklése, szüleim hálája, hogy vagyok.
És egy ígéret: "Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod, tanácsot adok, rajtad lesz a szemem." (Zsolt. 32,8) Atyám ígérete, akire mindig számíthatok...

Köszönöm a sok, kedves köszöntést!

Lehetőségek

2010-01-01T21:30:00.002+01:00

Amikor útnak indulunk, nem mindegy, mi és mennyi kerül a poggyászba. Hú, sok időt töltök ott? Kell még egy garbó. Hideg lesz vajon? Muszáj még egy pulcsi, hátha... Nahát, lehet hó is lesz? Hótaposó mindenképp. Ajajjj, könyv nem maradhat ki, az is legyen, ki tudja, talán...

Elképzelem, ahogy Isten készíti az ez évi csomagjainkat...
M. felelősségteljes munkát fog betölteni - bölcsességet rakok a tarsolyába...
A. még nem ismer engem - olyan körülmények közé teszem, hogy rádöbbenjen: Fiamat adtam az életéért, mindenemet megosztottam vele...
A Pék családba jövevény érkezik - jó sok türelmet, áldozatot teszek a pakkjukba.
N.-nek magányos éve lesz - a védelmemről biztosítom...
Gy.-t betegség éri - erőt pakolok be a számára
... és még sorolhatnám. Személyre szabottan kapunk ebben az évben is áldást, erőt, kegyelmet, szeretetet és még felsorolni sem lehet - a mi csodálatos Istenünktől.

Határkövek

2009-12-31T15:13:00.002+01:00

Nem tettem nagy fogadalmakat év elején, max. megfogalmaztam magamnak, hogy mit is szeretnék ebben az évben megvalósítani. Az, hogy idén is fogok olvasni, hát, az megmarad meg folytatódik, ha Isten is úgy akarja és még élünk... - ahogy a kedves, idős emberek szokták ezt mondogatni.
Kicsit végiggondoltam ám a blogos dolgaimat is és anélkül, hogy visszalapoznék, próbálom összeszedni a gondolataimat:
Január: - jah, hát, igen, idén is jóóóóól megleptek a barátaim. Jó, hogy vannak/vagytok. Igazi kincs az életetek, barátságotok.
Február: - ajajjj, új munkahelyet kell keresnem. Merre tovább a válság közepén?
Március: - élvezem a Gyermekmentős napjaimat. A gyerekek jó sok örömet és felüdülést adnak.
Április: - interjú... vajon felvesznek-e, főleg, hogy süt rólam, mennyire hivatás a munkám...
Május: - felvettek. Igazi Isteni ajándék. Épp egy évet dolgoztam a Gyermekmentőnél. A szülők nehezen fogadják, hogy elmegyek, nem is értik. Azt hiszik, hogy gyerekek mellett maradok és irígyek azokra, akik az új helyemen fognak velem találkozni. Mennyi kedves gesztus!
Június- július: - tanulok, tanulok, tanulok és néha az az érzésem, hogy soha nem fog menni...
Augusztus: - még mindig tanulok, de közben már a Bátor tábor felé kacsingatok. Vajon elenged-e a főnök próbaidő alatt? Óvatosan puhatolózom nála... reménykedhetek.
Ésssss: Bátor tábor! Új kihívás, új lehetőség. Különleges volt minden napja...
Ja, előtte teljesítményértékelés tele pozitív visszajelzésekkel, szeretettel.
No, meg ebben a hónapban volt 30 diákom, akiknek segíthettem. Micsoda hónap.
Szeptember: - mély lélegzetvétel és ismét képzések. No, itt már vérre megy a játék, keményen pörögnek a számonkérések is.
Október- november: - elég nagy bloghallgatás, közben meg gyorsan pörgő események. Csak kapkodom a fejem és próbálok jó döntéseket hozni. Nem mindig sikerül.
December: - igyekszem elcsendesedni, de minden zajos. Aztán otthon, betegség, és végre elcsendesedés. Isten megtalálja hozzám az útat.
Határköveknél Izráel népe végiggondolta Isten tetteit, csodáit és hálát adott. Ma én is ezt teszem.

Legyen csodás és áldott Új Évetek!

Néha...

2009-12-29T23:26:00.004+01:00

akkor értékelődnek fel bennünk dolgok, állapotok, ha éppen hiányát érezzük. Csak néhány napja vagyok szobafogságon és már alig bírok magammal, bele se merek gondolni, milyen lenne, ha mozdulatlanul kellene feküdnöm hetekig.
Vannak olyan emberek, akik nem adták meg magukat a helyzetüknek, hanem épp a helyzetükből hoztak ki valami csodálatosat.
Így ajánlom figyelmetekbe Cserepes Andrea honlapját. Nem árulom el, hogy miért. Járjatok utána...

Igazán nagyon jó...

2009-12-29T21:06:00.005+01:00

ha az ember napokig a szobájába rekeszti magát, mert így párhuzamosan is olvashat ilyen értékes könyveket. Mindkettő lenyűgöz, olyan igazságokat fogalmaz meg.
Azt hiszem a társfüggőségről majd külön bejegyzést szánok (A szeretet választható - című könyv alapján). Ahogy az Őszintén Isten előtt könyvet olvasom, éppen az igazi férfiakról szóló fejezetet fejeztem be és volt egy olyan gondolata, hogy az apák milyen nagy hatással vannak a gyerekeikre. Persze az én csodás édesapám jutott eszembe, a nagy, szerető szíve és áldozatkészsége. Karácsonykor, amikor elkísértük a kis faluba, még inkább felértékelődött bennem a jelleme. Ha otthon vagyok és reggel korán kelek, Bibliája már kezében van vagy éppen imádkozik. Nem tudom, hogy a munkája mellett hogy van annyi energiája még készülni arra is, hogy aktuális és élő üzenetet adjon át az őt hallgató embereknek. Ismerem persze a hibáit is, de azokkal együtt látom, hogy mekkora áldása Istennek és boldog vagyok, hogy ő az édesapám és biztosan tudom, hogy nincs olyan nap, hogy imáiban is ne gondolna ránk...

Kakukkfűtea

2009-12-28T12:31:00.002+01:00

Nos, nem vagyok oda a teákért, nem beszélve a kakukkfűteáról. Mondhatják ám, hogy milyen jó köhögéscsillapító, bevallom, nem hat meg...
Kata tegnap este már kirakta nekem a füvet, hogy főzzek teát, de persze ott állt a konyhaasztalon. Az előbb persze rákérdezett: "ugye ittál már kakukkfűteát?" "nem én, utálom, még az illatát is."
"Oké, akkor megfőzöm, koccintunk!!! és én is iszom".
... mire nem képes a szeretet, halkan megsúgom, hogy Kata is utálja a kakukkfűteát...

Másképp terveztem...

2009-12-27T22:00:00.002+01:00

a Karácsonyt. A tavalyira gondolva, úgy készültem, hogy idén is lesznek nagy közös, unokatesós ebédek/vacsorák, nagy beszélgetések...
24.-én apa megkérdezte, hogy nem tartunk-e vele Sándorhomokra. Évek óta, heti rendszerességgel megy abba a kis faluba és tanítja Isten igéjére az ott élő embereket. Jona és én vele tartottunk. Istentisztelet után pedig jópár családnak énekeltünk. Jona megjegyezte, hogy az egyetlen ünnep, ahol bátran beszélhetünk az embereknek Jézusról, és még meg is köszönik.
Másnapra aztán kezdődött az, hogy egyre rosszabbul éreztem magam és végül az egész ünnepet végig betegeskedtem. Otthon.
Aztán mától meg itthon Pesten, merthogy még nincs vége. Hangom az még nincs, de legalább nem könnyezem állandóan.
Ha csendre vágytam, hát megkaptam. Beszélt rendesen: velem/bennem.

Érdekes...

2009-12-23T17:37:00.002+01:00

arra gondolni, hogy idén sem ügyelek, hanem hazamegyek a szüleimhez Karácsonyra. Néha természetesnek veszem, máskor meg annyira különlegesnek tartom, hisz évekig nem volt magától értetődő. Azért hiányoznak a gyerekek, bevallom töredelmesen.
Idén is különleges lesz egyébként az ünnep. Kértük Tibit, hogy jöjjön értünk autóval, így ma este együtt megyünk haza és együtt toppan be a három testvér. Azt gondolom, hogy az előttünk álló napok is tele lesznek örömmel, találkozásokkal, ünnepléssel. Várom nagyon!

Minden kedves olvasómnak áldott és nagyon boldog Karácsonyt kívánok.
"Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr...", aki annyira szeretett, hogy egyetlen egy Fiát adta értünk.

"Akarsz-e meggyógyulni?" (János 5:6)

2009-12-16T08:55:00.002+01:00

Nem tudott járni, a tavat nem lehetett könnyen megközelíteni, és nem voltak motorral hajtott liftek. Aztán Jézus arra jött, és megkérdezte ettől a 38 éve beteg embertől: "Akarsz-e meggyógyulni?" Micsoda kérdés! Nos, Jézus nem azért tette fel ezt a kérdést, mert nem tudta a választ; azért tette fel, hogy annak az embernek a gondolkodását (és a miénket is) a helyes irányba terelje. Ugyanígy azt is kérdezhette volna:
"Kész vagy arra, hogy felvállald a felelősséget az életedért? Tényleg szeretnéd azt az előléptetést vagy egyszerűbb mindig csak zúgolódni a pénz miatt? Készen állsz a házasságra, arra, hogy valakivel megoszd az életed, aki arra fog késztetni, hogy átgondold én-központú viselkedésed?" Az imáinkra adott válasznak gyakran ára van. Például egy szenvedélybetegnek a családja olykor éveken át imádkozik változásért, maid amikor bekövetkezik, krízisként élik meg. Mivel az életük a dráma és a működési zavar körül forgott, soha nem tanulták meg, hogyan kell másként élni. Ezen a ponton döntést kell hozniuk: továbbra is mást hibáztatnak a problémáikért, vagy elfogadják, hogy a saját gondjaikkal nekik kell foglalkozniuk. "Akarsz-e meggyógyulni?"
Akár tetszik, akár nem, ha Istentől kéred a megoldást, az gyakran új kihívásokat jelent. Egy gyermek megoldhatja úgy a zsebpénz-problémáját, hogy újságkihordást vállal, de amikor felnő, remélhetőleg nagyobb problémákat fog megoldani -például, hogy hogyan gondoskodjon a családjáról. A jó hír az, hogy a nagyobb problémák megoldása nagyobb jutalommal jár. Kérd hát ma Istent, hogy tegyen próbára, és segítsen neked, hogy "...vedd az ágyadat és járj" (János 5:8), hogy felégesd a függőséged hídjait és a "tanult tehetetlenséget" és tovább lépj nagyobb dolgok felé. Más szóval "válaszd az életet!"

(Bob Gass: Mai ige, 2009. december 15.)

Már régóta kunyeráltam...

2009-12-14T23:12:00.002+01:00

ezt a fotót Tibi tesómtól, de most végre megmutathatom az egyik kedvenc képet róla. Várjuk már nagyon, ugyanis úgy néz ki, hogy hétvégén meglátogatja két, rosszcsont tesóját :))).
Ja, természetesen Simonnal találtak ennyire egymásra... Két nagy focista... Családban marad mindkettő :)))

egyetlen isteni beavatkozás

2009-12-14T21:08:00.002+01:00

Ha úgy tetszik: harcolok. Magammal. De azt hiszem, nem lepek meg senkit, aki mostanában idetévedt. Keveset osztok meg ezekből, max. igazán kis töredékeket. Néha hallgatni kell. A csend is beszél. Nekem talán túlságosan sokat is. Hallgatom.

És a következő gondolatra bukkanok: "aztán belegondolni, hogy egyetlen isteni beavatkozás átírja nemcsak a jelenünket és a képzelt jövőnket, de a múltat is."
Köszönöm, Encó :)))).

Tegnap este Katával...

2009-12-07T19:03:00.002+01:00

meggyújtottuk a második gyertyát az adventi koszorúnkon. A hagyományokhoz híven elővettük nagymamája kis imádságos könyvét, és abból olvastuk el advent második vasárnapjához szánt imádságot. Idén sem vágyom zajra, lármára, csupán csendre és igazi ünneplésre.
Ma olvastam a következő, nekem nagyon megható kis történetet:

Misa egy melegszívű kisfiú

Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákban etikaórákon taníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket:

„Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba.

Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzetvisszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.

Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanell darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen.

A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsék, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknék a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hog megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt.

A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe. Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:

„Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok – mindig.”

Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy kicsodánk.”(Betty Southard – Lydia 2001/2)

Csak álltam...

2009-12-06T17:21:00.002+01:00

a mosogató fölött és az edények sorakozásában is csak lehetetlen helyzetemet taglaltam. Sehogy se jó. Sehogy se látok kiutat. Pedig milyen jó és és szép lenne, ha... A ha mégis csak ha marad ma is. És talán holnap is. Bele se merek gondolni, hogy nem történik semmi...
Aztán egyszercsak megszólal bennem egy rég elfeledett dal. Nem az én ötletem volt. Valaki adta. Valaki, aki látja az életem, tud rólam, nagyon szeret és jó terve van...

"Amikor úgy érzed, hogy minden oly nehéz
Sötét gondok nyomasztják a szívedet.
Nem gondolod, hogy valaki lát ilyenkor,
akkor egy csendes hang ezt suttogja neked:
Hittel magas hegyet mozdítsz el,
a pusztaság is zöldell,
a nagy tenger hulláma falként félreáll
Hittel a gyenge újra fölkel,
a lankadó erőt nyer,
a hit hatalma történelmet átformál.
A hit legyőzhetetlen..."

Nem akarom már...

2009-11-27T20:37:00.002+01:00

tovább cipelni. Napok óta szorítanak helyzetek, események, változások. Végre átadom Neki, aki nemcsak a bűneimet, hanem a terheimet is hordozta, sőt, már megoldása is van ezekre.
Várom nagyon!

Valamikor réges régen...

2009-11-23T12:32:00.003+01:00

augusztusban, amikor kb. 30 diák vett körül és hozzám fordulhattak mindenféle ügyes bajos számláikkal, egy nap így fogadott a képernyőm. Na, hát ki más is lehetett, mint Peti, akit miután már nem volt üres gép, és nem tudtam leültetni a többi diák közé, hát átadtam neki a saját helyemet és gépemet. Így hálálta meg. Másnap ő volt az első, aki megjelent, és biztosított, hogy bármennyire is jó a gépem, és igazán hálás, hogy a helyemre ülhetett, de a közelemben akar maradni.

Na, hát ilyen emlékeket őrizgetek ez őszi napon...

Gondoskodás

2009-11-16T18:31:00.002+01:00

Tegnap, Amaro Del koncert után összefutottam egy lánnyal, akivel anno szeptemberben egy kiránduláson találkoztunk és egy kicsit beszélgettünk. Kb. annyit tudott rólam, hogy Noémi vagyok és közreműködő szervezetnél dolgozom. Örültünk a villámtalálkozásnak, no, én meg meg is döbbentem, amikor kiderült, hogy éppen azért imádkozott, hogy valahogy, valamilyen formában összefussunk. Hihetetlen, mert teljesen véletlenül mentem el a koncertre, nem igazán volt tervezett. Érdekes, hogy Isten sokszor hogy megviccel minket :).
...
Ebédnél valahogy rólam kezdett el beszélgetni a csapat, persze a nevetésem miatt kerültem szóba, mert amúgy nem tartom magam nagyon kommunikatívnak. Egyikük kitalálta, hogyha egy szóval kellene jellemeznie, a "gondoskodó" jelzőt biggyesztené rám. Másodiknak meg az "aggódást". No, az elsőnek igazán örültem, a másodiknak meg nagyon nem. Mikor fogok már végre felnőni és nem aggódni?

Hétvége, gyerekek és belső tolmácsolás

2009-11-16T08:52:00.002+01:00

Régóta vágytam rá, hogy végre Ruth barátnőmékkel elmenjek gyerekotthonba vagy azokra a helyekre, ahol ők rendszeresen szolgálnak gyerekek felé (www.gabonamag.hu). Szombaton éppen Szerbiába mentek, reggel korán találkoztunk is, csakhogy Soroksár környékén kiderült, hogy az útlevelemet otthon hagytam (húúú, mennyire elfelejtettem már, hogy néhány országba erre is szükség van). Fájó szívvel bár, de így haza kellett mennem. Átszerveztem a hétvégémet, aztán egy délutáni telefonhívás után a gyüli egyik gyerekcsoportjának alkalmára kezdtem el készülni. Meglepett, amikor rádöbbentem, hogy Jézus főpapi imáját fogjuk tanulmányozni. Hogy fogják ezt a gyerekek megérteni, hisz néha még magam is ízlelgetem a szavait...
Aztán már körben is ültünk, meglepetten néztek rám. Az meg még nagyobb meglepetés volt számukra, hogy Jézus akkor már értük is imádkozott. Ezt boncolgatták aztán, én meg úgy örültem a bennük dolgozó Isten munkájának.
Aztán este szembesültem a magam kérdéseivel Isten felé. Nem látok megoldást, és kicsit hitetlenek is az imádságaim. Ma reggel mégis így bátorított: "Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Róm.8:26)
Nem baj, ha nem tudom, hogyan és miért imádkozzam. A Szentlélek ismeri a sóhajaimat és fájdalmas kérdéseimet is. Hogy hogyan oldódik meg? Csak az erősít, hogy "minden összedolgozik azok javára, akik Istent szeretik..."

Annak lenni, akinek teremtettünk

2009-11-07T22:47:00.002+01:00

"Történt egyszer, hogy az állatok elhatározták, tenniük kell valami fontosat, hogy megoldják az új világ problémáit, ezért iskolát alapítottak.
Kidolgozták a tantervet: futás, fára mászás, úszás, repülés. Az adminisztráció megkönnyítésének érdekében minden állatnak fel kellett vennie az összes tantárgyat.
A kacsa kiváló úszó volt, sőt túlszárnyalta oktatóját, de épp, csak hogy átment repülésből, és nagyon rosszul futott. Mivel rossz futó volt, le kellett adnia az úszást, és iskola után futó különórákat vett. Ettől úszóhártyás lábai úgy legyengültek, hogy úszásból is csak közepes lett. Mivel a közepes még elfogadható volt, ez senkit nem izgatott - kivéve a kacsát.
A nyúl osztályelsőként kezdte futásból, de mivel rengeteget kellett gyakorolnia az úszást, izmaiban idegrángás jelentkezett.
A mókus fantasztikusan mászott fára, de állandó problémái voltak a repülésórákon, mert az oktató ragaszkodott hozzá, hogy a földről induljon, ahelyett, hogy a fa tetejéről próbálkozhatott volna. Végül a kimerültségtől kialakult izommerevsége miatt csak hármast kapott fára mászásból, futásból pedig kettest.
A sas problémás esetnek bizonyult és komoly fenyítést kapott különcsége miatt. A fára mászás alkalmával mindenkit megelőzve ért a fa tetejére, de kizárólag a maga módján volt hajlandó feljutni..."

Ha már szobafogságra...

2009-11-07T22:30:00.002+01:00

kényszerítettem magam, kitaláltam, hogy pihenéssel és gyógyulgatással töltöm a hétvégét. Nem könnyű, mert annyi mindent terveztem: segítést, gyerekekkel való foglalkozást, találkozásokat...
De így van jól, biztos. Annyira kellemes volt ugyanakkor az idő, hogy Katával jártunk egy kört a Városligetben. Hazafelé aztán az időkerék is utunkba került, így megcsodáltuk a homokszemek pörgését. Félelmetes, hogy telik az idő.
Kérdés, hogy a homokpörgés vajon mit jelez... Mindazt, amire várunk, amire reményteljesen gondolunk...